Egy sűrű, sötét erdőben jártam, teljesen céltalanul kóboroltam a fák között. Éjszaka volt, teljes sötétség. A fényt csak a zseblámpa adta, azon kívül a csillagok meg az épp fogyó Hold. Nem tudtam, mit keresek, mit akarok, csak mentem, mentem egyre beljebb és beljebb, míg a természetes fények teljeset láthatatlanok lettek, mivel nem tudtak áthatolni a sűrű lombú fák között.
És akkor megpillantottam két pár vörösen izzó szemet az egyik fa tövében...
Hátrálni kezdtem, ziháltam, a szívem csak úgy verte a bordáimat.
Hirtelen nekiütköztem valakinek, ezért villámgyorsan megpördültem a tengelyem körül. Éjfekete szempárral találtam szembe magam...
- Edward... - suttogtam.
Semmit sem szólt, csak halványan elmosolyodott, megkerült engem, majd Laurentet és Victoriát vette célba. Nem tudom, hogy sikerült neki, de... mindkettejükkel végzett. Szó szerint szétszaggatta őket, ami enyhén szólva, egyáltalán nem nyújtott szép látványt. Viszont furcsamód megnyugodtam, hogy itt van Edward. Mikor velem van, semmitől sem kell félnem.
- Hát visszajöttél! - mosolyogtam rá. - És legyőzted őket!
- Igen – szólalt meg kellemes hangján, de most volt benne valami rémisztő - Csak hogy én pusztíthassalak el téged! Sajnálom, de nem bírom tovább türtőztetni magam... - folytatta.
- Edward! - szóltam elképedve, és elsápadtam. A szeme fekete... szomjas!
- Sajnálom – suttogta, majd egyre közelebb lépett hozzám. Ajkait a nyakamhoz emelve, kivillantotta borotvaéles fogait, majd belém harapott.
- Ne, ne csináld, hagyd abba! - sikítottam. A fájdalom, ami a testemet átjárta, szinte elviselhetetlen volt. Éreztem, ahogy a méreg terjed szét a testemben, szét akar feszíteni, és és ki akartam menekülni a testemből...
Egyfolytában sikítottam, úgy éreztem, ez a fájdalom sosem ér véget. Már a halált kívántam.
- Hagyd abba! - kiabáltam, de ügyet sem vetett rám, én meg tovább sikongattam.
 

- Bella! Bella! Hallasz? Kelj már fel, Bella! - hallottam egy másik hangot is, majd hirtelen felnyitottam a szemem, és Jacob rémült arcát pillantottam meg.

- Jake – nyögtem ki elhaló hangon, kissé rekedten az eddigi sikoltozásaimtól, majd rémülten megtapogattam a nyakam.
- Bella! Mi a baj?
- Semmi, csak... - feltornásztam magam ülő helyzetbe. - Csak álmodtam – válaszoltam, de remegtem egész testemben. Lenéztem az ágyra, és észrevettem, hogy vízben úszik, mintha egy kisebb tenger maradványa lenne.
- Biztos minden rendben van? Egyfolytában sikítottál, és kiabáltál, hogy „Hagyd abba!”. Jól vagy?
- Persze, mostanában minden éjjel így kelek fel... Charlie már megszokta – jegyeztem meg keserűen felnevetve.
- Szerintem menj el, és fürödj meg, most ki a ruhád, addig lecserélem az ágyneműt. Tessék, itt egy törölköző – dobta oda nekem, majd a szekrényhez indult, hogy új ágyneműt vegyen ki belőle.

