Amíg az autóban ültem, s La Push felé tartottam, az idegesség úrrá lett rajtam. Idegesen doboltam a kormányon, a gázt teljes erőből nyomtam. Minél hamarabb odaérek, annál hamarabb tudhatok meg minden egyes információt ezzel a dologgal kapcsolatban. Kissé nyugodtabb lettem, mikor La Push-ba érvén Jake már várt rám. Odaszaladtam hozzá, jó szorosan megöleltem.
- Mondj el mindent! - kértem, könyörgőn néztem fel rá.
Jake arca komor volt, látszott rajta, hogy ő is ugyanolyan ideges, mint én.
- Menjünk be a házba! - mondta, s kézen fogott, elkezdett húzni a ház irányába.
Odabent leültünk a nappaliba, Jake hozott nekem egy bögre forró teát, s megkért arra, hogy igyam meg.
- Nem vagyok szomjas! - toltam el a teát nyújtó kezét.
- Nessie, kérlek! Szükséged lesz rá! Nem lesz jó, amit mondani fogok neked... - hajtotta le bánatosan a fejét.
Egy rövid pillanatig tanulmányoztam az arcát, tudtam, hogy nagyon is komolyan beszél. Így hát elvettem a bögrét, s lassan kortyolni kezdtem a forró italból.
- Na, hagy halljam! Miről is van szó pontosan? Remélem csak rosszul értettem a telefonban, hogy le kell mondanod a farkas létről - néztem rá várakozás teljesen.
Jake nem felelt nekem, elhúzódott, s neki támaszkodott a falnak. Idegesen tördelte a kezeit, próbálta összeszedni a gondolatait.
- Nessie... tudod, hogy apám benne volt a tanácsban igaz? - bólintottam, jelezvén, hogy igen.
- Nos... most hogy ő... meghalt... - ezt nagyon nehezen ejtette ki - kell valaki más a helyére.
- És a tanács téged akar. Ez érthető! - vontam meg a vállam nemtörődöm módon, de Jake megrázta a fejét.
- A tanácsban senki sem lehet alakváltó! Mindenki tud a létezésünkről, de egyikük sem birtokolhatja ezt az erőt, érted?! - szemében vad tűz lobogott, nehezen uralkodott az érzésein.
- Szóval ezért kellene lemondanod az erődről. De nem muszáj elvállalnod, igaz? Nem kötelez rá senki sem! - felálltam, közelebb mentem hozzá.
Átkulcsoltam a kezemmel a derekát, fejemet a mellkasára fektettem. Éreztem egyenetlen lélegzését, s hogy milyen sebesen ver a szíve. Az enyém épp hogy csak vánszorgott odabent.
- Vannak dolgok, amelyek nagyon fontosak az életben, Nessie. Nekem rengeteg feladatom van, mint alfának, s köztük van... ez is... - szándékosan kerülni kezdte a tekintetemet.
Megsimítottam az arcát, kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Ezzel, csak nem azt akarod mondani, hogy már el is vállaltad? - hangomból kihallatszott a kétségbe esés.
Jake azonnal hevesen rázni kezdte a fejét.
- Nem, még nem. De... nincs más választásom! Alfa vagyok, ez a kötelességem! - húzta ki magát, engem meg eltolt magától.
Éreztem a köztünk lévő feszültséget. A düh egész lényemre rátelepedett.
- A tanács nem dönthet az életed felől! Mondjuk ott van Sam is, ő is alfa nem?! Miért nem lesz ő tanács tag?! Most az egyszer dobd sutba a büszkeséged, és engedd át neki ezt a lehetőséget! - kifordultam magamból.
Nem akartam, hogy megtegye. Nem akartam, hogy eldobja magától ezt az erőt, ezeket a képességeket. Azt nem teheti meg!
- Nessie, Sam és én voltunk azok, akik mindig is szenvedtünk azért, mert ez lett belőlünk! - mutatott magára - s most, hogy itt a lehetőség, hogy végre normális legyen az életem, nem fogom elszalasztani!
