Esmével és Alice-szel elmentem a városba amolyan női dolgokat vásárolni. Most, hogy a testem nagyot változott, szükségem volt bizonyos dolgokra. Alice és Esme ebben voltak a segítségemre. Mindketten fel voltak dobódva, mintha valami csoda történt volna velem. Esmén látszott, a fejében már kis Jake-ek és Nessie-k képe jelenik meg. Apa is valami ilyesmiket olvashatott ki a fejéből, ugyanis még elindulásunk előtt nagyon zaklatottan távozott. Egy kicsit sem volt feldobódva attól a lehetőségtől, hogy én lehetséges hogy teherbe tudnák esni. Igazából az én fejemben sem ez a gondolat járt. Egyáltalán nem akartam még anya lenni, sőt, lehet, hogy soha sem. Mindig is úgy gondoltam magamra, mint egy lányra, akinek soha nem lehet gyereke. És most, hogy ez változásnak indult, kissé megrémített. Még hogy én anya legyek? Nem hinném, hogy jó szülő lennék. Jake is hasonlóan érezhetett, mert az arca nagyon elgyötört volt, mikor Alice szóba hozta ezt a témát.
- Na és mikorra tervezitek a gyerek vállalást? - kérdezte kuncogva.
Bosszúsan tekintettem fel rá, éppen egy katalógust olvastam, amelyben rengeteg ruha volt.
- Fejezd be ezt, oké? Nem tervezzük, hogy gyerekünk lesz, érted Alice?! - a kelleténél egy kicsit mérgesebben válaszoltam neki, de már kezdett az agyamra menni.
Esme, aki mellettem ült, bánatosan kavargatni kezdte a kávéját a kiskanállal. Csak a látszat kedvéért vett kávét. Most éppen azért álltunk meg, hogy nekem vegyünk egy hamburgert, ugyanis kezdtem éhes lenni. Tudtam nagyon jól, hogy nem emberi ételre vágyom, hanem állati vérre, de elhatároztam, hogy meg fogok változni.
- Jó, jó, bocsi! Befejezem. Csak tudod, ez nekünk nagyon új és furcsa, hogy egy vámpír, jelen esetben fél vámpír képes lenne a teherbe esésre, érted? - vigyorgott rám, és a kukába dobta teli kávés poharat.
Nagyot sóhajtva bólintottam egyet. Lehet, hogy boldogak, és azt hiszik hogy hamarosan bébi lábak dobogását lehet majd hallani a házban, de akkor nagyon tévednek. Nem akarok gyereket, és ez biztos. Legalábbis most nem. Épp hogy összejöttem Jake-l.
- Mehetünk! - mondtam, miután nagy nehezen sikerült befalnom a hamburgerem.
Nem volt valami finom, és eléggé kellemetlen volt, ahogyan lecsúszott a torkomon. Miután végeztünk a vásárlással, gyorsan hazahajtottunk, mert Jake telefonált, hogy ott van nálunk, és beszélni szeretne velem. Fogalmam sem volt arról, hogy mit akar, de már az is örömmel töltött el, ha csak rá gondoltam. Ahogy leparkoltunk a ház előtt, már rohantam is Jake karjaiba, aki az udvaron várt rám.
- Szia! - köszöntöttem boldog mosollyal.
Jake Billy halála óta egy kicsit búsabb volt és nem viccelődött annyit, de ezt meg lehetett érteni. Én mindenben mellette álltam és megpróbáltam neki segíteni, amiben csak tudtam.
- Szia szerelmem! - megcsókolt, s végre egy mosoly jelent meg az arcán.
Imádtam, amikor szerelmemnek hívott. Ez csak arra emlékeztetett, hogy ő az enyém, hogy ő is szeret engem.
- Történt valami érdekes, amíg távol voltam? - érdeklődtem, miközben kézen fogva bementünk a házba, egyenesen fel a szobámba.
Jake bánatosan rázta meg a fejét, és a kezében lévő mappát az ágyra dobta.
- Mi ez? - kérdeztem, amint megpillantottam.
- A temetéshez szükséges iratok vannak benne. Kikészít ez a sok irat. Nem tudom meddig leszek még képes szervezkedni. Eléggé fárasztó és elszomorít is egyben... - mondta.
Jake szervezte Billy temetését, ő intézet mindent. A virágokat, a meghívottak listáját, az egész ceremóniát.
- Nem sokára túl leszünk rajta. Utána már lepihenhetsz - nyugtattam, kezemet a kezére csúsztattam.
Jake elmosolyodott, de azért még mindig láttam rajta, hogy mennyire bánatos. Billy elvesztése nagyon fájt neki, és még mindig rengeteget gondol az apjára. Teljesen megértettem, hogy mit érezhet most, hisz én sem bírnám elviselni, ha valamelyik család tagommal valami baj történne.
