Bella szemszöge

A nővérke nagyon segítőkész volt, Edwarddal szembe, felém folyamatosan gyilkos pillantásokat lövelt. És hallottam is gondolatit, a hideg rázott, csak szerelmem jelenléte tartott vissza attól hogy ne szedjem le a fejét, és igyam ki minden csepp vérét. Apa a második emeleten fekszik. Féltem bemenni, mert féltem a következményektől. Szerencsére a folyósón egyetlen ismerős arccal sem találkoztunk. Lenyomtam a szobájának ajtajának kilincsét, és Edwarddal az oldalamon beléptünk a kórterembe. Alice már bent ült Charlie mellett. Azt mondta rendbe jön, és Carlisle is. Csak egy enyhe agyrázkódása van, akár már ma hazamehet.

- Apa, hogy vagy? Siettem mellé.
- Remekül Bells. Válaszolta.

Váltottunk még néhány szót, de a torkom nem bírta tovább. Szükségem volt a friss levegőre. Így hát elköszöntünk Charlietól és elindultunk az autónk felé. Egyedül szerettem volna lenni. Beletemetkezni a gondolataimba, száguldani, önfeledten.

- Én futok. Jelentettem be. De ezt már mindenki tudta. Hiszen Alice látta, Edward kiolvasta. Ez így szokott menni, miért is lepődök meg ezen?!
- Rendben. Mondták egyszerre.  Edward nem is akart velem tartani. Ez érdekes. Hiszen nyakra főre, mindenhová el akar kísérni.
- Otthon találkozunk. Jelentettem ki, majd el is tűntem a sűrű erdőben.

A szél egy szarvascsorda illatát fújta. Nem bírtam ellen állni. Rátámadtam a szarvasokra, és kiszívtam minden csepp vérüket. A tűz kezdett enyhülni amikor megéreztem az édes folyadékot számba, ahogy szétáramlik borotva éles fogaim között. Végre nem kell küzdenem, hogy ne bántsak valakit, végre szavad vagyok! Szépen, kecsesen felálltam a szarvas tetemeket otthagyva. Majd szélsebesen futni kezdtem. A szél finomabbnál, finomabb illatokat söpört felém. De most nem vér illatot, hanem a természet lágy illatát. Lassan elértem a Cullen házat. Így lefékeztem. Rosalie és Emmett gondolatait hallottam meg először.
Rosalie mint mindig azon elmélkedett mikor menjen egy újabb bevásárló körútra. Emmett pedig azon tanakodott, mivel beszélt minap Aliceszel, hogy a hétvégére nagy vihart mondanak el kellene mennünk meccsezni.

- Sziasztok! Köszöntem udvariasan a nappaliba.
- Szia Bella! Hallottam egyszerre Emm. És Rose. Hangját.

Éreztem szerelmem illatát, a szobájában, gyorsan felsiettem a lépcsőn és benyitottam szobájába. Az ágyon feküdt, kezeit a tarkója alá kulcsolta, és a plafont bámulta. Mellé futottam, és ráfeküdtem mellkasára.

- Szia! Suttogtam fülébe.
- Szia szerelmem! Csókolta meg fejem búbját.

Nem is tudom pontosan meddig feküdtünk így, az idő nem számított. Közelsége megnyugtatott. „Pihentetett.” Mikor valaki megzavarta azt a kopogásával.

- Bejöhetek ? hallatszott kintről a tündéri hang.
- Persze Alice. Válaszoltam. Miközben Edward felvette ingjét a földről. Alice fájdalmas képet vágva leült az ágyra.
- Mi a baj ? puhatolództam.
- Le kéne jönnötök, Tanya mondani akar valamit.
- És ez ilyen szörnyű ?
- Igen. Válaszolta tömören, röviden hugom, majd el is tűnt a szobából.

 De hát ez nem vall Alicre, mi lehet a baj ? Ő nem ilyen ! Gondolataiból sem tudtam kiolvasni semmit. Egyfolytában a francia melléknév ragozását hajtogatta. Itt valami komoly lehet a háttérben.

- Mennünk kellene. Mondta Edward, miközben egy fintor suhant át arcán.
- Rendben. Válaszoltam.

Felálltam az ágyról, szerelmem példám követte, és kézen fogva lesétáltunk a nappaliba. Alice a falnak támaszkodva állt, testsúlyát minden ezredmásodpercben hol a bal, hol a jobb lábára helyezte. Itt valami nagy probléma forog. Minden családtagom a nappaliban gubbasztott. Nem bírtam a feszűlt csendet.

- Mi történt? Követeltem a választ.
- Jasper elment. Mondta Alice kétségbe esetten.
- Tessék? Fordultam felé, és a szobát átszelve mellé álltam.

