Kate, Carmen és Eleazar csupán másnap délutánra értek vissza a vadászatból. Távolabbra mentek, így több napig voltak el. Azonban mikor visszatértek a Cullenekhez, Alice, Rosalie és Esme trióját látták meg rögtön, amint a gyötrelmes, megkínzott arcot vágó Bella körül sündörögnek.

Eleazar átkarolta Carmen derekát, mikor belétpek a nappaliba.

– Mi folyik itt? És hol hagytad Edwardot, Bella? – mosolygott Eleazar Bellára.

Bella egy fájdalmas grimaszt vágott, de helyette Alice szólalt meg, az érkezők felé fordulva.

– Belláék összeházasodnak! – csapta össze lelkesen apró tenyereit a lány, szélesen vigyorogva.

Kate felsikított örömében, és odarohant Bellához, hogy megölelhesse.

– Jaj, úgy örülök nektek! Már épp ideje volt egy újabb Cullen-esküvőnek!

– Gratulálok, Bella! Végre Edward is elvesz valakit – lépett közelebb Carmen Bellához.

Kate még mindig mosolygott, kivillantva fogsorát, miközben elengedte barátnőjét.

Az együtt töltött időnek és a sok gyakorlásnak köszönhetően immár jó barátnőkként tekintettek egymásra.

– Köszönjük, Carmen –  ölelte át Bella a nőt is.

– Bella! – lépett elé Eleazar is. – Gratulálok!

– Köszönjük.

– Edward hol bujkál? Csak nem máris legénybúcsúztatóba ment? – kérdezte hamiskásan mosolyogva a férfi.

Bella szemei kikerekedtek. Megfagyva bámult Eleazarra, mint akit forró vízzel öntöttek volna le.

– Bella? – kérdezte Carmen homlokráncolva.

– Legénybúcsúztató? – kérdezett vissza rekedten az említett.

Mielőtt még bárki is válaszolhatott volna neki, Edward jelent meg a lépcső tetején.

– Edward! – sikított fel Kate, majd már a fiút ölelte boldogan.

Edward finoman elmosolyodva ölelte vissza a lányt.

Bella arca fájdalmas, szenvedő  fintorba torzult. Leült a kanapéra, térdeit felhúzta, amiket aztán két karjával karolt át, míg fejét ráhajtotta a térdeire, behunyva szemeit.

– Gratulálunk, Edward! – mosolygott rá Carmen a fiúra.

– Igen, gratulálunk.

– Úgy bizony!

– Köszönjük – mosolygott rájuk a fiú.

Szemeivel körbe pásztázta a helyiséget.

Alice, Rosalie, Esme és a frissiben csatlakozott Kate is egy asztal felé görnyedve magyaráztak egymásnak, illetve rajzoltak különféle terveket.

Carmen és Eleazar a kanapéra ültek le, aminek a másik végében Bella foglalt helyet korábbi pozíciójában.

Edward ijedten suhant szerelme elé. Letérdelt a lány elé a földre, kezeivel rátámaszkodva saját lábaira. Aggódva nézte Bellát, ami a hangjában is érzékelhető volt.

– Bella? Kedvesem, minden rendben?

Meg akarta simítani a lány haját, de minduntalan eszébe jutott a fogadás, amit Emmettel kötött.

– Edward, megkérhetlek, hogy menj távolabb? – suttogta halkan Bella.

– Ahogy akarod – felelte, majd a szoba legtávolabbi sarkában levő fotelbe húzódott vissza.

Bella vett egy mély levegőt, és kábán felemelte fejét. A legtapintatosabban fogalmazva is úgy nézett ki, mint egy leszokó félben levő drogos.

A szemei alatt a sötétlila karikák mélyebb színben látszódtak meg, arca fehérebb volt, mint amit már vámpírsága óta megszoktak, illetve a szemei is sóvárogva, vágyakozva csillogtak.

– Lemaradtunk valamiről? – kérdezte összezavarodva Carmen.

Tekintete Edward és Bella között ugrált, aminek következményeképp megállapította, hogy Edward is hasonló állapotban van, mint maga a lány.

Bella felsóhajtott.

– Emmett és Edward fogadást kötöttek – kezdett bele.

– Most mivel kapcsolatos? – jött a következő kérdés Eleazartól.

– Egy hétig semmiféle módon nem érhetünk egymáshoz Bellával. Különben Emmett visszahívja Tanyát, de ha mi győzünk, Emmett és Rosalie nem nyúlhat egymáshoz két hétig – hadarta el Edward.

