Furcsa gondolatok kavarogtak a fejemben, melyeket nem tudtam mire vélni. Furcsa érzések fészkelték be magukat a szívembe, átvéve az irányítást testem felett. Már azt sem tudtam, hogy mit is érzek igazából, vagy hogy mi is történik most velem. Az Jacob-bal való tanórám után még rengeteget beszélgettünk egymással, és mindvégig annyira zavarban voltam mellette, mint még soha. Nem értem, mi van velem, hisz Jake a legjobb barátom, mellette nem kellene zavarban lennem.
- Szia! Min gondolkozol? Úgy látom, hogy eléggé elkalandoztál - karolt át engem anya.
- Csak a holnapon töröm a fejem. Tudod... suli meg minden - vontam meg a vállamat.
Anya végigmért, biztos azon gondolkozik éppen, hogy mi is van velem igazából.
- Jól vagy Nessie? Nagyon furcsán viselkedsz, és Jasper megérezte, hogy... eléggé kavarognak benned a különböző érzelmek - szemei tele voltak aggodalommal.
Elkaptam a fejemet, mert a tekintete annyira szomorú és aggódó volt, hogy szinte rákényszerített arra, hogy elmondjam neki az igazat. De azt nem lehet. Nem mondhatom el neki ezeket a Jake-l kapcsolatos furcsa érzéseket. Soha.
- Semmi bajom. De tényleg! Csak elfáradtam, ennyi az egész! - mosolyogtam rá.
Tudom, elég béna dolog volt azt mondani, hogy elfáradtam, de nem jutott hirtelen más az eszembe.
- Azért csak szólj, ha elakarod mondani nekem! - mosolygott rám anya, majd távozott a szobából.
Megkönnyebbülten, nagyot sóhajtva dobtam le magam a kanapéra, belesüppedtem a puha párnák közé. A távolba meredtem, kizártam minden mást, csak én maradtam és az a rengeteg megválaszolatlan kérdés a fejemben. Nagyon idegesített, hogy nem ismerem magam eléggé ahhoz, hogy meg tudjam ezeket válaszolni.
- Leülhetek? - azt a hangot hallottam meg, amire most a legkevésbé sem vágytam.
Felnéztem, tekintetem találkozott Jake tekintetével. Lassan lehunytam a szemeimet, hogy aztán mikor újra kinyitom, ő tűnjön el, de ez nem jött össze. Egy perccel később is ugyanott állt, csak egy fokkal zavartabbnak tűnt.
- Bocsáss meg! Természetesen, foglalj helyet! - mutattam a mellettem lévő helyre.
Azonnal le is ült, én meg észrevétlenül, óvatosan arrébb húzódtam. Nem hiányzott még egy olyan incidens, hogy jön az a gyors szívdobogás, és a nagy melegség.
- Minden rendben? Olyan furcsa vagy... - dühösen arrébb fújtam egy, az arcomba lógó hajszálat.
Milyen könnyen észreveszik rajtam az emberek a változást. Bárcsak én is észrevenném magamon!
- Már anyának is mondtam, semmi bajom! Csak ideges vagyok a holnap miatt, ennyi az egész! - kezdtem kissé ideges lenni.
- Ha te mondod... - látszott rajta, hogy nem győztem meg, de inkább annyiban hagyta a dolgot.
Csak ültünk hosszú percekig egymás mellett, egyetlen egy szót sem szóltunk egymáshoz. Úgy tettem, mintha valahol nagyon messze járnék, de valójában csak rá összpontosítottam. Nem bírtam megállni, hogy oda-oda ne pillantsak feléje, mágnesként vonzotta a tekintetemet. Zavartan kapargatni kezdtem a fotel karfáját, hogy legalább a körmöm és a bőrkanapé érintkezésének idegesítő hangja megtörje a túlzott csendet. Jake rám nézett, és azt figyelte, éppen mit csinálok.
- Mit művelünk Nessie? - olyan hirtelen állt fel, hogy a kanapé egy kicsit hátralendült.
Döbbenten és értetlenül néztem rá, tekintetemből észrevehette, hogy nem tudom, mi van vele.
- Ne mondd, hogy nem vetted észre! Ne is próbáld tagadni! Valami bajod van velem, tudom! - kiabált, de hangja kétségbeesetten csengett.
Szeméből mérhetetlen mennyiségű fájdalmat olvastam ki. Soha nem láttam még ennyire szomorúnak.
- Ugyan már! Miket mondasz? - néztem rá fejemet rázva.
