Teltek a napok, Bella nálunk lábadozott, én pedig kissé megnyugodtam. Bár a bűntudat még mindig árnyékként követett, Bella boldog volt. Ettől én is jobban éreztem magam. Most is a nappaliban ültem Bella mellett. Már sokkal jobban érezte magát, Carlisle is elismerte, hogy jó ötlet volt őt ide hozni. Charlie egyszer átjött, megnézte Bellát. Kezdte elfogadni a helyzetet, hogy szeretjük egymást, és hogy Bellának most itt van a legjobb helye. Nem tudja, hogy én okoztam a balesetet, bár dühös rám, de Carlislenek hálás. Vagy ezerszer megköszönte neki, hogy megmentette Bella életét. Bella nagyon otthonosan mozgott már nálunk, Esmét és Carlislet a szüleiként kezelte. De persze ez kölcsönös, a lányukként szerették mindketten. Carlisle nagyon lelkiismeretes Bella egészségével kapcsolatban, Esme pedig el van ragadtatva. Lányaként is gondol rá, aminek én is nagyon örülök. Másrészt Bella sem érzi magát kirekesztve. Egyedül Rosalievel nem szimpatizál. Boldog, végre tényleg felhőtlenül boldog. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ennyit fogok jelenteni valakinek. Vadásznom ellene, de félek itt hagyni. Pontosan tudom, hogy mikor nem vagyok mellette visszatérnek a rémálmai, rosszul érzi magát, és vissza tér az a fájdalmas törés a szemeibe.

• Egy pillanat – csókoltam homlokon, majd elindultam Alice szobája felé

Fénysebességgel rohantam fel a lépcsőn. Alice azon gondolkodott, hogy milyen ruhára cserélje le a mostani öltözékét. Nem tudtam, miért kell naponta ötször átöltözni, de ez már csak Alice…

• Alice – kopogtam az ajtaján – bemehetek?
• Persze, gyere csak – kiabált ki, bár nem tudom minek
• Mit szeretnél? – kérdezte, ahogy beléptem
• Vadászni – sóhajtottam – azt akartam kérni, hogy addig szemmel tartanád Bellát? Tudom hogy a múltkor már megbeszéltük, de szólni akartam. Nem hagyok semmit a véletlenre
• Hát persze, mikor indulsz?
• Holnap este, majd csak holnapután hajnalban jövök vissza. Alaposan jól akarok lakni, hogy ne kelljen hamar mennem. Gondolom, megérted
• Hát persze. Akkor elmegyünk Bellával Port Angelesbe vásárolni
• Alice, kérlek, ne erőltess rá semmit – könyörögtem – tudod, hogy még pihennie kell. Nem szabad idegeskednie. Ígérd meg, hogy ha nem akar nem mentek vásárolni
• Persze, persze. Megígérem – mondta durcásan
• Köszönöm – öleltem meg nevetve – ennél jobb testvért nem is kívánhatnék
• Hát igen, nagy szerencséd van velem – nevetett velem
• Ja és még valami. Jasper nem akar vadászni ? – kérdeztem
• Nem tudom, majd beszélek vele
• Köszi – mondtam majd visszaindultam Bellához

Amikor leértem Bella unottan kapcsolgatta a TV-t. Esme és Carlisle is ott ült vele a nappaliban. Jasper, Emmett és Rosalie a garázsban voltak. Helyet foglaltam Bella mellett, majd könnyed csókot leheltem az ajkára.  A pulzusa az egekbe szökött. Kissé zavarban volt, amiért Carlisle és Esme is jelen volt.

• Szeretlek – duruzsolta a fülembe. Esme gondolataiból sugárzott a boldogság, amikor meghallotta
• Én is téged – lassan féloldalas mosolyra húztam a számat, és Bella szemébe néztem. Olyan kifejezés futott át az arcán, mintha hirtelen a saját nevét sem tudná. Sokszor láttam már ezt az arcán, ilyenkor „elkápráztatom”. Még szélesebben mosolyogtam erre a gondolatra. Még mindig nem hittem el, hogy ekkora hatással vagyok rá.
• Annyira boldogok – súgta oda Esme Carlislenek. Bella nem hallotta, én pedig úgy tettem mintha nem figyelnék. Carlisle csak mosolygott

Arcon csókoltam kedvesemet, ekkor Emmett hahotázva belépett a házba.