Eleazar halkan füttyintett egyet, míg Carmenből kitört a kacagás.

Edward kérdőn felvonta szemöldökét, miután egy értetlen pillantást váltottak Bellával.

– De hiszen ez… ez… ebben nem lehet fogadni! – nevetett a nő.

– Már hogy ne lehetne? – kérdezte érdeklődve Emmett, aki éppen a lépcsőről sétált le.

– Ráadásul még gyerekes is, azt hiszem! Bella – fordult a lány felé –, sehogy sem értem, miként mentél bele ebbe te is!

– Ezt igazából magam sem tudom – csóválta meg a fejét, mire Emmettből kitört a kacagás.

A fiú helye foglalt Bella mellett, majd testvéri módon magához ölelte őt fél karjával. Edward nagyon halkan felmordult a fotelben.

– Ugyan, hugi! Hidd el, ez a ti érdeketek is. Nem szeretnénk, ha túl hamar megunnátok a dolgot.

– Kösz. Majd jussanak eszedbe ezek a szavak azalatt a két hét alatt is!

Emmett felkuncogott.

– Úgysem nyerhettek. Már most szemmel látható elvonási tüneteitek vannak.

– Nem igaz!

– Dehogy van!

Hördült fel egyszerre Edward és Bella.

– Egyébként ennek az egész fogadásnak van előnye is – csicseregte boldogan Alice – Legalább nyugodtan szervezhetjük az esküvőt, anélkül, hogy minden másodpercben könyörögnünk kellene Edwardnak, hogy adja át nekünk Bellát – kuncogott.

Edward inkább összepréselte ajkait, nehogy olyat találjon mondani, amivel megsértheti húgát.

Carmen, Eleazar, Emmett, Kate és Rosalie viszont halkan kuncogtak.

– Gyere, Bella!

– Hova? – nyögött fel kétségbeesetten a lány.

– Természetesen az esküvői ruha megtervezésével kapcsolatos méreteket kell összeegyeztetnünk. Illetve nem ártana, ha el is döntenéd, hogy miben akarsz hozzámenni feleségül Edwardhoz – forgatta szemeit Alice.

– Nekem az is jó, ha egy elnyűtt melegítőben jön hozzám – szólalt meg Edward.

Bella mosolyogva nézett rá.

– Na, persze – horkantott fel Alice. – Ha azt hiszed, hogy hagyom, hogy ez megtörténjen, akkor nagyon tévedsz!

Edward védekezőleg maga elé  emelte kezeit.

Alice Bella előtt termett, és karjánál fogva ráncigálta fel, mire Edward felmordult.

– Alice! – mordult rá figyelmeztetően.

– Jól van, jól van, bocsánat! Bella, légy szíves, ne kéresd magad, különben a bátyám kinyuvaszt, ha továbbra is mindenhova ráncigálnom kell téged – bökött a fiú felé Alice.

Bella beletörődően sóhajtott egyet, miközben követte Alice-t az emeletre. Bár furcsállta, hogy Esme, Rosalie és Kate az étkező felé veszik az irányt, és nem velük tartanak, nem szólt semmit sem.

Már épp eltűntek volna a lépcsőfordulón, mikor Emmett utánuk szólt.

– Hé, hé, hé! Álljunk csak meg! Illetve ti, Alice, ti álljatok meg!

Alice kérdőn pillantott rá.

– Mi a gond?

– Mivel még mindig tart a fogadás, így Edwardnak is mennie kell veletek. Hiszen egy légtérben kell maradnia Bellával!

Bellának megcsillant a szeme, azonban Alice határozottsága láttán nyomban ki is hunyt ez a fény.

– De mivel ez alatt az egy hét alatt egyben egy esküvőt is szervezünk, így vannak bizonyos helyek, ahova nem kísérhetik el egymást.

– Akkor viszont a fogadás érvénytelen lesz!

– Emmett McCarthy Cullen! – tette csípőre kezeit Alice.

Szeme villámokat szórt, és Bella tudta, hogy most Emmett igencsak kihúzta a gyufát Alice-nál, hiszen a fiúnak a teljes nevét használta.

– Ha azt hiszed, hogy egy ostoba fogadás miatt hagyni fogom, hogy Edward személyesen is meglássa a mennyasszonyi ruhát az esküvő előtt, vagy éppen Bella Edward esküvői öltönyét, akkor nagyon tévedsz! És azt sem fogom hagyni, hogy az esküvő napján egy légtérben legyenek! Sem azt, hogy az azt megelőző két éjszakát együtt töltsék. Erre mérget vehetsz!

