( Edward szemszöge) 

Nagyon zavarban voltam, amikor kettesben maradtunk Bellával. Gondolom a drágalátos bátyám  észrevehette rajtam, mert üzent nekem:

„ Nyugi Öcsi! Bella nem harap, csak ugat néha.”

Ketté  tudtam volna harapni Emmett torkát. Már biztos voltam abban, hogy délután bunyó lesz. És most nem kegyelmezek neki, még akkor se ha Esme kéri.

• Tényleg nem harapok, és nem is ugatok. – szólalt meg mellettem csilingelő hangján. – Sajnálom, hogy rád sózott. Tudja, hogy nem szeretek segítséget kérni, ezért csinálta.
• Nem baj. Milyen óráid lesznek ebédig?
• Matek, töri, spanyol.
• Akkor oda is velem jössz.

Örültem, hogy vele lehetek, de nagyon dühös is voltam, mert nem tudtam áttörni a pajzsán. Két személyiségem küzdött egymás ellen. Talán skizofrén lettem? Nem tagadhattam le, hogy tetszett nekem ez a lány, és hogy vonzódtam hozzá. Gyönyörű, a barna haja remekül illik az arcához és a szemeihez is. 107 év alatt nem láttam ilyen gyönyörű embert se, de még vámpírt se. A szeme - hiába volt ugyanolyan, mint az enyém vagy a családom többi tagjáé- engem megbabonázott. De az aggasztott, hogy ő mit gondolhat rólam és, hogy Emmett mit mesélt rólam neki.

• Nem bánod, majd ha hozzátok költözök? Emmett ezt találta, ki és ha nem megyek önszántamból, akkor ő, Jasper és Alice el fognak „rabolni”.
• Nyugodtan.

Beértünk a terembe, ahol mindenki minket bámult, amíg az utolsó  padhoz értünk. Bella csakúgy menekült a kíváncsi tekintetek elől. Ezen nevetni kezdtem.

• Mi olyan vicces? – kérdezte, amíg leült mellém.
• Semmi, de jobb, ha megszokod. Forks már csak ilyen. Két-három hónapig te leszel a téma és lehet, hogy tovább is. Ki tudja? Te viszont nem szeretsz a középpontban lenni.

A tanár belépett a terembe. nem állította ki Bellát az osztály elé, csak szimplán  üdvözölte. Nagyon unalmas óra volt. Már mindent tudtam erről  az anyagról.

„ Unalmas igaz?”  – Bella hangját hallottam a fejemben. Meglepetésemben elejtettem a ceruzámat, amivel játszottam.

„ Igen, de te hogyan…”

„ Ha akarom, akkor ezt is meg tudom tenni. Gondoltam örülnél ennek és talán kevésbé látszana az arcodon az unalom.”

„  Már kezdett nagyon frusztráló lenni, hogy nem tudok olvasni benned. Más nyitott könyv nekem, de te!”

„Tényleg nem bánod, hogy hozzátok fogok költözni?”

„ Tényleg. Érezd otthon magad. Lesz egy szerető anyukád és egy mindenben támogató apukád, egy hiperaktív hugicád, egy makacs nővéred, egy „érzelmekben túlfűtött” bátyád, egy viccbugyor és persze én, aki elvileg mindent tudok, de nálad megbukott a mutatványom.”

„ Nagycsalád. Mindig is erről álmodtam. Én vagyok a világ legszerencsésebb embernek álcázott vámpírja.” – nagyon jó volt hallani a lelkesedését, de valaki gondolatai megzavartak.

„ Miss. Fortuna! Mindjárt téged fog kérdezni a tanár. Szeretne próbára tenni.”  – két perc múlva a tanár már Bellát faggatta. Ő buzgón válaszolt minden kérdésére, ami meglepte szegény embert.

