Mivel nem volt szükségem jelen esetben arra, hogy aludjak, úgy döntöttem, hogy elmegyek a szokásos törzshelyemre, melyen órákat töltöttem már el egymagamban. Ez az a rét volt, melyen apa egykoron megmutatta anyának, hogy mi történik akkor, amikor a bőrünket fény éri. Engem is sokszor elhoztak ide, s valamiért, talán a hely titokzatos varázsának köszönhetően, de megszerettem ezt a tájat. Amikor itt voltam, úgy éreztem, hogy nincsen semmi gondom, az életem felhőtlen. Jelen pillanatban tényleg így éreztem. Boldog voltam, végre valahára igazán boldog. Nem bírtam elrejteni a mosolyomat, így hát szélesen belemosolyogtam a napba.

- Tudtam, hogy itt leszel! - szólt megnyugtató hangján apa.

Nem néztem rá, tovább bámultam a napot. Ő közelebb jött, majd leült mellém a fűbe.

- Nem lehetett nehéz kitalálni - motyogtam alig hallhatóan, de apa megértette.

- Vissza kellene jönnöd. Charlie nem sokára itt lesz - közölte.

Meglepetten fordultam feléje, nem tudtam levakarni arcomról a értetlenséget. Apa hangosan felnevetett, biztosan elég fura arcot vágtam.

- Minek jön ide? Csak nem elfelejtettem valamit? - kérdeztem sürgetően.

- Hát a szülinapod miatt! Nem emlékszel, Alice mondta neked, hogy majd külön jön vacsorára - simogatta meg az arcomat.

Elnevettem magam. Most már eszembe jutott.

- Csak egy kicsit hagy maradjak! - kérleltem bociszemekkel nézve rá, de őt ez nem hatotta meg.

- Nessie, nem lenne szép, ha Charlie előbb érne haza mint te! - ingatta a fejét.

Felsóhajtottam, és feltornáztam magamat a földről.

- Akkor menjünk! Verseny fölfelé? - vigyorogtam rá, már kezdett forrni a vérem a verseny gondolatára.

- Mi lesz a tét? - kérdezte ő, szintén belelkesülve.

- Hm... - elgondolkodva ráncoltam a homlokom, majd hirtelen ötlettől vezérelve kijelentettem - ha nyerek, egy életre békén hagyod Jake-t! Egy életre!

Nyomtam meg az utolsó szót. Apa kissé morcosan nézett rám, de végül kezét nyújtotta felém.

- Ha viszont én nyerék, még durvább leszek Jake-l, mint egyébként! - mondta halálosan komolyan.

Haboztam, de nem akartam gyengének mutatkozni, így hát megfogtam felém nyújtott kezét. Most már nem volt visszaút. Ha vesztek, akkor keresztbeteszek Jake-nek. Vagy már lehet, hogy meg is tettem.

- Felkészültél? - kérdezte.

Bólintottam, és induló helyzetbe álltam.

- Egy... kettő... három... ! - számolt, majd kilőtt, mint a rakéta.

Szedtem a lábaimat olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, de apát így sem tudtam megelőzni. Minden erőmet latba vetve küzdöttem, hogy végre valahára legyőzzem őt, de jóval előttem járt már.

- Lassú vagy kislányom! - fordult hátra, szenvtelenül vigyorgott.

Dühösen kinyőltöttem rá a nyelvemet, és felgyorsítottam. Felrúgtam a port, ahogy rohantam, apa csak nevetetett azon, hogy feleslegesen töröm magam.

- Győztem! - jelentette ki büszkén, mikor elérte a ház ajtaját.

- Nagy szó! Egy félvért győztél le! - vontam meg a vállam, de valójában nagyon rosszul esett, hogy már megint alul maradtam.

Néha úgy éreztem, hogy semmire sem vagyok jó, és hogy a rokonaimmal ellentétben egy gyenge kis emberrel érek fel. Lehet, hogy meg sem tudnám védeni magam, ha kellene.

- Na, kicsim, most haragszol? - jött oda hozzám, kedvesen simogatta a karomat.

- Mint ha nem tudnád! - horkantam fel, és küldtem feléje negatív gondolataimat.

