4. rész

Aro és Jane elmentek a városba kérdezősködni. 

Én már alig bírtam türtőztetni magamat, így hát  idegességemben  fel – alá járkáltam a nagyteremben.

Caius, Athenodora és Sulpicia csak ültek a székeikben, és arról beszélgettek, hogy vajon mi is lehet a rég nem látott Carlisle Cullen-el.

- Körülbelül már két  - három éve hogy elment.  – nosztalgiázott Sulpicia.

- Vajon még mindig állati véren el? – kérdezte Athenodora a fivéremet, miközben a kezét simogatta.

- Ostoba egy vámpír! Állati véren élni! Hallatlan! Nem csodálkoznék ha nála erősebb nomádok már végeztek volna vele! – jelentette be Caius.

Ekkor kinyílt az ajtó, és Aro száguldott be rajta.

Jane árnyékként követte.

- Hírek? – kérdeztem hangosan.

- Nyugodj meg Marcus! – tette a kezeit Aro a vállamra – Minden a lehető legnagyobb rendben ment!

- Tényleg? Nem látom, hogy Didyme veletek jött volna! – szóltam szkeptikusan.

- Lassan a testtel fivérem! Mindent a maga idejében. Különben is, azt hittem, hogy magad szeretnéd átváltoztatni! – mondta Aro, és a hangja nyugodt volt, mint mindig.

- Ez igaz! De attól még elhozhattátok volna! – mondtam parancsolóan, és dühösen belevágtam a falba.

A teremben még percekig visszahangzott az ütésem, és a fal végigrepedt a mennyezetig.

Egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy Aro olyan kiegyensúlyozott. Neki mindig minden egyszerűen és könnyen ment. Ezért roppantul irigyeltem.

- Találkoztunk a lánnyal! – mondta Jane, és éreztem a belőle áradó megvetést és dühöt.

Jane utálta az embereket.

Tápláléknak tekintette őket. Semmi többnek.

- Tényleg találkoztatok vele? – kérdeztem Arót.

Megpróbáltam nem törődni Jane- el és az érzésivel.

- Igen. Nagyon kedves és szép leány. Nem csodálkozom, hogy őt választottad feleségednek.

Sulpicia megköszörülte a torkát.

- Bocsáss meg drágám! Tudod, hogy nem úgy értettem!  - szólt Aro, és odalépett a feleségéhez, majd szenvedélyesen megcsókolta.

A belőlük áradó túlfűtött szenvedély csak még jobban felpaprikázta a hangulatomat.

- Megtudhatnám végre, hogy mire jutottatok?!

Aro elengedte a feleségét, és büszkén fordult felém.

- A hétvégén tavaszi bált rendeznek a városban! Mi is elmegyünk, és elbeszélgetünk Daniel Cole-al!

Bambán meredtem testvéremre, és a kezeimet felemelve így szóltam:

- Ez a nagy terv?

- Nekem elhiheted Marcus! Ennél jobb tervem még életemben nem volt! – dicsekedett Aro.

Jane sóhajtozva nézett fel rá, és a kezét a már évtizedek óta nem dobogó szívére tette.

- Jane! Nem lehetne, hogy ne itt imádd Arót! Eredj kifelé a teremből! Alec már biztosan vár!

- Sajnálom! – mondta a lány, és azonnal kisuhant a helységből.

A figyelmemet nem kerülte el, hogy gyűlölködő pillantások ezrét küldte felém, de közben szégyenkezett is, mert Sulpicia és Athenodora hangos kacagásban törtek ki.

- Nem lenne egyszerűbb ha ma este elmennék a Cole házhoz, és elrabolnám a lányt? – kérdeztem türelmetlenül.

- Nem! – dörrent rám Aro – Szó sem lehet róla! Heidi már így is olajat öntött a tűzre a téves vadászatával.  Már csak az hiányozna, hogy a Volturi vezetőinek egyike szegje meg a törvényt?! Hallatlan! Felejtsd el az ilyesmit Marcus!

- Ebben igaza van Arónak. – szólt közbe Caius – Gondolj csak bele. Szeretnéd, hogy Stefan és Vladimir újra idejöjjenek és ,,hatalomátvevőset” játszanak?

- Természetesen nem!

- Akkor még légy egy picit türelemmel!  - mondta végül Aro, és kézen fogta Sulpiciát, majd kivonultak a teremből.

Volt egy tippem, hogy a hálószobájuk felé mentek.

Caius és Athenodora visszaültek a helyükre, és lassan elmélyültek a másik tanulmányozásában.

- Nincs mit tennem! Várnom kell! – vallottam be magamnak keserűen, majd én is  visszavonultam a saját szobámba.