A lány csak futott, és futott egészen az Angliát Írországtól elválasztó tengerig. Ott megállt, és épp továbbindulni készült, mikor megérezte, egy vérző állat illatát. Rögtön követni kezdte a szagot, mint egy vadászkutya. Egy terebélyes bikát talált a part menti sziklák közé bezuhanva.

- Mi a neved? – Kiáltott le neki.

- Billy! – bőgte a bika fájdalmasan.

- Jól van Billy ne aggódj! Mindjárt kihozlak onnan – mosolygott bíztatóan a halálra rémült bikára. A bika nagyot nyögött fájdalmában, majd eszméletét vesztette. Candy leugrált a sziklákról, és félredobta azt, amelyik maga alá temette a hatalmas állatot, majd a bika mellső lábát átvetette a vállán, s macskakönnyedséggel visszaszökkent vele. Fent magához térítette Billyt, ám bika csak nem akart felkelni.

- Ébredj már te lomha melák! – Rázogatta meg, majd vizet locsolt az állat fejére.

- Hol vagyok? – Kérdezte az.

- Biztonságban. Elviszlek orvoshoz, és ő majd hazajuttat – simogatta meg.

- Ne! Én nem akarok vágóhídra menni. Nehéz volt elszöknöm. Félem halált. Te viszont szomjasnak tűnsz! Gyerünk, idd ki a vérem. Ezek a sebek már úgysem gyógyíthatók. Ölj meg kérlek! Nemes célt szolgáljak! Ölj, meg te lány gyerünk – kérlelte Candyt, ő pedig szomorúan bár, de megtette. Az állat először jajgatott egy kicsit, majd tekintete fátyolossá, és üressé vált, ő maga pedig örök álomba merült. Candy nagyot sóhajtott, majd a vízbe vetette magát s úszni kezdett. Útközben eltársalgott egy bálnával, játszott egy delfinnel, és vadászott egy cápával. Úgy döntött nem áll meg a szárazföldön inkább megkerüli azt. Ha már erőkifejtésben nem sok különbség fáradt meg úgysem lesz.

2 nap múlva körbenézett, és semmit sem látott, csak a nagy kékséget.

- Remek. Most megszívtam –  mérgelődött, majd a víz alá bukott és kiabálni kezdett. – Tudja valaki, merre van Washington Állam?

- Én igen – úszott oda egy apró bohóchal.

- Komolyan? Ejha, akkor óriási mázlim van! El tudsz vezetni oda? – vigyorgott rá.

- Persze! Három feltétellel – bólogatott egész testével.

- Had halljam – nyögte Can.

- Egy: megvédesz addig és vigyázol rám; Kettő: Ha odaértünk magaddal viszel bárhova is mész; és három: soha de soha nem dobsz be a WC-be.

- Azt hiszem ezek teljesíthető  feltételek – vette kézbe a lány. – Na, merre?

És úszni kezdett a víz alatt a kishallal a markában, aki mindig mondta merre menjen.

*********

- Hová tűnhetett? –  mérgelődött Jonathan.

- Szerintem elköltözött. – vont vállat Lucy. – De miért aggódsz emiatt kedves? Legalább már nem öl meg senkit a környéken, és nem a te dolgod kutatni utána.

- Lucy, hát nem érted? Az a lány egy vadállat! Amerre megy, veszélyt lohol a nyomában. Nem szabadíthatom rá világra. Ő maga a megtestesül gonosz. Aljas, szemétláda, pofátlan, szemtelen, és sajnálatos módon rettentő erős, és gyors.  Nem lehet elkapni! – őrjöngött, miközben dühe egyre fokozódott.

- Akkor meg miért erőlködsz? Teljesen fölösen húzod fel magad. Te mondod, hogy nem lehet elkapni, és mégis téged izgat a legjobban. Itt az emberek már megtanulták, hogy ha valaki kinn marad sötétedés után, az meghal. Elővigyázatosak. Ám most már semmi nem fenyegeti őket. Lépj tovább és koncentrálj másra – Mögé lépett, és masszírozni kezdte a vállát.

