(Edward szemszöge) 

Holnap leszünk együtt Bellával egy éve, ez egy csodálatos nap. Éppen azon a napon voltunk először a rétünkön, és onnantól számítjuk a szerelmünket is. A szerelmet, ami életkedvvel és boldogsággal tölti meg a napjaimat. Annyira hihetetlen, hogy ez az Angyal, ez a mesebeli lény hozzám akar tartozni, egy ilyen szörnyeteghez. Habár ő határozottan állítja, hogy nincs igazam, amikor azt hiszem magamról, hogy én csak egy lelketlen szörny vagyok, aki elveszi tőle az élet lehetőségét. Újabban Alice-szel már külön kis jelbeszédet dolgoztak ki a kifakadásaim elhárítása céljából. Egy hete is, amikor Bella azt mondta, hogy én vagyok az ő Őrangyala, már éppen tiltakozni akartam, amikor szerelmem jelentőségteljesen húgomra nézett, mire a következő pillanatban Alice már le is fogott Bella pedig a számat fogta be, és felváltva tartottak nekem előadást arról, hogy igenis van lelkem, nekem is és a családom minden egyes tagjának is. Addig nem voltak hajlandóak elengedni, amíg rá nem bólintottam a feltevésükre. Elég mókás jelenet volt, ez kétségtelen, mivel volt szerencsém látni Jasper gondolatain keresztül, akinek örökké hálás leszek, hogy Emmettnek nem újságolta el a jelenetet, mert néhány évig hallgathattam volna a megjegyzéseit és a gondolatait arról a néhány perces kis incidensemről.

Minden nap hálát adok azért, hogy ez a csodálatos lány szeret engem. A holnapi napunk, pedig különleges lesz, és ehhez most szükségem lesz Alice segítségére is, mert a szervezéshez ő ért igazán. Esme pedig a főzéshez, úgyhogy őt is meg fogom kérni, hogy segédkezzen a meglepetésben. Bár valószínűleg mindketten nagyon boldogok lesznek, hogy megkérem őket. Fel is akartam menni Alice-hez, amikor hirtelen a nyakamba vetette magát.

