Zavartan bámultam magam elé, és azon gondolkoztam, hogyan is kezdhetnék bele. Elég kínos ez az egész, és szeretnék minél hamarabb túl lenni rajta.
- Szerintem kezd a legelején - sietett a segítségemre Carlisle - mondjuk onnan, hogy miért is akartál öngyilkos lenni.
Szeme szomorúan csillogott, ahogy rám nézett. Elszégyelltem magam. Ha belegondoltam, eléggé gyerekesen viselkedtem. Talán Jake-nek igaza van, s én még nagyon gyerek vagyok.
- Hát azt a levélben is leírtam. Túl sok gondot okoztam nektek, és nem akartam még többször megbántani az érzéseiteket. Na meg azért mert... mert fájt az, amit Jake mondott... - fogtam a végén suttogóra a hangom.
Nem felejtettem el ugyanis, hogy Jake mellettem ül, olyan közel, hogy forró térde az enyémhez ér. Kellemes érzés, de ugyanakkor zavarba is hoz a közelsége.
- Értem. De Nessie, meg kell tanulnod, hogy az életben nem minden leány álom. Vannak dolgok, melyek rosszul sülnek el, és lehet, hogy szomorúak leszünk tőle, de meg kell tanulnunk túllépni rajtuk. Ha Jacob nem akar veled lenni, akkor nem akar, ezt el kell fogadnod - mosolygott rám kedvesen.
Tudom, hogy ezzel csak segíteni akar nekem, de nagyon fájt az, amit mondott. Emlékeztetett arra, hogy Jake elutasított. Éreztem, amint mellettem Jake mozgolódni kezdett, mint aki zavarban van. Nem csodálom.
- Nem hanyagolhatnánk ezt a témát? Most nem ez a fontos - jelentettem ki.
Carlisle bólintott, várta, hogy mondjak valami mást is.
- Nos... amikor elmentem azért, hogy öngyilkos legyek, utam közben találkoztam Helenaval... - kezdtem bele.
Kissé gondolkoznom kellett, hogy jól megfogalmazva mondjam el nekik a történetet.
- Hová akartál menni? Volterrába? - vágott hirtelen a szavamba Jake.
Felnéztem rá, bele egyenesen gyönyörű, barna szemeibe, ahol hatalmas fájdalom volt.
- Ez most nem fontos - ellenkeztem, s visszatértem a beszámolómhoz.
- Helena nagyon kedves volt velem. Elmondtam neki minden gondomat, és ő teljesen megértett engem. Akkor mondta el, hogy az apját keresi, akiről nagyon keveset tud. A nagymamája annyit mondott róla, hogy aranybarna szemű, bronzos hajú fiú volt, aki valamikor az 1900-as évek elején született. Azonnal te jutottál az eszembe apa... - motyogtam.
Senki sem szólt közbe, így tovább folytattam.
- Felajánlottam neki, hogy segítek megtalálni az apját, ugyanis bevallom, nagyon kíváncsi voltam. A könyvtári keresés közben azt a megdöbbentő felfedezést tettem, hogy csupán három férfi van, aki bronzos hajú és az 1900-as évek elején született. Te is köztük voltál - fordultam apa felé.
Kíváncsian nézett rám, de nem tűnt döbbentnek, vagy idegesnek. Teljesen nyugodt volt, a mellette ülő anyával ellentétben, aki idegességében a kanapé huzatát kapargatta.
- És azonnal szimpatikusnak találtalak! - jelentette ki Helena, mire mindenki döbbenten fordult feléje - azt akarom, hogy te legyél az apám! Nagyon szeretném!
Apa elmosolyodott, de lassan megrázta a fejét.
- Sajnálom, de csalódást kell okoznom. Nem vagyok az apád Helena. Nekem Bella volt az első nő az életemben. Kizárt dolog, hogy nekem másik gyermekem legyen. Sajnálom, ha most ez fáj neked, de te nem vagy Nessie féltestvére, nem vagy az én lányom - magyarázta.
Nagyon megkönnyebbültem. Széles mosoly terült szét az arcomon, melyet igyekeztem elrejteni Helena elől.
- Na de... még lehet rá esély, nem?! Miért vagy benne olyan biztos?! Lehet, hogy nem emlékszel rá, de az istenért, férfi vagy, csak nem bírtad ki 100 évig anélkül a dolog nélkül! - fortyant fel dühösen Helena.
