Nem bírtam kinyitni a szemem. Minden sötét volt, csak egy halvány fénypontot láttam a csukott pilláim közül. Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok, élek e még, vagy meghaltam. A fejem iszonyúan zúgott, mintha odabent egy rockzenekar dobolna éppen. Sajgott a halántékom is, de valamiért nem volt erőm felemelni a kezemet, hogy kissé enyhítsek a fájdalmon. Csak feküdtem, teljesen mozdulatlanul, kábultan.
-Azt hiszem, múlik az altató hatása... - hallottam egy nagyon halk, suttogó hangot.
Kutattam az elmémben, hogy honnan volt annyira ismerős, de nem találtam meg rá a választ.
- Igen, már ideje lenne felkelnie. Rengeteget aludt már - hallottam meg egy másik, nyugodt hangot is.
Ezek rólam beszélnek? Nekem kellene felkelnem? Kik ők? Tudom, hogy ismerem őket, de mégsem jut eszembe, hogy mi a nevük. Nem tudom azonosítani a hangokat.
- Nessie... szerelmem, ébredj fel, kérlek! Én vagyok az, Jake... - a szívem őrülten dobogni kezdett.
Jake itt van velem. Ő beszélt az előbb. Éreztem a karomon egy forró érintést, azonnal tudtam, hogy ő az, aki gyengéden elkezdi simogatni a karomat.
- Jake... - nyöszörögtem erőt véve magamon.
Fel akartam kell, hogy megcsókoljam, megérintsem, s hogy tudassam vele, itt vagyok vele, és hogy nincsen semmi baj.
- Nessie! - hangja boldogan csengett.
Segített nekem felülni az ágyban, és betett egy párnát a hátam mögé.
- Tisztára nevetséges lehetek. Egy vámpír, aki kórházban fekszik - fájdalmas grimaszt vágtam.
Ez is kimutatja az én félvéri gyengeségemet.
- Jaj, ne butáskodj, édesem! - csókolta meg Jake a homlokomat - dehogy vagy nevetséges!
Megölelt, óvatosan, hogy nehogy fájjon nekem.
- Nem haltam meg? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Nem - válaszolta most a szoba sarkában álló Carlisle - csak elájultál. Egy erős altatót adtunk be neked, így hamarabb gyógyultál meg. Nincsenek komolyabb sérüléseid, csak néhány zúzódás, meg karcolás. Erős vagy Nessie, látszik, hogy félig vámpír vagy! - mosolygott rám.
- Mennyit aludtam? - kérdeztem nagyot ásítva, és megfogtam Jake kezét.
- Két teljes napot. Újabb rekord - válaszolta édesem boldog mosollyal az arcán.
Felnyögtem, és lerúgtam magamról a takarót. Ki akartam szállni az ágyból, és fel akartam venni valami rendes ruhát, de a talaj inogni kezdett alattam.
- Carlisle, nagyon szédülök... - motyogtam elgyengülve, miközben Jake visszaültetett az ágy szélére.
- Ez még az altató hatása. Egy fél órán belül teljesen el fog múlni - tette nyugtatólag a vállamra a kezét.
Jake kérlelően nézett Carlisle-ra, aki bólintott, majd lassan elhagyta a szobát.
- Kettesben akartam maradni veled! - vonta meg a vállát kérdő tekintetemet látva.
- Miért? Mit nem akarsz Carlisle előtt megtenni vagy mondani? - kérdezte huncut mosollyal az arcomon, felvont szemöldökkel.
- Ezt! - mondta, és száját az enyémre tapasztotta.
Azonnal többet akartam, behúztam magam mellé az ágyra. Egyre szenvedélyesebben kezdtünk el csókolózni, de Jake egyszer csak felegyenesedett, és leült az ágyam szélére.
- Valami baj van? - kérdeztem, hirtelen annyira szomorúnak tűnt.
- Billy meghalt Nessie. Két nappal ezelőtt. Nem bírtuk már megmenteni - motyogta szemlesütve.
Odamásztam hozzá, ás hátulról átöleltem. A fejemet a vállára hajtottam, úgy vigasztaltam.
- Nem tehettél semmit. Neki mennie kellett. A sors így rendelte el - megcsókoltam a nyakát, hogy lelket öntsek belé, de ő elhúzódott, s felállt.
Odasétált a falhoz, és lehunyt szemekkel teljesen mozdulatlanul állt egy pár percig.