Emmett roppant ártatlan arcot vágva felelt neki.

– Jó, jó, rendben. Tehát nem lesznek a nap huszonnégy órájában egy légtérben. Értem én.

– Csakhogy megértetted – fújtatott Alice, majd megragadta Bella csuklóját, és a saját szobája felé kezdte húzni őt.

Magában morgolódva nyitott be a szobába, hogy aztán egészen a személyes gardróbjáig vonszolja magával Bellát.

– Itt is volnánk – engedte el a lányt.

Bella kérdőn nézett a pöttöm lányra.

– Miért is jöttünk ide?

– Emiatt – intett kezeivel a helyiség végében levő ruhák felé.

Bella közelebb ment afelé  a pont felé, mire látta, hogy a szobának a déli része telis-tele van szebbnél szebb mennyasszonyi ruhával.

Döbbenten meredt rájuk.

– Ugye, nem akarod azt mondani, hogy ez mind a tied?

Alice szélesen elvigyorodott; immár nyoma sem volt a bosszankodásnak vagy idegeskedésnek.

– Valójában tényleg mind az enyém, de mindegyik darab csupán egyszer volt rajtam.

– Mintha a többi ruhadarabod többször is hordanád – mosolygott elnézően barátnőjére Bella, mire az felnevetett.

– Nos, igen… De most nem emiatt vagyunk itt. Azért hoztalak ide, hogy hátha sikerül ezek láttán valamiféle ötletet merítened arra, hogyan is nézzen ki a te esküvői ruhád. Bátran nézegesd meg őket!

Bella döbbenten meredt Alice-ra pár pillanatig, hogy aztán halvány mosollyal ajkain a mennyasszonyi ruhák tömkelege felé fordulhasson, belevetve magát a nézegetésbe. 

– Mond csak, hányszor házasodtatok már össze Jasperrel? – kérdezte Bella pár óra elteltével.

Alice és Bella mellett már szép nagy kupacokban megtalálhatóak voltak azok az esküvői ruhák, melyek nem nyerték el Bella tetszését. A lány lassan már kezdte belátni, hogy az ő, illetve Alice ízlése nem igazán egyezik még e téren sem.

– Edward nem igazán repdesne a boldogságtól, ha megtudja, hogy elmondtam neked.

– Emiatt ne aggódj! Bízd csak rám – kacsintott Alice-ra.

Amaz felnevetett.

– Tulajdonképpen körülbelül három éve volt az utolsó esküvőnk, ami nekünk egyben a tizenegyedik esküvőnk volt.

Bella döbbenetében kiejtette az éppen kezei közt tartott esküvői ruhát, mely a földön landolt. Alice tekintete egy pillanatra megvillant ezt látva, így gyorsan felkapta, és a karjára fektette a ruhát.

Bellának kissé még a szája is elnyílt döbbenetében, mire Alice finoman, megértően elmosolyodott.

– Még nem igazán szoktál hozzá ezekhez a nagy számokhoz, igaz?

Bella észbe kapott; felocsúdott döbbenetéből, és rendezve arcvonásait, barátnője szemeibe nézett.

– Tizenegyszer? – kérdezte halkan.

– Igen. Neked lehet, hogy különös, de hidd el, hogy…

Bella megrázta fejét.

– Én azon lepődtem meg, hogy Rosalie-ékhoz képest mennyivel kevesebbszer esküdtetek már meg Jasperrel.

Alice pár másodpercig csupán hápogni tudott meglepettségében. Hiszen ő úgy gondolta, Bella azért döbbent meg annyira, mert nem számított ilyen sok esküvővel! Most pedig szinte azt mondja, hogy kevés az a tizenegy esküvő…

– Esküszöm, Bella, nem tudok eligazodni rajtad – motyogta – Azt sem igazán értem, Edwardnak hogy sikerül.

– Azért neki sem sikerül mindig – mosolygott elnézően.

Alice felnevetett, mire Bella kíváncsi pillantásokkal fürkészte őt.

– Eleinte tényleg nagyon nehéz volt követnie a logikádat, az eszmefuttatásaidat. De idővel, ahogy jobban megismert, elkezdett beléd látni. Ez pedig jóval nehezebb volt neki, mivel rajtad nem fog a képessége. Ez a mai napig is bosszantja őt – kuncogott halkan, mire Bellának is megrándult a szája sarka.

– Majd talán egyszer megengedem neki – mosolygott.

Alice hevesen bólogatni kezdett Bella mondatára.