Felálltam, de annyira remegtem, hogy majdnem elestem, Jake-nek kellett megtartania.
- Egészen biztos, hogy nincs semmi bajod?
- Tuti – bólintottam és eldőlöngéltem a fürdőig. Teleengedtem a kádat forró vízzel, addig pedig levettem teljesen átázott ruhám, és ledobtam a földre, hogy majd kimosom őket, majd beleereszkedtem a kádba. Nagyon jól esett most a forrófürdő, kissé meg is nyugtatott, bár nem teljesen.
Ilyen álmom még sosem volt, hogy Edward... hogy Edward egyszerűen megharap. Aggasztó volt, ám azzal nyugtattam magam, hogy biztosan csak Victoriáéktól való félelem teszi ezt velem, hogy azt álmodom, megöl.
Nagyjából húsz perc múlva kikászálódtam a kellemes fürdőből, majd magamra csavartam a törölközőt. Gyorsan átöblítettem a ruhám, majd ledobtam a kád szélére és kicsit kinyitottam az ajtót, majd kidugtam rajta a fejem.
- Öhm... Jacob! Az a baj, hogy nekem nincs itt másik ruhám.
- Hát, női ruhám nekem sincs, de reggelig biztosan megszáradnak. Addig adok egy pólót, az jó lesz neked hálóingnek – nevetett.
Gyorsan felvettem a fehérneműimet, mert azokat nem mostam ki, majd visszacsavartam a törölközőt és újból kihajoltam az ajtón.
- Tessék – nyújtott át egy világosbarna pólót, ami nagyságra nekem tényleg egy kisebb hálóingnek felelt meg.
- Kösz – vettem el tőle, majd újból becsuktam a fürdőt.

Felvettem az ideiglenes „hálóinget”, majd a szárítóra akasztottam a nadrágom, a pólóm és a törölközőt, megszárítottam megmosott hajam, aztán elhagytam a fürdőszobát.
- Fú, nagyon jól áll – vigyorgott Jake, mire egy gúnyos mosoly kapott válaszul.
- Ha-ha – nevettem ironikusan.
- Visszamész aludni? - kérdezte, komolyabb hangnemre váltva, ami tőle elég szokatlan volt.
- Nem hiszem, már nem tudnék visszaaludni.
- Ezt mondtad nemrég is – mosolygott.
- De... de most komolyan nem.
Az álmomra gondoltam, amitől a hideg is kirázott.
- Reggel mi lesz? - tettem fel a szerintem legfontosabb kérdést.
- Hmm... jó kérdés. Ha a srácok nem kapják el Victoriát és Laurentet, akkor el kell mindent mondani Billynek. Rábeszélem, hogy vigye el Charlie-t nyaralni valami meleg, napos helyre... úgyis április közepe van, és akkor ő biztonságban lesz. Rád pedig vigyázunk.
- És... ha elkapták?
- Akkor meg semmi probléma – mosolygott újra fáradtan.
- Figyelj, Jake, nem érek ennyit, hogy Billy szabadidejét is elvegyük azzal, hogy elküldjük vele Charlie-t... meg Saméknek is gondolom van jobb dolguk.
- Te figyelj, Bella! Ez a dolgunk, de azt hiszem, ezt már kitárgyaltuk, rendben? És amúgy is, Billy nagyon örülne egy kis kikapcsolódásnak, és szerintem Charlie is. Messze a gyerekeiktől, minden nap horgászva... - vigyorgott. Én is erőltettem az arcomra egy mosolyt, majd fél perc múlva újra megszólaltam:
- Rendben, de azért bízzunk abban, hogy elkapják Laurentéket. Most pedig, te aludj, hiszen... - rápillantottam az órára. - Fél kettő van!
- Nem, vigyáznom kell rád – rázta a fejét, de látszott az arcán, hogy legszívesebben húzná a lóbőrt.
- Te is mondtad: La Push-ba nem igazán teszik be a lábukat a vámpírok. Na, gyerünk!
Betoltam a szobájába, ahol az ágyneműt már kicserélte, és rálöktem az ágyra.
- Aludni! - parancsoltam rá és rádobtam a takarót, holott tudtam, neki semmi szüksége, mivel a testhőmérséklete körülbelül negyven fok.
- De...
- Semmi de! Neked is szükséged van alvásra.
- Igen, de neked is! És te is alig aludtál.
- Egy kicsit nézem a tévét, és akkor talán visszaalszom közben – vontam vállat, de közben egyáltalán nem vettem ilyen könnyen a dolgot; nem akartam újra azt a szörnyű álmot látni!
Ahogy eszembe jutott, ösztönösen megtapogattam a nyakam, hogy megvizsgáljam, ott van-e a fognyom.
- Mi van a nyakaddal?
Összerezzentem. Egy másodpercre teljesen elfelejtettem, hogy Jake is jelen van, aki már nem az ágyban feküdt, hanem előttem állt.