- És velem mi lesz?! Én soha nem leszek normális, Jake! Szerinted én kértem, hogy ez legyen belőlem?! Nem! - kiabáltam magamból kikelve.
- Az teljesen más! Te így születtél Nessie! - magyarázta.
Dühösen csípőre tettem a kezemet, a szemeim villámokat szórtak.
- Van fogalmad arról, hogy mekkora felelősséggel jár egy ilyen poszt?! Belegondoltál már, hogy mi mindent kell majd tenned?! - kérdeztem sürgetően.
Valahogy meg kell akadályoznom, hogy belemenjen.
- Már így is épp elég teher nehezedik a vállamra, ki fogok bírni egy fokkal többet! - válaszoltam nagyon komolyan.
Megkövülten álltam előtte, nem tudtam válaszolni. Neki fogalma sincs arról, hogy mit jelentene az, ha ő feladná a farkas létét. Én viszont nagyon is jól tudom. Az lenne a mi kapcsolatunk veszte.
- Jake... ha te feladod a lényed... akkor köztünk már semmi sem lesz ugyanaz... - suttogtam gyengén.
A sírás fojtogatta a torkomat. Láttam, ahogy Jake arca egy kicsit megenyhül. Közelebb lépett hozzám, arcomat a két keze közé fogta, s lágyan megcsókolt.
- Nyugodj meg édesem, te akkor is ugyanolyan fontos leszel nekem, mint most... - ígérte teljesen őszintén, de én kételkedtem ebben.
- Belegondoltál már abba - kezdtem, miközben elhúzódtam tőle - hogy te talán csak a bevésődés miatt szeretsz engem? Hogy ha nem lennél farkas, soha nem szerettél volna belém? Belegondoltál már ebbe?! - vontam kérdőre komoran.
Jake arcán értetlenség látszott.
- Ezzel meg mit akarsz mondani? Ez semmit sem számít Nessie! Beléd szerettem, ez a lényeg! - erősködött, de én fejemet rázva tiltakozni kezdtem.
- Ha nem leszel többé farkas, oda lesz a bevésődés, hát nem érted?! Odalesz köztünk az a különleges kötelék, ami összetart! Odalesz talán még az irántam érzett szerelmed is... - motyogtam, s a könnyek előtörtek a szememből.
Jake döbbenten nézett rám, még fel sem tudta fogni a szavaimat.
- Ez hülyeség! Erre még gondolnod sem volna szabad Nessie! - szólt rám a kelleténél dühösebben - még hogy én kiszeressek belőled csak amiatt, mert nem lenne többé bevésődés?! Hülyeség!
Dühösen belerúgott az egyik székbe, amely a padlóra esett. Könnyes szemekkel néztem őrjöngését.
- Miért lenne hülyeség? Bármi megeshet. Ilyen még soha nem volt! - erősködtem.
- Nessie, egyszer mindenki feladja a farkas létét! És soha nem volt még olyan, hogy kiszeretett volna a bevésődésének tárgyából! - rázta meg dühösen a fejét.
Azzal a pillantással, ahogy most rám nézett, ölni lehetett volna.
- Az teljesen más eset, ezt te is nagyon jól tudod! Ezért vagy most ilyen dühös rám! Mert tudod, hogy nagyon is igazam van! - hangomból kicsengett a keserűség.
Morcosan elhúztam a számat, s leültem az egyik székre. Nem bírtam volna tovább állva maradni, mert biztosan összeestem volna.
- Ugye ezt te sem gondolod komolyan? - erre a kérdésére nem várt választ, de én úgy néztem rá, hogy tudja, nagyon is úgy gondolom.
Jake idegesen beletúrt a hajába.