– Már láttam, hogy meg fogod engedni neki! De azt sajnos nem, hogy konkrétan mikor… csak annyit tudok, hogy Edward ki fog ugrani a bőréből örömében – vigyorgott szélesen.

Bella szeme boldogan csillogni kezdett.

– Azonban visszakanyarodva hozzád… te nem tudhatod, mivel nem igazán láthattad, mennyire nagy boldogsággal töltötte el Edwardot a tudat, hogy már valamelyest tudja követni a logikád, illetve ismeri némely szokásod, hogy mit miért csinálsz, vagy éppen hogyan és mikor. Hetekig le sem lehetett vakarni a mosolyt az arcáról… – mosolygott elmélázva a múltban Alice.

Közben Bella segítségével elkezdte visszapakolni a mennyasszonyi ruhákat egytől-egyig a szekrénybe. Ugyanis Bella már mindet alaposan megnézte a pöttöm lány segítségével, de olyat, ami teljes mértékig tetszett volna neki, egyet sem találtak. Alice kedvét azonban ez sem tudta leszegni. Ő úgy vélekedett, hogy pont ezért lesz különleges és egyedi Bella ruhája, mert nem olyan fajtájú lesz, mint az övé.

– Most bezzeg… csupán akkor mosolyodik el, ha téged meglát, vagy rád néz, de akkor is csak maximum egy percig. Amint eszébe jut az a fogadás, vagy épp Emmett és Jasper megjelenik, az a mosoly már el is halványul… Ráadásul nézd csak magadra, Bella! A szemed alatt a karikák, a bőröd, ami szinte már egybeolvad a falak színével néhol… Esküszöm, néha mikor meglátlak elgondolkodom rajta, hogy tényleg vámpír vagy-e, nem pedig egy csodával határos módon életre kelt hulla… már bocsánat – nézett bocsánatkérően Bella szemeibe.

Bella csupán fáradtan legyintett rá.

– Mindkettőnket megviseli ez a fogadás – mormolta halkan.

– Na, de ennyire? – csóválta fejét Alice, vállfára akasztva az utolsó darab esküvői ruhát is.

– Ezt hogy érted? – ráncolta homlokát értetlenül Bella, mikor Alice szembe fordult vele.

– Emmett egyik kedvenc típusa ez a fajta fogadás, amiben most ti is szenvedtek. A családból már mindenkivel kötött egy ilyesfajta fogadást. Még régebben Carlisle-ékat is sikerült rávennie, de ne kérdezd, hogy hogyan – kuncogott halkan – Én akkor még nem voltam a család tagja. Jasperrel többször is fogadott ez ügyben – grimaszolt kedvesen. – Viszont nem tanul belőle. Mármint Emmett. Eddig mindig, mikor ezt a fogadást kötötte, ugyanaz volt, mint jelen esetben nálatok is: ha az a pár nyeri, aki most épp ti vagytok, akkor Emmett bizonyos ideig nem érhet Rose-hoz. És már többször volt, hogy elbukta a fogadást Emmett – kuncogott.

– Komolyan?

Alice vigyorogva bólintott.

– Bizony. Carlisle-éknál is, és nálunk is. Rose egyszer annyira bedühödött rá ez miatt, hogy egy teljes hónapra elutazott külföldre egyedül, és szigorúan megtiltotta nekem is és Edwardnak is, hogy bármiféle információt adjunk róla Emmettnek.

Bella döbbenten nézett Alice-ra, szája szegletében azonban mosoly bujkált.

– És aztán mi történt miután visszajött?

– Igazából két hétnél tovább ő sem bírta, még a vásárlás sem vigasztalta őt, így önszántából tért vissza. Persze Emmett akkor nagyon le volt törve, és mikor meglátta Rose-t, nagyon megörült neki. Rose valahogy azt is elérte Emmettnél, hogy megígérje neki, hogy nem fog többet ilyesfajta fogadásokat kötni senkivel sem. Azonban ez, mint láthatjuk, nem igazán vált be – nevetett fel hangosan.

– Akkor már értem, miért volt Rose annyira dühös – csatlakozott Alice nevetéséhez Bella is.

Alice hevesen bólogatni kezdett, majd belekarolt Bellába, így sétálva vissza a nappali fele.

– Azonban én tényleg komolyan aggódom, Bella… Hogy leszünk így kész a ruháddal, ha még azt sem tudjuk, hogy néz majd ki? – kérdezte Alice aggodalmasan, mikor már a folyosón sétáltak.

– Gondolkozni fogok rajta, Alice, ígérem. Ha pedig már „megálmodtam”, veled is meg fogom osztani. Ígérem – válaszolta, mikor már leértek a nappaliba a többiekhez.

