(Carlisle szemszöge) 

A nevem, Carlisle Cullen. Már több, mint 23 éve jöttem a világra 1640-ben, bár sokak szerint idősebbnek nézek ki a koromnál. A helyi pap fia vagyok. Apám jó ember, bár nagyon elfogult, hogyha vallásról van szó. Le sem tagadhatná, hogy vérbeli anglikán lelkipásztor. Tisztelem és szeretem apámat, de mostanában nagyon elszaladt vele a ló. Londonban élünk, mai apám szerint a bűnös lelkek fellegvára. Alapvetően nem vitatom, hogy mindent, amit tesz helyesnek gondol, de manapság már tényleg túlzásokban esik. Évek óta azzal foglalatoskodik, hogy elkapja és elpusztítsa az eretnek, bűnös lelkeket, akik szerinte boszorkányok, vérfarkasok és vámpírok. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, amit állít, de a módszerei egyre durvábbak lesznek. Szörnyű gyilkosságokat követett el a nép apám ítélete szerint. Amikor csak tehetem kerülöm az erőszakot, de minden áron be akar vezetni apám engem is a munkájába, hiszen mint a fia, az a dolgom, hogy támogassam és ha eljön az idő, akkor átvegyem a helyét. Nem érdekli, hogy én esetleg másra vágyom. Boldogan segítek az embereken bárhol és bármikor, de nem igazán áll szándékomban papi hivatást választani. Én nem lennék képes olyan boszorkányüldözésekre, amilyenekre apám. Azok a nők a legutóbb azt sem tudták, hogy mivel vádolják őket. A módszerek pedig borzalmasak. A legrosszabb az az eljárásban, hogy azok a szerencsétlen nők, akár boszorkányok, akár nem mindenképpen meghalnak, ha megvádolják őket. Ha ártatlanok vízbe fulladnak, de mi meggyászoljuk őket, ha bűnösök, akkor máglyára kerülnek és imádkozunk, hogy a lelkük üdvözüljön. Tarthatatlan ez az állapot, de az emberek elfogultak édesapám ítéletével kapcsolatosan. Valamit tennem kéne, de mit? A legutóbb megpróbáltam megmenteni egy ártatlan lányt, de mire felhoztam a tóból addigra megfulladt és nem sikerült újraélesztenem, csak egy szép temetés és egy csokor virág. Ennyit tehettem érte, pedig még olyan fiatal volt, csak tizenkilenc éves, ártatlan lány, aki rosszkor volt, rossz helyen. Könyörgött az életéért és megesküdött mindenre, ami szent, hogy semmi köze nincs semmiféle boszorkánysághoz, de egy idős nő, Mrs. Smith, aki apám nyájába tartozik esküdözött, hogy látta, amint rontást küldött valakire. Később sikerült megtudnom, hogy csupán egy vele egykorú fiúval csókolózott, aki sokkal tehetősebb volt nála, és azért érdemelt halált, mert ez a fiú bizony rokonságban állt a vádoló hölggyel. Apám persze nem hitt nekem, úgyhogy a nő azóta is játszhatja a kis játékait, de soha többé nem fogom hagyni, hogy ártatlan lányokat gyilkoljanak. Ötszáz kivégzés és ebből összesen három lányra és két férfira sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy valóban bűnös lélek volt. Ez a szám elfogadhatatlan, bár számomra egy tévedés is az lenne, de négyszázkilencvenöt, ezzel nem tud elszámolni a lelkem, de apám és a nyája csak járulékos veszteségnek nevezik őket egy szebb jövő érdekében. Gondolataimból apám hangja szakított ki. 

