(Alice szemszöge) 

• Szeretlek – húzott vissza maga mellé, majd fölém hajolt.
• Én is szeretlek – suttogtam a szemeimbe nézve.

Jasper egyik karjával megtámaszkodott a könyökén, a másik kezét pedig gyengéden becsúsztatta a tarkóm alá. Istenem, hát végre megtörténik! Ujjongtam magamban, de aztán elöntött egy kisebb pánik. Odáig rendben, hogy én is ezt akarom, de vajon csókolóztam már valaha? Tudom egyáltalán, hogy hogyan kell? Jasper leheletfinoman csapott le ajkaimra és én megdermedtem. Remélem nem érti félre, és azt hiszi, hogy én nem akarom, hiszen egyszerűen csak nagyon ideges vagyok, igen, izgulok a csók miatt. Legnagyobb örömömre nem húzódott el, hanem finoman csókolta először a felső, majd az alsó ajkamat. Türelmes volt és ezt abban a pillanatban nagyon is nagyra értékeltem, hiszem nekem nem voltak tapasztalataim, vagy ha voltak is, akkor is elfelejtettem őket. Mikor kicsit megnyugodtam viszonozni kezdtem a csókot, nem is igazán értettem, hogy mit csinálok, csak azt tudtam, hogy hihetetlenül jó érzés és teljesen ellazultam. Valószínűleg a csókolózás ösztönös lehet. Vagy csak nagyon jó tanárom van.  Mindenesetre életem legszebb pillanata volt. Még soha semmire nem vágytam úgy, mint Jasperre és most végre az enyém, csak az enyém, én pedig az övé vagyok. Félénken csúsztattam a karjaimat a nyaka köré és közelebb húztam magamhoz. Úgy éreztem, hogy az egész testem lángol, pedig ez képtelenség volt, hiszen a mi bőrünk jég hideg. Jasper lágyan végigsimított az oldalamon, majd követte a testem ívét egészen a térhajlatomig, ott megállt egy pillanatra, majd a lábamat a derekához emelte, finoman fölém gördült, de még mindig tartotta magát a két karján, hogy ne nyomjon össze. Ha most még ember lennék, akkor elpirultam volna, hiszen éppen hiányos öltözékben fekszem egy patak partján, miközben a szerelmem éppen fölöttem fekszik, és egyre szenvedélyesebben csókol. Egy picit zavarba ejtő volt a helyzet, hiszen nem egészen így szerepelt a látomásomban az egymásra találásunk, bár nekem így is tökéletes. Szebbet el sem tudnék képzelni. Jasper elengedte az ajkaimat, majd a nyakamat halmozta el apró csókokkal. Beleborzongtam az érintéseibe. Úgy éreztem, hogy viszonoznom kell a gyengédséget, ezért lágyan simogatni kezdtem a hátát. Egészen az alsóneműm széléig halmozott el csókjaival és már vártam, hogy lejjebb csúsztassa rólam, amikor hirtelen megállt, és lassan rám emelte a tekintetét. Most meg mi a csoda történt? Hiszen tökéletes volt minden.  

• Mi a baj? –  adtam hangot a gondolataimnak. – Talán valamit rosszul csináltam? – kérdeztem meg szégyenlősen.
• Dehogy is, ne butáskodj. Én csak… - kezdett bele, de elhallgatott. 
• Csak? – kérdeztem vissza értetlenül.
• Nem szeretném, ha így történne – mondta mélyen a szemembe nézve.
• Hogy érted ezt? – kérdeztem döbbenten.
• Alice én nagyon szeretlek, és sokkal többet akarok neked megadni ennél. Az első alkalomnak különlegesnek kell lennie és itt nem lenne az. Különben sem akarlak lerohanni, hiszen ez volt az első csókunk. Nem rontok ajtóstól a házba – magyarázkodott. Én pedig szélesen elmosolyodtam. Hogy milyen figyelmes és aranyos. Ráadásul még romantikus is. Nagyon vágytam már a közelségére, de azt hiszem én is tudok várni, hogyha ő visszafogja magát miattam.
• Én is nagyon szeretlek – mosolyogtam rá és szorosan magamhoz öleltem.
• Akkor nem haragszol? – kérdezte reménykedve.
• Dehogy haragszom – mosolyodtam el. – Hogy haragudhatnék, amikor ennyire figyelmes vagy?
• Ez a minimum, ami kijár neked – mondta a szemeimbe nézve, majd lágyan megcsókolt és felsegített a földről. – Felsegíthetem a ruhádat? – emelte a tekintetét az ég felé, hogy ne nézze az alig fedett idomaimat. Talpig úriember, hihetetlen.
• Igen, köszönöm – mondtam kuncogva. Nagyon édes, hogy ennyire próbál másfelé nézni. Jasper a ruhámhoz sietett és felém nyújtotta, én pedig belebújtam, majd hátat fordítottam. – Megkötnéd a fűzőjét?
• Persze – lépett mögém, majd finoman elkezdte befűzni a ruhámat, majd óvatosan meghúzta. Nagyon édes volt, ennél még az eladónő is erősebben fűzte be ezt a ruhát rajtam, de Jasper nem merte jobban.