- Na és hogy megy az emberré válásod? - viccelődött Jake.
Mindig így beszélt erről a dologról. Mintha képes lennék emberré válni. Egyszerűen csak megpróbálok emberibben viselkedni, de a vámpír énemet akkor sem tüntethetem el.
- Egész jól... - hazudtam - bár a kaja egyszerűen förtelmes. Nem tudom, hogy az emberek hogy bírnak ilyeneken élni!
Jake megforgatta a szemeit.
- Igenis finomak. De ez faj függő - vigyorgott rám.
Én is vissza vigyorogtam, és hosszan megcsókoltam. A napjaink mostanában nagyon békésen, kellemesen teltek, nem történt semmi rossz dolog. Nagyon jól éreztem magam, főleg, mert Jake is itt volt mellettem. Nem tehettem róla, csak rá bírtam gondolni.
- Nem szeretem látni, hogy ezt csinálod. Kínozod magad ezekkel az ételekkel, Nessie - mondta komoran.
Folyton ezzel jár a nyakamra. Le akar beszélni a tervemről.
- Figyelj, én elhatároztam magam, és nem tágítok! Képes vagyok emberibb lenni, hidd el! - ellenkeztem.
Jacob bosszúsan megrázta a fejét, és felállt mellőlem az ágyról.
- De hiányoznak a vadászatok veled. És tudom, hogy neked is. Hagyd a fenébe ezt az egészet. Akármennyire is fáj, te nem lehetsz ember! - oktatgatott enyhe éllel a hangjában.
Mérges lettem rá, hogy nem képes végre egyet érteni velem.
- Tán zavar, hogy vannak céljaim az életben?! Miért nem segítesz nekem inkább, ahelyett, hogy megpróbálnál lebeszélni? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
Jake nem válaszolt, csak mereven nézett maga elé.
- Hát jó... ha te így, akkor én is így. Menj és szervezd meg egyedül Billy temetését! Menj! Nem segítek neked oké? Én melletted állok, akármit is csinálsz, akárhogy is döntesz, te miért nem teszed ezt?! Szerinted te különb vagy nálam, Jake?! - támadtam neki dühösen.
Az ő szemében is dühös szikra villant, bosszús arccal nézett rám.
- Ne hasonlítsd össze még véletlenül se Billy temetését a te kis szórakozásoddal! Mert ez az. Szórakozás! Te is tudod, hogy ezzel semmit sem érsz el, de csinálod tovább! Csak ártasz ezzel magadnak! - válaszolta összeszűkült szemekkel.
- Most hallod magad? Hallod, hogy miket mondasz? Legalább egy kicsit tartsd tiszteletben a vágyaimat! - kiabáltam rá könnyes szemekkel.
Felálltam az ágyról és haragos léptekkel indultam el az ajtó felé. Ki akartam menni a szobából, de Jake elállta az utamat.
- Te meg tartsd tiszteletben Billy emlékét! Fogalmad sincs arról, hogy mennyire nehéz most nekem! Csak vádaskodsz, és azt hiszed, hogy nekem mennyire jó és zökkenő mentes életem van, de tévedsz! A te szüleid, sőt, a családod legnagyobb része... nos, lássuk csak... halhatatlan! Nem kell azon idegeskedned, hogy valami történik velük! - ordította dühösen.
- És mi van Charlie-val? Ő is halhatatlan? - kérdeztem gúnyosan.
- Nessie, nekem az egész családom halandó! Az egész! - farkas szemet néztünk egymással.
A lábaim remegni kezdtek az idegességtől, s láttam, ahogyan Jake ökölbe szorítja a kezeit. Lehunytam a szemeimet. A csukott pilláimon keresztül néhány könnycsepp folyt le az arcomra. Éreztem, ahogyan Jake letörli az arcomról őket, majd lassan magához ölel.
- Jaj, Nessie, miért csináljuk ezt? Nem akarok veled veszekedni, főleg ilyen hülyeségek miatt nem! - mondta bocsánat kérő hangon, szorosan magához húzott.
Arcomat a mellkasához nyomtam, hallgattam a szíve dobogását. A szívünk egy ritmusra vert.
- Én sajnálom. Nem kellett volna olyanokat mondanom. Csak nem gondolkodtam! Bocsáss meg kérlek! - könyörögve néztem rá, mire ő lassan elmosolyodott.
- Te bocsáss meg nekem! - megcsókolt, majd óvatosan eltolt magától.
- Még a legjobb házasságban is vannak kisebb viták. Mi is veszekedhetünk, a lényeg az, hogy kibéküljünk! - mondtam, és szélesen elmosolyodtam.
Jake vigyorogva rázta meg a fejét. Felkapta a mappáját, és az ajtó felé indult, de azért megvárta, hogy odaérjek hozzá.