- Nem! – ugrott föl. – Meg kell találnom. Ez a szörnyeteg nem fog a világon garázdálkodni, amíg én élek! – és kiviharzott az irodából.

- Rövid életed lesz, és kínok közt fogsz meghalni – sóhajtotta titkárnője, majd a számítógép elé ült, és a bejelentéseket kezdte vizsgálni, hogy segítsen immár biztosan rövid életű főnökének.

*********

Éjszaka volt mikor Washington államba értek. A hal egy vázában pihent, amit sós vízzel töltöttek föl. Candy iszapot is tett az aljára, meg egy kis növényt az oxigén miatt. A lány futott, és futott, egészen egy szimpatikus erdőig. Talált egy tisztást, ahol leült és az eget kémlelte. Már hajnalodott. „Merre lehetek?” gondolta. Majd reggel megkérdezem az állatokat. Azzal hanyattfeküdt a füvön és agyalni kezdett, hogy mit fog kezdeni magával. Az ő 17 éves teste simán be tudna illeszkedni, leszámítva vörös szemét és sápadt bőrét. „ Lehet, hogy albínónak néznének.” Nevetett fel magában. „ Meg be sem tudnék illeszkedni. Főleg ha megszomjazom… Remek. Itt is maradnak az állatok, és a vadászat.” Ekkor egy furcsa gondolat férkőzött be az agyába. „ Vajon az a detektív annyiban hagyja a dolgot?” Aztán megrázta a fejét. „ Ez egy butaság. Ekkora marha még ő sem lehet. Azzal a végzetébe gyalogolna. De az ő baja. Ha marha lesz, így járt.” Bámulta még egy kicsit a csillagokat, majd mikor a nap előbújt a horizonton felállt, hátára dobta a hátizsákját, kezébe vette a vázát a kishallal és kicsit megrázta.

- Ébresztő! Keresünk néhány állatot, kik megmondják, merre vagyunk, aztán szerzünk reggelit neked, és egyheti kaját nekem – mosolygott.

- Rendben – ásított a kishal.

Candy felugrott a fára, és  ágról ágra haladt. Pár perc múlva egy farkas hordára lett figyelmes.

- Halihó! – kiáltott le nekik. Egy idős farkas felállt, és gyanakvóan nézett rá.

- Takarodj ember! –  morogta.

- Kedves fogadtatás mondhatom. Békével jöttünk – sóhajtotta, és leugrott. A farkasok mind felugrottak és fenyegetően morogtak.

- Te érted, amit mondunk? – kérdezte az idős állat.

- Aha – telepedett le Can.

- Mi vagy te? – ült le gyanakvóan.

- Modortalanul kérdezted. Helyesen úgy szól: Ki vagy te? Egyébként a nevem Catie Anne Gettysburry. De a Candyt jobban kedvelem. Angliából jöttem, és jelenleg 70 éves vagyok. Jobb, ha nem is próbáltok elkapni, mivel vámpír vagyok. Ezért értem mit mondotok – hadarta el a lány. A farkasok meglepetten kapták fel a fejüket.

- Értem. Ez esetben üdvözlünk – hajtott fejet a falka vezér.

- Megtiszteltetés. Tudnátok nekem segíteni? – érdeklődött.

- Állunk rendelkezésedre.

- Először is. Szerezni kéne 10 db gilisztát, kéne valami vagy valaki, akit megölhetek, és szeretném, ha megmutatnátok a legközelebbi város. Röviden ennyi. Mennyiben tudtok segíteni? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Gilisztát tudunk szerezni, és a várost is meg tudjuk mutatni neked, viszont abban, hogy kit ölhetnél meg tanácstalanok vagyunk – felelte az állat.

- Akkor először szeretném a gilisztákat kérni.

