(Edward szemszöge)

Ma elveszem Bellát, bár ő ezt nem tudja. Azt mondtuk neki, hogy kirándulni megyünk egy tó partra, a házunkhoz. Persze ámuldozott, hogy ott is van egy telkünk. Tényleg szép hely, egy napos tó partja, mellette egy kis házzal. A hely eldugott, senki nem találhat vagy láthat ott meg minket. Tökéletes, hogy másodszor is elvegyem Bellát. Ez a hely kedves nekem, sokat voltunk itt az egész családdal, és ha egy kis magányra volt szükségem, ide elbújhattam, magamban lehettem. Vadászhattam, kitisztíthattam a fejem a tóban úszva. Meg ígértem magamnak, hogy a saját szavaimmal fogok örök szerelmet esküdni neki,  és ezt be is tartom.

• Edward – szólt Alice, majd intett, hogy menjek oda
• Megyek – mondtam, majd el indultam, magam után húzva Bellát is. Nem akartam ma egy másodpercre sem el engedni.
• Indulhatunk?- kérdezte Alice
• Persze – mondtam – a tóbál rendben van minden? – burkolt kérdésemben a legnagyobb kérdés az volt, hogy minden elő van e készítve az esküvőre.  Ezt Alice is tudta
• Igen, minden kész, nagyon jól fogjuk érezni magunkat.
• Mi ez a nagy készülődés? – kérdezte Bella. Kicsit meg ijedtem, de egyből találtam rá hihető magyarázatot.
• Az a ház már nagyon régi, és Esme meg tervezte az egészet, újra építették Aliceszel.  – hazudtam
• Oké – mondta. Láttam rajta, hogy el hittem amit mondtam.
• Menjünk – mondtam, majd el indultam a kocsi felé. Bella derekát most sem engedtem el.
• Van egy olyan érzésem, hogy nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Rég fürödtem tóban – mosolygott Bella. Szemében a boldogság fénye csillant.
• Arra mérget vennék – nevettem kissé morbid viccemen. Bella velem nevetett.
• Menjünk – mondta Bella, majd ki léptünk az ajtón.

Vámpíroknak kedvezőtlen, napos idő  volt. Az esküvőhöz viszont tökéletes volt. Magamban ujjongtam, ma tényleg minden tökéletes.  Beültünk a kocsiba, Bella szó nélkül az anyós ülésre. Meg lepődtem ezen, hisz mindig azon meg a „harc”, hogy ki vezessen. Valamiről eszembe jutott az első nászutunk. Nem bírtam ki nevetés nélkül.

• Mi olyan vicces? – kérdezte kérdően rám nézve Bella
• Semmi, csak az jutott eszembe, hogy mennyire gátlásosak voltunk a kapcsolatunk elején. Mikor még ember voltál. Emlékszel? Az ebédlőben. Mikor először megláttalak. Soha nem felejtem el a pillanatot, mikor beléd szerettem. – mondtam. Az emlékek kellemes érzésekkel töltöttek el. A vérének illatát soha nem felejtem el. - És én csak később jöttem rá, hogy szerelmes vagyok. Elő csaltad belőlem az emberi érzelmeket. És a féltékenység is, milyen fura volt. Meg akartam ölni Mike Newtont – emlékeztem vissza nevetve. Bella velem nevetett.
• Tényleg nagyon gátlásosak voltunk, de legalább semmit sem siettünk el. – mondta
• Jól tettük – mosolygott.

Nem sok idő el teltével már hallottam azokat a meg nyugtató, rajtam mindig segítő hangokat. Rég jártam itt, és meg akartam mutatni Bellának mindent. Ki szálltunk az autóból, és körül néztem. A világon itt éreztem magam otthon a legjobban a Bellával közös házunk után. A tó tiszta volt, láttam az alját, a házat tényleg retusálták egy kicsit, bár nem sokat változott. Rég jártam itt, és el határoztam, hogy többet fogok ide jönni Bellával.

• Sétálunk? – kérdeztem Bellától.
• Persze – bújt hozzám. Ő is körülnézett.
• Ez gyönyörű – mondta, mikor el indultunk.
• Szeretem ezt a helyet, sokat voltam itt régebben. – mondtam
• Amikor én még meg sem születtem, igaz? – kérdezte
• Valószínű – nevettem vele

Tovább sétáltunk. A tő felett repkedő sirályokra nézve én is sirálynak éreztem magam. Bellára tekintve szárnyaltam, olyannyira szabadnak éreztem magam mint ők. A dolog, mely a földön tartott az volt, hogy a számomra a világon legfontosabb személy ebben a pillanatban is fogta a kezem.  Hirtelen az eszembe villant – bár minden egyes másodpercben észben tartottam – hogy ma újra örök hűséget fogadhatok neki.

• Nagyon elkalandoztál, hm? – szólalt meg Bella. Tudnom kellett volna hogy ő biztosan észre veszi rajtam.  Nem volt nehéz, hisz az arcát bámultam egész végig.
• Ne haragudj kedvesem, de nem tudok be telni veled. Szárnyalok melletted. – mondtam
• A számból vetted ki a szót – monda. A hangja csodálatra méltó.

A hajába kapott a szél, és  el takarta az arcát. Megfogtam az arcát két oldalt, ezzel el söpörve az arcát. Aranybarna szemeinek csillogása minden látványt felülmúlt. A körülötte lévő dolgok, a számomra nagyon sokat jelentő táj el homályosult, és én voltam a világ legszerencsésebb lénye. Arcommal lassan közeledtem felé, de ő türelmetlen volt, nem várta ki amíg meg csókolom. Fejét gyorsan előre hajtotta, és végül is ő csókolt meg engem. Ajkai gyors tempót diktáltak, de tudtam hogy nem veszthetjük most el a kontrollt a vágyaink felett. Nehezen ugyan, de sikerült meg szakítanom a csókot. Bella kérdőn nézett rám

• Bella, itt nem lehet – magyaráztam. Ha nem vettem volna el, akkor felkapom, és berohanok vele az erdőbe.
• Igazad van  - mondta pár másodperc gondolkodás után – Emmett egy ideig nem hagyna ezzel békén.
• Így van – örültem hogy ki talált indokom meg győzte.

Tovább sétáltunk az ujjainkat össze fonva, kezünket lazán lóbálva kettőnk közt. Nem siettünk, lassan haladtunk vissza a házhoz.

• Kész vagyok mindennel, gyertek be átöltözni – Alice gondolatai fülsértően hangosak voltak
• Menjünk be a házba – mondtam Bellának, mikor már nagyon közel voltunk második otthonomhoz. – mutatok neked valamit
• Menjünk – mondta

Alice gondolataiban látott díszítés nagyon szép volt. Alice felül múlta önmagát. A ház belsejében két domináló szín volt: a citromsárga és a kék. Alice ezekhez ugyan ilyen színű, plusz fehér virágokat helyezett el mindenhol. Ahogy beléptünk a házba Bella meg torpant. 

• Esküvő – tátogta
• Pontosan – mondtam – ma újra esküvő. A miénk – mondtam
• Ez tényleg igaz? – kérdezte megdöbbenve Bella.
• Hát persze. És minden a te ízlésed szerint terveztünk meg.
• Köszönöm – suttogta.

Megcsókoltam, de ebben nem voltak vad ágyak. Ez a csók gyengéd volt. Pont úgy mint Bella.