(Bella szemszöge) 

Úristen! Jacob. Ma. Idejön. Hát, ez élmény lesz, mit ne mondjak. Ráadásul el kell mesélnem, hogyan lettem ismét ember. Nemcsak neki, hanem Edwardnak is. Merthogy addig húztuk-halasztottuk a mesélést, hogy mindenki elfeledkezett róla. És most Jacob újra szóba hozta a témát, tehát el kell mondani. Szóról szóra. De őszintén remélem, hogy Alice is besegít a mesélésbe. Vagy bárki más. Hoppá, Jacobék mindjárt itt lesznek. Edward, mintha csak olvasna a gondolataimba, megszólalt:

-Jönnek.

És mint varázsütésre, máris kopogtattak.

-Kinyitom-ugrott Esme, és villámgyorsan betessékelte vendékeinket, majd hellyel kínálta őket. Az indiánok helyet foglaltak, aztán összenéztek. Végül Sam elkezdte mondani:

-Annyit már tudtok, hogy Victoria itt van valahol. Tulajdonképpen Forksban úgy akadtunk rá, hogy egyszer elkaptuk vadászat közben. Szerencsére még idejében odaértünk, így senkinek nem esett baja. De innentől követtük őt Forksból Seattle-ig, ott fölszállt egy New York-ba tartó gépre, onnan pedig tovább jött Londonba. Itt pedig elkezdett össze-vissza járkálni, majd tovább ment Glasgow-ba. Vagyis nem talált meg titeket. Összefoglalva ennyi. Biztos, hogy így történt, mert többször is láttuk-felelte Rosalie ki nem mondott kérdésére.-Azt azért meg kell hagyni, hogy nagyon ügyesen csinálta. Épp csak, hogy utolértük, máris ment tovább. Mintha ezt előre eltervezte volna.

-Igen, igen! Oké, most ti jöttök! Megtudhatnám végre, hogy miért változott át a fél társaság emberré?!

Elfojtottam egy sóhajtást, hiszen nem csak Jacobnak és a falkának, hanem Edwardnak, Emmettnek, Carlisle-nak és Jaspernek is tartozunk ezzel a magyarázattal. Könyörögve néztem Alice-re, hogy kezdje ő. Alice bólintott, majd belekezdett.

-Szóval, az úgy volt, hogy miután Edward elrohant a Volturihoz, mi pedig mentünk utána. Mondjuk még mindig nem értem, hogy miért kellett mindenkinek jönnie, de most nem ez a lényeg. Jasper, Emmett és Carlisle lefogták, mi pedig ezerrel próbáltuk Bellát odajuttatni, de óriási volt a tömeg, plusz a Volturi testőrsége is elkapott minket

-Bevittek minket egy nagy terembe-vette át a szót Rosalie.-Ott Aro sajnálkozva kijelentette, hogy mivel Edward majdnem megszegte a szabályt. Jött egy csaj, valami Nikolette, és visszaváltoztatott minket emberré. Tulajdonképpen az egész olyan volt, mint a vámpírrá válás ellentettje. Egy rövid, hideg borzongás. Ennyi az egész. A többit tudjátok.

-Nikolette? És hogy nézett ki?-kérdezte Carlisle.

-Miért is lényeg ez?-kérdezte Rosalie.-Amúgy meg magas volt, szőke, hónaljvonalig érő haja volt, és egy kicsit hasonlított rám. De tényleg csak egy kicsit!

-Az nem lehet!-Carlisle suttogott-Ilyen nincs. Ez csak véletlen lehet.

-Szabadna tudnunk, miről van szó?

Csak én érzem az Esme hangjából kiérződő féltékenységet, vagy másnak is ilyen szembetűnő volt? Gondolom nem, mert Carlisle olyan meglepetten nézett a feleségére, mintha életében nem látott volna fehér embert. Legalább öt percbe telt, mire rájött, hogy neki szólt a kérdés.

-Ja, hát… az úgy volt, hogy amikor még ember voltam, egyetlen egy barátom volt. Nikolette. Apám nagyon szerette volna, ha elveszem feleségül, és azt hiszem, erre Nikolette is hajlott. De nekem ő csak barát volt!-védekezett rögtön Carlisle. Esme hunyorított egyet. Carlisle eléggé nyögvenyelősen fogalmazott, ezt eddig még sosem láttam, illetve hallottam tőle.-Szóval, a lényeg az, hogy Nikolette egyszercsak eltűnt. Kábé öt nappal az átváltozásom előtt. Akkor láttam, ott volt a csatornából kiüldözött vámpírok között. Aztán, úgy két évszázad múlva láttam egyszer Franciaországban. De tényleg csak láttam, nem beszéltem vele. És ezek szerint most a Volturinál van.

Edward folyamatosan kuncogott mellettem, de nem tudtam mi az.

-Minekünk mostmár lassan menni kéne-mondta Quil.

A többi farkas helyeselt, majd elkezdtek feltápászkodni. Kikísértük őket. Edward azóta se hagyta abba a nevetést. De azt is láttam, hogy Jasper is nagyon jól mulat valamin, és Alice is alig bírja visszatartani a mosolygást. Ezek után mindenki visszavonult a szobájába, így volt alkalmam megkérdezni Edwardot:

-Elárulnád, mi olyan vicces?

-Persze. Esme rohadtul féltékeny. Most Carlisle retteg, van is oka rá, hiszen Esme már meg is írta a fejében a szöveget, amit mondani… akarom mondani, kiabálni fog. Hallgasd! Kezdődik is…

És tényleg, még az én emberi fülemmel is tisztán lehetett hallani Esme mondanivalóját férje számára. Edward egész visszafogta magát, ahhoz képest, amit Emmett a szomszéd szobában művelt. Bár az se volt olyan hangos, hiszen Alice és Jasper halk kacarászását is hallottam.

-Hogy van szívtetek így kinevetni szegény Carlisle-t?

-Valld be Bella, ez így egy kissé ironikus megfogalmazás volt. Amúgy, ha Esme valakire nem tud haragudni, az Carlisle. Csak kidühöngi magát.

-Én akkor se tudom kinevetni. Amúgy is, Alice ember, neki van szíve.

-Jó, oké, győztél. Csak még életünkben nem hallottuk Esmét veszekedni. Még csak a hangját se emelte föl soha. De van benne spiritusz, azt azért el kell ismerni.

Azzal fogta magát, és nevetett tovább. Én leültem az ágyra, és néztem azt az angyalarcát, ahogy gúnyosan mosolyog Esme féltékenykedő megjegyzésein.