A farkasok közül kettő, beugrott a bokrok közé, majd eltűnt az erdő sűrűjében.

- Milyen messze van a következő város? – érdeklődött a lány egy pillangóval játszva.

- Egy mérföld keletnek. Néhány társunk elkísér, ha gondolod – tett nagyvonalú ajánlatot.

- Nem szükséges. Nem teszem kockára fölöslegesen az állatok életét. Ha megetettem a halamat, már itt sem vagyunk – eresztette el a lepkét.

- Köszönjük –  hajtotta le fejét a farkas.

- Meghoztuk – bújt elő az egyik farkas néhány páfrány közül.

- Köszönöm –  vette el a lány a másik szájából, majd egy kőre fektette őket, és már igen nagyra nőtt körmeivel, apró darabokra vágta a gilisztákat, kivett pár darabkát és a halnak adta. A többit levélbe csomagolta.

- Hát akkor, viszlát! Még találkozunk – mosolygott.

- Vigyázzon nagyon kisasszony – szólalt meg egy farkaskölyök. – Itt mások is vadásznak.

Candy szemöldöke magasra szökött, majd vállat vont, és ismét egy fa ágán termett. „  Biztos orvvadászok. Ha elkapok egyet legalább jól lakom.”  Örvendezett magában. Ha tudta volna, hogy életében először mekkorát téved.

*********

- Főnök! Uram! Találtam valamit! – kiáltott fel meglepetten Jonathan titkárnője, egy borús hétfői délután.

- Ne kíméljen Lucy –  nyögte a megszólított, és kelletlenül odafordította szemét.

- Nemrégiben találtak egy kivéreztetett bikatetemet egy ide közeli tengerparton. A „furcsa” az, hogy vért egy cseppet sem találtak – mosolygott főnökére Lucy. Jonathan szeme felcsillant.

- Nem jutott emberhez! –  kiáltott föl. – Akkor most kell elkapnom ameddig még gyenge. Máris szerzek szabadságot, vagy engedélyt. – azzal kiviharzott az ajtón.

- Vajon most tényleg gyengébb? – gondolkodott hangosan Lucy, majd tovább kutatott, ám gondolatai máshol jártak. Főnökéről ábrándozott.

„Milyen bátor! Bár kissé balga tett, de szerintem aranyos tőle, hogy meg akarja védeni az emberiséget! Micsoda kiváló rendőr!” Ha tudta volna, mekkorát téved, valószínűleg azonnal szíven szúrja magát. Mert bár férfi jól játszotta, őt nem az emberiség érdekelte. Tojt rá, hogy mi lesz velük. Őt inkább az érdekelte, vajon mennyit kapna a lányért a feketepiacon, ha eladná egy titkos intézetnek egy-egy kísérlet erejéig. Ezen agyalt miközben a polgármesteri hivatal felé igyekezett a hatalmas dugóban, amit egy birka csorda átvonulása váltott ki.

*********

- Éhes vagy? – kérdezte Candy a bohóc halát, akit közös megegyezés alapján a Chuck nevet viselte.

- Igen – válaszolt Chuck. Candy előkotorta a kukacokat, és megint beszórt új barátjának. A hal javában falatozott amikor Candy vér szagát érezte meg.

- Itt hagylak egy kicsit. Pár perc és jövök – állt föl. Chuck már csak bólintott, a lány pedig elszaladt. Követte a szagot, de alig tett pár métert meglepetésében megtorpant. „ VÁMPÍOK!” Sikított benne egy hang. „ Ezek komolyan velem azonos lények?” Járta át egy furcsa érzés. Elmosolyodott, és tovább futott, ám pillantása azonnal elkomorult, mikor megérezte, hogy állat vérének a szagát érzi, és követi. Ismét megtorpant. Nem akarta látni mi történik. Inkább visszafordult, és sebesen visszatért halához.

- Mi volt az? – érdeklődött Chuck.