• Nagyon fog neki tetszeni a meglepetés. Ez annyira romantikus, Edward. Fantasztikus lesz. Te beszélj Esmével, hogy mi legyen a menü, én pedig máris megyek a rétre, Jasper segít felállítani a sátrat, utána elmegyek vásárolni, és holnapra minden készen áll majd, ahogy szeretnéd. Már itt sem vagyok, mert még egy csomó dolgot be kell szereznem – mondta és kirohant az ajtón a kocsija felé. Hát igen, tudtam, hogy Alice boldog lesz, hogyha megkérem, hogy segítsen nekem. Már éppen elindultam a konyha felé, ahol anya volt, amikor még meghallottam Alice csilingelő kiáltását. - Gombás ravioli, és friss narancslé, én pedig beugrom egy zsúrtortáért a kedvenc cukrászdájába. Virágot is hozzak? 
• A virágot én szeretném elintézni, Alice, de a süteményt megköszönném – kiáltottam utána, majd folytattam utamat a konyha felé. – Szia, anya. Segítenél nekem? – kérdeztem reménykedve, mire Esme azonnal mosolyogva bólintott.
• Hát persze, mit szeretnél? – vigyorgott rám. Tehát Alice már megint előre elcsacsogott mindent mindenkinek. Mivel már egy órája eldöntöttem, hogy mit szeretnék, ezért anya, természetesen már tud róla.
• Anya, tudom, hogy tudod – mosolyodtam el én is.
• Nem baj, azért tőled is szeretném hallani – mondta csilingelve. Látszott rajta, hogy mennyire boldog azért, mert én is megtaláltam a szerelmet.
• Szeretnélek megkérni, hogy elkészítsd Bellának a kedvenc gombás ravioliját, a frissen facsart narancslével azt hiszem én is elbánok, most már – kérleltem.
• Nagyon szívesen megteszem. Bár Alice szerint tovább élne a facsarónk, hogyha inkább én készíteném el a gyümölcslevet is – fűzte még hozzá.
• Jól van, tudom, hogy egy konyhai csődtömeg vagyok, de gyorsan rendbe hoztam a múltkori kis balesetet – néztem rá anyámra, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Hát igen, az egy dolog, hogy leírták, hogy hogyan fűszerezzem be a csirkét, de azt nem fűzték hozzá, hogy hány fokon süssem egy órán át, úgyhogy gondoltam az a biztonságos, hogyha a legnagyobb hőfokon próbálkozom, mert akkor biztosan nem marad az ételben semmiféle baktérium, vagy ilyesmi. Mondjuk az is igaz, hogy se a csirke, se a sütő nem élte túl a megpróbáltatásokat, és ráadásul, még a háznak is szellőznie kellett egy hétig, mire a szag elpárolgott teljesen. Ilyenkor néha átkozom a vámpírszaglást. Rose, és Emmett el is ment nyaralni egy hétre. Azóta nem mehetek a sütő közelébe csak felügyelettel, amit azért megértek. Még jó, hogy anya türelmes tanár, mert én és a konyhaművészet nagyon-nagyon távol állunk egymástól. Ennyit arról, hogy én mindenben tökéletes vagyok. Még jó, hogy Esme ilyen csodálatosan kiismeri magát itt, különben szegény Bella szendvicsen élne, hogyha nálunk van, meg éttermi koszton, mert azt nem várhatom el, hogy ő főzzön itt. Elég dolga van az otthoni háztartással.
• Nagyon szép új sütő, Edward – mosolygott rám Esme. – Úgyis le akartam már cserélni a régit – fűzte még hozzá. Soha nem tudott mondani semmi rosszat egyik fogadott gyerekére sem, ezért imádjuk ennyire, őt nem lehet nem szeretni. – Szeretnél segíteni?
• Azt hiszem, hogy akkor én inkább elhagyom a konyhát és elmegyek azért a gyönyörű virágért, amit Bellának láttam nemrég – mondtam vidáman.
• Miért nem vetted meg, amikor már tudod, hogy mit szeretnél? – nézett rám kérdőn Esme.
• Azért, mert az üzlet már sajnos zárva volt, amikor odaértem, de most biztos, hogy nyitva van – válaszoltam és már fel is rohantam a szobámba, hogy felkapjam a pénztárcám, majd gyors búcsút vettem Esmétől és már száguldottam is a virágbolt felé, de amikor odaértem csalódnom kellett. Kétszer jártam körbe a boltot, de a kiszemelt tökéletes rózsaszín orchidea eltűnt. Csalódottan akartam kivonulni az üzletből, amikor megcsörrent a telefonom.
• Szia, Alice. Ne haragudj, de most nem érek rá – mondtam szomorúan. Az lett volna a tökéletes virág.
• Ne menj ki a virágboltból. A virág, amit választottál még meg van, de láttam, hogy valaki meg akarja venni, ezért odatelefonáltam, és megkértem az eladónőt, hogy tegye neked félre, úgyhogy csak kérned kell és már ki is hozza neked. A te neveden van.
• Köszönöm, Alice – derültem fel azonnal.
• Nincs mit – mondta boldogan, majd letette a telefont.
• Jó napot – mentem oda az eladóhoz.
• Önnek is, uram. Miben segíthetek? – kérdezte mosolyogva.
• Úgy tudom, hogy félretetettek egy orchideát Edward Cullen névre.
• Igen, azonnal hozom – mondta a hölgy, majd hátrasietett.

Egy perccel később már ott is volt azzal a csodálatos virággal, amit még tegnapelőtt néztem ki. „Milyen szerencsés lány. Jóképű, és még romantikus is ez a fiú.” – gondolta az eladónő, nekem pedig el kellett mosolyodnom ezen a megállapításon. Gyorsan kifizettem az orchideát, és megköszöntem, majd sietősen indultam hazafelé, mert még vadásznom is kellett. Mivel azt füllentettem Bellának, hogy messzire megyek vadászni, mert szeretnék oroszlánt fogni, azért találkozhatunk csak este annak ellenére, hogy péntek van. Úgyhogy még marad majd úgy egy órám, hogy elcsípjek néhány szarvast, hogy a szemeim aranyszínűek legyenek, amit annyira szeret. Miután mindennel végeztem, amit elterveztem, egy gyors átöltözés után, már rohantam is a szerelmemhez.   

