A    Volturinak �t�lve

1. r�sz

K�zeledett a tavaszi b�l napja.

Ez egyvalamit jelentett. Csak�gy, mint el�ttem oly sokan, �n is kil�pek a nagybet�s �LETBE, �s a kelend� kisasszonyok sor�t fogom n�pes�teni.

Az ap�mnak �s az any�mnak ezt jelentette a b�l.

Nekem viszont azt, hogy mostant�l el egyetlen sz� n�lk�l kell elt�rn�m mindenf�le f�rfi ( legyen az ak�r annyi id�s mint �n, vagy n�lam j�val �regebb ) k�zeled�s�t.  Most m�r nem mondhatom, hogy m�g fiatal vagyok az ilyesmihez, nem k�pelhetem fel �ket, pedig legsz�vesebben azt tenn�m.

Most is itt �llok, egy csodasz�p orgonalila ruh�ban, a kezeimen h�feh�r b�rsonykeszty�k, v�r�sesbarn�s hajam, laza kontyban tekeredik a nyakamhoz, �s olyan boldogtalan vagyok.

Pedig  �r�lhetn�k is. Nem?

De m�gsem teszem, mert egy n�lam negyven �vvel id�sebb f�rfi, m�r  legal�bb f�l �r�ja engem m�reget a szoba sark�b�l, �s mik�zben nagyban szivarozik, egy – egy szippant�s k�zepette r�m kacsint, �s a tenyer�t d�rzs�li, mintha m�ris az �v� lenn�k.

Eddig �gy tudtam, hogy szabad akarat� emberi l�ny vagyok aki azt csin�l amit akar. Mekkor�t t�vedtem.

�ri�si s�hajtottam, �s sz�pen – lassan kivonultam a teremb�l. M�r majdnem ki�rtem a szabad leveg�re, amikor valaki a nevemet ki�ltotta:

- Didyme!

Megsemmis�lten �lltam meg, �s egy csod�latos, de  hamis mosolyt er�ltettem az arcomra, majd megfordultam.

Ekkor bele�tk�ztem egy fiatalemberbe.

A l�legzetem is el�llt olyan j�k�p� volt. Eleg�ns �lt�nyt viselt, �s a kez�ben kem�nykalapot szorongatott. A szemei a legtiszt�bb �gsz�nk�k sz�n�ben pomp�ztak, sz�ke, enyh�n g�nd�r f�rtjei pedig lomh�n omlottak a v�llaira.

- Igen? – k�rdeztem, �s a mosolyom azon nyomban �szint�v� v�ltozott.

- Ezt elhagyta kisasszony! – mondta mosolyogva, �s fel�m ny�jtotta a szint�n lila sz�n�, hatalmas lepk�t mint�z� csatomat, ami tele volt rakva dr�gak�vekkel.

- H�l�san k�sz�n�m. – mondtam, majd magamhoz szor�tottam a csatot, amit m�g szeretett nagymam�mt�l �r�k�ltem, �s k�zben gyorsan elv�r�s�dtem.

- Eln�z�s�t k�rem, de ez a t�rgy mindenn�l fontosabb a sz�momra.

- Ugyan nem kell szabadkoznia. – legyintett  eleg�nsan a fi� – Teljesen meg�rtem. M�g szerencse, hogy �n tal�ltam meg, �s nem valamelyik becstelen dzsentri.  – sz�lt halkan, majd arrafel� n�zett ahol m�g mindig az az id�s, perverz �reg�r �lldog�lt  �s  most tette a sz�pet egy hozz�m hasonl� fiatal l�nynak.

Elnevettem magam, �s k�zelebb hajoltam a f�rfihoz.

- K�sz�n�m. – mondtam, majd szenved�lyesen a szemeibe n�ztem, �s k�zben pukedliztem.

- R�szemr�l a szerencse �s az �r�m.  – v�laszolt a fi�, �s meghajolt, majd kezet cs�kolt. 

– Victor Holms.  – tette m�g hozz�.

- Alexandra Didyme Cole.  – mondtam a teljes nevemet, majd hozz�tettem.  – Az el�bb a m�sodik nevemen sz�l�tott.

- Igen. Tal�n baj? – k�rdezte Victor.

- Ugyan, nem. Csak nem sokan tudj�k, hogy �n sokkal jobban szeretem a Didym�t, mint az Alexandr�t.

- Tal�n meglepte, hogy �n tudtam? – k�rdezte, �s  megeresztett fel�m egy �nel�g�lt mosolyt.

- Bevallom igen. – biccentettem, de az�rt �r�ltem.

- Miel�tt kegyed ut�n j�ttem volna, b�torkodtam �rdekl�dni a bar�tait�l. Rem�lem nem haragszik?  - k�rdezte kiss� aggodalmasan.

- Ez igaz�n kedves. – sz�ltam, �s legjobb bar�tn�m, Scarlett fel� pillantottam.

� is annyi id�s volt, mint �n, de m�r k�t �ve f�rjhez ment.