Nem szerettem, mikor apa olvas a fejemben, és szerencsémre ez csak nagyon ritkán sikerült neki, ugyanis elég jól tudtam titkolózni. Most viszont direkt azt akartam, hogy megtudja, mennyire rosszul érzem magam amiatt, hogy csak félig vagyok vámpír.

- Kicsim... legalább örülj neki, hogy sok emberi tulajdonságod van! - mosolygott rám, de arcára fagyott a mosoly, mikor meglátta, mennyire dühös vagyok.

- Hagyjuk ezt! Charlie már itt van! - mutattam az udvarra éppen beálló rendőrautóra.

Felvettem a már jól begyakorolt boldog arcomat, és eléje rohantam. Furcsa módon egy kicsit tényleg megörültem neki. Boldogan vetettem bele magam a karjaiba, de persze csak óvatosan.

- Jaj Nessie drága, el sem hiszem, hogy már ilyen nagy vagy! Mennyi is? Hét éves? - kérdezte meghökkenten.

Charlie mindig is furcsának találta, hogy milyen gyorsan fejlődök, de persze semmit sem sejtett a titkunkból. Megszokta, hogy a Cullen család körül semmi sem az, aminek látszik.

- Szia papa! Nagyon jól tartod magad tudod? Hogy van Sue? Ő nem jött el? - kérdezgettem lelkesen.

Sue és Charlie 2 évvel ezelőtt házasodtak össze egymással. Örültem, hogy Charlie végre megint boldog lehet.

- Sajna dolga akadt, de ezt küldi neked! - nyújtott át egy nagy tál süteményt.

- Jaj, ez igazán kedves tőle! Mondd meg neki, hogy üdvözlöm!

Elindultunk be a házba, Charlie csak ámult, hogy mennyire nagy a ház. Már járt itt elég sokszor, de még mindig nagyon meglepődött, mikor észrevette a sok drága cuccot.

- Foglalj helyet apa! - kérte anya, és Charlie már az asztalnál is ült.

- Hm... milyen finom illatok érkeznek a konyhából... - szagolt a levegőbe.

Én is ezt tettem, viszont azok a bizonyos illatok eléggé gusztustalannak tűntek. Hát igen... Alice és Esme, akármennyire is igyekeznek, nem tudnak valami jól főzni, de mégis ragaszkodnak hozzá, hogy ők készítsék el a vacsorát.

- Aha, azok - bólogattam, de szerintem Charlie csak kedves akart lenni.

Hamarosan megérkezett Rose, aki nem éppen lelkesen elkezdte megteríteni az asztalt. Gyönyörű porcelán tányéroket tett le mindenki elé, hozzájuk ezüst evőeszközöket.

- Na és Jake merre van? - nézett körbe a szobában Charlie.

Meglepetten néztem én is körbe, arról nem tudtam, hogy Jake is jön, és valószínűleg apa sem, ugyanis hirtelen nagyon dühös lett.

- Ő minek jön? - állt fel, és vonta kérdőre anyát.

- Mert meghívtam. Nessie barátja, és tegnap nem lehetett itt sokáig, ezért gondoltam jó ötlet meghívni! - magyaráztam meg anya.

Apa mondani akart még valamit, de megelőztem.

- Köszi anya, nagyon kedves vagy! - nyomtam puszit az arcára.

- Nessie, kérlek! - kezdte apa, de leintettem.

- Kérlek, legalább ma ne! Ez az én estém, nem akarom hogy tönkretedd! - feleltem nagyon komolyan.

Apa elgondolkozott, de végül komor arccal bólintott.

- Ígérem nem fogom! - emelte esküre a kezét.

Rámosolyogtam, és épp készültem arra, hogy leüljek, mikor hallottam, hogy csengetnek. Rohantam is az ajtóhoz, majd teljes erőből feltéptem azt, szinte kiszakadt a helyéről.

- Hé, kislány, nem gondoltam volna, hogy ennyire vártál! - vigyorgott rám Jake.

- Jaj annyira örülök hogy te is itt vagy! - ugrottam a karjaiba.

Jake átölelt, miközben én még mindig rajta csimpaszkodtam.

- Jacob! - üdvözölte papa - Nessie, kérlek hagyd levegőhöz jutni!

- Üdv, Charlie! - fogott vele kezet, majd leült az asztalhoz, természetesen mellém.