- Szóval azt mondod, hogy minden rendben? Szerinted úgy viselkedünk egymással mint eddig? Hát nem! - csapott a falba, kezéből folyni kezdett a vér.
- Várj, hagy nézzem meg! - kértem, de ő elrántotta előlem a kezét.
- Nem kell a segítséged, amíg el nem mondod, mi bajod van velem! Mert tudom, hogy valami nem stimmel, nem vagyok hülye, értsd már meg Nessie! - tehetetlenül álltam előtte pár méterrel, és nem tudtam mit kellene tennem.
- Nyugodj meg kérlek! Nem tudod miket beszélsz! Semmi bajom nincs veled! - motyogtam, szemembe gyűltek a könnyek.
- Nincs?! - emelte fel mégjobban a karját, és magához húzott.
Elakartam húzódni tőle, de szorosan tartott a karjaiban.
- Ha nincs velem semmi bajod, miért nem hagyod, hogy megöleljelek?! Eddig örültél neki, most viszont...! Elegem van a hazudozásból! Már több napja ilyen vagy! Csak tudnám miért! - arrébb lökött magától, én a kanapéra estem.
Nem fájt, mert nem lökött erősen, csak épp annyira, hogy puhára essek, és nem állt szándékában bántani engem.
- Jacob... - suttogtam, könnyeim már patakzottak.
- Hagyjuk! - legyintett, majd kirohant a szobából.
Az ajtó hangos csattanással csapódott be mögötte. Lerogytam a kanapéra, fejemet a kezeim közé temettem, és csak sírtam.
- Nessie! Istenem, mi történt? - rohant be Alice, és rögtön leült mellém.
Magához ölelt, jó szorosan, én befészkeltem magam az ölébe.
- Az én hibám! Mint minden, ez is az én hibám! - sírtam - hogy lehettem ennyire hülye?! Miért nem mondtam el neki mindezt?! Miért nem?!
- Cssss! Ne sírj! Nem lesz semmi baj! - cirógatta a hátamat.
Jól esett az ölelése. Sokáig tartott így, míg végre sikerült megnyugodnom.
- Beleszerethetsz a legjobb barátodba? - csúszott ki a számon ez a kérdés.
Éreztem, ahogy Alice teste megmerevedik egy pillanatra, majd végül újra ellazult.
- Miért kérdezed? - vonta fel a szemöldökét.
- Mostanában annyira furcsán érzem magam Jake közelében! Eddig teljesen megszokott dolgok olyan... zavaróak! Mint a közelsége... a hangja...! Ha hozzámér elönt a forróság, és a szívem hevesebben kezd el verni! Mi van velem? - hangom teljesen kétségbeesett volt.
- Természetesen beleszerethetsz a legjobb barátodba Nessie. És ami veled történik az lehet, hogy... erre utal - suttogta döbbenten.
- Úgy érted szeretem őt?! - vékonyodott el a hangom.
- Nem ezt mondtam! És ezt nem mondhatom el! Neked kell rájönnöd... egyedül! - figyelmeztetett.
- De mégis hogy?! És nem szerethetem őt, mert ő csak egy barát! Barát! - feleltem.
Alice megrázta a fejét, fekete tincsei aranyosan meredeztek oldalra.
- De. Szeretheted - jelentette ki teljesen komolyan.
Letöröltem a könnyeimet, és kibújtam öleléséből.
- A farkasok lehetnek szerelmesek? Eddig soha nem jutott ez eszembe, de most meg kell kérdeznem! - néztem rá válaszra várva.
Ő habozott, de végül bólintott.
- Náluk ez teljesen más dolog. A farkasok bevésődnek ugyanis egyetlen egy lénybe. Csak egyszer igazán szerelmesek, és aki társuknak választanak, az az a lány vagy fiú lesz, akibe bevésődtek - magyarázta.
Figyelmesen hallgattam, és nagyon meglepett az, amit mondott.
- Jacob bevésődött már valakibe? - tudakoltam meg.
A legjobb barátom csak elmondaná ha így lett volna. Legalábbis szerintem...
- Igen... - suttogta maga elé meredve.
- Hogy mi?! - kiáltottam fel döbbenten, megráztam a fejemet.
Bevésődött.... bevésődött... bevésődött.... és nem tudtam róla. Nem mondta el. Nem árulta el.
- Az nem lehet! - kiabáltam szomorúan.
- De, így van Nessie! - erősködött Alice, szemei tele voltak bánattal.
- De... és én miért nem tudtam?! Ki az? Ismerem?! Hol van?! - sírtam, de közben nagyon dühös is voltam, nem tudtam miért.