- Nem csak ez a baj Nessie - hangja komor volt, és bánatos.
- Hanem mi? Ha elmondanád, akkor talán tudnák segíteni! - mondtam neki idegesen, zavart, hogy valamit nem osztott meg velem.
Jake elgondolkodott, és a padlót kezdte el fikszírozni.
- Ez az egész baleset... miattam történt... - motyogta az orra alatt.
Annyira megdöbbentem ettől a kijelentésétől, hogy kiejtettem az éppen kezemben lévő poharat. Még szerencse, hogy műanyag volt.
- Te meg miket zagyválsz itt össze-vissza? - kérdeztem dühösen.
Amit a legjobban utáltam, az az, amikor valaki magára akarja vállalni egy olyan dologért a felelősséget, amihez semmi köze nincsen.
- Nessie, ha én nem hajtok el, hogy eljöjjek a kórházba Carlisle-hoz, akkor te nem jöttél volna utánam, és nem szenvedtél volna balesetet! - tört ki belőle.
Dühösen felálltam, és nem törődve azzal, hogy egy kicsit még mindig szédelegtem, odasétáltam hozzá. Villámló tekintettel néztem fel rá, majd dühösen belebokszoltam a mellkasába.
- Nem lehetsz te is ilyen hülye! Ne hibáztasd magadat az én hülyeségem miatt rendben?! Ez már beteges! Apa is ilyen, pont mint te! Rokonlelkek vagytok! - gúnyolódtam.
Jake sértetten elfordította a fejét.
- Ne hasonlítsz apádhoz, oké? Nem vagyok olyan! Csak... tudod, mennyire aggódtam! Mikor nem válaszoltál a telefonba, mikor hallottam a sikolyod... azt hittem valami komoly bajod történt - fürdött a bűntudatban és ez nekem nagyon nem tetszett.
- De nem lett semmi bajom! Látod, nem? Teljesen egészséges vagyok! - körbefordultam előle, hogy jól megnézhessen.
Jake megfogta a karomat, és felhúzta a hálóruha ujját. Megláttam a bal karomon egy hatalmas, ökölnyi méretű lila foltot.
- Ez semmiség? - kérdezte Jake szigorúan.
- Elmúlik! Egy kis lila folt nem a világ vége Jake! - válaszoltam dühösen, karomat kirántva a kezei közül.
- Dühös vagy - jelentette ki szemlesütve - megértem. Elvégre, én juttattalak kórházba.
Dühösen megráztam a fejemet. Kezdett kiakasztani.
- Nem azért vagyok dühös! Hanem mert nem vagyok képes felfogni, hogy ez nem a te hibádból történt! - kiabáltam magamból kikelve.
Jake rám nézett, szeme tele volt fájdalommal és bánattal.
- Szeretlek Nessie, és nem akarom, hogy bajod essen... - suttogta.
Megenyhülve néztem rá, közelebb mentem hozzá, és átöleltem. Élveztem bőre melegét.
- Kérlek felejtsük el ezt a kinek a hibája volt dolgot, oké? Nem akarok veled veszekedni. Tegyük meg Billy-ért... - suttogtam - ő azt mondta, hogy képesek leszünk békét teremteni a vámpírok és a farkasok között. Tegyük meg az ő kedvéért ezt!
Jake elgondolkodott, majd szorosan megölelt engem.
- Billy emlékéért! - mondta határozottan.
Valaki kopogtatott az ajtón, a következő pillanatban Chris dugta be a fejét az ajtón.
- Zavarok? - kérdezte félénken.
- Nem, gyere csak be - válaszoltam közömbös hangon.
El sem tudtam képzelni, hogy Chris mit keres itt, de láttam, hogy rajta is ugyanolyan betegeknek való ruha van mint rajtam.
- Csak bocsánatot akarok kérni tőled Nessie. Figyelmetlen voltam, és nem láttam, hogy velem szemben jössz - motyogta bűnbánóan.
Értetlenül tekintettem rá, majd leesett, hogy tulajdonképpen miről is beszél.
- Te voltál? Veled ütköztem össze? - kérdeztem.
Éreztem, hogy Jake megszorítja a kezemet. Erőt akart adni nekem.
- Igen. Haragszol rám? Megértem... - suttogta.
Megráztam a fejemet, s mosolyogva közelebb léptem hozzá.
