7. rész
Alice és Jasper a két vámpírt fogták le, amikor megérkeztünk, Rose pedig dühöngött, de látszódott rajta, hogy nagyon ideges.
-Mégis, hogy tehettétek ezt? Azt választottátok, amit mi régebben, hogy nem éltek embervéren. Mit képzeltek, hogy csak úgy meglehet bocsátani, hogy elszöktetek és máshová mentetek vadászni? –köpködte a fogai közt Rose és közben őrülten hadonászott.
-Nem biztos, hogy értik, mit mondasz nekik! –szólt oda neki Emmett.
-De csak gondolják, hogy miért vagyok ilyen feldúlt. Egyébként is el kellett volna nekik mondani, merre van az a rohadt határvonal.
Alice és Jasper a két vámpírt fogták le, amikor megérkeztünk, Rose pedig dühöngött. Látszódott rajta, hogy nagyon ideges.
-Mégis, hogy tehettétek ezt? Azt választottátok, amit mi régebben, hogy nem éltek embervéren. Mit képzeltek, hogy csak úgy meglehet bocsátani, hogy elszöktetek és máshová mentetek vadászni? –köpködte a fogai közt Rose és közben őrülten hadonászott.
-Nem biztos, hogy értik, mit mondasz nekik! –szólt oda neki Emmett.
-De csak gondolják, hogy miért vagyok ilyen feldúlt. Egyébként is el kellett volna nekik mondani, merre van az a rohadt határvonal.
Alice rögtön lesütötte a szemét, tudta, hogy ez az ő hibája, neki kellett volna megmutatni, mit szabad és mit nem. Jasper helyét felváltotta Emmett Alicet pedig Rose. A két vámpír idegesen tombolt a két vaskéz között. A friss vértől új erőre kaptak.
-Sajnálom. Az én hibám. Nem kellett volna. –mondta Alice, aki összeroskadt és leült egy szikára. A fejét két keze közé hajtotta, mint aki sírni készül, de persze nem tud. Jasper vigasztalóan mellé ült és simogatni kezdte a hátát.
-Szóval. Mi is történt pontosan? –kérdezte Carlisle megtörve a csendet. Alice szólalt meg, mivel tudta, az ő hibája minden. Nem tudtam haragudni rá, a legjobb barátnőmre, de kíváncsian vártam a történetet.
-Dewayne és Adelinde átlépték a határvonalat. Ezt csak akkor vettük észre, amikor láttam, hogy mit fognak tenni, és rögtön utánuk szaladtam. De mire odaértem késő volt. Az egyik, La Push-i már vérbe fagyva feküdt, ők, ketten pedig hát. Pont végeztek. Azonnal elhoztuk őket onnan, de tudom, hogy mindjárt itt lesz Jacob és a bandája. Elindítottuk a háborút, ezt nem hiszem el. Vagy azonnal eltűnünk, vagy vállaljuk a küzdelmet. –fejezte be Alice és megint magába roskadt.
-Elkerülhetjük a háborút. Ha csak ők ketten fizetnek érte. –bökött Edward Dewayne-re és Adelinde-re.
-Nem Edward láttam. Meg fog történni. De nem tudom pontosan, mikor. Viszont azt láttam, hogy ők ketten már nem lesznek ott. –szólt Alice.
Akkor aztán tényleg ledermedtem. Az a háború nem e miatt a dolog miatt fog kezdődni, hanem a másik ügy révén, ami még mindig hétpecsétes titok a többiek előtt. Az nem lehet. A nélkül is meg lehetne valahogy oldani. Már nem érdekelt, hogy mit művelt a két új vámpír. Azonnal menni akartam elmondani Nessienek, hogy minden ki fog derülni és felborul az egyensúly, de most nem lehetett, la Push környékére se mennünk. Nem tudtam elhinni, hogy az óriási egyetértésnek így legyen vége. A családom voltak mind a farkasok, mind a Cullenek, Jacobhoz is kötődtem egy szinten, és persze Nessie is, ahogy Jacob is kötődött hozzá. Nem tudtam volna választani, ha arra kerül a sor. Soha de soha nem történhet meg. Nekem két családom van, és úgy is marad. De ez még a csillagokban sincs megírva, a jövő, ami ránk vár. Hosszas gondolatmenetemből, a szag lökött a valóságba.