Ő pedig, mélyen belenézett a szemembe és megmutatta gondolatait. „ Jasper elment!!! Nem fog vissza jönni!! Ezt láttam… Egy szőke hajú nővel ment, egyszer csak besétált az a személy, és Jasper se szó se beszéd nélkül sarkon fordúlt mellőlem és elment… én ezt nembírom.. Bella…Edward….” Hát persze Edward is velem együtt nézte Alice gondolat sorát. Igen. Ezt látta húgom. Tanya ördögi kacaja zökkentett ki mindenkit.

- Te voltál! Hallottam előtörni Alice szavait ajkaiból. – Megöllek !!!
kiáltotta.
- Mit tettem én ? nézett Tanya Alicere.
- Én ezt nem bírom…… rohant ki Alice a házból, egyenest az erőd felé vette az irányt.

Én gondolkodás nélkül utána eredtem, nem hagyhatom hogy baja essen, bár ez lehetetlen, de még is csak ő az én legjobb barátnőm.

- Alice!!! Kiáltottam. – Alice állj meg!!!

Hirtelen lefékeztem, Alice megállt, össze roskadt egy fatövében. Szemeiben könnyek csillogtak.

- Bella. Nekem Jasper az életem, nem veszíthetem el!  Mondta. Szorosan megöleltem, arcát hajamba temette, és halkan, most könnyek nélkül zokogott.
- Vissza kell mennünk. Mondtam.
- Nem! Nem bírok ott lenni.
- Alice én segítek, te vagy az én legjobb barátnőm, rám bármikol, bárhol számíthatsz.
- Köszönöm Bella. Suttogta Alice.

Fel álltunk a földről, és együtt vissza siettünk a Cullen házba, húgom leüllt a nappaliba én pedig felsiettem Edwardhoz a szobájába.
Mikor beléptem ledöbbentem. Szám tátva maradt. Lábaim összecsuklottak, és akaratom ellenére a földre hulltam. Neeem!!!! Üvöltöttem gondolataimban. Ő nem teheti ezt velem.! Nem!! Sikítottam újra meg újra. Hallottam Edward gondolatait. De nem értettem őket. És Tanya gondolatait is. Tanya kárörvendően kacagott gondolataimban. Nem lehet, sikítottam fel újra. Majd a szoba ajtaja hirtelen becsukódott és egy erős ember karjában pihent testem. Lesietett velem a nappaliba, és letett a kanapéra. Edward volt az. Szemeibe néztem, de azokban csak dühöt, és gyűlöletet bírtam felfedezni. Felálltam a kanapéról, még mielőtt bármit is mondhatott volna, és kiviharoztam a házból. Ez a fájdalom nekem túl sok. Miért pont ő? Akit a világon a legjobban szeretek? Miért ő csap be engem? Nem, nem teheti ezt. Én az ő szerelme nélkül nem vagyok képes élni. Fájt a szívem, mintha valaki apró lyukakat égetett volna bele, és egyesével tűkkel töltötte volna ki, és azokat még jól meg is forgatta benne. Nem szűnt a fájdalom, egyre csak erősödött. Futottam, nem tudtam merre tartok, csak el akartam innen tűnni, majd egy ismerős helyen megálltam, jártam már itt, tudtam. Csak nem tölöttem még el itt hosszabb időt. Leültem egy már kidőlt fa törzsére. Lábaim magam elé húztam, karommal átkulcsoltam, és fejem lehajtottam. Ringatni kezdtem magam, mintha álomba akarnák merülni. De ez nem lehetséges, istenem, mennyivel könyebb lenne. Álmomba is előjönnének ezek a képek, de talán nem ilyen intenzíven. Ahogy látom hogy Tanya férjem tarkóját simogatja és ajkuk vad táncot jár egymással. Edward elárult, azt mondta szeret, de ezek szerint mégse. Én ezt nem bírom! Miért teszi ezt velem? Nem, nem és nem! Mellkasom égni kezdett, gyötört a fájdalom, ez nem volt fizikai fájdalommal mérhető, de mikor Edward elhagyott ugyanezt éreztem, csak nem ilyen intenzíven. Hirtelen egy mocorgásra lettem figyelmes. Nem tudtam beazonosítani az illetőt, túl gyenge voltam. De hirtelen mellém szökkent, és leült velem szembe.

- Anya haza kell jönnöd. Hallottam meg bársonyos hangját Renesmeenek.
- Nem. Válaszolta tömören röviden.
- Anya nem érted a helyzetet …. Kezdte lányom.
- Kislányom nem!!! Kiabáltam rá. – Ne kezd ezt, menj vissza apádhoz, nekem erre nincs szükségem.