- Értékelem a bocsánat kérésedet, de nincs szükség rá. Nem te voltál a hibás. Én sem figyeltem eléggé. És... talán nem kellett volna telefonálnom vezetés közben - vigyorogtam rá felszabadultan.
Christina értetlenül nézett rám, valószínűleg azt gondolhatta, hogy bevertem a fejem. Ami igaz is, de teljesen tudatában voltam annak, hogy mit beszélek.
- Te egyáltalán nem vagy mérges? Pedig hányszor bántottalak már a szavaimmal! - hitetlenkedett.
Megvontam a vállamat.
- Nem akarok zűrt az életembe, legalábbis egy ideig nem. Barátok? - kérdeztem, és feléje nyújtottam a kezemet.
Habozott, és láttam, amint Jake-re vett egy segélykérő pillantást, de azért kezet rázott velem.
- Barátok - ismételte, és végre megjelent az arcán egy apró mosoly.
Jake átkarolt, és a fülembe súgta:
- Mostanában olyan vagy, mint a jótündér keresztanya. Ez tetszik - nevetett fel halkan.
- Néha kell jót is cselekedni! - vigyorgotam rá, majd észrevettem Christina nem éppen boldog ábrázatát.
Zavartnak tűnt, és kissé ijedtnek. Nem tudtam, hogy a barátságom az oka e ennek, de ki akartam deríteni.
- Chris, valami baj van? - összerezzent, amikor a nevén szólítottam.
- Semmi... csak elbambultam egy kicsit. Tényleg semmi bajom nincsen! - ellenkezett, de nem hittem neki.
- Látom rajtad, hogy zaklatott vagy. Kérlek... mondd el! Talán tudunk segíteni neked! - közelebb mentem hozzá, és megfogtam mindkét vállát.
Kénytelen volt a szemembe nézni.
- Csak az van, hogy... hogy... - dadogta - bevésődtem, Nessie!
Elkerekedtek a szemeim a döbbenettől, majd szélesen vigyorogni kezdtem. Megöleltem őt, és gratuláltam neki.
- Jaj, de hisz ez nagyszerű hír Chris! - lelkendeztem.
- Nem, nem az. Ő még nem tud róla Nessie... - rázta meg a fejét, hosszú barna haja repkedett.
- Ki az? - kérdeztem kíváncsian, Jake is fülelni kezdett.
- Embry... - jelentette ki zavartan, észrevettem, hogy elpirult.
Meglepett, hogy Embry nevét mondta, de azért örültem. Tudtommal Embry-nek még nincsen senkije. Vagy van? Jacob zavartan köhécselni kezdett, de Chris ebből nem vett észre semmit. Rátapostam Jake lábára, ezzel kérve arra, hogy fejezze be.
- Szerintem beszélj vele! - mosolyogtam rá.
Christina hálásan bólintott egyet.
- Most magatokra hagylak titeket! Sziasztok! - köszönte el, és elhagyta a szobát.
- Hát ez nem semmi. Soha nem gondoltam volna, hogy Embry és Christina... - nevetett fel hangosan Jake.
- Ne hülyülj már! Szerintem azt sem gondoltam soha senki, hogy te belém fogsz vésődni! - mondta megvédve úgymond újdonsült barátomat.
Ekkor Carlisle lépett be a szobába.
- Van valami új hír velem kapcsolatban? Minden rendben van velem? - kérdeztem szórakozottan.
Jake bosszúsan rázta a fejét, nem tetszett neki, hogy ennyire elszórakozom ezt a dolgot.
- Szeretnék elvégezni rajta egy nőgyógyászati vizsgálatot Nessie - jelentette ki, és várta, hogy mit mondok rá.
Kissé kellemetlen érzés fogott el, mert még soha nem voltam ilyen vizsgálaton, eddig ugyanis semmi szükség nem volt rá. Most viszont, hogy Jake-el vagyok, eszembe jutott, hogy hamarosan talán testi kapcsolatot is fogunk egymással létesíteni.
- Muszáj? - kérdeztem orromat elhúzva.
- Igen, muszáj. Félig ember vagy, és nem tudom, hogy milyenek az ilyen... - zavartan köhögni kezdett - dolgaid. Nem tudom, hogy mennyire hasonlít a tested egy igazi nőjéhez.
- Akkor legyünk túl rajta, oké? - kérdeztem, és Jake-hez fordultam.
