Több hónappal ezelőtt megbeszéltem Edward és Bella Cullennel egy találkozót. Edward felvetett egy ötletet, melyben az szerepelt hogy tegyünk egy kellemes sétát hármasban az erdőben. Egyből rá vágtam válaszom. Mellyel támogattam ötletét. Szerettem a frisslevegőt. És jó mókának tűnt velük sétálni. 2009.10.29.-ére szerveztük a találkozót a Cullen ház előtt. Aféle kiindulási pontnak. Mikor leállítottam a motror kocsimba, egyre jobban, és hangosabban kalapálni kezdett a szívem, nem a félelemtől, vagy ijetségtől hogy 2 vámpírral leszek kettesben, maga a ténytől Edwarddal és Bellával álmomban sem gondoltam volna ilyesmire. Boldogság áradt szét testemben, és tudtam kinek a műve ez.  Kipattantam szél sebesen a kocsimból, vagyis a vámpírokhoz képest csiga lassúsággal. Közelebb léptem a házhoz, és bekopogtam.
- Nyitva. Kiabálta egy elkápráztatóan bájos, édes, szeretetteljes hang.
Benyitottam a házba, és tátva maradt a szám, a tökéletes ívek, a fehér falak, a bútorok. Tökéletes volt. Szavakat nem találva álldogáltam pár másodpercig, míg nem az összes Cullen tekintetét magamon nem éreztem.  
- Szia kedvesem. Ölelt meg Esme. Tényleg úgy mozgott, viselkedett mint egy szeretett teljes anyuka, karamell színű haja a vállára omlott, miközben körbefogta szív alakú arcát.
- Örülünk hogy megérkeztél. Mondta Carlisle megtörve a csendet. Káprázatos volt, alakja, hófehér bőre, szőke szinte már fehér haja.
- Már alig vártam hogy itt legyél. Ugrott a nyakamba Alice. Huuuhh… ő tényleg olyan koboldszerű, imádni való kis tündér. Vissza sétált helyére és megszorított párja, Jasper kezét.
- Nagyon örvendek. Szürte ki fogain keresztül Jazz.
- Úgy szin. Válaszoltam.
- Bellára hasonlít. Nevetett Emmett – Máris paradicsom vörös az arca. Erre már mindenki halkan kuncogott, beleértve magamat is.
- Hello. Sziszegte Rosalie. A leggyönyörübb személy a házban, hosszú aranyszínű haja volt. Csodálatosan nézett ki, nem bírtam szememet le emelni róla.
- Szia! Szólalt meg kicsit bátortalanúl Nessie.
- Szia. Mosolyogtam rá. Bella a lánya vállát fogta, majd előrébb lépett, Edwarddal kézenfogva.
- Szia. Mondták egyszerre. Mire nekem felfelé húzodott a szám széle.
- Sziasztok!
- Akkor mi most megyünk! Jelentette ki Edward.
Biccentettem egyet. – örülök hogy megismerhettelek titeket!!
- Gyere máskor is mondta mindenki. Kivéve Rosalie
- Rendben válaszoltam a legédesebb mosolyommal szegezve.
Kisétáltunk a házból, de mielött az erdőhöz értünk volna Edward és Bella megtorpant. Kérdőn néztem rájuk.
- Futni fogunk. Mondta ki végül.
Na nem, azt meg hogy, de én nem tudok, nem értem, most mi van ??
- Természetesen én viszlek. Mondta Ed’. Bella kedvenc féloldalas mosolyával meghintve. Tényleg szívdöglesztő látvány volt.
- öhm, azt már nem. Böktem ki.
- Ugyan csak le kell hunynod a szemed.
„Edward meg ne próbáld!!!!!!!” üzentem neki gondolatba. De a következő másodpercben már az erdőt szeltük, én a hátán pihentem, és arcom az ingjébe temettem. Edward Bella kezét fogva futott. Oh istenem csak neki ne menjenek egy fának!!! Mikor ezt kigondoltam fejembe Ed’ halk kuncogásba kezdett. BE is ugrott miért, hát persze, Bella is folyton ettől tartott. Hirtelen lefékeztek. És megálltak számomra egy ismeretlen helyen. Vagyis idővel nekem is eszemeb jutott ez a hely, hiszen már sokat írtam, illetve olvastam róla. Ez az Ő szerelmük megtestesült rejteke helye volt. És engem elhoztak ide. Láttam mindkettőjük aranyszemébe a csillogást, a szerelmet egymás iránt. Leírhatatlan élmény volt.
- Úgy gondoltuk, egy ilyen nagy rajongónak kijár ennyi. Mosolygott rám Bella. Hát persze ő tudta, hiszen vele már számtalanszor beszéltem telefonon, illetve leveleztünk.
- Köszönöm. Leheltem. Látták reakcióm, így hát jobbnak vélték ha leülünk a nedves fűbe. Hihetetlenül boldog voltam, legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna hogy egyszer itt leszek, velük.
- Félsz tőlünk? Kérdezte Bells aggódva.
- Nem, dehogy is, szó sincs ilyenről, csak még mindig nem tudom elhinni hogy itt vagyok.
- Pedig igaz. Nevetett Edward. Szerelme kezét egy másodpercre se engedte el. Teljes mértékben szétválaszthatatlannak mértem őket.
- Mióta is szeretett bele az oroszlán a bárányba? Kérdeztem.
- 3 éve. Válaszolta önelégülten Edward.
- Megbántál valaha valamit is Bella? Szegeztem felé a kérdésem.
- Nem. Minden döntésem így jó, ahogy van. Az életem tökéletes.
- Edward? Fordultam felé.
- Ez nyilvánvaló. Lesütötte szemeit, és én értettem mire céloz. – Bella elhagyása. Bökte végül ki. Mindkettőjük arca eltorzult. Gyorsan próbáltam terelni a témát.
- Bella kihez állsz a legközelebb a családba, természetesen férjed után.
- Alice. Ő a legjobbbarátnőm.
- Edward?
- Alice. Ő a kedvenc hugom. Kicsi és roppant bosszantó.
Mindhárman nevetésbe törtünk ki.
- Neked ki a legszimpatikusabb? Kérdezte Bella, felém nézve.
- Alice és Emmett, Aliceben magam látom, és Emmettet pedig mert mindig vicceseket mond. Félre ne értsétek, ti is roppant szimpatikusak vagytok.
- Persze, persze, Alice mindenkit le vesz a lábáról. Nevetett Edward.
- Igen, azt hiszem.
- Meddig maradsz Forksban? Érdeklődött Bella.
- Ma már utazok haza, ti mikor álltok tovább?
- Még van időnk. Mosolygott szerelmére Edward.
- Hogy tudtad megállni,  hogy ne öld meg Bellát, az átváltoztatáskor? Csaptam bele a lecsóba.
- Tudod a szerelem felülkerekedik a vérszomjon. Nem élném túl ha elveszíteném a fényt az életemben.
- Bocsánat de nekem mennem kell. Pillantottam az órámra.
- Ugye meglátogatsz még minket? Kérlelt Bells.
- Ha nem vagyok teher, bármikor a legnagyobb örömmel.
- Rendben akkor még megbeszéljük. Vigyorgott Edward, majd a hátára kapott és egészen az autómig rohant velem. Mindenkitől elbúcsuztam és elindultam haza. Így visszagondolva ez volt életem legszebb élménye, és érzem még elég szoros barátság fog születni köztem és a Cullenek között.