Alice szája fülig érő mosolyra húzódott. Örömében átölelte a lányt, egy hatalmas testvéri puszit nyomva annak arcára.

Bella halkan felkuncogott a lány izgalmát látva, és visszaölelte szeretett testvérét.

Egy nagyon halk csalódott mordulást hallottak mindketten, mire automatikusan abba az irányba néztek.

Bella már akkor tudta, kitől származik ez a hang, mielőtt még utánanézett volna.

Edward állt az ablak előtt, zsebre tett kézzel, és szomorkás, lehajtott fejjel. Az egész lényéből csak úgy sütött a bűntudat; jókedv is csak egy nagyon kevés sugárzott felőle.

Bella halott szíve összefacsarodott a látványra, és önkéntelenül közelebb lépett szerelméhez. A vágy, hogy megvigasztalhassa őt, hogy legalább egy kicsivel is jobb kedvre derítse, hogy elmulassza a fiú bánatát, elemi erővel csapott le rá ismét. Tudta, hogy nem szabad hozzáérnie a fiúhoz fizikailag. Azonban azzal is tisztában volt, hogy nem csupán fizikai kontaktussal tudná jobb kedvre deríteni őt.

Magában már eldöntötte, mit fog csinálni, de még mielőtt megvalósíthatta volna tervét, Edward hirtelen megdermedt és önmagához képest is eszméletlen gyorsan kapta fejét Alice-ra.

Bella kérdőn nézett szerelmére, de mikor valami furcsa fényt látott felgyulladni annak szemeiben, illetve a feszült reménykedés jelei egész lényén eluralkodtak, nővére felé fordult.

– Mi történt, Alice? – kérdezte gyanakvóan.

Alice azonban csak szélesen elmosolyodott.

– Mit láttál, Alice?– lépett mellé Jasper.

Átkarolta a pöttöm lány derekát, miközben aggodalmasan fürkészte arcát.

Erre azonban már Emmett is felfigyelt.

– Igaz, amit láttál? – hallották meg mindannyian Edward vágytól rekedtes hangját.

– Nagyon úgy tűnik – válaszolt neki Alice.

– De miért? És miért pont most? Egyáltalán minek jön ide? – kérdezte kissé összezavarodva Edward.

– Ezt nem tudom, de azt igen, hogy ez rátok nézve most pozitívan hat, míg Emmettékre kevésbé.

– Elárulná valaki, miről van szó tulajdonképpen? – bosszankodott Emmett.

Edward ördögien elvigyorodott a fiú felé, mire az felvonta szemöldökét.

– Nem tetszik ez a vigyor, öcskös… Ti valamit titkoltok…

– Lehet, nem fog tetszeni, hogy buktad a fogadást – húzódott még szélesebb mosolyra Edward szája, miközben fél tized másodperc alatt Bella előtt termett, hevesen magához ölelve a lányt, aki ugyanolyan értetlenül pislogott, mint Jasper és Emmett.

– Már megbocsáss, Edward… Szólj, ha én tudom rosszul, de tudtommal még nem járt le az egy hét a fogadás megkötése óta.

– Félig igazad van, Jasper. Ugyanis valóban nem járt le, de Alice látta, amint Tanya holnap reggelre itt lesz. Emiatt pedig már nem igazán van tétje neki, hiszen ha Tanya visszajön, akkor az majdnem felér azzal, mintha Bellával elbuktuk volna a fogadást.

Jasper és Emmett a döbbenettől megszólalni sem bírtak. Hol Alice-ra, hol Edwardra kapkodták tekintetüket.

Edward viszont már nem foglalkozott testvéreivel. Csupán Bella érdekelte őt. Lenézett annak szemeibe, mire látta, hogy a lánynak is legalább akkora öröm ennek az egész fogadásnak a kiiktatása, mint neki. De még mielőtt bármit kérdezhetett volna tőle, Bella mohón kapott ajkai után.

Most viszont nem döbbent le annak gyorsaságától, helyette igyekezte még szenvedélyesebben viszonozni a lány csókját. Abban a pillanatban egyikük sem foglalkozott semmivel és senkivel sem. Csak és kizárólag saját elfojtott vágyaiknak engedtek újból szabad utat.

Bella - egy pillanatra sem szakadva el a fiú ajkaitól - felugrott a fiúra, annak csípőjénél átkulcsolva lábait, melyek segítségével még közelebb húzhatta őt magához.