- Kimenjek ugye? - kérdezte vigyorogva.
Zavartan bólogatni kezdtem. Zavarba hozott ez az egész dolog, de tudtam, hogy ez valójában teljesen természetes. Jake megcsókolt, majd elköszönt tőlem, mondta, hogy majd odakint megvár engem, majd távozott. Kettesben maradtam Carlisle-val, aki már elkezdett készülődni a vizsgálatra.
- Vetkőzz le deréktől lefelé, rendben van? Nem kell félned, nem ez az első ilyen vizsgálatom - mosolygott rám kedvesen.
Elkezdtem vetkőzni, nagyon lassan, egy szót sem szóltam közben. Olyan nagy csend volt a szobában, amely csak fokozta a bennem lévő feszültséget. Egy apró köntöst magamon hagytam, és éppen a bugyimat vettem le, mikor észrevettem rajta egy piros kis foltot. Azonnal megéreztem a vér szagát. Teljesen bepánikoltam. Csak egyetlen, apró vércsepp volt, de az én bugyimon, és valószínűleg belőlem jött. Ha élesítettem a szaglásomat, megéreztem, hogy valóban vérzek azon a bizonyos ponton. Alig-alig lehet érezni a szagot, de mégis.
- Valami baj van Nessie? - kérdezte Carlisle aggodalmasan.
Azon gondolkoztam, hogy vajon szóljak e neki erről vagy sem, de mivel ő orvos, úgy döntöttem, hogy elmondom neki.
- Carlisle... azt hiszem, vérzek... - suttogtam hitetlenkedve.
Nem tudtam, hogy mi történik velem, hisz ilyen velem nem fordulhat elő. Én nem vérezhetek! Főleg nem azon a ponton. Carlisle közelebb jött hozzám, s észrevette, hogy a bugyimat szorongatom az ujjaim között.
- Ideadod? - kérdezte kedvesen.
Nem néztem rá, úgy nyújtottam feléje az apró kis ruhadarabot. Carlisle elkezdte vizsgálgatni, majd döbbenten fordult felém.
- Valami baj van velem? - kérdeztem aggodalmasan.
Carlisle elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Jaj, dehogy Nessie! Csodálatos, ami veled történik! - lelkendezett.
Értetlenül néztem rá, a kicsi köntöst még jobban magamra tekertem.
- Csodálatos? Mégis miért? - kérdeztem tőle értetlenül.
- Nessie... te menstruálsz! - jelentette ki orvosi hangon.
Meglepetten néztem rá. Pontosan tudtam, hogy ez mit is jelent, de azt is tudtam, hogy nekem nem lehetne menstruálnom.
- De hogy? - kérdeztem vissza értetlenül.
-Félig ember vagy Nessie. Meg volt rá az esély, csak eddig nem is gondoltam még rá. De most... ez hihetetlen! Még egy emberi tulajdonságod van Nessie! És ez nagyon fontos a jövőd szempontjából! - mosolyodott el sejtelmesen.
Azonnal tudtam, hogy a teherbe esésre gondol. Zavarba hozott ez a gondolat. Eddig soha nem gondoltam arra, hogy nekem valaha gyerekem lesz, mert azt hittem, hogy ez nem történhet meg. De még így sem biztos.
- Behívhatom Jake-t? - kérdeztem, Carlisle bólintott.
Jake bejött és azonnal nagyon aggodalmas képet kezdett el vágni. Elmeséltem neki mindent, megnyugtattam, hogy nincsen semmi baj. A végén nagyon meglepett képet vágott, pont mint én.
- El sem tudom hinni... - motyogta zavartan.
- Én sem akartam. De Carlisle azóta több szempontból is átgondolta a dolgot, és most már biztos - mosolyogtam rá és megsimítottam az arcát.
Carlisle elvégzett még egy pár vizsgálatot. Azt mondta, hogy valószínűleg nem lesz olyan gyakori nekem ez a dolog, mint a normális nőknek, és lehet, hogy csak nagyon ritkán fog lenni, de azért lesz.
- Ez jót jelent nem igaz? A szaporodásunk szempontjából - viccelődött Jake.
Belebokszoltam a vállába. Örültem, hogy azért nem zavarja a dolog.
- Igen. És ez azt is jelenti, hogy kezdek egyre emberibb lenni. Szeretném feladni a vámpírlétem annyira, amennyire lehet. Emberibb akarok lenni.