- Elmondanád, hogy pontosan mi bajod van?! Az, hogy nekem van rá lehetőségem, hogy normális ember legyek?! Mintha nem régiben nem neked lett volna egy csodálatos emberi fejlődésed! Vagy rosszul emlékszem?! - gúnyolódott, de nem foglalkoztam vele.
- Elmondjam mi bajom van még?! Mert nem ez, hiába hiszed így! - váltottam én is gúnyosabb hangnemre.
- Hallgatlak! - bólintott, s kissé lenyugodva újra nekidőlt a falnak.
Összeszedtem a gondolataim, magamban lejátszottam az egész beszélgetést.
- Én akkor is halhatatlan maradok, te pedig nem. Mit gondolsz, el tudnám viselni, hogy te egyszer csak elkezdesz öregedni, én meg nem?! Hogy egyszer meghalsz én meg nem?! Akkor az lenne az első dolgom, hogy rohanok a Volturihoz, hogy öljenek meg! - kiabáltam sírva.
Jake teljesen ledermedt, biztosan nem számított arra, hogy ezt fogom mondani.
- Nessie... akkor is örökké együtt lennénk! - ígérte, de én csak dühösen tekintettem rá.
- Örökké?! Addig amíg te meg nem halnál, nem igaz?! Az nekem nem örökké, Jake! Én nem bírnám elviselni azt a fájdalmat, amit a halálod okozna! Hogy érzed magad amiatt, hogy Billy meghalt?! - az arca a fájdalomtól eltorzult, az ő szemében is könnyek gyülekeztek, de hogy megőrizze férfiúi becsületet, nem kezdett el sírni.
- Na látod! Szenvedsz, és én is ugyanígy szenvednék miattad! Na meg ha lemondanál a képességeidről, olyan lennél mint bármely normális ember! Én veszélyes lennék rád! Akármilyen furán is hangzik ez most, de akkor én lennék az erősebb! Eddig soha nem voltam óvatos amikor veled voltam, mert nem volt rá semmi szükség! Ha viszont megtennéd ezt a dolgot, nem lehetnék veled sehogyan sem... - hangom elhalkult, vártam a válaszát, de ő csak állt előttem megkövülten.
- Ez most mit akar jelenteni? - kérdezte remegő hangon.
- Azt, hogy választanod kell Jacob Black. Vagy én, vagy az a nyavalyás hely a tanácsban - mondtam drámai hangon, s sarkon fordultam.
Felemelt fejjel távoztam a házból, igyekeztem úrrá lenni az érzéseimen, de amint beültem a kocsiba, elfogott a sírás. Zokogva borultam a kormányra. Az eső is szakadni kezdett, nem lehetett látni semmit az egyébként szép La Push-i tájból.
- Miért, miért, miért?! Miért mindig velem történik minden rossz?! - kérdeztem ez égnek emelve a tekintetem.
Azonnal gázt adtam, s száguldottam hazafelé. Az eső hangosan csapódott a kocsi tetejére, s eszembe jutott, hogy ugyanígy volt a balesetem napján is. Most nagyon nem bánnám, ha nekem ütközne egy kamion. Milyen jó is lenne. Mennyire egyszerű! Hazaérve megpróbáltam úgy felrohanni a szobámba, de összeütköztem apával, s így kénytelen voltam megállni.
- Szia apa! Mi van veled? Jól vagy? - kérdeztem kedvesen, úgy örültem, hogy végre van valaki, akivel nem kell veszekednem.
De előre nem szabadott volna örülnöm. Apa ugyanis válasz helyett hanyagul megvonta a vállát.
- Mi van veled? Valami baj van? - kérdeztem kíváncsian.
- Nincs semmi - válaszolta, de én átláttam rajta.
- Már ismerlek eléggé ahhoz, hogy tudjam valami zavar téged. Csak tudnám, hogy mi! - erősködtem, s vártam, hogy végre elmondja, mitől is van ilyen rossz kedve.
- Biztosan tudni szeretnéd? - vonta fel mindkét szemöldökét.