• Hé, Bella! Mikor cseréled már le azt a tragacsot? hány éves is? Ezer? – nevetett Emmett
• Emmett –mordult rá Esme – miért kell Bellát kellemetlen helyzetbe hozni?
• Bocsi, de tényleg van vagy ezer éves – nevetett. Rosalie a szokásos utállak-rám-se-nézz arckifejezését használta, mivel itt volt Bella. Szerelmemre néztem, aki fülig pirulva, csöndben ült mellettem.

Bella kocsija nekem sem tartozott a kedvenceim közé, de ezt csak akkor említettem meg, ha már ijesztő  hangokat adott. Ez általában hatvan kilométer per óra felett szokott bekövetkezni. Tényleg el kéne már Bellának egy új kocsi. A furgon elég veszélyes egy annyi szerencsével megáldott ember számára, mint Bella. Legszívesebben még ma leadnám a vastelepen, de hát nem tehetem. Bella szereti azt az autót. Bár ezek után biztosan félni fog velem egy kocsiba ülni, gondolom én. A fordított észjárása mindig meglep, soha nem tudom ki számítani mi lesz a „következő lépése”.

Emmett lehuppant mellénk a kanapéra, Rosalie pedig odaállt az ablakhoz, és kifejezéstelen arccal bámult kifelé, a szakadó esőbe. Jasper felment Alicehoz, hallottam ahogy megbeszélik a vadászatot.

• Holnap elmegyek vadászni – jelentettem ki Bellára nézve. Először Rosalie felé kapta a fejét, majd félelmet tükröző tekintettel meredt rám.
• Te Alice-szel leszel – nyugtattam meg. Csak Esme vette észre Bella reakcióját. Anyám feltette magában a kérdést, hogy Bella fél Rosalie-tól? Én sem tudtam pontosan a választ. Az utóbbi időben Rosalieval – bár sosem voltunk igazán jóban – megromlott a viszonyunk. Féltékeny volt Bellára, és haragudott rá, amiért el akarja dobni az életét. Az egyetlen dolog az utóbbi időkben, amiben mindketten egyet értünk, az, hogy Bellának embernek kellene maradnia. És mindketten tudjuk, hogy át fog változni. A gondolatmenetemből Bella gyomrának korgása ugrasztott ki.
• Enned kéne – mondtam
• Csinálok neked vacsorát – pattant fel Esme
• Köszönöm any…Esme – javította ki magát Bella. Esme hangultát ez csak fokozta, és már én is biztos voltam benne, hogy tényleg anyjaként tekint rá Bella. Én is mosolyogtam. Hallani lehetett, ahogy Esme főzés közbe dúdolgat.
• Megtanítasz zongorázni? – kérdezte hirtelen Bella. Meglepődtem, azt hittem nem tartja magát tehetségesnek ilyen dolgokban
• Hát persze – mosolyogtam
• Vigyázz, elég nehéz eset vagyok
• Biztos vagyok benne, hogy nem lesz nehéz dolgom – kaptam fel. Lassan sétáltam vele a zongoráig, közben megcsókoltam

Leült mellém, megmutattam neki a hangokat. Ehhez volt tehetsége, és ő is meglepődött rajta. Egy óra után már tudott velem játszani.

• Egyszer majd megtanítod az altatómat?
• Ha szeretnéd, akár most is megtaníthatom
• Fáradt vagyok – ásított –miután ettem megyek lefeküdni
• Ahogy szeretnéd – mosolyogtam
• Bella, kész a vacsorád – kiabált Esme a konyhából, csak hogy Bella is meg hallja
• Gyere – mondtam magam után húzva a konyhába

Miután megvacsorázott felmentük a szobámba. Bella elment fürdeni, én pedig lefeküdtem a hatalmas franciaágy közepére. A hold fénye besütött az ablakon, megvilágítva ezzel a szobát. Bella perceken belü végzett az emberi teendőivel, és bebújt a takaró alá. Mellé feküdtem, és az altatóját dúdoltam Másodperceken belül lecsukódtak a szemei, és elaludt…