(Alice szemszöge) 

Ó, te jó ég!  Kellett az egész családnak Edward után jönnie! Jöhettünk volna ketten Bellával, de nem, nekik is muszáj volt jönniük! És akkor még kettévált a csapat, a fiúk lefogták Edwardot, míg mi odaérünk Bellával! De ebből csak annyi sikerült, hogy odaértek lefogni. Nem lépett ki a napfényre, szerencsére. Minket pedig a Volturi-őrök fogtak le. Most pedig bevisznek a  Volturi fogságába. Onnantól pedig ki tudja, mi lesz velünk. 

(Esme szemszöge)

 

Bevittek minket a Volturi fogadótermébe. Féltem. Inkább aggódtam. Aggódtam, hogy Carlisle-nak, Jaspernek és Emmettnek sikerült-e megállítani Edwardot. Aggódtam, hogy biztonságban vannak-e, és hogy el tudtak-e menekülni az őrök elől. És hogy látjuk-e még egymást valahol? És ha igen hol? És persze nem utolsó sorban azért is aggódtam, hogy velünk mi lesz?

-Ejnye-ejnye. Az egész Cullen-család Volterrában. És persze Bella. Úgy látom te is vámpír lettél időközben-mosolygott Aro.-Remélem örültök, hogy a család férfi tagjainak sikerült elmenekülni. Na lássuk csak…nem akartok véletlenül csatlakozni?

-Na de testvérem!-kiáltott fel Marcus.

-Jól van, jól van. Amúgy is azt látom rajtatok, hogy nem fűlik hozzá túlságosan a fogatok. Akkor viszont jön a büntetés.

Na itt kezdtem el félni.

-Sajnos – vagy szerencsére – Jane és Alec házon kívül van. Úgyhogy bevetjük egyik új családtagunkat…bemutatom Nikolette-et-mutatott a belépő, magas, hosszú világosszőke hajú vámpírra.-Ő igazán különleges…képes a vámpírokat visszaváltoztatni emberekké. Ez lesz a büntetésetek, amiért páran elmenekültek közületek-kuncogott Aro.-Na de nyugi, utána sértetlenül elmehettek! 

(Rosalie szemszöge) 

Esküszöm, még egy ilyen taplót! Tehetünk mi arról, hogy a fiúk elmentek? De azért, mivel nincs jobb dolgunk,  büntessük meg Cullenékat. És Bellát. Aki már megint itt van. De most nem ez a lényeg. Vissza akarnak változtatni emberekké minket? Ez ellen semmi kifogásom, csak ne egyenek meg. Bár Aro épp az imént biztosított róla, hogy nem esik bajunk…de azért ez már több mint sok. És ez ellen Bella pajzsa sem véd, hiszen ez fizikai változás lesz…de utána? Utána mi lesz?  Látom még Emmettet? És ő mit fog szólni hozzá? Még midig szép leszek, vagy elveszítem ezt is? Bár emberként szép voltam, de sose lehet tudni.

-Gyerünk, Nikolette! Változtasd őket emberekké!

Nikolette  nézett, majd erősen koncentrálva ránézett  Esme-re, Bellára, Alice-re, majd rám. Egy hideg bizsergés futott végig a testemen, szinte vacogtam. De csak pár percig tartott, utána mát éreztem, ahogy a fagyott szíven elkezdi pumpálni a vért az ereimbe…

Aro mosolyogva nézett ránk, majd megjegyezte:

-Hű, itt valakinek tényleg nagyon jó illata van. Pontosabban két valakinek…

Kis gondolkodás után rájöttem, hogy ez a két valaki Bella és Alice lesz. Azt pontosan nagyon jól tudtam, hogy Bellának milyen jó illata van, és az a James tavaly azt mondta, hogy nála csak Alice-nek volt jobb illata.

-Mehettek-bocsátott el minket Aro.

Amikor kiléptünk az épületből, kellemes érzés fogott el. Hirtelen nem tudtam mi az, csak abban voltam biztos, hogy már éreztem ezt. Aztán hirelen rájöttem: ezek a nap sugarai. Hiába, ha valaki hetven évig vámpír, az előbb utóbb elszokik a naptól.

-Szóval, most mit fogunk csinálni?-tette fel a nagy kérdést Alice.

-Talán ki kéne menni a városból-vetette föl Esme.

Hihetetlenül furcsák  voltak mindketten az aranyló szemük nélkül. Alice-nek tengerkék, Esme-nek mélyzöld szemei voltak. Az enyémek ibolyaszínűek lehettek, csakúgy, mint hajdanán. 

(Alice szemszöge) 

Ó, te jó ég! Ez nem lehet igaz! Ember vagyok! És ennek most tulajdonképpen örülök, vagy szomorkodom? Ezt nem tudom eldönteni. Valahol mindkettő. Hiszen folyton azért siránkoztam, hogy én semmire sem emlékszem az emberi életemből, és most tessék! Saját bőrömön tapasztalhatom meg, milyen embernek lenni. Viszont mit fog Jasper csinálni, ha meglát így? Vagy megérzi az illatom? Hiszen Aro azt mondta (és még James is tavaly), hogy nagyon jó illatom volt. Illetve van… Csak azt tudom, hogy látomásaim még vannak. Láttam, hogy a fiúk még jól vannak. Ki kell jutnom innen!  

(Bella szemszöge) 

Na, ez tényleg nagyon szuper! Ismét ember vagyok. Viszlát hasraesés-mentes szép napok!

-Bella, te is jössz?-kérdezte Rosalie, én pedig teljesen meglepődtem. Egyrészt azért, hogy hozzámszólt, másrészt azért, mert teljesen normális hangnemben tette azt.

-Hát persze, hogy velünk jön!-kiáltott föl Esme.

-Akkor viszont induljunk-idítványozta Alice.

Rövidesen kiértünk a városból, és a közeli erdő felé vettük utunkat.