Esteledett, úgyhogy Jasper leült egy fa tövébe, majd meglepetésemre az ölébe húzott. Kérdőn pillantottam rá, hiszen eddig mindig mellette foglaltam helyet éjszakára. Na, nem mintha tudtunk volna aludni, általában beszélgettünk, vagy a gondolatainkba merültünk.

• Kényelmes így? – kérdezte lágyan, majd átölelte a derekamat.
• Nagyon – mosolyogtam rá, majd a vállára hajtottam a fejem, kezeimet pedig a mellkasán pihentettem. Fantasztikus érzés volt így összebújva tölteni az éjszakát. Nem nagyon szóltunk egymáshoz, csak összebújtunk. A csend mégsem volt kínos egy pillanatig sem, sőt. Jasper egyébként sem volt egy szószátyár férfi, általában én csacsogtam végig az éjszakát. A leghosszabb monológja az volt, amikor megismerkedtünk és elmesélte az élete történetét, azóta általában én beszélek mindenféléről ő pedig meghallgat, ha kérdezek, akkor pedig válaszol. Egyszer csak egy szarvas rohant végig a tisztáson, Jasper megfeszült és azt hittem, hogy mindjárt ledob és az állat után ered, de nem tette. Rákaptam a tekintetemet és láttam, hogy nem lélegzik. – Jasper, menj utána, nincs semmi baj – mondtam és megpróbáltam felkelni az öléből, de nem hagyta.
• Nem, nem akarlak itt hagyni. Holnap együtt vadászunk – mondta határozottan, majd mély levegőt vett a nyakamnál, ahogy a boltban is csináltuk.
• Nem akarom, hogy szenvedj miattam – mondtam lehajtott fejjel.
• Egyáltalán nem szenvedek, sőt. Még soha nem éreztem magam ennyire jól – mondta őszintén és belecsókolt a nyakamba, mire megborzongtam. Minden szava kellemes bizsergést futatott végig rajtam. Vajon ő is érzi ezt a vibrálást kettőnk között?
• Akkor jó – válaszoltam és még szorosabban hozzá préselődtem. Semmihez sem volt fogható ez a pillanat.

Reggelig így ültünk, közben néha váltottunk egy-egy lopott csókot, majd miután hajnalodott meghallottuk, hogy egy csorda tart ide, hogy igyon a patakból. Mindketten megbújtunk a fák mögött, hogy ne lássanak meg a szarvasok, majd miután már mind a tisztáson voltak és a patakhoz siettek levadásztuk őket. Imádtam vadászat után Jasper szemébe nézni. Egyre világosabb volt és már semmi jele nem volt benne a régi vörös árnyalatnak. Persze akkor nagyon szerettem őt, amikor még látszottak rajta a múltja nyomai, de ahogy telt az idő úgy lett egyre felszabadultabb Jasper is, és kezdte végre elfelejteni, hogy milyen szörnyű élete volt mielőtt találkoztunk.

• Mit nézel? – kérdezte kíváncsian.
• Tetszik a szemed – mosolyogtam rá. – Már majdnem aranyszínű.
• Tényleg? – mosolyodott el ő is, majd a vízhez ment és megnézte. – Nahát, igazán fantasztikus. Nem is reméltem, hogy valaha még ilyen emberien fogok kinézni. Mindig is félelmetesnek tartottam a szemeimet, de ez a szín nekem is tetszik.
• Nekem már a félig vörös szemeiddel is nagyon fontos voltál – suttogtam, de persze meghallotta.

A következő  pillanatban pedig már a karjaiban voltam és szenvedélyesen csókolóztunk. Nem volt összehasonlítási alapon, vagy ha volt is, akkor arra úgysem emlékszem, de azt hiszem, hogy Jasper nagyon is jól csókol. Ha azt tekintjük, hogy a térdeim majd összerogynak, amikor az ajka az ajkaimhoz ér, és állandóan bizsergés fut rajtam végig, vagy jóleső borzongás, hogyha csak megérint, akkor azt hiszem, hogy határozottan állíthatom, hogy Jasper nagyon is ért a nőkhöz, illetve hozzám biztosan. Jesszus! Vajon hány szeretője volt mielőtt találkoztunk? Sokkal tapasztaltabb, mint én. Ez így nem lesz jó. Mi van, ha nem leszek elég jó neki? Azt sem tudom jóformán, hogy mit kell csinálnom. Még jó, hogy tegnap megálltunk, mert a végén még katasztrófába torkollott volna a dolog. Már éppen kezdtem pánikba esni, amikor hirtelen elárasztott a nyugalom és Jasper elvállt tőlem. 

(Jasper szemszöge) 

Alice hirtelen megfeszült egy pillanatra a karjaimban és én nem tudtam mire vélni a dolgot. Talán fél tőlem? De hiszen sosem bántanám, és ezt ő is tudja. Akkor meg vajon mi a baj? Gyorsan küldtem felé egy nyugalomhullámot, majd elváltam az ajkaitól. Talán túl heves voltam. Nyilván nincs hozzászokva az ilyen közvetlen kapcsolathoz egy férfival.