Zavartan megköszörültem a torkomat, zavarban voltam emiatt a téma miatt. Jake halkan kuncogni kezdett, mire én felnéztem rá, hogy megtudjam, mit talál olyan viccesnek. Ekkor észrevettem, hogy örömömben, amiatt, mert Helena nem apa gyereke, megszorítottam az ő kezét. Elfordítottam a fejem, kezemet pedig kihúztam az ő kezéből.
- Most miért? Olyan kellemes volt... - sóhajtott fel csalódottan Jake, de szája sarkában mosoly bujkált.
- Fogd be Jake! - bokszoltam a vállába, próbáltam lazának látszani, de a szívem majd kiugrott a helyéből.
Jake alig bírta visszatartani a nevetését, én pedig idegesen megforgattam a szemeimet. A figyelmem újra Helena felé összpontosult, aki dühösen nézett farkas szemet apával.
- Be kell bizonyítanod valahogy! Nem hiszek neked! Kell valami bizonyíték, nem igaz?! Lehet, hogy csak nem akarod bevallani, hogy a lányod vagyok! - üvöltötte magából kikelve, nagyon ideges volt.
Nem értettem, miért ilyen, hisz annyira kedves lánynak tűnt. Talán túl nagy rajta a nyomás.
- Bármit megteszek, ha ez kell ahhoz, hogy higgy nekem - mosolygott rá nyugodtan apa.
Csodálom, hogy még nem veszítette el a türelmét.
- DNS tesztet akarok! - állt fel hirtelen, arca teljesen komoly volt.
- Már megbocsáss, de hogy? Vámpír vagyok az isten szerelmére! - nevetett fel könnyedén apa.
Helena bosszúsan megrázta a fejét, majd felém nézett. Kezdett olyan érzésem lenni, hogy nekem is közöm van a tervéhez.
- Nessie-nek és nekem viszont van vérünk. Könnyedén kideríthetjük, hogy rokonok vagyunk e - győzedelmesen mosolygott ránk.
Megráztam a fejemet, kimutatva ellenkezésemet.
- Mi van? Tán nem akarsz belemenni? - kérdezte morcosan Helena.
Mélyet lélegeztem, s csak azután válaszoltam neki.
- Bocsáss meg, de nem! - próbáltam nagyon kedvesen mondani mindezt, de Helena mégis nagyon ideges lett.
Mintha két arca lenne, s most előbújt belőle a kis ördög.
- Mégis miért nem?! Félsz, hogy az apád netán hazudik? Félsz, hogy kiderül az igazság?! Tán irigyelnéd tőlem a vagyont?! - vádolt meg engemet.
Legszívesebben felálltam volna, és lekevertem volna neki egy nagyot, de nem tettem. Helyette csak csendben ültem a helyemen, s egy frappáns válaszon törtem a fejemet.
- Igen, erről van szó! A pénz! Magadnak akarod az egészet igaz?! Tudtam én, hogy csak megjátszod az egészet! - kiabálta felém dühösen.
- Most már aztán elég volt! - állt fel hirtelen mellőlem Jake, dühösen megindult Helena felé.
- Mégis mit képzelsz magadról?! Azt hiszed, hogy csak úgy idejöhetsz, és azt csinálsz, amit csak akarsz?! Egyikünket sem ismersz! Fogalmad sincs arról kik vagyunk, de mégis olyan vádakat teszel, melyek nem igazak! Elhúzhatsz innen vissza oda, ahonnan jöttél, megértetted?! Ne merj még egyszer így beszélni Nessie-vel, mert velem fog meggyűlni a bajod! - ordította.
Helena arcára fagyott a mosoly, teljesen ledöbbent Jake düh kitörése miatt. Hát igen, Jake tud ám dühös is lenni. Nagyon örültem neki, hogy most miattam tette mindezt.
- Jake, hagyd! - fogtam meg a karját - ha neki ez kell, hogy megbizonyosodjon az igazságról, akkor legyen. Megcsinálhatjuk a DNS tesztet.
- Nessie, nem kell belemenned - rázta a fejét Jake, és közelebb húzott magához.
Fejemet a mellkasára fektettem, úgy válaszoltam neki.
- Ha ez kell ahhoz, hogy vége legyen, akkor megteszem. Túl akarok lenni ezen az egészen, hogy aztán tiszta lappal indulhassak - magyaráztam.
- Nekünk is jár még egy esély Nessie? Mi is indulhatnánk tiszta lappal? - kérdezte, s arcomat maga felé fordította.
- Ne beszéljünk most erről, kérlek! - néztem rá szomorúan.
