Bella szemszöge

A lépcső felé vettem az irányom, Jake és Nessie a szobájában, talán nem kellene zavarnom őket. Átmegyek inkább Alice-ékhez. Edward vadászni ment Emmettell. Igaz még csak egy órája ment el, de nekem ez az egy óra a végtelenségnek tűnt. Felvettem egy pulcsit hogy ruhám ne ázzon el teljesen, már az ajtót nyitottam, amikor Nessie sietett le a lépcsőn, Jakkel az oldalán.

A vigyort nem lehetett levakarni az arcukról, sugárzott belőlük a boldogság. Renesmee mellém szökkent. Jacob ahogy a lányomra nézett azzal a szenvedéllyel, szerelemmel, nem tudtam róluk levenni a szemem, ennyire boldognak még nem láttam őket.

-        
- Szia Anya. Nyomott Nessie egy puszit az arcomra.
- Sziasztok!
- Hol van apu? Érdeklődött Nessie
- Vadászni.
- Te hogy hogy nem mentél ?

Hát, most mit mondjak? Alice figyelmeztetett hogy a mai nap tragédiával is végződhet.

- Alice. Böktem ki végül.

Renesmee szemei villámokat szortak. Jacob mellé állt, és lágyan simogatta lányom karját.

- Épp Alice-ékhez tartottam. Hadartam gyorsan.
- Veled tartok. Vágta rá Nessie
- Maradj csak, este találkozunk!
- Rendben, köszi anya!

Hátat fordítottam és kirohantam a házból. Eszméletlen gyorsasággal kezdtem átszőni az erdőt. Egy édes, finom illat csapta meg orromat. Azén kedvenc illatom. Lehunytam szemem, és még gyorsabban kezdtem futni. Hirtelen neki vágódtam egy márvány testnek. Az én kedvenc testemnek. Lassan, de biztosan kinyitottam a szemem, és a világ leggyönyörűbb pillantása fürkézte arcomat.

- Szia! Súgta fülembe, hangja rabul ejtette elmém, szorosan magamhoz szorítottam, és mellkasába súgtam.
- Köszönöm. Erre ő értetlenűl nézett rám, tudtam nem érti miért mondtam ezt.
- Hogy vagy nekem. Fejeztem be mondtam. Edward a kedvenc csibészes, féloldalas mosolyával ajándékozott meg.
- Hova indultál? Kérdezte.
- Alice-hez. Nyögtem ki, fejem szédelgett amikor beszívtam mámorító illatát. Nekem Ő olyan volt mintha egy alkoholistát bezártak volna egy sötét pincébe több száz liter vízzel, majd az éjszakában kigyullad a fény, és megjelenik a bor amikor az alkoholista se tudja uralni elméjét, és enged a csábításnak.

- Fontos elintézni valód van vele? Zökkentett ki Edward kérdése gondolat soromból.
- Nem, csak tudtára szeretném adni hogy Nessinek semmi baja.
- Oh, a látomása, Jacob. Feszült meg Edward.
- Igen, de kutya baja, és a mosolyt nem lehet letörölni az arcáról. Kérlek szerelmem ne rontsd el ezt a napot!!!
- Nem állt szándékomban. Kacsintott rám.
Majd közelebb hajolt és vadul megcsókolt. Valaki hirtelen elrántott Edwardtól.

- Öcskös, vadászunk még? Kacagott Emmett.
- Én már jól laktam. Kacsintott szerelmem.
- Oké. Bella.. Bella...Bella…
- Emmett…Emmett…Emmett…
- Bella…Be..
- Emmett nyögd már ki hogy mit akarsz!!! Förmedtem rá.
- Szeretem az én kis ártatlan hugicámat, olyan aranyos tudsz lenni, amikor szégyenlős vagy.
- Nem is vagyok szégyenlős. Öltöttem ki rá a nyelvem.
- Mint egy 50 éves testvérpár. Fogta a fejét Edward. -Hát hova kerültem én? Kacagott.
- Hova kerültél te? – Majd én megmutatom..

Ezzel a lendülettel rávetettem magam, ellöktem a fűben.. és csiklandozi kezdtem minden egyes porcikája beleremegett érintésembe. Szemem sarkából láttam hogy Emmett vet még ránk egy utolsó pillantást és köddé válik. Kezem kezdte felderíteni Edward testének minden pontját. Körkörösen játszadoztak ujjaim a hasán, majd  egyre lejjebb , és lejjebb. Mire ő nyögött egyet , elhúzta kezem, fel állított a földről, átkarolta derekam. Nem értettem miért csinálja ezt. Amikor egy másik személy jelenétére lettem figyelmes. Ops! Tényleg képes vagyok ennyire kizárni a külvilágot? Lesz ez valaha jobb? A távolból érkező személy körvonalai egyre jobban kezdtek kirajzolódni. Alice volt az, és tündérien kacagott.