- Szerinted? Naná hogy tudni akarom! - mondtam, s karba tett kézzel várakoztam.
Apa nagyot sóhajtott, s pont mint az előbb Jake ő is a falnak támaszkodott. Kezdtem félni, hisz apa soha nem volt ennyire ideges. Még.
- Figyelj Nessie, nem akarlak téged megbántani, de muszáj lesz ezt elmondanom neked, hogy tisztában legyél az én véleményemmel is - kezdett bele, majd szünetet tartott.
Azonnal éreztem, hogy milyen irányt fog venni az a beszélgetés. Tudtam, hogy rólam és Jake-ről lesz szó benne. Már csak ez hiányzott nekem!
- Eddig sem örültem annak, hogy te és Jake együtt vagytok, de lassan kezdtem elfogadni a kapcsolatotokat. De most, hogy tudomást szereztem erről a női dologról újra ellenezni kezdtem a kapcsolatotokat - nagyon halkan beszélt, így eléggé figyelnem kellett arra, hogy mit mond.
- De miért? Mi köze van ahhoz, hogy most már menstruálok?! - látszólag zavarba ejtette, hogy ilyen dolog is szóba került.
- Most már képesek vagyok utódokat nemzeni... - olyan halkan suttogta el, hogy először fel sem fogtam mit mond.
Aztán eljutott az agyamig, hogy tulajdonképpen miért is viselkedik így velem.
- Hát neked elment az eszed! Emiatt vagy rám mérges?! Mert képes vagyok továbbvinni a Cullen vért?! - kérdeztem dühösen, bár ha a jelenlegi helyzetet vesszük, Jake és én nem vagyunk valami jó kapcsolatban.
- Figyelj Nessie! Jake vérfarkas, te vámpír vagy! Szerinted milyen gyereketek lenne?! Most gondolj bele! Egy ember vámpír vérfarkas?! - gúnyolódott.
Nagyon sértett engem mindaz, amit most mondott, de erősnek mutatkoztam előtte. Nem akartam, hogy gyengének higgyen.
- Megnyugtatlak téged, apa! Nem akarok gyereket, érted?! Szóval nem kell félned! - nem érdekelt már a válasza, így hát felrohantam a szobámba.
Még hallottam, ahogy utánam kiabál, de nem foglalkoztam vele. Elegem van mindenkiből. Senki sem szeret engem, vagy valamilyen átkot szórtak rám, hogy soha nem lehessek boldog?! Hát, mondhatom remek!
- Látod, ezért nem kellene vele lenned. Csak fájdalmat okoz! - annyira megijedtem ettől a hangtól, hogy felpattantam az ágyról, s támadó állásba álltam.
Akkor vettem észre, hogy csak Nahuel az.
- Miért lopóztál be ide?! - förmedtem rá, bár most nem is voltam rá mérges úgy igazán.
- Muszáj volt megköszönnöm neked azt, amit értem és Helena-ért tettél. Nagyon szép volt tőled. Pedig meg sem érdemeltem - hajtotta le bűnbánóan a szemét.
- Ugyan, nincs mit! Szóval, akkor jól vagytok? Minden rendben van veletek? - örültem, hogy az ő életük legalább rendbe jött.
- Igen. És ez neked köszönhető! De nem is akarok tovább zavarni! Remélem kibékülsz vele. Bár nem érdemli meg hogy szeresd! - mondta, s kiugrott az ablakon.
Elgondolkodva rágcsáltam az ajkamat. Jake nagyon is megérdemli azt, hogy szeressék. Én nem érdemlem meg azt, hogy szeressenek. Ahol én ott vagyok, ott senki sem lehet boldog. Ez valami átok, most már komolyan azt hiszem. Hanyatt dobtam magam az ágyon, s végignyújtóztam rajta.
- Holnap felhívlak Jake. És megtudakolom hogy döntöttél - motyogtam a levegőbe, majd lehunytam a szemeim.
Rám fért már egy kiadós alvás.