III. egység

( Jacob szemszöge )

Arra ébredtem, hogy megint remegek.

Felültem.

Próbáltam visszaemlékezni, hogy mit is álmodtam.

Mindenféle képek kavarogtak a fejemben.

 Végül összeállt a kirakós. Bella vérvörös szemekkel, Edward a nyakához hajol, majd elégedetten vigyorog.

- Ő már a miénk! – dörgöli az orrom alá.

- Ezek a Cullenek semmivel sem jobbak, mint azok az újszülöttek akikkel pár hónapja harcoltunk! – gondoltam keserűen.

Kinéztem az ablakon.

Sötét volt.

Az éjjeli órám foszforeszkáló számlapjára néztem. Hajnali kettőt mutatott.

- Indulás! – szóltam magamra szárazon, és halkan kilopakodtam a szobámból.

Amikor már éppen kiértem volna a házból, kattant a villany, és valaki így szólt:

-Ejnye Jakey! Most rajtakaptalak.

- Rachel! A szívbajt hozod rám! – kiabáltam a nővéremre, és nyugalomra intettem magamat.

- Te még fent vagy?  - kérdeztem idegesen.

- Az időeltolódás miatt. – magyarázta miközben csokis müzlit majszolt. – És te? Hová? Hová?

- Közöd?

- Bizony van! A nővéred vagyok! Felelőséggel tartozom érted!

- Kamu duma. Te nem vagy Anya! – hangsúlyoztam, majd  kiléptem az udvarra.

Leah és Paul már ott vártak rám farkas alakban. A szemük világított a sötétben.

Bevágtam magam mögött az ajtót, és befutottam az erdőbe. Ezután remegni kezdtem és farkassá változtam.

- Késtél Black!  - hallottam máris Leah hangját – Lehet, hogy te ráérsz, de én nem! Még aludni is szeretnék!

- Nyugi Leah. Úgysem tudnál aludni, hiszen annyi bajod van!

Paul morgott. Ez nála a nevetést jelentette.

- Ez szép volt. – mondta.

- Fogd be Paul! Te meg igyekezz! – dörrent ránk Leah.

Egymásra néztünk Paul – al, és most az egyszer az életben egyetértettünk egymással.

- Leah egy főnökösködő …  - elharaptuk a mondatot.

- Látom az egy cseppet sem zavar benneteket, hogy itt vagyok, és minden gondolatotokat hallom!  - szólalt meg a lány.

A további órákban némán, egymástól távol járőröztünk az erdőben és a környéken.

Én ,, véletlenül” a Cullen ház közelében kötöttem ki.

A villanyok mindenhol égtek és hallottam, amint az ajtók hangosan csapódtak. Az ősi szerződés végett nem léphettem át azt a bizonyos határt, de azért volt olyan jó a látásom és a hallásom is, hogy tudtam kik lehetnek a házban.

Legnagyobb meglepetésemre  egy heves szívdobogás ütötte mg a fülemet.

- Azt hittem, hogy Bella és az a vérszívó nászúton vannak! Hogyan lehetséges, hogy mégis emberi lét jelenlétét hallom?!  - kérdeztem magamtól.

- Jacob! – hallottam Paul hangját. – Tudod jól, hogy nem mehetsz oda! Gyere innen!

- Tisztában vagyok a törvényeinkkel! Nem kell állandóan figyelmeztetned! Sem neked, sem Samnek! Érted?

- Persze. De ha most egyedül lennél, akkor már biztosan nem itt lennél, hanem a Cullen háznál!

- Dehogy! – tagadtam, és dühösen morogni kezdtem.

- Jól van! Nyugi! Nem akartalak felbosszantani!

Meglepődtem, és bambán bámultam az előttem tornyosuló nagy, szürke  farkasra.

- Paul? Te bocsánatot kértél? Nem is mondtad, hogy beteg vagy.

- Nagyon vicces. – mondta, majd csak úgy mellesleg megkérdezte  - Kivel beszélgettél odabent a házatokban, mielőtt kijöttél volna?

- A nővéremmel, Rachel –el. Most jött haza az egyetemről.

- Azt hittem, hogy ő csak jövőre végez.

- Úgy volt, de olyan jó tanuló, hogy egy évvel hamarabb diplomázott.

- Tényleg? Az király. Akkor Billy biztosan nagyon büszke rá.

- Igen. Isteníti. Szerinte róla kellene példát vennem.

- Talán igaza van.  – szólt sokatmondóan Paul.

- Komolyan?  - kérdeztem szkeptikusan – Apám szerint mi nagyon hasonlítunk.

Paul most nem mondott semmit. Tudtam, hogy  ezzel betaláltam nála.

- Akkor az öreg Billy néha téved. – tette végül hozzá,  és én  nevettem.

- Különben is – kérdeztem – Mit érdekel téged a nővérem?

- Csak kérdeztem, már azt sem szabad?

***