- Semmi...
- Bella, mikor felébredtél, akkor is azt vizsgálgattad, meg most is – vonta fel a szemöldökét. - Az álmoddal kapcsolatos, ugye?
- Nem – vágtam rá túl hirtelen.
- Dehogynem – tette keresztbe Jake a kezét. - Régóta ismerlek, Bells, és azt is tudom, hogy mikor hazudsz, mert... bocs, de... szörnyen rosszul füllentesz – küldött felém egy önelégült vigyort.

Erre most nem tudtam mit válaszolni, csak dühös képpel meredtem felé.
- Hallgatás, beleegyezés – vigyorgott még mindig Jacob. - Szóval, kérlek, válaszolj a kérdésemre! Az álmoddal kapcsolatos az, hogy folyamatosan a nyakadat vizsgálgatod?
- Nem szeretnék róla beszélni – motyogtam és megfordultam, hogy kimenjek a szobából. - Amúgy is, aludj, hisz fáradt vagy.
Kinyitottam az ajtót, de Jake egy mozdulattal ott termett, és visszacsukta, mielőtt még egy centivel is távolabb kerültem volna a szobájától.
- Én viszont szeretném, ha elmondanád, mert lehet, hogy fontos lehet a vámpírok elfogásában.
- Nem hinném.
- Te vagy a vámpírvadász, vagy én? - kérdezte Jacob.
- Te álmodtad, vagy én? - vágtam vissza és elkezdtem a kilincset rángatni, de hiába: nem bírtam kinyitni, míg a fiú fél kézzel az ajtón támaszkodott. - Jake, ki akarok menni! - mondtam, majd dobbantottam egyet a lábammal, mint egy hisztis kislány.
- Majd ha elmondtad – válaszolt könnyedén és rám mosolygott.
- Jaj, Jacob, menj aludni – ajánlottam.
- Nem, nem! Akármilyen csábító is az ajánlat, nem mehetek, mivel vigyáznom kell rád, és egyébként sem tudtam meg semmit a te fura „nyakas” álmodról.
- Feladom! - sóhajtottam és hanyatt vágtam magam az ágyon.
- Ezt már szeretem – jegyezte meg Jake.
- Mi? Nem mondom el, ne is várd! - ráztam a fejem, miközben felültem. - De! Egyszer úgyis annyira elálmosodsz, hogy még ülni sem fogsz tudni, és akkor kimegyek – magyaráztam büszkén a tervemet, majd elkezdtem egy altatót énekelni, amit még Renée énekelt nekem kiskoromban.
- Bella, légy szíves, abbahagyod? - kérdezte Jacob, de rá sem hederítettem, hanem mosolyogva énekeltem tovább.
Öt perc múlva, mikor elénekeltem az összes versszakot, Jake megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Oké. Most már elmondod?
- A-a – ráztam a fejem. - Van ennek a dalnak egy másik verziója is, a nagymamám így énekelte.
Majd újra elkezdtem énekelni.
Jake felmordult és leült az ajtóba.
Hiába énekeltem, csak annyit értem el vele, hogy a fiú még laposabbakat pislogjon, de két másodpercnél tovább nem hagyta csukva a szemét, ellentétben velem, aki a saját altatódalától kidől. A dal vége felé ismét hanyatt feküdtem az ágyon, és már csak igen halkan énekeltem, mivel újból kezdtem elálmosodni, de közben féltem is az alvástól, mert mi van, ha megint visszatér a szörnyű álom, hogy Edward megharap?