- Bocsánat, én nem akartam semmit megzavarni.
- Ugyan Alice, mi járatban?
- Természetesen vadászni indul…
- Egyedül? Hitetlenkedett Edward. Szegény lány még be se fejezhette mondandóját.
- Ha meg engedted volna hogy befejezzem a mondatom, most nem kellene kérdezősködnöd.
- Nyugi Hugi, engedd ki a gőzt.
- Edward!!!!!! Förmedt rá Alice, majd hirtelen a földre esett, és remegni kezdett.
- Alice. Alice. Alice. Szólongatta Edward.
- Mi történik???????? Kérdeztem. Mire rájöttem, szólásra nyitottam a számat.
- Látomása van. Mondtuk egyszerre Edwarddal. 

          Alice szeméből könnyek kezdtek folyni. Könnyek?? De hát a vámpírok nem tudnak sírni. Vajon mit láthat Alice?? Mi történik, vagy mi fog történni? Ezernyi kérdés tombolt a fejemben. Edward érintését éreztem karomon, mikor ő is legugolt hozzám, testvérünk mellé. Alice lassan kinyitotta szemeit. Értetlenkedve bámultunk rá. Teste még mindi remegett, de könnyei mát nem folytak. Csak egy hatalmas sikolyt hallottunk, ez a sikoly Alice mellkasából tört ki. Edward nem bírta tovább a feszültséget. Feltette neki kérdését.

- Mit láttál?? Érdeklődött szerelmem.
- Jasper… szipogta Alice.
- Alice te sírtál? Miközben feltettem kérdésem, ujjammal letöröltem egy könnycseppet hugom szeméből.
- Azt hiszem. Bökte ki Alice.
- Mit láttál? Szegezte kérdését újra Alice felé Edward.
- Jasper.. és …egy…. Másik nő… és Jasper elmegy vele… és… Alice vékony hangja elcsuklott. Nem bírtam tovább nézni szenvedését, szorosan magamhoz öleltem. Ő vállamba temette arcát, nem nézett ki, lehunyta két arany szemét, és próbálta kitörölni az emlékképet elméjéből.

- Az lesz a legjobb ha hazaviszünk. Jelentette ki Edward.
- Köszönöm-  lehelte Alice.

Szerelmem karjaiba kapta a lányt, és rohanni kezdett vele a családunk házába. Mikor beértünk a nappaliba Edward lefektette Alicet a kanapéra, én pedig mellé ültem.

- Szólok Carlisle-nak. Hadarta Edward. Mire én csak bólintottam egyet.
- Szeretnél róla beszélni? Kérdeztem megértéssel a hangomba.
- Később. Mondta hugom.
- Rendben, ha szükséged lesz valamire, csak szólj.

Edward Carlisleal az oldalán sietett le a lépcsőn. Férjem gyötrelmes képet vágott. Mielött megkérdezhettem volna mi a baj, belemarkolt kezembe, és felhúzott emeleti szobájába.

- Mi a baj? Simogattam szerelmem márványarcát.
- Tanya ellátogat hozzánk.

Hallottam már Tanyáról, egy pasifaló. Már mindenkivel egyaránt próbálkozott a családban, de még is családtagnak tekinti őt Carlisle, sokkal régebb óta ismeri őt mint engem, szóval még elmémbe se furakodhat az a tény hogy megkérjem hogy ezt a látogatást ne helyeselje. Csak megköszörültem a torkom, és nyeltem egy hatalmasat. Edward az arcomat fürkézte.

- Jól  vagyok. Nyugtattam meg. – Alice ez miatt lett ilyen zaklatott? Kérdeztem viszonylag higgadtan.
- Nem tudom.

Közelebb bújtam férjem testéhez, a kanapét szinte már nem is érintettem.

- Bella. Nézett rám Edward.
- Igen?
- Benne lennél egy kis játékban? Száját a kedvenc féloldalas mosolyomra húzta.
- Mi is az a játék?
- Kérdezz felelek. Ha már a gondolataidba nem látok bele.
- Öhm. Oké.
- Felváltva kérdezhetsz…
- Rendben. Böktem ki.
- Én kezdem. Öltötte rám ki a nyelvét gúnyosan Edward.

- Mi volt életed legrosszabb döntése?
- Hogy elmentem a balett terembe, James csapdájába. Szerelmem szemei kikerekedtek, szólásra nyitotta száját, de én azt betapasztottam ujjammal.
- Hékás, én jövök. Vágtam vissza. – Mi volt életed legjobb döntése?
- Hogy elvettelek. És rátaláltam az örök boldogságra.

 Szemeiben láttam a boldogság lángját, a mérhetetlen szeretetet. Nem lehet leírni, elmondani hogy ezekben a percekben mennyire boldog voltam, a fellegekben jártam, hiszen Edward volt az én világom közepe a beteljesült álom.

- És… kezdte meg a kérdését Edward, de én nem hagytam hogy a második szavát kiejtse száján, mérhetetlen sebességgel ajkaimat az övéhez tapasztottam, és ingjével kezdtem babrálni…