- Csak egy döglött galamb – hazudta Can, majd ismét hanyatt feküdt, és plusz kaját adott a halnak, aki örömmel vette a kedvességét.

*********

- Megvan az engedély. Meg tudod mondani merre mehetett onnan? – Kérdezte másnap reggel Jonathan Lucyt.

- A tengeren, nagyjából  Írország, ás Amerika között félúton, találtak egy kihalt, pontosabban kiölt hajót – felelte Lucy bágyadtan.

- Akkor irány Amerika. A nyomozás oka, néhány veszélyesen magas nikotintartalmú tabletta, és cigaretta – adta ki a parancsot a hadnagy.

- Értettem! – állt fel Lucy, és hazament csomagolni.

A gépük másnap reggel indult Kanadába.

- Miért épp Kanadába? –  kérdezte Lucy.

- Ez tűnik olyan helynek, ahova egy kamasz szívesen elutazna – vont vállat Jonathan.

- De ő nem egy kamasz! És szerintem jobban kedveli a nyirkos helyeket. Min Pl.: Washington. – találgatott Lucy.

- Lehet benne valami. A legendák szerint a fajtája nem bírja a napot. Hamuvá lesz tőle vagy mi – elmélkedett a férfi.

- A legendák szerint koporsóban alszik, sőt mi több. Nem is létezik másutt, csak a legendákban. – Lucy érezte, hogy kezdi fölkapni a vizet.

- Igazad lehet. Vajon tényleg vámpír, vagy csak egy félre sikerült kísérlet?

*********

Az éjszaka közepén neszre lett figyelmes, és a szélnek hála vámpírszagot csapta meg az orrát. „ Ezek közelednek!” Kapcsolt, és rögtön összeszedte a cuccát, és futni kezdett. A kishal nyugodtan aludt tovább. Másnap reggel Candy már nem tudta miért futott el előlük, ám érezte, hogy nagyon szomjas. „ Este kerítenem kell valakit.” Futott át az agyán majd ismét megetette a halat, este pedig vadászni indult. Talált egy kis kikötőt a tenger mentén. Pár pillanat után elkapta és megölte a biztonsági őrt. Immár jóllakottan adott vacsorát Chucknak. Ám éjszaka megint neszre lett figyelmes. Megint elindult az ellenkező irányba, ám hirtelen mozgást észlelt. Csomagjait berakta egy odúba, azzal a tervvel, hogy visszajön érte, ha lerázta „vendégeit”. Visszafordult, de hirtelen egy magas, izmos férfi áll előtte. Hátraarcot fújt, ám ott egy szőke fiú tartotta fel. Jobbra fordult, és megiramodott, ám alig tett pár lépést, egy bronzvörös fiú útját állta. Mire körbenézett a három fiú körbefogta. Ekkor felpillantott.

- Jobb, ha meg sem próbálod – mondta, a maga módján, bársonyos hangon a nagydarab, sötéthajú. A lány idegesen felmordult, és a leggyengébbnek tűnő vörös felé ugrott. A nagydarab, és a szőke utána kapott és elkapták.

- Eresszetek el! – kiabálta Candy. Vörös szemében reménytelenség csillant, mire a vörös megszólalt:

- Eresszétek el!

- Minek? – érdeklődtek.

- Emmett! Jasper! Engedjétek el! – kérte. A két említett letette a lányt.

- Mi járatban erre Catie? – kérdezte barátságosan.

- Ismerlek? – köpte oda meglepetten a szavakat a lány.

- Nem – felelte gúnyos vigyorral.

- Akkor meg honnan tudod a nevemet? – érdeklődött.

- Majd idővel elmondom. Edward Cullen vagyok – nyújtott kezet. A lány megrázta a kinyújtott jobbot.

- Én Catie Anne Gettysburry. De jobban szeretem a Candyt – mosolyodott el.

- Én Emmett Cullen vagyok – vigyorgott rá a nagydarab.