Most �ppen egyed�l �lldog�lt a szoba v�g�ben, az ablakn�l, �s a f�rj�t figyelte aki a t�le nem messze l�v� asztaln�l p�kerezett. Amikor tal�lkozott a tekintet�nk r�mosolyogtam, �s � r�gt�n viszonozta azt.

- Sz�val mit gondol? – szak�tott ki a gondolatmenetemb�l Victor, �s sz�gyenkezve bevallottam neki, hogy az el�bb nem figyeltem r�, �gy nem hallottam, hogy mit is mondott.

- Azt k�rdeztem, hogy lenne – e kedve velem tartani a kertbe?

- �.  –  mondtam, majd v�rtam p�r m�sodpercet. Any�m mindig arra tan�tott, hogy a f�rfiakat nem �rt egy kicsit megv�rakoztatni miel�tt konkr�tan igent mondan�nk nekik. Legyen sz� b�rmir�l is.

- V�g�lis kifel� k�sz�ltem.

- Akkor?  - k�rdezte, �s a kez�t ny�jtotta.

- Rendben. Nem b�nom. – sz�ltam �s belekaroltam.

Egy�tt elvonultunk az ajt�hoz, majd Victor kinyitotta el�ttem azt, �s k�vetett kifel� a friss, tavaszi leveg�re.

M�r este volt.

A Nap r�gen lement, �s helyette csillagok ezrei t�nd�k�ltek az �gbolton, m�gsem  lehetett sz� n�lk�l hagyni a Toszk�n t�j sz�ps�g�t.

A hegyek k�r�lvettek minket, mint megannyi b�stya. A rajtuk l�v� sz�l�t�k�k korai bimb�ikat bontott�k. T�l�nk jobbra megannyi, apr� szentj�nosbog�rk�nt vil�g�tottak a v�ros f�nyei. Balra pedig elvadult, vadreg�nyes v�lgyek, �s kanyarg� foly�k keresztezt�k egym�s �tjait.

- Csod�latos. – mondtam, �s a kezemben l�v� legyez�vel elmutattam valahov� a t�volba.

- Ak�rcsak �n.  – b�kolt Victor, �s levette a kab�tj�t, majd a h�tamra ter�tette.

H�l�s pillant�st vetettem fel�, �s amikor a meleg kezei a b�r�mh�z �rtek, j�les� bizserg�s futott v�gig a testemen. M�g sosem �reztem ilyet, de �gy gondoltam, hogy ilyen lehet a szerelem, amir�l Scarlett m�r annyiszor mes�lt nekem.

� a szerencs�sebb l�nyok k�r� tartozott. Az apja kik�rte a v�lem�ny�t miel�tt f�rjhez adta volna. �gy t�rt�nhetett, hogy Scar, Oliver  feles�ge lehetett, akivel m�r kisgyermekkoruk �ta gyeng�d �rzelmeket t�pl�ltak egym�s ir�nt. Persze az sem volt h�tr�ny, hogy Oliver az egyik legel�kel�bb volterrai csal�d sarjai k�z� tartozott.

- Sz�val �n nem volterrai. De akkor honnan j�tt? – k�rdeztem, �s Victor fel� fordultam.

A fi� el�gedetten n�zett r�m, �s elmosolyodott.

- L�tom kegyed igen j� megfigyel�.

- Nem kellett, hozz� nagy tehets�g, hogy kital�ljam �n nem ideval�si. Sosem l�ttam m�g egyik b�lon vagy est�lyen sem, pedig nekem elhiheti felt�nt volna.

Victor m�g nagyobb mosolyt eresztett fel�m, �s mes�lni kezdett.

- Angli�b�l j�ttem. A nagyb�ty�m, aki �t �ve telepedett le itt, egy hete elhunyt, m�ghozz� el�g rejt�lyes k�r�lm�nyek k�z�tt. �n voltam az egyetlen rokona, �gy most minden vagyona �s ing�s�ga r�m sz�llt.

- R�szv�tem. – sz�ltam, �s lehajtottam a fejem.

Victor k�vette a p�ld�mat �s egyperces n�ma csenddel ad�ztunk halott rokon�nak. Majd megk�rdeztem:

 - Mit �rt ,,rejt�lyes k�r�lm�ny k�z�tt” ?

A fi� s�hajtott egy nagyot, tan�cstalanul megvakarta a fej�t, majd �gy sz�lt:

- Nem szeretn�m megijeszteni.

- K�rem. Att�l ijedek meg, hogy �gy reag�lt. Mondja csak el. Att�l tal�n �n is megk�nnyebb�l egy kicsit.  – b�tor�t�an n�ztem r�, �s v�g�l beadta a derek�t.

- �ppen a szomsz�d v�rosban volt l�togat�ban. Hazafel� j�vet elt�nt. Azt�n…  - abbahagyta �s t�tov�n n�zett r�m.

- Folytassa! – parancsoltam r�.