• Mi a baj, Kedves? – néztem mélyen a szemeibe.
• Semmi – vágta rá a kelleténél gyorsabban.
• Alice, nem tudsz átverni, tudod, hogy érzem, hogy mit érzel és most megrémültél. Félsz tőlem? – kérdeztem szomorúan.
• Dehogy félek tőled, ne beszélj butaságokat – mondta őszintén.
• Akkor, elárulnád, hogy mi történt? – kérdeztem megkönnyebbülve.
• Én attól félek, hogy… - kezdte, de elakadt a szava. Éreztem, hogy nagyon kínosan érinti a téma.
• Nekem nyugodtan elmondhatsz bármit – bátorítottam, mire lesütötte a szemét.
• Hány nővel volt már kapcsolatod? – kérdezte szemlesütve.
• Tessék? – döbbenten meg. – Eggyel. Csak Maria volt eddig az életemben, de ő nem is fogható hozzád. Ez a baj? Hogy már volt valaki az életemben? – kérdeztem keserűen. Tudtam, hogy a múltam nem éppen szép, de eddig azt hittem, hogy Alice-t nem zavarja.
• Nem, nem veled van a baj – vágta rá azonnal és rám nézett.
• Hát akkor? – faggattam tovább, ezt tisztáznunk kell. Úgy nem léphetünk tovább, hogy nem bízik bennem.
• Én… a fenébe is, kimondom. Mi van, ha nem leszek elég jó neked? – kérdezte pironkodva. Hogy juthatott eszébe ilyen butaság. Nekem csakis ő a jó, és senki más. Ahhoz képest, hogy ő a jövőbelátó néha nagyon nagy ostobaságok fordulnak meg a fejében.
• Kicsim, kizárt dolog, hogy ne lennél jó nekem. Még soha senki nem volt rám ilyen nagy hatással, mint te. Ne beszélj butaságokat, kérlek – öleltem magamhoz.
• Biztos? – motyogta a mellkasomba.
• Esküszöm – mondtam határozottan.
• Akkor rendben – sóhajtott egy nagyot és a nyakam köré fonta a karjait, majd a szemembe nézett és megcsókolt. Bátortalan kis kezdeményezés volt, de éppen ettől volt annyira tökéletes. Csak apró kis csók volt, nekem mégis sokkal többet jelentett. Alice egyértelműen a legtisztább lény volt a földön, akivel valaha is találkoztam. Minden benne volt, amire egy férfi csak vágyhatott. Gyönyörű, okos, értelmes, vicces. Egyszerűen imádnivaló. Boldoggá akartam tenni, bármi áron. Őszintén szólva tényleg ő volt az első nő az életemben, aki olyan szintű vágyat váltott ki bennem, amilyet még soha senki. Azt hittem, hogy soha nem lesz alkalmam megtapasztalni az igaz szerelmet, ahogy azt Charlotte és Peter már megtapasztalta, de mégis itt vagyok Alice-szel, és ez annyira hihetetlen. Bár megoszthatnám ezt a barátaimmal is. Nagyon boldog lennék, hogyha megismernék Alice-t.

• Alice – kezdtem kissé idegesen.
• Tessék – mosolygott rám őszintén.
• Esetleg lenne kedved megismerkedni két barátommal? – kérdeztem idegesen. Lehet, hogy nem akar olyan vámpírokkal megismerkedni, akik még mindig emberi véren élnek, bár Charlotte és Peter csak akkor vadászik, amikor muszáj. Szórakozásból sosem bántanának senkit.
• Persze – mondtam boldogan.
• De ők nem állati véren élnek. Nem ölnek szórakozásból, de nekik nincs gondjuk a természetes életmódunkkal – vallottam be. Én egyáltalán nem szégyelltem az egyetlen igaz barátaimat, de nem csodálkoznék, hogyha Alice-t zavarná a dolog.
• Jasper, nincs semmi baj. Nem választhatja mindenki azt az életet, amit mi. Ők a barátaid és én szívesen megismerkednék velük – mondta Alice komolyan.
• Köszönöm – sóhajtottam megkönnyebbülve. Egy kicsit féltem, hogy nem lesz képes elfogadni a helyzetet.
• Nincs mit, ez természetes – válaszolta egyszerűen. – Tudod, hogy merre vannak?
• Igen, mielőtt elváltunk elmondták, hogy építtettek maguknak egy házat messze a várostól egy erdőben.
• Akkor induljunk? – kérdezte lelkesen. – Kíváncsi vagyok a barátaidra.
• Igen, mehetünk – mondtam vidáman. Hihetetlen, hogy ennyire jól kezel minden helyzetet. Számomra az lett volna a logikus, hogy visszautasítja a találkozást, hiszen Charlotte és Peter egész más, mint Alice. Még soha senkiről nem hallottam, aki alapvetően megtagadta volna a természetes életmódunkat.