- Jasper Hale – nyújtott kezet a szöszi is.

- Örvendek. Ti testvérek vagytok? – fordult Edwardhoz és Emmetthez, bár nem volt benne biztos, hogy jól értette a neveket.

- Nem törvényesek –  felelte Emmett. Candy bólintott.

- Majd megmagyarázzuk. Most fontosabb kérdésünk van – komorodott el Edward. – Te ölted meg a biztonsági őrt?

- Igen – bólintott a lány.

- Ettől féltem – nyögte Jasper.

- Mi bajtok van már? Már egy hónapja nem ittam. Iszonyú éhes voltam. Majd hétvégén már a városból szerzek – vont vállat.

- Nem! – jelentette ki Edward.

- Mi van? – kérdezte felháborodva.

- Mi vegetáriánusok vagyunk. Itt ne vadássz, kérlek – kérte Jasper.

- Vegetáriánusok? –  lepődött, meg és holdsarló szemöldöke majd öt centivel feljebb kúszott homlokán.

- Csak állatvérrel táplálkozunk – magyarázta Emmett.

- Hát ez komoly? Ti teljesen őrültek vagytok. Na, ne parázzatok. Itt leszek pár hetet, kb. kétszer bemegyek kajáért a városba, aztán lépek, csak tudjátok, épp menekülök, egy ökör elől – magyarázta miközben kisétált a fiúk alkotta börtönéből.

- Nem! Itt nem vadászhatsz! – jelentette ki Edward.

- Két ember és kész! Na, viszlát! – azzal felugrott egy fára, és ismét ágról-ágra távozott. A fiúk azonban utána iramodtak.

- Állj meg! – bömbölte Emmett. A lány felkacagott, és fokozta a tempót.

- Lassúak vagytok! –  nevette, majd eltűnt. 20 perc futás után megállt. Azt hitte lerázta őket. Fel is kacagott egy apró rét közepén.

- Ez vicces volt – nevetett. – Csak Chuckot el ne felejtsem.

Folytatta volna, ám hatalmas ütés érte a melle alatt. A rét túloldalán földet érett. Fél pillanatig feküdt, majd támadójának ugrott. Hatalmas ütést mért a gyomrára, majd még repülés közben a földbe rúgta. A fiú hatalmasat koppant egy kövön. Ám egy pillanat múlva már talpon volt, és morgott. Tökéletes ajkait felhúzta fogsoráról. Catie hasonlóan tett, és egyszerre vetették magukat egymásnak. Edward hanyatt érkezett, de felhúzta térdét, és hasba rúgta a lányt, aki hátával kettétört, egy fát. A fa fölső része a lány fejére esett. Edward úgy vélte ezzel végzett is egy darabig nem épp erősnek vélt ellenfelével. Hátat fordított, és Emmettéket kereste a szemével, mikor egy gondolatot hallott:

„ Neked annyi vöröske!” Rögtön hátra fordult, és ezzel együtt az előbb kidöntött fa csapódott a mellkasának. Becsapódás után ledobta magáról.

- Azt hittem könnyebben leveszlek a lábadról – mosolygott kacéran.

- Szerintem ebben jobb vagyok. Harmadjára landolsz ugyanazon a kövön. Ez azért jelent valamit –  kacsintott a lány.

- Ne is próbálkozz, van barátnőm  – rugaszkodott el a fiú. Vele egy időben a lány is felé vetette magát, ennek következtében a rét közepén találkoztak, és mindketten óriásit ütöttek a másik hasába. Pofával landoltak, de egyből felálltak. A lány bizonyult gyorsabbnak. Rögtön rúgott egyet, így Edward ismét hátrafele repült. Ám most nem ment sem kőnek sem pedig fának. Emmett és Jasper épp odaértek és elkapták.