(Bella szemszöge) 

Késik, azt ígérte, hogy nyolcra itt lesz, de már negyed kilenc. Tudom, hogy titkol valamit, csak azt nem tudom, hogy mit. Remélem, nem tervez túl nagy meglepetést a holnapi napra. Nem szeretem, amikor túl sokat költ rám. Én pedig egyébként is csak egy medált vettem neki, valami nagyobbat és szebbet szerettem volna, de a spórolt pénzemből ennyire futotta, bár szerintem nagyon aranyos kis bárányt találtam, amihez vettem egy ezüstláncot is. Kivettem a fiókból és újra megnéztem. Vajon tetszeni fog neki? Holnap kiderül, de már olyan izgatott vagyok miatta. Szépen visszahelyeztem a pici dobozba és elsüllyesztettem a fiók mélyére, hogy még véletlenül se találja meg. Nem mintha bármikor is kutakodott volna a szobámban, de olyan előfordult már, hogy kerestem valamit és segített megtalálni, úgyhogy ez a biztos. Feladtam a várakozást, és úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek addig elvégezni az emberi teendőimet, amíg ideér. Nagyon bíztam benne, hogy mikor visszajövök a fürdőszobából, már az ágyamon fog ülni és várni. Kényelmesen letusoltam, majd fogat mostam, és egy kicsit megszárítottam a hajam egy törölközőben mielőtt felvettem volna a pizsamámat. Legnagyobb örömömre, amikor beléptem a szobába már az ágyamon ült és mosolygott rám. Azonnal odasiettem a kitárt karjai közé, és az ölébe fészkeltem magam.

• Késtél – suttogtam dorgálón, de azért apró csókot leheltem a szájára.
• Csak egy kicsit – mondta azzal a féloldalas mosollyal, amitől mindig elolvadtam.
• Több, mint fél órát – mondtam határozottan. – Az elég sok. Tudod késni még mindig a nők kiváltsága.
• Oh, sajnálom, ezt el is felejtettem – kuncogott fel, mire én is elnevettem magam.

Az este hátralevő  része vidám beszélgetéssel telt, és észrevettem, hogy Edward finoman puhatolózik arról, hogy holnap mit csinálok, dolgozom-e. Szombat lévén általában náluk vagyok, és csak nagyon ritkán szoktam dolgozni, de volt egy olyan érzésem, hogy most az egyszer nem kifejezetten arra szeretne kilyukadni, hogy menjek át holnap is hozzájuk, hanem valami mást tervez. Csak tudnám, hogy mit. Ki kéne szednem valahogy belőle a terveit.

• Mit csinálunk holnap? – kérdeztem ártatlanul és mélyen a szemeibe néztem.
• Ügyes próbálkozás – villantott felém egy ellenállhatatlan mosolyt, majd alaposan belecsomagolt a takarómba és magához ölelt, miután kényelmesen elhelyezkedtem elkezdte dúdolni az altatómat, amire bárhol és bármikor képes voltam nyugodt álomba szenderülni.
• Legalább egy kicsi részletet? – rebegtettem a pilláimat, de csak vigyorogva megrázta a fejét. - Milyen ruhát vigyek? Ez fontos. Tudod, ha szabadban tervezel programot, akkor melegebb holmi kell, ha pedig nem, akkor egy csini ruci is jó lenne.
• Csini ruci? Ezt Alice-től tanultad? – húzta fel a szemöldökét. – Ez eddig nem szerepelt a szótáradban.
• Igen, de az kilenc Alice-szel töltött bevásárló-körút előtt volt. Most már jól beszélem a vásárlás nyelvét.
• Azt látom – mondta mosolyogva. – Ha Alice ezt most látta, akkor biztos, hogy otthon ugrál örömében és tervezi a következő vásárlás időpontját.
• Remek – nyögtem fel. Imádom Alice-t, hiszen a legjobb barátnőm, de azért néha már nagyon lefáraszt, amikor a huszadik boltban felpróbáltatja velem a hatvanadik ruhát is, amiről pontosan tudja, hogy jól fog állni.
• Csak vicceltem – suttogta Edward a fülembe.
• Semmit sem fogok kiszedni belőled, igaz? – kérdeztem az orromat ráncolva, sosem tudom elkápráztatni én is őt. Bezzeg ő engem. Ez így nem fair.
• Nem, bizony – bólintott határozottan. – Most viszont már aludnod kéne, hiszen holnap hosszú napunk lesz.
• Túl izgatott vagyok hozzá, hogy aludjak – motyogtam a mellkasába, de a hatást kissé lerombolta az a tény, hogy a mondat közben hatalmas ásítás tört ki belőlem.
• Mh…akkor teszünk ellene – suttogott Edward a fülembe, majd a hátamat cirógatta, amit nagyon szerettem, és az altatómat dúdolta, amitől mindig néhány percen belül elaludtam. Ez most sem volt másképp. Egyre nehezebbek lettek a szemhéjaim, majd mély álomba szenderültem.