Nem volt most erőm arra, hogy még a szerelmi életemmel is törődjek. Először ezt a Helena-s dolgot kell elintéznem.
- Akkor mikor? - kérdezte szomorúan.
- Nem tudom. Talán soha. Vagy később - lassan elhúzódtam tőle.
- Nem fogom annyiban hagyni, ne felejtsd el! - mondta nekem, majd hagyta, hogy elmenjek mellőle.
Carlisle már készen is állt arra, hogy elvégezze a vizsgálatot. Helena és én csöndesen mentünk Carlisle után a saját, házi orvosi szobájába. Nem nagyon jártam még itt, és most sem örültem nagyon neki, hogy itt kell lennem. Nem elég, hogy itt van ez, de ráadásul most már Jake is a nyakamra fog járni egészen addig, amíg hajlandó nem leszek vele beszélni. De nem akartam. Féltem attól, amit mondani fog. Mi van, ha megint elküld? Ha megint elutasít? Még egy csalódást nem bírnák elviselni. Elég volt ez az egy is. Talán túl sok is.
- Készen álltok? - kérdezte Carlisle, és elővette a tűket, hogy vért vegyen tőlünk.
- Igen persze... - válaszoltam nagyon halkan.
Írtózom a tűktől. Még egy tulajdonság, amelyet anyától örököltem.
- Te is Helena? - fordult feléje.
Helena bólintott. Carlisle először tőlem, majd Helenatól vett vért, melyet egy-egy kémcsőbe rakott bele. Kiküldött minket a szobából, nem akarta, hogy zavarjuk a vizsgálat során. Leültem odakint az egyik fotelba, és csendesen várakoztam. Helena is ugyanezt tette.
- Bocsáss meg nekem... - suttogta mellettem.
Feléje fordultam, s láttam, ahogy lehajtott fejjel zavartan a padlót bámulja.
- Miért is kérsz bocsánatot? - kérdezte teljesen közömbös hangon.
- Azért mert úgy viselkedtem, ahogy. Nem akartam, hidd el. Csak nagyon akartam, hogy legyen családom végre. Ha mégse lenne Edward az apám, akkor egyedül leszek... - könnyek gyűltek össze a szemében.
Megértettem, mit érezhet. Teljesen tisztában voltam vele.
- Miért nem mondtad ezt előbb? Azt hittem megőrültél! És nem leszel egyedül! Én itt vagyok neked! - feleltem, és magamhoz öleltem.
Nem haragudtam rá, már egyáltalán nem.
- Nem is csak a pénz érdekel téged... - jelentette ki nevetve.
- Hát nem! - mosolyodtam el.
Hirtelen Carlisle dugta ki a fejét a szobából, és hívott minket, hogy meg van az eredmény.
- Nem vagytok testvérek. Egy apró kis hasonlóság sincsen! - jelentette ki orvosi hangon.
- Értem - válaszolta Helena - hát akkor jobb lesz ha én megyek!
Megfogtam a kezét, még mielőtt kiment volna.
- Maradj kérlek addig, ameddig akarsz! A barátom vagy, szívesen látlak! - ajánlottam fel neki.
- Nem bánnád? - kérdezte boldogan.
- Dehogy!
- Akkor nagyon köszönöm! - lelkesen a nyakamba ugrott, majd nevetve kirohant az udvarra.
Nem mentem ki utána, hanem bent maradtam a házba, és odamentem a nappaliban ülő apához.
- Nagyon sajnálom, hogy azt feltételeztem, van egy másik lányod - kértem tőle bocsánatot.
Apa féloldalasan elmosolyodott, és magához ölelt.
- Semmi baj kislányom!
- Anya haragszik még rám? - kérdeztem szomorúan.
- Egy kicsit - válaszolta - de még fog békélni.
- Beszélek majd vele. Csak először túl kell lennem a Jake-kel való beszélgetésemen. Azt hiszem megyek is! - feleltem.
Kibújtam az öleléséből, és megkerestem Jake-t. Az én szobámban volt, és éppen az ágyon ült. Leültem mellé, s erőt véve magamon belekezdtem.
- Ideje lenne megemlítenünk azt a nagy beszélgetést... - motyogtam - addig úgy sem szállsz le rólam, amíg túl nem leszünk rajta.
- Hát nem! - nevetett fel, s megköszörülte a torkát.
Kíváncsian vártam, hogy mit fog mondani. Féltem, de ugyanakkor tudtam, hogy nem kerülhetem ezt el. Most én is teljesen őszinte leszek vele.