- Muszáj menned? - kérdeztem szomorúan.
- Igen. Még beszélnem kell a temetés szervezőkkel, és oda kell még adnom pár meghívót. Este jövök vissza! - ígérte.
Lábujjhegyre álltam, kezemet a nyaka köré fontam, és szorosan magamhoz húzva megcsókoltam. Bár a családból senki sem tudta, vagyis én úgy tudtam, hogy nem tudnak róla, de Jake minden este nálam alszik. Semmi olyan dolog nem történik közöttünk, csak beszélgetünk, majd csak elalszik, én pedig hozzábújva hallgatom a lélegzését. Én ugyanis nem bírok nagyon aludni.
- A szavadon foglak! Várni foglak! - úgy tettem, mintha megfenyegetném, és kitessékeltem az ajtón.
Nekidőltem az ajtónak, és leguggoltam a földre. A nyaklánc, amit egyszer tőle kaptam azóta is a nyakamban csüngött. Soha nem vettem le. Ez jelentette számomra az életet. Ez emlékeztetett Jake szerelmére. Ez jelképezte a szerelmünket.
- Nessie, bejöhetek? - anya próbálta kinyitni az ajtót, de mivel én előtte ültem, nem bírta.
Felálltam, és hagytam, hogy bejöjjön a szobámba.
- Szia! - köszöntem neki, és megpusziltam az arcát.
Kicsit meglepte ez a fajta kinyilvánulásom, de nem szólt érte semmit, sőt inkább boldog volt.
- Csak hallottam, hogy veszekedtetek Jake-l, és meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van e - közölte.
Annyira kedves volt tőle, hogy aggódik értem és Jake-ért. Nagyon jó anya volt, tiszta szívemből szerettem őt.
- Nyugi, nincsen baj. Csak kicsit összekaptunk, de már ki is békültünk! - mondtam boldog mosollyal az arcomon.
- Majd később nem fogtok már veszekedni. Még jobban meg kell egymást ismernetek, és addig még lehet, hogy párszor összevesztek, de végül minden a legnagyobb rendben lesz - nyugtatólag a vállamra tette a kezét.
- Hát azt én is nagyon remélem! - sóhajtottam.
- Megkérdezhetném, hogy min veszekedtetek? - anya hangjában aggodalom csengett.
- Szerinte csak kínozom magam ezzel az emberré válás dologgal. És már rájöttem, hogy... hogy igaza van. Nem szeretem az emberi ételt, italt, nem szeretek nagyon aludni sem. A sulit sem szeretem, pedig azt hittem sokkal jobb lesz. Egyébként nem furcsállják már a tanárok, hogy nem járok be a suliba? - kérdezte összehúzott szemöldökkel.
Most jutott csak eszembe, hogy tulajdonképpen én diák vagyok.
- Apád mindent elintézett. Ha akarod ki is irathat. Nem fontos bejárnod! - vonta meg a vállát nemtörődöm módon.
- Azért nem szükséges. Lehet, hogy majd egyszer-kétszer benézek. Hagy lepődjenek csak meg a tanárok! - gonoszul elvigyorodtam, mire anya hangosan nevetni kezdett.
- Szerintem jól döntöttél, hogy lemondtál erről a bugyuta tervről. Semmi értelme nem volt, hisz te, csak úgy vagy igazán önmagad, ha a porban fetrengve szarvasokra vadászol! - mosolyodott el.
- Igen, már én is rájöttem erre. Nem próbálok többé megváltozni, hisz semmi értelme nem lenne! - meghallottam a mobilom csörgését, így hát elnézést kérve anyától, felvettem azt.
- Szia Jake! Ennyire hiányoztam? - kérdeztem incselkedve, mikor megláttam a kijelzőn szerelmem nevét.
- Nessie, valamit el kell mondanom! - a hangja nagyon aggodalmasan csengett.
Valami miatt nagyon ideges lehetett.
- Valami baj van Jake? Azonnal odamegyek, ha kell! - ígértem, és már készülni is kezdtem.
- Ne, ne gyere ide! Figyelj Nessie, most látogattak meg a tanácsbeliek! Ki akarnak nevezni apám helyére - közölte komoran.
- De hisz ez jót jelent nem? Akkor még jobban fognak tisztelni téged. Nem mintha most nem tisztelnének, de akkor is...
Jake gyorsan a szavamba vágott.
- Nessie... ha el vállalom azt a posztot, ahhoz le kell mondanom a farkas létről... - suttogta elhaló hangon.
Döbbenten bámultam magam elé. Meg sem bírtam szólalni.
- Várj egy percet, azonnal ott vagyok! - mondtam, és letettem a telefont, meg sem vártam, hogy mit válaszol.
Azonnal elindultam La Push-ba.