Apa az asztal túloldaláról morcosan nézett rá, majd rám.

- Apa... - suttogtam, mire kissé felengedett az arca, de tudtam, ez csak álca.

Jacob se tűnt túl lelkesnek, hogy egy asztalnál kell ülnie apával, de nem szólt egy rossz szót sem. Nem sokára elkezdtük az evést, de csak Charlie, Jacob és én ettünk, a többiek azt hazudták, már ettek. Charlie, mivel megszokta azt, hogy soha nem ehet velük együtt, nem szólt semmit sem.

- Ha nem gond, majd szeretnám elvenni Nessie-t egy körre az új motoromon! - vetette fel az ötletet Jake két falat között.

- Ó, új motor! Ez nagyszerű! - vigyorogtam.

- Azt már nem! Túl veszélyes! - ellenkezett apa.

- Na de... - értetlenkedtem, legszívesebben az arcába kiabáltam volna, hogy félig vámpír vagyok.

- Edward, most az egyszer tartsd szem előtt azt, hogy mi jó a lányodnak! - csapott ököllel az asztalra Jake.

- Most az egyszer befoghatnád azt a nagy, büdös szádat! - vágott vissza apa, és a villát teljes erőből a tányérba szúrta, ami ketté tört.

Charlie csak figyelt, arca döbbenetet sugárzott.

- Kér valaki desszertet? Charlie, hogy ízlik a kaja? - próbáltam menteni a menthetőt, nem sok sikerrel.

- Csodálkozom, hogy Nessie még nem lett veszett egy korcs mellett! - sziszegte a fogai között Edward.

- Na most már elég volt! - állt fel az asztaltól anya is, és félve pillantott Charlie felé, aki nem értett semmit sem.

- Csodálkozom, hogy Bella képes volt kibírni ennyi évet melletted, és hogy képes volt egyáltalán hozzáérni az élettelen, mocskos testedhez! - förmedt rá Jake.

Apa dühösen felmordult, majd keresztül az asztalon, Jake-nek rontott. Az asztal, rajta az összes dologgal a földra borult, Jake és apa pedig áttörték a falat, és kirepültek az udvarra. Az első dolog, ami átfutott az agyamon, az a gondolat, hogy Jake-l történhet valami. A második, hogy Charlie a szobában van, és mindezt látta.

- Mi a fene... - rázta döbbenten a fejét, ahogy az ablakon keresztül figyelte apa és Jake harcát.

Utóbbi már farkassá változott. Charlie ezt is látta.

- Figyelj, mindent megmagyarázok apa... - kezdte anya, és ha tudott volna, sírt volna.

- Nem Bella. Ezt nem tudod kimagyarázni. Mondd el az igazat. Csak az igazat! - szögezte le komolyan, szeme tele volt csalódottsággal és félelemmel.

Nem hagyta, hogy hozzáérjünk, úgy ült le a kanapéra.

- Most mennem kell! - jelentettem ki, és kirohantam az udvarra.

- Ezt jól megcsináltátok! Van fogalmatok arról, hogy mit műveltetek, ti idióták! - üvöltöttem oda nekik, szemeim villámokat szórtak, ugyanakkor folytak belőlük a könnyek.

- Nessie... - suttogta apa - bocsáss meg!

- Tönkreteszitek az életem az örökös vitáitokkal! Legalább miattam ne tennétek ezt, de úgy látszik nem szerettek eléggé ahhoz, hogy boldognak lássatok! Elegem van belőletek, és a harcaitokból! - dobtam feléjük Jake új motrát, mely széttörve landolt a földön.

Jake farkasszemei bánatosan fordultak arra.

- Nessie, ígérem, hogy... - kezdte apa.

- Nem kell semmit ígérned! Hányszor megígérted már, de semmit sem tartottál be! Utállak titeket! Utállak! - kiáltottam, majd eltűntem a fák között.

Könnyeim záporoztak a szemeimből. Az ég hangosan dörgött egyet, az eső szaporán kezdett el hullani. Könnyeim elvegyültek az esővel, ahogy rohantam. Nem néztem merre tartok, csak el innen egy ideig, jó messzire. Mit fog szólni Charlie? Biztos utálni fog emiatt engem is! Apa és Jake tönkretesznek engem! Soha nem bocsátok meg nekik! Soha!