Jake folyamatosan hátrált előlem, közben fejét rázta, mint aki nem hiszi el azt, amit az előbb hallott. És talán tényleg így volt. Mikor hátramenetben egy fának ütközött, megállt, és olyan nagy harag gyűlt a szemében, amely megijesztett engem.
- Jake...? Jól vagy? - kérdeztem, óvatosan közelebb léptem hozzá.
Nem mozdult, de kezeit dühösen ökölbe szorította, teste remegett a visszafojtott feszültségtől.
- Ki mondta ezt neked Nessie? - kérdezte halkan, hangja fenyegetően hallatszott.
Ijedten próbáltam kiutat találni ebből a borzalmas jelentből, de tudtam, nincs menekvés.
- Honnan tudod mindezt?! - kérdezte már kissé erőteljesebben.
- Alice és Embry mondták el nekem, de kérlek ne légy rájuk dühös! - kérleltem sírós hangon.
Nem akartam, hogy Jake bántsa Alice-t, vagy hogy összevesszen Embry-vel miattam.
- Mégis hogy került fel ez a téma?! Halljam! - szólt rám mérgesen, és közelebb jött hozzám.
Úgy éreztem magam, mintha egy kihallgatáson lennék éppen. Egész testemben remegni kezdtem, a könnyeimen keresztül nem láttam semmit sem.
- Én... én... már nem tudom... - nyöszörögtem elhaló hangon, próbáltam visszaemlékezni rá, de semmi sem jutott eszembe.
Olyan ideges voltam, hogy a szívem dobogását is lehetett hallani.
- Nessie, gondolkozz kérlek! - mondta sürgetően, és még egyet lépett felém.
- Figyelj nem tudom! - kiáltottam fel, majd gyorsan az egyik fa mögé bújtam.
Kinéztem mögüle, és láttam, hogy Jake elképedve bámul rám.
- Mit csinálsz? Miért mentél oda Ness? - kérdezte halkan.
Értetlenül nézett még mindig engem.
- Ha meg akarsz ölni, akkor tedd meg máskor, még előtte hagy intézzek el néhány dolgot, kérlek! - nyögtem ki nagy nehezen.
Jake először olyan döbbent arcot vágott, hogy az már szinte nevetséges volt, majd hirtelen elnevette magát. Hangosan nevetni kezdett, alig kapott levegőt közben. Felhúzott szemöldökkel néztem őt, majd előbújtam a fa mögül. Óvatosan közelebb mentem hozzá, mire ő még hangosabban elkezdett nevetni.
- Ezen most mi a vicces?! - vágtam fejbe, mire elhallgatott.
Láttam, hogy a szája sarkában még mindig ott bujkál egy apró kis mosoly, alig bírta ki nevetés nélkül.
- Honnan vetted, hogy meg akarlak ölni? Ekkora marhaságot még soha nem hallottam! - vigyorgott.
Jól esett látni, hogy megint boldog. Lehet, hogy nem sokáig tart ez az állapot, de amíg tart, addig ki kell élveznem minden egyes percét.
- Ez nem marhaság! Mérges voltál rám, és annyira... dühösnek tűntél Jake! Meg volna rá az okod, hogy végezz velem! - sziszegtem mérgesen a fogaim között, zavart, hogy nem akarja komolyan venni azt, ami mondok.
- Nessie, én soha nem bírnálak bántani téged! - simította meg a karomat.
Kellemesen borzongás futott végig a karomon, s azon a ponton, ahol megérintett, égni kezdett a bőröm.
- Tényleg nem? - kérdeztem gyengén.
Azt hittem mentem elájulok, ha még egyszer hozzám ér.
- Soha! Nagyon fontos vagy nekem, és nem bírnám elviselni, ha valami bajod esne! - suttogta lágy hangon.
A szemeibe néztem, s ő is engem nézett.
- Te is fontos vagy nekem. De pont ezért el kell mondanod nekem az igazat Jake! - kértem, és megfogtam mindkét kezét.
Lehunyta a szemét, majd mélyet sóhajtott.
- Azért voltam mérges, mert bántott, és még most is bánt, hogy valaki más mondta el neked azt, amit nekem kellett volna elmondanom neked! - mondta ki végül, és rám mosolygott.
Meglepetten pislogni kezdtem. Jake halkan felkuncogott.
- Ez azt jelenti, hogy igaz? Hogy belém vésődtél? - kérdeztem, izgatottan vártam a választ.
- Igen Nessie. Ezt jelenti - válaszolta.
Hirtelen elfeledtem minden gondomat. Annyira örültem annak, amit mondott, hogy legszívesebben világgá kürtöltem volna, hogy mennyire boldog vagyok. Mindig is erre a pillanatra vágytam, a szívem mélyén nagyon jól tudtam ezt.
- Ez nagyon boldoggá tesz - suttogtam, megsimítottam az arcát.
Lehunyta a szemét, élvezte, amint őt simogatom.
- Szeretlek... - suttogta nagyon halkan, de én így is meghallottam.
Abbahagytam a simogatást, és ledermedve bámultam fel az arcára. Szeret. Ez az egyetlen egy szó víz hangzott a fülemben. Soha senki nem mondta még ezt nekem, vagyis még egyetlen egy férfi sem volt belém szerelmes. A felismerés, miszerint Jake szerelmes belém, nagyon váratlanul ért.
- Most megijedtél? - kérdezte ijedten - figyelj, akkor felejtsd el amit mondtam, és...
- Pszt! - tettem kezem a szájára, és elmosolyodtam.
Tetszett, hogy ennyire aggódok amiatt, hogy mit gondolok.
- Nem ijedtem meg. Csak meglepődtem. De ez is tetszik! - vigyorogtam rá, és a tekintetem önkéntelenül is a szájára siklott.