- Kezd izgalmas lenni –  dörzsölte össze a tenyerét Catie. Ám a három egy ellen már soknak bizonyult. Ha az egyik fiú kiröptette a rétről, a másik már utána ugrott, és azonnal a földbe nyomta. A harmadik kirántotta, és a túloldal felé hajította. Candy tudta, hogy vége a játszmának. A fiúkon már elhatalmasodott az ösztön. Épp Edward felé száguldott, mikor a másik kettő fájdalmas kiáltása érte utol. Várta ő is a fájdalmat, de Edward gyengéden elkapta, és karjába vette. Candy nagyon össze volt zavarodva. Gyorsan körülnézett. Jasper, és Emmett mellett egy-egy gyönyörű lány állt, akik azonban teljesen eltértek egymástól. A Jasper haját fogónak pici, kecses alakja, és tintafekete haja volt. Arcán rosszalló, és egyben aggódó kifejezés ült. Az Emmett fülét fogó lány magas volt, szőke, és nagyon dühös. Candy ekkor lett csak figyelmes a feléjük közeledő két alakra. A férfi nagyon helyes volt. Szőke hajú, mosolygós arcú, ám most neki is igen morcos kifejezés foglalta el a képét. A nő gyönyörű volt, és nevető szemében aggódó kifejezés ült. Hosszú karamellbarna hajába ágak ragadtak. Nagyon hamar odaértek, és Can csak akkor kapcsolt, mikor Edward elengedte. Úgy ahogy volt. Érezte, hogy a koponyája egy kőnek csapódik, és hallotta a kő csattanását, és repedését.

- Edward! – szólalt meg a nő szigorúan.

- Nem lesz baja! Keményfejű  – mentegetőzött. Hallotta, amint a másik két fiú felkuncog. Mind köré gyűltek.

- Minden rendben – inkább kijelentés volt, mint kérdés. Az idősebb szőke férfi megtapodatta a fejét.

- Carlisle ne aggódj! Vámpír. Nem lett semmi baja – mondta Emmett.

- Ha nem érünk ide, széttépitek – mondta a fekete hajú lány fejcsóválva.

- Egy marhával kevesebb –  vont vállat Jasper.

- Hallok, látok, élek, és még néhány hülye megjegyzés, és ölök is – ült fel Candy. Szégyellte magát, amiért ilyen gyenge volt. És hogy ezt ennyien látták.

- Minden rendben kisasszony? – érdeklődött kedves mosollyal a legidősebb férfi, bár ő is maximum huszanhat lehetett egyszer.

- Semmi nincs rendben, de ha arra kíváncsi mim fáj, akkor minden oké. Köszönöm kérdését – Próbált ő is mosolyogni, de a szája inkább lefelé hajlott. A barnahajú nő mellé guggolt.

- Esme Cullen vagyok. Ő  itt a férjem Dr. Carlisle Cullen – mutatott a legidősebb férfira.

- Catie Anne Gettysburry. Röviden Candy – suttogta a lány.

- Örvendek – mosolygott Dr. Cullen.

- Szia Candy! Én Alice vagyok. Alice Cullen – ölelte át a fekete hajú.

- Én Rosalie Hale –  nyújtott kezet a még hiányzó láncszem.

- Ha gondolod, hazajöhetsz velünk. Megfürödhetsz és megbeszélhetjük. Persze ez csak egy lehetőség  – segítette talpra a doktor.

- A másik lehetőség, hogy darabokra tépnek? – kérdezte gyanakodva. Mind felnevettek.

- Inkább maradj az elsőnél  – kacsintott Emmett.

- Rendben. Akkor egy pillanat és jövök – mondta.

- Ha a csomagodat keresed, akkor inkább majd hazafele összeszedjük – mondta Alice.

- Rendben – bólintott rá Candy, majd együtt iramodtak meg. Edward igyekezett a lány mögött maradni, nehogy Candy meglépjen, ám félelme alaptalannak bizonyult, és erről a lány gondolatai győzték meg leginkább.