• Fiam – hallottam meg apámat.
• Igen, apám? – fordultam felé.
• El kell mennem, de ezúttal nem akarom, hogy velem gyere – mondta apám komolyan.
• Miért ne menjek Önnel? – kérdeztem döbbenten. Eddig követelte, hogy vele tartsak, erre most azt akarja, hogy ne. Ez semmi jót nem jelent.
• A legutóbb nagyon kiborultál, amikor tévedtünk és ezúttal az lenne a legjobb, hogyha nem tudnád meg, hogy ki került gyanúba – hajtotta le fejét apám. Ez egyre rosszabbul hangzik.
• Miről beszél? Kit akarnak megölni – csattantam fel.
• Megölni? – nézett rám döbbenten apám. – Mi megmentjük a lelkeket, ez nem gyilkosság, a lelkük megüdvözül nekünk köszönhetően.
• Ki volt a tanúja ezúttal? – kérdeztem ingerülten.
• Ne merészelj ilyen hangnemet megütni velem szemben – mondta dühösen.
• Bocsásson meg, de szeretném tudni – próbáltam alázatosan megtudni, amit akartam.
• Mrs. Smith látta a boszorkányságot – válaszolta apám. Micsoda döbbenetes meglepetés. Véletlenül megint Mrs. Smith látta meg a „boszorkányt”. Érdekes, hogy mindig akkor tűnnek fel a boszorkányok, hogyha valami nem tetszik neki. Te jó ég! Sandy keveredett vele nem rég szóváltásba az egyetlen ember, akivel igazán jókat tudok beszélgetni. Sandy a barátom, már kisiskolásként is vele jöttem ki a legjobban, de soha nem volt köztünk több testvéri szeretetnél, és most meg fogják ölni. Ezt nem fogom hagyni.
• Apám, kérem, árulja el, hogy kit gyanúsít – kérleltem.
• Jobb lesz, ha ezt majd később tudod meg, csak arra kérlek, hogy maradj ma itthon – tért ki apám a válaszadás elől.
• Rendben, legyen, ahogy kívánja – adtam meg magam, de csak azért, mert így még előttük odaérhetek és kimenekíthetem a barátomat a halál markából. Ő nem bűnös, ahogy a megvádoltak többsége sem.
• Későn fogok hazaérni, fiam. Nem kell megvárnod – mondta még, majd kiment a szobából és hirtelen hallottam, ahogy kattan a zár az ajtóban. Tehát nem bízik bennem. Ha most azt hiszi, hogy egy zárt ajtó megakadályoz, akkor nagyon téved.

Vártam néhány percet, majd az ablakhoz siettem. Figyeltem a távolodó alakjukat. Még előnyben voltam, mivel a csapat a főtéren fog gyülekezni és onnan még egy jó fél óra eljutni Sandy és családja házáig, úgyhogy kinyitottam az ablakot és kimásztam rajta, ahogy már oly sokszor, majd futni kezdtem Sandy felé. Húsz perc alatt elértem a házat, még jó hogy gyorsan tudok futni, azonnal Sandy ablakához osontam és bekopogtattam rajta, de nem jött válasz, ezért belestem. Egyetlen barátom az ágyon ült és már meg volt kötözve. Istenem. Tudtam, hogy az apja is olyan elvakult, mint az én apám, de a saját lányával ezt tenni, egyszerűen hihetetlen. Újra zörögtem, mire kétségbeesetten az ablak felé pillantott. A szemei ki voltak sírva, hiszen tudta, hogy mi fog most történni. Hála az égnek az ablakot elfelejtették bezárni, úgyhogy halkan felhúztam és bemásztam hozzá a szobába.

• Ne félj, mindjárt eltűnünk innen – suttogtam a fülébe és megpusziltam a homlokát, majd gyorsan eloldoztam a köteleit és a száját. – Gyere – nyújtottam felé a kezem, majd az ablakhoz húztam, kimásztam, majd kisegítettem őt is.
• Köszönöm – suttogta miközben az erdő felé futottunk.
• Nincs mit, nem lesz semmi baj, de nem jöhetsz többé haza. Az lesz a legjobb, hogyha elkötünk neked egy lovat és elmenekülsz – magyaráztam neki. Semmi más esélye nincs, csak hogyha elutazik és soha többé nem tér vissza.
• Veled mi lesz? Meg fognak ölni, amiért segítettél nekem – mondta kétségbeesetten. – Gyere velem, nem akarom, hogy miattam bajod essen.
• Nem lesz semmi baj. Nem tudják, hogy eljöttem hozzád. Majd azt hiszik, hogy megszöktél valami varázslattal. A lényeg, hogy te megmenekülj. Úgyhogy most elkötjük az erdész lovát. Gyere – mondtam és megfogtam a kezét, hogy magammal húzzam.