Jake mintha megsejtette volna, hogy mire gondolok, a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Megfordított, és nekitolt az egyik fának, kitámasztva a hátamat. Egész testével a testemhez simult, a hajammal játszott. Elfogott az ismerős melegség, s vágy, hogy megérintsem, megcsókoljam őt.
- Ha tudnád, hogy mennyire szeretlek... - suttogta elhaló hangon, valószínűleg őt is annyira emésztette a vágy, mint engem.
- Tudom... - mondtam.
Az ajkai közeledni kezdtem az ajkaim felé, de még mielőtt összeforrtunk volna első szerelmes csókunkban, egy hatalmas puffanás szakított meg minket. A következő pillanatban Jake már nem volt előttem, nem ölelt forró karjaival. Helyette apám dühös, undorodó arcával találtam szembe magam.
- Nessie! Mégis, mit csinálsz?! Hogy képzelted, hogy leállsz ezzel a büdös döggel?! - kérdezte dühösen.
Oldalra pillantottam. Jake a földön feküdt, és éppen most tápászkodott fel. Aggódva néztem, de látszólag nem volt semmi baja.
- Apa, nincs beleszólásod abba, hogy mit csináljak! - válaszoltam neki dacosan, csípőre tett kezekkel.
- Dehogynem! A lányom vagy, és ha tetszik ha nem, még csak 7 éves! Akármennyire is nagynak érzed magad, még nem vagy elég érett ahhoz, hogy szerelmes legyél! - vádolt meg.
A szavai sértették a fülemet, nagyon rosszul esett az, amit mondott nekem.
- Elég nagy vagyok már apa, fogadd el! Nem vagyok többé a kicsi kislányod! - ráztam meg dühösen a fejemet.
- Mindig is az leszel! - morgott fel hangosan.
Megragadta a csuklómat és a hátára kapott.
- Most meg hová viszel?! - sikítoztam, ütöttem a hátát, ahol értem.
Hallottam, ahogy Jake mögöttünk felmordul, és rohanni kezdett felénk. Apa is elindult, s hamarosan megállt a házunk ajtaja előtt. Belökött az ajtón, és felcipelt a szobámba. Jake ide már nem jött utánunk, rájöttem ugyanis, hogy Jasper és Emmett feltartóztatták.
- Hogy merészeled?! Nem teheted ezt! Nem bánthatod őt! Nem! - kiabáltam magamból kikelve.
- Nem bántom addig, amíg békén hagy téged! - válaszolta teljesen nyugodt hangon.
- Engedj ki! Nem zárhatsz be, vámpír vagyok! - mondtam gúnyosan, de őt ez nem zavarta.
- Emmett és Jasper az ablakoknál, én az ajtónál fogok őrködni, hogy nehogy idejöjjön az a korcs! Sajnálom, de nem hagyhatom, hogy összejöjj vele! - rázta meg a fejét.
- Nem te döntöd el! Tudtommal azt sem akarta senki hogy te és anya összejöjjetek, de mégis összejöttetek! - vádoltam meg, mire egy pillanatra ledermedt.
- Ne beszélj velem így Renesmee! - szólt rám dühösen, majd távozott a szobából.
Dühösen az ajtóhoz dobáltam az össze kemény dolgot, amit a szobámban találtam, az ajtó helyére apámat képzeltem. Hogy lehet ennyire gonosz, hogy nem képes elfogadni az érzéseimet?! Tudtam, hogy ez lesz, éreztem! Ezért nem akartam először elmondani Jake-nek, hogy mit érzek! Vagyis... még mindig nem mondtam el neki, úgy igazából.
- Utállak titeket! Utállak! - kiabáltam jó hangosan, hogy mindenki meghallja.
Kinéztem az ablakon, s láttam, hogy Jasper és Emmett tényleg az ablakom alatt szobroznak. Mintha egy börtönben lennék. Nevetséges, amit művelnek. Kikopogtattam az ablakon, mire ők felnéztek rám. Ekkor amilyen dühösen csak tudtam, rájuk morogtam, szemeim dühösen villogtak.
- Eresszetek ki! Hagyjátok, hogy elmenjek! - kértem most már kicsit kedvesebben, de ők elfordultak, mintha nem is hallanák, hogy mit mondok.
Dühösen fújtatva leültem az ágyam szélére, és próbáltam kigondolni, hogy tudnák elszabadulni innen. Aztán eszembe jutott a padlás. A szobámból nyílik egy ajtó fel a padlásra. Gyorsan oda is mentem, és kinyitottam azt. A padláson sötét volt, de legalább végre fellélegezhettem, mindjárt kijutok. És valóban, a padlásról, ki bírtam menni a tetőre, onnan pedig rohantam is az erdő irányába. Senki sem vett észre, tehát szerencsém volt, így hát futottam és futottam, hogy megtaláljam Jake-t. Régóta rohanhattam már, mikor meghallottam, hogy valaki követ engem. Azt hittem először, hogy a családom valamelyik tagja az, de aztán megéreztem az idegen illatot. Hátranéztem, és éppen abban a pillanatban ugrott nekem Nahuel. Lerántott a földre, kezeimet kiveszítette, gonosz vigyorral az arcán nézett rám.
- Azt hitted, a csók után hagylak elmenni?! Rosszul gondoltad! Nem leszel azé a kutyáé! Velem jössz szépen! - jelentette ki csendesen, majd erőszakosan felhúzott, és rohanni kezdett velem.
Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de ő sokkal erősebb volt. Egy kis erdei háznál álltunk meg, s én kezdtem úgy érezni, itt a vég számomra. Valami rosszat sejtettem. Bele sem mertem gondolni, mit akar csinálni velem Nahuel abban a kis házban.