Hangom mély, és lényegre törő volt. Nessie felállt kétségbeesetten a fatörzsről, hátat fordított, és el is tűnt az erdő titkaiban. Nem bírom ezt a fájdalmat, nem, nem nem.!!! Kínozta elmém a gondolat. Edward. Súgtam magamnak gondolataimba. Nem teheti ezt. Eldőltem a fatörzsön lehunytam szemem, és megpróbáltam elmúlni a pillanattal, csak egy kis időre kikapcsolni az agyam. Amikor kinyitottam szemem arra eszméltem hogy egy vad, dühöngő, vérengző állat szakítja le testemről a ruhát, és fel akarja falni azt. Nane! Azért ha már meghalok ne egy medve végezzen velem. Forgattam szemeimet. De mikor megpróbáltam lerúgni magamról megijedtem, erőm hirtelen elhagyott, már nem is volt. A medve belém harapott, és megszűnt körülöttem a világ, már csak a sötétség maradt, a mélység, és egyedül ÉN.

Mikor felébredtem kába voltam, hiszen az utolsó emlékem a medve volt. Edward szobájában, Edward ágyán feküdtem. Még is mit keresek itt? Hogy kerültem ide? A kérdések szúrták elmémet. Hirtelen felültem az ágyon, majd vissza is zuhantam előző helyemre. Zúgott a fejem, minden olyan homályos volt. Hirtelen kinyílt az ajtó, és lányom jött be rajta. Félre néztem nem akartam a szemeibe nézni.

- Anya. Szólított meg Nessie. – Minden rendben?
- Persze. Biccentettem fejemmel. De ekkor egy erős, szúrós érzés támadta meg nyakam.
- Anya nekem ne hazugyj !!! kiáltott rám dühöngve lányom.
- Kérlek bocsáss meg. – Végre szemeibe néztem, ahol csak mérhetetlen fájdalmat, kétségbe esettséget tudtam felfedezni, hiszen ez jogos volt.
- Anya én komolyan nagyon aggódtam érted, ahogy mindenki más.
- Persze mindenki más… dünnyögtem orrom alatt.
- Igen anya, mindenki, még apa is. Mondta lányom.
- Kérlek Nessie, ne kezd ezt.
- Anya… mondta majd szorosan megölelt. Amikor kinyitottam szemem csak arra eszméltem hogy már nem lányom vasmarkai fognak közre hanem egyetlen szerelmem fog közre. Értetlenül ránéztem.
- Engedj el. Mondtam
- Nem.
- Edward kérlek….
- Bella addig nem engedlek el míg meg nem hallgatsz.
- Edward nem kel a magyarázatod, de akkorsem kellett volna ezt így… meg mondhattad volna. Sütöttem le szemeim.
- Bella te miről beszélsz?
- Hát… Tanya….. – még is miről beszélnék.
- Bella kedvesem azt hiszem te egy tévedés áldozata lettél ismét. Simított végig gerincemen, melybe belerázkódtam.
- Tessék ? nyögtem ki.
- Bella… szóval miután Alice után mentél Tanya gondolataiban csak az járt hogy : „
Ha megcsókolsz vissza hozom Jaspert! Én vittem el! Tudom hol van! Csak egy csók.”  Legszívesebben ott helyben leszedtem volna a fejét, de azzal senkinek sem tettem volna jót. Így hát bele mentem abba a csókba. Hiszen Alice már annyi mindenben segítette a családot, és ő nem ezt érdemli, és amikor benyitottál azt hittem meghasad a nem létező szívem, de te elmentél, össze roskadtam, és amikor Emmett behozta a tested… én azt hittem… hogy Bella… azt hittem hogy te meghaltál. Mondta ki Edward szaggatottan az utolsó szót.

Én csak közelebb bújtam hozzá, és beszívtam édes illatát.

- Emmett hozott ide? Kérdeztem.
- Igen, épp vadászott, de Bella miért mentél el? Miért nem adtál lehetőséget hogy elmagyarázzam mit történt?
- Én csak.. én csak… összezavarodtam… és…

Mondatom nem tudtam befejezni, Edward vadúl megcsókolt, gyors iramot diktálva, fejem még mindig szédült, így hát akaratom ellenére is, de el kellett válnom édes szájától.

- Nagyon rosszul festesz. Még vámpír létedre is. – nyitott be Emmett.
- Köszi Emmett, és köszi hogy megmentettél.
- Ugyan.. kin poénkodtam volna ? kérdezte nevetve.
- Ahj Emmett hagyd már őket! Kiabált fel Rosalie a nappaliból.
- Szisaztok! Csukta be az ajtót Emm. Nevetve.
- És Jasper már itthon van ? kérdeztem szerelmem.
- Igen, és Tanya haza ment. Mondta Edward egy hatalmas vigyor kiséretében.