Edward belenyögött a csókjukba, majd egyik kezével a lány fenekébe markolt, míg a másikat annak felsője alá csúsztatta, élvezettel simítva végig fedetlen gerincén, hátán.

Bella torka mélyéről halk mordulás jelezte tetszését, és igyekezett még közelebb préselődni a fiúhoz, dacolva a lehetetlennel. Mellkasát teljes mértékig hozzányomta a fiú felsőtestének, kezeivel hol annak nyakát simította végig az érzékeny pontjain, hol pedig bele-beletúrt hajába.

Mindketten érezték, amint a vágy egyre erőteljesebben eluralkodik felettük, mégse bírtak megmozdulni egy centit se. Elméjüket olyannyira elborította az egymás iránt érzett szerelmük és az előző napi fizikai érintkezéseik hiánya, hogy nem bírtak értelmesen, felelősségteljesen gondolkodni. Ott érintették egymást, ahol csak tudták.

Edward jobb keze fokozatosan kúszott felfele a lány testének vonala mentén, érintve annak melleit is, mígnem elérte Bella hajzuhatagát is. Mosolyogva túrt bele annak hosszú, barna hajába, teljességgel összegubancolva azt.

Majd mikor már úgy érezték, menten felrobbannak attól a vágytól, ami hirtelen uralkodott el rajtuk, elválasztották ajkaikat, hogy aztán a másik testének egyes pontjait fedezhessék fel újból.

Amint Bella végighúzta a nyelvét a fiú nyakán, rögvest megérezte annak egyre domborodó  és keményebb férfiasságát, mire mohón kapott újból ajkai után.

Edward nagyon gyengén remegett egész testében, ám ez a tény egyikőjük tudatáig sem hatolt el.

– Edward! Edward! Edward!

Tompán, mintha valami vízzuhatag választaná el őket a nappaliban levőktől, hallottak egy furcsán ismerős hangot maguk mögött, ami a fiút szólongatta. Ismerős volt a hang, és mindketten tudták, hogy ismerik is a tulajdonosát, mégse jutott eszükbe a hang gazdájának kiléte.

– Isabella!

Bár a második hang gazdáját sem sikerült felismerniük, Bella mégis összerezdült a teljes első  keresztnevének hallatára, mire torkából egy vadabb morgás szabadult ki.

Újfent elszakadtak egymás ajkaitól, de ahelyett, hogy a körülöttük levő személyekre koncentráltak volna, egymás vállába fúrták fejüket, hogy valamelyest le bírjanak nyugodni.

Ugyan ezt egyikük sem örömmel tette, mert legszívesebben ők folytatták volna egymás kényeztetését, azonban az ismeretlen, mégis ismerős hangok egyfolytában a nevüket kántálták. Némely hang tulajdonosa pedig nem éppen a legjobb kedvében pirított rájuk.

Hangosan ziháltak, mégis próbálták minél előbb visszaállítani légzésüket a normálisra. Azonban ez most nehezebb feladat volt, mint azt hitték.

– Most miért kellett rájuk szólnotok? Olyan jól szórakoztam pedig! Ez idáig sose láttam Edwardot ennyire elfeledkezve mindenről, hogy csakis az érzelmeinek engedett! Ráadásul Bella se volt semmi!

Emmett – ismerték fel egyszerre a hang gazdáját.

Bella nehézkesen mocorogva próbált lemászni Edward öléből, azonban mikor a fiú megsejtette eme célzatát, karjait átfonta a lány körül úgy, hogy az ne bírjon mozdulni egy centit se.

– Kérlek! – súgta neki annyira halkan, hogy azt csakis Bella hallhatta meg.

Valamint olyan rekedt hangon, hogy a lány beleborzongott, és ha tudott volna se akart volna megmozdulni - már nem.

Edward nyomott egy utolsó  csókot a lány arcára, pontosan a szája szélére, aztán ködös tekintetét felemelte a szobában levőkre.

Meghökkenve nézett szét, mikor látta, hogy a nappaliból ugyan Jasper eltűnt, de Emmetten és Alice-on kívül Rosalie és Kate is ott állnak.

– Csakhogy szíveskedtek ránk is figyelni, nem csak magatokra! – szólalt meg Rosalie csípőre tett kézzel.

– Már legalább negyed órája itt kiabálunk nektek, de ti mintha meg se hallanátok minket, le sem álltatok! – jött a kissé dühös, ám nevetős hanglejtésű „szidalmazás” Kate-től.

– Elnézést – mormolta Edward halkan.

Emmett felröhögött.

– Ugyan, öcsi, ne sajnáld! Felejthetetlen élményben volt részünk, nem igaz?