Másnap reggel egyedül ébredtem az ágyban, de már régen voltam ennyire kipihent. Ez a mai nap más, mint a többi. Már alig vártam, hogy odaadhassam neki az ajándékát. Pár perc alatt lezuhanyoztam, fogat mostam, majd gyorsan összeszedtem a holmimat, mert Alice megbeszélte apuval, hogy ma a Cullen-házban aludhatok. Persze elméletileg Alice-nél, de ez már csak részletkérdés. Abban a pillanatban, ahogy mindennel elkészültem meghallottam a dudálást a ház elől. Azonnal kiszaladtam, és csak akkor tudatosult bennem, hogy süt a nap. Edward most Carlisle autójával jött értem, hogy ne lássák meg a bőrét, ahogy csillog a napfényben. Praktikus dolog a sötétített ablak. Bezártam az ajtót, majd odasiettem az autóhoz, a csomagomat bedobtam a hátsó ülésre, én pedig beszálltam az anyósülésre.

• Szia – mosolyogtam rá szerelmemre.
• Szia – mosolygott ő is, majd gyors csókot lehelt az ajkaimra. – Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni neked a csomagoddal, de nem szállhattam ki.
• Ugyan, ne butáskodj, sokkal fontosabb a csomagomnál az, hogy nehogy lelepleződjetek – mondtam, és megszorítottam a kezét. - Inkább élvezzük ezt a napot, hiszen ez a nap csak a miénk – mondtam biztatóan, mire a fájdalmat felváltotta a szemében a boldogság.
• Igazad van, Szerelmem – mondta Edward és már indított is.

Nem sokkal később már a Cullen háznál voltunk. Legnagyobb meglepetésemre senki nem volt otthon. Bevittük a táskámat Edward szobájába, majd szerelmem hirtelen felkapott és már száguldott is velem kifelé a házból.

• Edward, ne, a táskámban volt az ajándékot – kiabáltam futás közben, de tudtam, hogy úgyis meghallja.

A következő  pillanatban már fordult is vissza, és nem sokkal később már le is tett a szobája szőnyegén. A táskámhoz szaladtam és kivettem belőle a kis dobozt, majd a kabátom zsebébe csúsztattam, hogy nehogy elhagyjam útközben. Amikor megfordultam Edwarddal találtam szembe magam, aki tárt karokkal állt előttem, hogy újra útnak indulhassunk. Azonnal a karjai közé vetettem magam, és hagytam, hogy oda vigyen, ahova tervezte. A szememet végig csukva tartottam kérés nélkül, mivel még mindig nem rajongtam a futásért. Néhány perccel később megálltunk, és éreztem kedvesem leheletét a fülemnél.

• Megjöttünk, Édes – suttogta a fülembe, mire én óvatosan kikukucskáltam, és a látványtól, ami elém tárult elállt a lélegzetem. A rétünkön voltunk, aminek a közepén most egy legalább négyszemélyes sátor állt, benne puha párnákkal, és több tálcányi finomsággal. – Tetszik? – kérdezte Edward miután hátulról magához ölelt.
• Igen, ez egyszerűen gyönyörű, köszönöm – mondtam meghatottan. - Sosem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos ajándékot kapok – néztem fel rá.