Nem telt sok időbe, hogy odaérjünk. Gyorsan elcsentem a lovat, még soha életemben nem csináltam ilyesmit ezelőtt, de ahhoz képest nagyon is jól ment. Mondjuk az is közrejátszhatott, hogy már többször kölcsönkaptam ezt az állatott, ezért ismert és bízott bennem. Sandyt gyorsan felsegítettem a nyeregbe, még egy pillanatig fogtuk egymás kezét.

• Hiányozni fogsz – mondta Sandy sírva.
• Te is nekem – szorítottam meg a kezét. – De most menned kell. Talán még egyszer találkozunk – mondtam mosolyogva és reméltem, hogy egyszer tényleg viszontláthatom.

Elengedtem a kecses kis kezet és finoman a ló fenekére csaptam, hogy induljon. Percekig figyeltem, ahogy az egyetlen igaz barátom eltűnik az erdő  sűrűjében. Nagyon fájt, hogy nem láthatom többé, de örömmel töltött el, hogy nem bánthatták. Miután úgy éreztem, hogy Sandy már biztonságos távolságba ért elindultam haza. Futva tettem meg az utat, út közben pedig ügyeltem, hogy senki ne lásson meg, ami sikerült is. Hazaérve bemásztam az ablakon és átöltöztem a lefekvéshez. Apámat órákkal később hallottam csak megjönni. Kattant a zár az ajtóban és bekukucskált, de úgy tettem, mintha aludnék.

• Látja, hogy boszorkány, én megmondtam – hallottam meg Mrs. Smith hangját. Meg tudnám fojtani ezt a nőt.
• Boszorkánynak valóban boszorkány, de a fiamnak semmi köze ahhoz, hogy eltűnt. Nézze csak meg. Itt alszik a szobájába és az ajtaja is sértetlen – védett meg apám. Na persze, ha nincs ló jó a szamár is. Mrs. Smith tudja, hogy mennyire kedvelem Sandyt.
• Vagy ez csak egy trükk. Lehet, hogy káprázat. Érintse meg – mondta a nő idegesen. Ez tényleg őrült. Már hogy lennék káprázat? A következő pillanatban éreztem, ahogy apám a karomhoz ér.
• Nem káprázat, valóban itt fekszik és alszik, úgyhogy fejezze be a fiam becsmérlését és törődjön bele, hogy ezúttal valahogy kicsúszott egy boszorkány a kezünk közül. Többé nem látjuk erre az biztos – emelte fel apám a hangját. Na, erre sem volt még példa, azt apám megvédett engem valakivel szemben. Ezt fel kell jegyezni valahová.

Még sokáig beszélgettek, de én közben elaludtam, abban a boldog tudatban, hogy megmentettem a barátomat. Álmomban újra láttam Sandyt, aki boldogan sétál egy mezőn immáron nagy pocakkal és félelem nélkül várja gyermeke megszületését. Reggel vidáman ébredtem, és azt kívántam, hogy valóban legyen ilyen szép élete az egyetlen barátomnak. Felöltöztem és kimentem a konyhába, ahol apám már várt rám.