- J� – j�.  – sz�lt feltartott kezekkel, majd �gy sz�lt:

- A teste nemr�g ker�lt el�. A nyak�n �s a kez�n harap�sok voltak.

Borzadva s�hajtottam fel, �s �reztem, amint kir�z a hideg.

- �n megmondtam, hogy err�l jobb lenne ha nem tudna. M�r b�nom, hogy elmes�ltem!

- Az �n hib�m,  hiszen j�magam er�szakoskodtam. �n szerint mi lett a nagyb�tyj�val?

- Fogalmam sincs! De egy biztos! Meggyilkolt�k!

- Te j� �g! – sz�ltam �jra, �s a fejemet cs�v�ltam. Azt�n eszembe jutott valami, �s t�tov�n n�ztem Victor meggy�t�rt arc�ba.

- Hallott m�r a v�mp�rokr�l?

A fi� t�tott sz�jjal meredt r�m, majd b�lintott.

- Kegyed �gy gondolja, hogy v�rsz�v� l�nyek v�geztek volna szeg�ny Antonio b�csival?

- Tudom butas�g.   – hadartam, �s r�gt�n les�t�ttem a szemeimet – �n csak …

- Igen?

- Semmi. Felejtse el!  - jelentettem ki, �s elindultam befel�, vissza a terembe.

- Didyme,  k�rem! – sz�lt Victor, �s gyeng�den megfogott, majd maga fel� ford�tott. 

– Folytassa.

- Tudja csak az jutott az eszembe, hogy mi itt Volterr�ban minden �vben meg�nnepelj�k Szent Marcus napj�t. Halotta m�r a t�rt�net�t?

- Nem. – r�zta a fej�t a f�rfi.

- Akkor elmes�lem. Szent Marcus volt az a szem�ly aki egykoron ki�zte a v�mp�rokat a v�rosunkb�l.  Az �lete �r�n is. Azt hiszem v�g�l m�rt�rhal�lt halt valahol Kelet – Eur�p�ban. El�tte n�lunk is voltak ilyen esetek. A nagymam�m is ilyen k�r�lm�nyek k�z�tt hunyt el.  – sz�ltam, �s megeresztettem a t�tova k�nnycseppet.

Victor megfontoltan �t�lelt, �s �gy sz�lt:

- Nagyon sajn�lom.

- R�gi t�rt�net. – pr�b�ltam k�nny�teni a dolgot – Persze nekem m�g az�ta is f�j. Kisl�ny voltam amikor meghalt szeg�ny. Ha nem haragszik err�l nem szeretn�k besz�lni!

-  Hogyne. Meg�rtem. – b�lintott, majd �jra �t�lelt �s �n viszonoztam az �lel�s�t.

Kezeink v�g�l egybefon�dtak �s ajkaink vad, szenved�lyes cs�kban forrtak �ssze.

Egyre szorosabban �lelt�k egym�st.

Ekkor azt�n zajt hallottunk. A h�tunk m�g�l j�tt.

Gyorsan sz�trebbent�nk, �s kipirulva fordultunk az ol�vaf�k fel�.

- J�est�t! – k�sz�nt egy magas, hossz�, s�t�thaj� f�rfi.

- J�est�t. – mondtuk mindketten egyszerre, �s nagyon sz�gyenkezt�nk, hogy �gy rajtakaptak minket.

- Tal�n nem veszik tolakod�snak, ha megjegyzem, hogy ilyen k�s�i �r�ban igen  kock�zatos idekint �lldog�lni egy ilyen sz�p, fiatal p�rnak.

- Ezt meg hogy �rti? – k�rdezte Victor, emelt hangon, �s az oldal�hoz kapott ahol a kardja fityegett.

A titokzatos f�rfi most h�tr�lt egy l�p�st �s j��z�en felkacagott.

- Ezt �gy �rtettem, hogy k�s�rje be a h�lgyet a biztons�gos h�zba! Nehogy baja ess�k v�letlen�l!  - sz�lt parancsol�an.

Victor megfesz�lt mellettem �s kir�ntotta a kardj�t. Megfogta a kezemet �s ber�ntott maga m�g�.

- Ne f�ljen Didyme! Megv�dem! – mondta, �s h�siesen kih�zta mag�t.

- K�rem uram! – sz�l�tottam meg az idegent, aki ekkor m�r a k�zel�nkben volt, �s v�r�sen izz� szemekkel, d�h�sen meredt r�nk.  – K�rem! T�vozzon! Ez az ap�m birtoka!

- Csak az �n kedv��rt! – mondta v�g�l, majd lassan �jra  h�tr�lni kezdett, �s elt�nt a s�t�ts�gben.

Victor megk�nnyebb�lten tette el a kardj�t, �s igyekezett befel� tuszkolni a lak�sba. 

Miel�tt becsukta volna az ajt�t, tekintetem megakadt az elsuhan� f�rfin, akit imm�r k�t, hatalmas, szint�n v�r�s tekintet�, sz�rkek�penyes f�rfi k�s�rt.