|
14. fejezet - Rég nem látott ismerős
Jó napot, édes hugocskám - kiállt be a szobámba Jasper.
- Volt valami jó okod, hogy felébressz - rápillantok a falon lévő órámra - hajnali tizenegykor?
- De még milyen nyomós okom - vigyorogva becsukta az ajtót.
Még vagy tíz percen keresztül próbáltam visszaaludni, de nem sikerült, ezért felöltöztem rendbe szedtem a hajam és már el is indultam a nappaliba.
Mikor a lépcsőhöz értem azt hallottam, hogy Emmett kiabál.
- Jó napot, édes hugocskám - kiállt be a szobámba Jasper.
- Volt valami jó okod, hogy felébressz - rápillantok a falon lévő órámra - hajnali tizenegykor?
- De még milyen nyomós okom - vigyorogva becsukta az ajtót.
Még vagy tíz percen keresztül próbáltam visszaaludni, de nem sikerült, ezért felöltöztem rendbe szedtem a hajam és már el is indultam a nappaliba.
Mikor a lépcsőhöz értem azt hallottam, hogy Emmett kiabál.
- Nem üthetsz ki, te vérszívó. Nem engedem meg, hogy ezt a bábumat is elveszítsem.
- De mégis - neveti ki Edward. - Majd kijössz vele újból, ha dobsz egy hatost.
- Na ezért még számolunk.
Ezek mit csinálnak? Csak nem? Csak de... Mint minden vasárnap ugyanaz... Körbeülik a dohányzóasztalt és társasoznak. Már vagy két éve minden vasárnap és nem unják megy, csak az a baj, hogy még mindig nem tudják a játék nevét, ahogy én sem.
- Hatos! - kiáltja el magát örömittasan Jasper.
- De még nem nyertél. Attól, hogy már mind a négy bábuddal kint vagy. Úgy is én fogok nyerni - kiáltja oda neki izmos bácsikám.
- Igen? Úgyhogy még egy bábuval se vagy kint? - kérdezi lenézően Rose.
Ne, már ő is játszik - sikoltok fel magamban.
- Tudod, drágám, ahogy a mondás tartja: Utolsókból lesznek az elsők...
- Az nem olyan biztos - szakítja félbe Esme kellemes hanggal.
Leértem a lépcsőn. Ahogy körbenézek rajtuk, csak az ovisok jutnak eszembe.
- Ezért hívtál le, Jasper? - kérdezem sértődötten.
- Nem. Én hívattalak le - szólt közbe egy hang. Egy olyan hang, amit már egy jó ideje hallottam. Ez a hang nem másé, mint kedves barátomé, Nahuelé volt.
- Nahuel - ugrottam a nyakába. - Te itt vagy?
- Igen, itt vagyok. Hozzád jöttem, mert kedvenc nénikéd - Rose lepisszegte. Tudhattam volna... - Idehívtak, hogy legyen kivel menned a bálba.
- Na gyere, menjünk beszélgetni, és hagyjuk a "nagyokat" játszani - macskakörmöket rajzoltam a levegőbe, amin mindenki jót nevetett. Nem is tudom miért, szerintem annyira nem is volt vicces, ez az igazság.
Kint elültünk a kis parkba, amit nagymama csinált születésem után.
- Szép - mondta Nahuel.
- Szerintem is - mosolyodtam el. - Na de mesélj mi volt veled eddig. Olyan rég találkoztunk.
- Hát igen eléggé rég - azzal bele is kezdett a mesélésbe. Elmesélte, hogy milyen az élet az esőerdőben. Sok ismeretlen növénnyel találkozott. Mesélt a barátairól, az iskoláról, ahova jár.
- Most te jössz - mondta, miután mindent elmesélt nekem.
Kiveséztük, hogy mi történhetett Jacobbal. Azoknál a részeknél, ahol meg kellett lepődni, meglepődött, ahol meg kellett ijedni (ilyen például az a rész, mikor meglátogattam a Volturit), megijedt és látszott rajta, hogy félt. Minden elmondtam neki, amit érzek belül. Nagy örömömre mindent meg is értett.
Miután befejeztem, csend lett köztünk. Mikor már nem bírtam tovább csendbe ülni, megkérdeztem tőle:
- Akkor eljössz velem a bálba? - elpirultam, de miért?
- Igen. Ezért jöttem.
- Köszönöm - megöleltem és két puszit leheltem két orcájára.
- Gyerekek gyertek be, ezt nem hagyhatjátok ki, ahogy Jasper és Emmett elpáholják egymást...
*
- Nessie már megint hülye vagy - mondta Vick, miközben a kocsijában ültünk és épp hazafelé tartottunk.
- V nem értem mi bajod van? Nem örülsz annak, hogy boldog vagyok? - kérdeztem kissé sértődötten.
- De igen, N. Örülök, csak nem épp azt képzeltem, hogy te és Nahuel mentek a bálba. Én úgy reméltem, hogy Jake-kel jössz, és akkor talál...
- Ne is folytasd. Én meg Jake nem megyünk együtt a bálba.
- De ti...
- Nincs olyan, hogy mi - szakítottam félbe mondókáját. - Olyan van, hogy én meg Jake, de nincs, hogy mi.
- De van. Nem emlékszel, hogy te vagy a lenyomata?
- Emlékszem. Csak emiatt már nagyon sokat szenvedtem. Csak egy estére boldog akarok lenni, egy olyan emberrel, aki szeret.
- Az az ember nagyon is szeret. Szerelmes beléd, Nessie. Miért nem érted meg? - förmedt rám.
- Nem érdekel, csak hagy legyek már boldog.
- De csak Jake-kel lehetsz az és ő is veled.
- Ahhoz képest ő nagyon is el van nélkülem. Láttad, hogy ma is mit csinált.
Az ebédlőben ültünk, mikor láttuk, hogy Jacob és az imádói épp valamin kacarásznak. Látszott a vérfarkas fiún, hogy nagyon is jól érzi magát a társaságukban.
- Hagy már azokat a hülye picsákat! - parancsolt rám. - Nem boldog velük sem. Én látom, hogy mindig téged néz szomorú szemekkel. Nessie kiborítasz teljesen. Felmegy miattad a vércukor szintem - ájuldozott a kis szemét.
- Amúgy biztos, hogy felmegy a vércukor szinted. Inkább hallgassunk zenét.
Bekapcsoltam a rádiót, és elhelyezkedtem az anyós ülésen. Arcomat az ablak felé fordítottam és a tájat bámultam.
Átadtam magam a zenének és a nyugalomnak. Már amennyire nyugot lehet az ember egy őrült, legjobb barátnő mellett.
Ez a zene - kiáltottam fel magamba. - Annyira Jake-re emlékszeltet.*
Lepergett a szemeim előtt az összes együtt töltött pillanat. Annyira hiányzik, annyira jól esne vele megint együtt lenni.
Leszünk mi egyáltalán újra együtt? Szeret még? Kíváncsi még rám? Igaza van Vicknek és tényleg szomorúan néz?
Annyi a megválaszolatlan kérdés, ami annyira fáj...
* Itt megtekinthetitek, hogy milyen zenét is hallgattak a kocsiban Nessiék:):
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