• Jó reggelt, apám – üdvözöltem és leültem vele szemben.
• Jó reggelt, fiam. Valamit el kell mondanom – kezdett bele, de már sejtettem, hogy miről akar beszélni. El kell hitetnem vele, hogy nem tudok semmiről.
• Hallgatom – mondtam komolyan.
• Sandyről van szó – kezdte. – A barátod egy boszorkány.
• Nem az lehetetlen – pattantam fel, mintha megdöbbentene, hogy őt gyanúsítják.
• Viselkedj, fiam. Kézzel fogható a bizonyíték. Eloldotta a köteleit és megszökött, mielőtt odaértünk volna – mondta apám dühösen.
• Tehát boszorkány, mert félt maguktól – csattantam fel én is. Nem kezelhet nyugodtan a dolgot, mert akkor gyanút fog.
• Nem, azért boszorkány, mert képes volt megszökni.
• Értem – mondtam kicsit nyugodtabban. Hiszen ez bizonyítéknak számít. – Sikerült utolérniük? – kérdeztem visszafogott lélegzettel.
• Nem, kicsúszott a kezeink közül. Szerintem soha többé nem fogjuk látni a környéken sem – mondta apám és pedig titkon ujjongtam magamban. Hát sikerült!

Csendben és megtörten bólintottam, bár igazából az volt az egyetlen fájdalmam, hogy nem találkozhatunk többet. Apám ezt valószínűleg úgy értékelte, hogy tudomásul vettem, hogy igaza volt és néha tényleg jó  agresszíven fellépni a sötétség teremtményeivel szemben, úgyhogy elégedetten fogyasztotta a reggelijét. Tudta, hogy kimondani sosem fogom, hogy helyesen cselekszik, hiszen nem is gondoltam így, de egy cseppnyi elégtételt jelentett neki, hogy azt hitte Sandy esetében igaza volt, és én ezt nem tudtam cáfolni. Illetve tudtam volna, de megígértem, hogy nem leplezem le magam.  

Egy hónappal később… 

Jól játszottam a szerepem és apámnak nem tűnt fel, hogy egyre több sötét lélek csúszik ki a karmaink közül. Pedig ha tudná, hogy én szoktam elengedni az ártatlan embereket. Viszont most kifigyeltem egy valódi kegyetlen gyilkost. A minap észrevettem, hogy állandóan a sötét sikátorban lopakodik, és valószínűleg gyilkolni készül.

• Apám – szólítottam meg miközben leültem vele szemben az asztalhoz.
• Igen, fiam? – nézett fel a Bibliájából.
• Azt hiszem, hogy találtam egy bűnös lelket – kezdtem bele a mondandómba és ő azonnal letette a kezéből a könyvet. – Szeretnék utána nézni – ajánlottam magam a feladatra.
• Rendben, fiam. Büszke vagyok rád – mosolygott rám apám és megveregette a vállam. Na, erre igen ritkán van példa.
• Köszönöm, apám. Akkor este útnak is indulnék néhány emberrel – ajánlottam.
• Remek, menjetek – bólintott rá apám. Felálltam és elindultam, hogy előkészüljek, amikor hirtelen újra meghallottam apám hangját. – Vigyázz magadra, Carlisle.
• Vigyázok – mosolyodtam el. Őszintén aggódott értem. Végre tényleg úgy éreztem, hogy ez egy igazi apai megnyilvánulás volt. Összekészülődtem, és elindultam a megbeszélt helyre. Nem sokkal később már a sikátorban voltunk három társammal. Nem tévedtem. Valóban igazi szörnyetegek voltak ott. Az egyik George torkának esett és átharapta, a másik két társunk rajta próbált segíteni, míg én a másikra vetettem magam, de egy pillanat alatt lehajított magáról, majd rám ugrott. Oldalra pillantottam és láttam, hogy a társaim már hallottak és rám is ez a sors várt. A férfi hirtelen előrelendült, majd beleharapott a nyakamba. Azt hittem, hogy itt az idő és meghalok, de a férfi hirtelen elszakadt tőlem. Majd a fülembe suttogott.
• Ironikus, hogy éppen egy pap fia kárhozik el a sikátorban, de nekem kellő elégtétel. Az apád miatt szorultam a csatornába – mondta sötéten, majd villámgyorsan elrohant, az én testem pedig égni kezdett.