Rosalie felhúzta az orrát, és kissé megvetően nézett Emmettre, míg Alice és Kate megértően elmosolyodtak.

– Tényleg sajnáljuk – dünnyögte Bella Edward vállába, aki eddig háttal volt nekik.

Edward kilencven fokos szögben elfordult, úgy helyezkedve, hogy Bella arca pontosan az előttük álló négy személlyel szemközt legyen.

Alice, Kate és Rosalie arca azon nyomban felderült, mikor meglátták a lesütött szemű  Bellát.

– Bella! – sikkantottak mindannyian.

Bella összezavarodottan pillantott rájuk; nem értette hirtelen hangulatváltozásukat. Edward is kissé összevonta szemöldökét, de nem szólt semmit, csupán lenézett szerelme arcára.

– Mi baj? Mit csináltam? – kérdezte félénken Bella.

Alice közelebb suhant a lányhoz, és szélesen vigyorogva nézett szemébe, miután alaposan körbepásztázta arcát.

– Eltűntek a karikák a szemed alól, és már nem is vagy olyan fehér sem!

– Vagyis most már nem nézel ki úgy, mint egy elvonási tünetekkel élő drogos – kuncogott fel Emmett.

Edward felszisszent, és  a keze közé leghamarabb került tárgyat bátyja felé dobta. Csupán akkor derült ki, hogy az a tárgy éppen egy értékes váza volt, mikor már a darabjaira hullva esett a padlóra, miután találkozott Emmett fejével.

Alice és Rosalie egyszerre kezdtek el sopánkodni és bosszankodni ezt látva, míg Emmett újból felnevetett.

– Edward! – ripakodott rá Bella Edwardra, távolabb húzódva tőle.

– Ne! – kiáltott amaz, és visszahúzta magához a lányt. – Maradj így! Annyira rég nem ölelhettelek így… – suttogta csendesen.

Edward simogatni kezdte Bella haját, míg a lány - érezvén arca bizsergését - belefúrta fejét szerelme nyakába. Lágy csókot lehelt rá, mire azon egy kisebb remegés tört ki újból.

Edward szorosan lehunyta szemeit.

– Bella… – lehelte.

Emmett újból nevetni kezdett.

– Tehát, akkor vesztettek. Látod, Rose? Mondtam, hogy nem fogják kibírni azt az egy hetet! – vigyorgott diadalittasan Emmett.

– Hé, hé, hé! Azt hiszed, hogy ha Tanya nem állítana be hozzánk váratlanul, akkor Edwardék elbukták volna a fogadást? – kérdezte tőle Alice.

– Még szép!

– De miért jön ide Tanya? – kérdezte Kate.

– Nem tudom, azt nem láttam, hogy milyen szándék vezérli őt.

– Holnap reggelre érkezik? – kérdezte Rosalie.

Alice bólintott.

– Igen. De ha most nem haragudtok, én megkeresem Jaspert. Szerintem már lenyugodott az előbbiek óta. Rose, Kate – fordult feléjük – Ti pedig menjetek vissza Esméhez. Ha megvan Jasper, én is csatlakozom hozzátok.

– Rendben – válaszolták egyszerre, majd azon nyomban el is tűntek.

– Emmett, te pedig tedd magad valahogy hasznossá!

– Nyugi, hugi, már tudom is, hogy mit fogok csinálni – villantott Alice felé egy mosolyt Emmett, aztán ő is eltűnt.

Alice kifújta a levegőt, és a még mindig ölelkező páros felé nézett.

– Megkérhetlek titeket arra, hogy a vendéglistát átbeszélitek, illetve egyeztettek? Szeretném minél előbb elküldeni a meghívókat, hogy tényleg mindenki idejében itt legyen.

– Felesleges ezen aggódnod, Alice. Ott van a vendéglista, azon a papíron – mutatott Edward egy kisebb asztalra a lány háta mögött.

Alice megfordult, elvette onnan, szemeivel gyorsan végigpásztázva a vendégek névsorát.

– Tehát ezek szerint a szokásos? – kérdezte felhúzva szemöldökét.

Edward bólintott.

– Bella, biztos nem akarsz senkit sem meghívni? – fordult barátnője felé Alice.

– Biztos.

– Nos, rendben. Akkor én ezt még ma el is intézem. Ti pedig csak élvezzétek az újból megkapott együtt töltött perceket. Ugyanis holnaptól kezdve ruha próbák lesznek, úgy készüljetek! Legfőképp, te, Bella. Találd ki minél előbb, milyen ruhát szeretnél!