Edward újra az ölébe kapott, és bevitt a sátorba a párnákra, de én nem akartam elbújni a nap elől. Láttam, hogy a felhő, ami néhány perce beárnyékolja az eget, mindjárt elvonul, nem volt több, egy kis bárányfelhőnél.

• Várj – kértem Edwardot, amikor az egyik tálcát készült felemelni.
• Nem vagy éhes? – nézett rám rosszallóan. Szerinte túl keveset eszem. Pedig most is ugyanúgy eszek, mint a megismerkedésünk előtt, sőt, inkább többet is eszek annál.
• Egy kicsit később. Most még szeretnék veled sütkérezni a napon – néztem rá könyörgőn.

Erre csak elmosolyodott és kivitt egy hatalmas plédet a fűre, amire engem is ráfektetett. Tudta, hogy imádom nézni őt a napfényben. Egészen addig feküdtünk a napon, ameddig be nem borult az ég, és ez Forksban sajnos nem telt sok időbe, de ez az egy óra, is felért egy csodával, hogyha vele lehettem, itt a napsütésben. Az eső cseperegni kezdett és mi bemenekültünk a sátrunkba. Az összes kedvenc ételem itt volt, és a kedvenc cukrászatunkból a legjobb eperhabos torta is. Edward mindig oda visz, vagy onnan hoz süteményt, hogyha kedveskedni akar nekem. Miután teleettem magam mindenféle finomsággal szerelmemhez bújtam, aki engem is magával húzva ledőlt a puha párnákra. Csodálatos nap volt. Csak feküdtünk ott csendben, de a csend egyáltalán nem volt kínos, inkább kifejezetten kellemes. Időről-időre váltottunk pár lopott csókot és cirógattuk a másikat. Az ajándékokat alkonyatkor szerettük volna átadni, és így is tettünk. Már alig vártam, hogy lássam Edward arcát, amikor kinyitja a dobozkát.

• Boldog évfordulót – mondtam boldogan, és átadtam neki a kis ajándékos dobozt egy csók kíséretében.
• Köszönöm, Szerelmem – mondta mosolyogva, és csillogó szemekkel esett neki a doboznak. Kiemelte a láncot az apró kis medállal, majd elmosolyodott. – Ez gyönyörű – mondta meghatottan, majd feltette az ékszert. – Most már értem, hogy miért mondta azt Alice, hogy még soha nem látott olyan párt, akik ennyire összeillenének.
• Ezt meg, hogy érted? – húztam fel a szemöldökömet.
• Nyisd ki, Kedves – mosolygott rám Edward, majd a kezembe csúsztatott egy apró kis ékszerdobozt. Kíváncsian nyitottam ki a fedelét, és amit benne találtam, azon nekem is el kellett mosolyodnom. Egy gyönyörű ezüst nyaklánc volt, egy pici oroszlán medállal.
• Ez gyönyörű, Edward – mondtam őszintén, majd csókot leheltem ajkaira.

Segített feltennem a nyakláncomat, amit mostantól le sem fogok venni, csak hogyha feltétlenül arra van szükség. Majd előhúzott az egyik hatalmas párna mögül egy csodálatos rózsaszín orchideát. Káprázatosan nézett ki.

• Köszönöm, de ez már egy kicsit túlzás – mosolyogtam rá. Tudta, hogy nem kell ennyire kitennie magáért, bár be kell vallanom, hogy jól esett ez a sok kedvesség és kényeztetés.
• Semmi sem lehet túlzás, ami veled kapcsolatos – mondta, majd belecsókolt a nyakamba, rajtam pedig jóleső borzongás futott végig. – A legjobb, amit az oroszlán tehetett, hogy beleszeretett a bárányba - motyogta a bőrömbe.
• Akkor a bárány mégsem volt buta… – sóhajtottam. Még folytatni akartam a mondandómat, de Edward egy szenvedélyes csókkal elhallgatatott, és én néhány pillanattal később már azt sem tudtam, hogy mit szerettem volna.