Alice felállt, és megrázta a fejét.
- Nem mondhatom el! Majd Jake elmondja, ha itt lesz az ideje - bűnbánóan hajtotta le a fejét.
- Alice, kérlek! Ha eddig nem mondta el, most miért tenné meg?! Alice! - kiabáltam, de ő egyetlen egy szó nélkül elhagyta a szobát.
Kétségbe voltam esve. Annyi mindent tudtam meg hirtelen, hogy az szinte már fájt. Ideges voltam, nagyon, és csak Jake-re tudtam gondolni. Arra, hogy titkolózott előttem. Hogy nem mondott el egy ilyen fontos dolgot. Mi oka lehetett rá, hogy eltitkolja előlem? Tán nem is szeret?
- Meg fogom tudni! - esküdtem meg magamnak, és rohanni kezdtem.
Tudtam, merre kell mennem, az egyetlen hely ugyanis, ahol választ kaphatok a kérdéseimre, az La Push. Siettem, ahogy csak tudtam, ugyanis már sötétedett, és reméltem, hogy Jake barátait ott fogom találni. Szerencsémre mind a tábor tűz körül ültek, s éppen egy vidám dalt énekeltek. Jake nem volt velük. Szerencsére, most ugyanis nem vágytam arra, hogy lássam őt.
- Sziasztok! - köszöntem nekik, és mosolyogni próbáltam.
- Szia Nessie!- köszöntöttek ők, és mind odajöttek, hogy adjanak nekem egy puszit.
Ők is mind nagyon jó barátaim voltak, a másik családom.
- Jake elment az erdőbe! - közölte Paul, de én a fejemet ráztam.
- Nem hozzá jöttem, hanem Embry-hez! - vigyorogtam.
Titokzatos pillantást váltottak egymással, furcsának találták, hogy nem Jake-et keresem.
- Valami baj van? - kérdezte Embry, lassan odajött hozzám.
- Beszélnem kell veled, de sürgősen! - mondtam, megfogtam a kezét, és arrébb húztam a tűztől.
- Kezdek megijedni! Mi a baj? Történt valami?! - aggodalmaskodott.
Megnyugtatóan vállára tettem a kezem, és mosolyogtam.
- Csak Jake elmondott mindent a bevésődésről! - mosolyogtam rá boldogan.
Úgy találtam helyesnek, ha azt hazudom, hogy Jake-től tudok erről a dologról, így talán könnyebben kiszedhetem Embry-ből annak a lánynak a nevét, akibe Jake bevésődött.
- Na végre már! Azt hittem soha nem mondja el neked! Annyira félt, hogy nehezen fogod fogadni! Gratulálok! - ölelt át boldogan, szemeim csillogtak.
- Ööö... köszi, de mihez is? - értetlenkedtem.
- Hát a bevésődéshez! Végre minden rendben van, nem igaz? Hisz boldognak tűnsz Nessie! - vigyorgott rám.
- Aha, az vagyok! - tettettem, de nem értettem miről és hablatyol itt össze-vissza.
- Annyira örülök nektek! - ütögette meg a vállamat - nagyon szép pár lesztek ti ketten!
A pár szónál ledermedtem. Egy hang sem jött ki a számon, szinte levegőt sem kaptam. Nem mintha annyira szükségem lett volna rá.
- Hogy egy pár leszünk? Miről beszélsz? Miért lennék én Jake párja?! - kérdeztem meg tőle.
- Hát... úgy gondoltam, hogy most, hogy már tudod, hogy Jake beléd vésődött, összejöttök! - vonta meg a vállát.
Forogni kezdett velem a világ. Jake belém vésődött. Belém. Én vagyok az a lány. Engem szeret. Én vagyok bevésődésének tárgya. De az nem lehet. Az nem lehet!
- Nessie, Nessie hallasz engem?! - hallottam meg messziről Embry hangját.
Ránéztem, majd elrohantam vissza, haza. Nem bírtam felfogni mindezt. Jake engem szeret. És... azt hiszem, most már én is rájöttem miért éreztem úgy. Mert én is szeretem. Boldognak kellett volna lennem, de ehelyett elfogott a rémület. Én még sosem voltam szerelmes... Nem voltam még fiúval. Soha nem csókolóztam, és soha nem volt még randim se! Mit tegyek? Elmondjak mindent Jake-nek? Vagy hallgassak? Várjam meg, míg elmondja nekem mindezt ő maga? Újabb kérdések, és nem találom rájuk a választ. Tehetetlen vagyok.