– Rendben, Alice.

– Akkor én nem is zavarok tovább – intett, és távozott is.

Edward odasétált a legközelebbi kanapéhoz, és leült rá. Bellát elhelyezte az ölében, majd hátradőlt. Így a lány feje annak mellkasára került. Bella a bal kezével átkarolta a fiú derekát, míg a jobbal a fiú szíve helyén rajzolt ujjával szívet annak ingjére.

Edward mosollyal ajkán nézte szerelme ügyködését, miközben jobbjával folyamatosan simogatta hátát.

– Te tudtad, hogy Alice-ék csupán tizenegyszer házasodtak meg, míg Emmették már hatvanötször? – kérdezte hirtelen Bella, felnézve a fiú szemei közé.

– Igen.

– Te mindegyiken jelen voltál?

– Nem. Illetve Alice és Jasper esküvőjükön mindig, de Emmettéknél nem mindig.

– Szép ruhájuk volt Alice-nak és Rose-nak?

Edward szemöldök ráncolva válaszolt Bellának. Nem értette, mire akar kilyukadni a lány, így inkább készségesen felelt mindegyik kérdésére, várva, hogy előbb-utóbb előrukkoljon azzal a kérdéssel, ami leginkább foglalkoztatja őt.

– Azt hiszem, igen.

– Azt hiszed? – vonta fel fél szemöldökét Bella, kérdőn nézve Edwardra.

Edward féloldalasan elmosolyodott, baljával megsimítva a lány arcát.

– Nem tudhatom biztosra, nem értek én ehhez. Ez női dolog, úgy gondolom. Viszont ahogy hallottam a fivéreim gondolatait, illetve látva a reakciójukat, úgy vélem, igen, szépek voltak. De miért is kérdezel te ilyeneket, szerelmem?

Bella zavarában beharapta alsó ajkát, és lesütötte szemeit. Majd kifújta a levegőt, és kissé félénken, de újból szerelmére nézett.

– Tudod… én szeretném, ha neked is tetszenék az esküvőnkön.

– Bella, te bárhogy tetszenél nekem…

– Kérlek, hallgass meg! – nézett rá kérlelőn.

Edward biccentett, jelezve, hogy mondhatja, nem fog közbeszólni.

– Köszönöm. Tehát… mint mondtam, én tényleg szeretném, ha a mennyasszonyi ruhám a te tetszésed is elnyerné. Az, hogy én fogom viselni, még nem feltétlenül jár azzal, hogy csupán az én ízlés világom legyen benne. Úgy szeretném, ha olyan lenne, amilyet te is kedvelnél, szeretnél. Ehhez pedig a te segítséged is kellene… Nem igazán tudom, milyen az ízlésed az esküvői ruhákkal kapcsolatosan.

Edward szeme hirtelen megtelt gyöngédséggel és szerelemmel a lány felé, de felfedezhető  volt benne a meghatottság és a hála jelei is.

– Bella… édes Bellám…  – suttogta, megsimogatva a lányt arcát.

Majd két keze közé  fogta azt, és magához húzta, hogy egy lágy csókot adhasson annak ajkaira.

Mikor szétváltak, homlokát a lány homlokának vetette, így nézett szemeibe.

– Nem tudod, mennyit jelent nekem az, hogy az én véleményemre is kíváncsi vagy még ezen a téren is. Félek, nem tudom neked kimutatni mindazt a szeretetet, szerelmet, mely mindannyiszor eluralkodik felettem, ha a közelemben vagy. Ha magam mellett tudhatlak… Mindazonáltal a kérdésedre válaszolván nekem nincsen konkrét ízlésem az esküvői ruhák terén. Te bármilyen ruhában mesésen nézel ki.

– De csak van egyfajta elképzelésed ilyen ruhák terén…

– Tudod, én huszadik századi embernek születtem… akkoriban a csipke nagyon divatos volt a nők körében.

– Tehát csipke? – játszott el a gondolattal Bella.

– Nem kötelezlek semmire sem, édesem. Olyan mennyasszonyi ruhát álmodj meg magadnak, amilyet szívesen viselsz. Ne pedig olyat, amilyet csupán az én kedvemért vennél fel. Én azt szeretném, hogy az esküvőnk napja legyen életed legboldogabb napja. Mindent el is fogok követni ennek érdekében… Szeretlek, Bellám!

– Én is szeretlek, Edward. Mindennél jobban! – suttogta, majd hogy igazát bebizonyítsa, gyöngéd csókot adott szerelme ajkaira.