Az óra további részében továbbra is gondolatban társalogtunk. Kicsit fura volt, de tetszett is. A következő  három órában is ugyanezt csináltuk, csak szünetekben beszéltünk hangosan, de akkor is csak az alibi miatt. Nagyon jó  volt vele beszélgetni, még a legjelentéktelenebb dolgot is képes volt érdekesen elmondani. vajon ez lehetséges? Vagy csak én képzelem be? A menzára is együtt mentünk, amikor beléptünk a testvéreim már ott ültek a szokásos asztalunknál. Mi először beálltunk a sorba valami ételt és italt venni a látszat kedvéért, aztán leültünk a többiekhez. Alice és Rosalie már a holnap délutáni vásárlást tervezgették; Emmett és Jasper pedig, mint mindig fogadtak. Mi Bellával csendben ültünk egymás mellett és figyeltük a többieket. Még gondolatban sem társalogtunk, úgyhogy maradtak nekem a jelentéktelen emberi gondolatok. Hirtelen meghallottam egy rosszmájú gondolatot, amit sajnos Bella is meghallott:

„ Az új csaj máris Cullenékkel van és rámászott Edwardra is. Nem is értem mit eszik rajta Edward: nem szép és biztos nem is okos. Biztos olyan, mint egy polip, akit nem lehet lerázni.”

Bella felpattant mellőlem és kiviharzott az ebédlőből.  A többiek értetlenül meredtek oda ahol eddig Bella ült és gondolatban kérdezgették, hogy mi is történt.

• Jessica Stanley és a beteges gondolatai.
• Edward menj utána. – utasított Jasper.

Elindultam megkeresni Bellát, hamar megtaláltam. Követtem a csábító  illatát, az autója mellett ült a földön. Felhúzott térdein nyugtatta a kezét és a fejét. Hangtalanul leültem mellé  és azon gondolkoztam, hogy megöleljem-e amikor Emmett ordítani kezdett velem gondolatban?

„ Öleld már át te idióta! Ennyire béna azért még te sem lehetsz!  Mindent nekem kell megtanítanom neked a nőkről? És még rólad mondják, hogy mindenkiről tudsz mindent! Ennyi erővel hívathatnád, magad Mr. Mindenkiről Tudok Mindent Csak Arról Az Egy Személyről Nem, Akibe Belezúgtam vagy Mr.  Tökéletes Udvarias Nagy Ő Csak Éppen Nem Értek A Nőkhöz.”

El kellett ismernem, hogy kivételesen igaza van a bátyámnak MINDENBEN. Tényleg belezúgtam Bellába. Átkaroltam Bellát és a fülébe suttogtam:

• Ne foglalkozz az ilyen gondolatokkal, csak az olyanokéval, akik szeretnek. Na, gyere, menjünk, mert elkésünk földrajzról.
• Köszönöm.

Felkeltünk és elindultunk a 24-es terembe ahol az óránk volt. Kivételesen Alice-nek is ugyanolyan órája volt, mint nekünk. Mire beértünk ó már ott várt minket-de főleg Bellát- egy angyali mosollyal az arcán.

• Bella most mellém ülsz? – kérdezte tőle.
• Persze, szívesen.
• Tudod, mi nagyon jó barátnők leszünk. A szobádat is én rendezem be, hidd el nagyon fog tetszeni. – csacsogta Mrs. Borsószem.

Amikor belépett a tanár az egész osztály elcsöndesedett-még Alice is.

„ Kedvelem Alice-t. Olyan vidám és életre való. Én soha sem voltam ilyen.”

„ Én sem, de ő mindig ilyen.”

Alice észrevett, hogy beszélgetünk és beleordított a gondolatainkba:

„ Csodabogarak! Én is itt vagyok ám!  Nekem is mondjatok el mindent!”

Bella és én hangosan felnevettünk, amit a tanár is észrevett.

• Miss. Swan és Mr. Cullen! Megosztanák az osztállyal is, hogy mi ilyen vicces?
• Semmi tanár úr. – feleltük egyszerre, de sajnos még mindig nevettünk.
• A semmin nem szokás nevetni. Megkérem Önöket, hogy távozzanak a teremből. mások ide tanulni járnak nem pedig szórakozni, mint egyesek.

Bellával kisétáltunk a teremből, ezzel ott hagytuk a bosszankodó  tanárt, a kárörvendő gondolatokat és a kuncogó Alice-t. A folyosón még mindig nevettünk. A parkolóba érve megálltunk egymással szembe.

• Még csak pár órája járok ide, de már ki is dobtak egy óráról. Most mit csináljunk?
• Hallgasd Alice gondolatait!

„ Edward, én elviszem a kocsidat. Te és Bella menjetek el Bellához a cuccaiért! Délután már Bellát is és a cuccait a villában akarom látni! Megértetted?”

• Nagyon erélyes is tud lenni Alice. – mondta meglepődve.
• Ha tudnád mennyire! – morogtam az orrom alatt, de ő természetesen meghallotta és újra nevetni kezdett.
•