-Mi a francot tettetek? –kérdezte Sam idegesen.
-Kérlek hadd, magyarázzam el. –vette elő Carlisle a hivatalos hangnemet, amit csak komoly helyzetekben használ.
Szerencsére, Sam és a többiek megértették a dolgot. Nem kértek semmi mást csak a tetteseket, hogy bűnhődjenek. Alice hiába könyörgött, hogy csak véletlen volt, Sam nem tágított a feltétel mellől. Egy dolgot kértünk, hogy ne kelljen végignéznünk, így mindenki eljött onnan.
-Hát amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is mentek. –nevetett fel Emett kevésbé vicces mondatán. Mindenki csak egy fintorral válaszolt rá.
-Nekem azonnal át kell mennem Nessiékhez, beszélnem kell vele. –mondtam Edwardnak, és felálltam mellőle.
-Á-á. Neked mondanod kell valamit nekem. –fogta meg a kezem szorosan. –Gyere velem, vagyis inkább velünk. Felnéztem, é Alice állt mellettem várakozóan.
-Rendben. Gyerünk. –sóhajtottam egyet, és felmentem Edward után a hálószobánkba, ami most Alice és Jasper szobájaként működött.
-Bella. Tudom, hogy titkolsz valamit előlem, és amit Alice látott, nem sok jót ígér. –mondta Edward és mélyen a szemembe nézett. Várt.
-Mit láttál pontosan? –kérdeztem Alicet, aki szintén kíváncsian nézett rám.
-Hogy harcolunk a farkasokkal, és Nessie velük van, ahogyan te is, vagyis te ott állsz köztünk és a dögök között, mint valami békítőbíró.
-Értem. És arra vagytok kíváncsiak, miért is harcolnátok ti, amit én tudok. És Renesmee is tudja, szóval át kéne hívni és megbeszélni. Neki mindenképpen itt kell lennie! –mondtam és felálltam a telefonért. Kettőt csengett és bele is szólt a lányom.
-Szia. Ide tudsz most jönni? Fontos lenne. Ja és Crispint ne hozd magaddal! –mondtam, és Nessie azonnal rájött, hogy mi is a gond.
-Fél perc és itt lesz. –csuktam össze a telefont a kezeim között, de legszívesebben apró darabokra morzsoltam volna össze, annyira ideges voltam. Hallottam, amint Nessie belép a házba és megkérdezi, merre vagyunk. Esme nyitott ajtót és megmondta, merre talál minket. Nagyon óvatosan és aggódva megkérdezte, hogy mi a baj, de Renesmee annyit mondott csak nemsokára kiderül.
A feszültséget tapintani lehetett a levegőben, ahogy közeledett a kislányom, míg végül belépett a szobába, és mindenkit megölelt és megpuszilt.
-Nos. Most már mindenki itt van, hallani akarom, mi folyik itt. –mondta Edward, és olyan arcot vágott, mint aki mindjárt szétrobban a kíváncsiságtól, a dühtől és a félelemtől.
-Akkor kezdem én. –vágtam bele. –Szóval, amikor Nessie és Jacob örökbe fogadták Spinnyt, nem tudtak erről a dologról. Aztán Ness utánanézett, a családfának. Nagyon régre vissza tudta vezetni, olyan régre, mint amikor ti még emberek voltatok.
-De amikor megtudtam, hogy ki is ő valójában, vagyis kinek a leszármazottja, tudtam, hogy ebből még nagy vita keveredhet. –vette át a szót tőlem Nessie. Örültem neki nagyon is, sőt büszke voltam rá, amiért vállalja a felelősséget. –Szóval ő. Alice az ükükunokád. Nem emlékszel rá, de szültél egy gyermeket, és most itt az unokád is. –bökte ki végül Nessie.
A szobában még egy bolha pattogását is meg lehetett volna hallani, de helyette Alice vad morgása, üvöltése töltötte be a csendet, aki áttörve az üvegfalat elrohant az erdőbe.
|