Hirtelen abbahagytam az éneket és újból a nyakamhoz kaptam.
Jacob lassan idejött hozzám, fölém hajolt és oldalra fordította a fejem.
- Semmi sincs a nyakadon, a bőrt kivéve – felelte mosolyogva.
- Tényleg? - kérdeztem.
- Hát persze! Miért, minek kellene lennie?
- Öhm...
- Na mesélj – biztatott és lekapcsolta a villanyt, majd hanyatt feküdt mellettem. - Viszont rémmesére számítok, úgyhogy jól meséld el!
- Jake, ez nem vicces! - böktem oldalba dühösen és messzebb húzódtam tőle, majd oldalra fordultam.
- Jól van, na bocs, nem kellett volna elviccelnem, de te is tudod, hogy milyen komolytalan vagyok – nevetett. – Na, kérlek, bökd már ki!
- De én még rágondolni sem szeretnék – suttogtam és kirázott a hideg.
- Fázol?
- Kicsit.
Közelebb jött és betakart, majd újra hanyatt feküdt.
- Az is elég lett volna, ha közelebb jössz – fordultam felé és egy halvány mosolyra húztam a szám.
- Szóval ki akarsz használni... azt akarod, hogy legyek a kályhád. Aha, értem – jegyezte meg a sértődöttet játszva.
- Nem, dehogy! Nem egy hordozható radiátort szeretnék, hanem Jacobot, te majom – böktem megint oldalba, bár most nem haragból.
Édesen mosolyogva felém fordult – talán nem így kellett volna fogalmaznom, mert talán félreérti...
- Jól van, akkor most már elmondod? – kérdezte, még mindig mosolyogva.
- Oké – sóhajtottam. - Figyelj, tudom, hogy csak egy álom volt, de amíg nem voltam vele tisztában, hogy az, vagyis aludtam, akkor... akkor azt hittem, komolyan ez történik velem.
Kis szünetet tartottam.
- Mi?
- Egy erdőben sétáltam. Olyan volt, mint mikor jöttem ide, csak a Hold épp fogyóban volt, és nem is annyira világított, ráadásul a fák egyre sűrűsödtek. Nem tudtam, miért megyek, csak... csak mentem. És egyszer csak megjelent Laurent és Victoria, de Edward is, és elpusztította őket. Aztán... aztán...
- Aztán mi, Bella? - kérdezte komolyan.
- Edward belém harapott, meg akart ölni, mert szomjas volt, és mondta, hogy sajnálja, de nem bírja tovább... és a fájdalom a méreg miatt... tényleg fájt, igaziból is éreztem! - a végén megremegett a hangom, és reflexből a nyakam után kaptam, holott Jake is igazolta, semmi sincs ott. A légzésem megint szapora lett, mint mikor idefelé tartottam, és hasonlóképp féltem.
- Légy szíves, kapcsolj villanyt! - szólaltam meg újra. - Tudom, hogy gyerekes, de...
- Oké, felkapcsolom.
Mikor világosság támadt, és megláttam Jacobot, amint leül az ágyra, kissé megnyugodtam.
- És mikor felébredtél, akkor is fájt?
- Akkor már múlt el... mikor meghallottam a hangod, kezdett egyre jobb lenni. Gondolom azért, mert felébresztettél.
- Hozzak egy teát?
- Aha, most jól esne, köszi.
Amint kilépett a szobából, újra nyugtalan lettem, így inkább követtem. Hangtalanul mögé sétáltam és néztem, ahogy önti a kannából a bögrébe a még mindig elég meleg italt.
- Ha lehet... - kezdtem, de Jake összerezzent, így félbehagytam.
- Bella, muszáj ilyen halkan közlekedned? - nézett rám félig nevetve.
- Bocs, nem direkt volt. Csak azt szerettem volna kérni, hogy raknál bele még citromot? Mert nagyon szeretem, ha savanyú.
- Persze – válaszolt.
Mikor elkészült a teákkal, átadta nekem az egyik bögrét és megszólalt:
- Akkor, pohárköszöntő! - vigyorgott. - Kezdd te!
- Hmm... szervusz pohár – vontam vállat, és belekortyoltam a teába.
Jake is kortyolt az övébe, de amint meghallotta, mit mondtam, félrenyelt, aztán egyszerre köhögött és nevetett. Fél perc múlva, mikor újra sikerült levegőhöz jutnia, nevetve fordult felém.
- Ez... ez jó volt – mutatott rám és újra elkezdett nevetni.
- Azt hittem, már hallottad ezt – vigyorogtam és tovább kortyolgattam a teát.
- Szervusz pohár... - ismételt. - Ekkora ökörséget életemben nem hallottam – folytatta. - Jaj, már fáj a hasam a röhögéstől!
- Bocs – mosolyogtam.
- Na, oké, azt hiszem, most már fulladásveszély nélkül is meg tudom inni a teám – szólalt meg újra pár perc múlva.