Megint sikerült kialudnom magam. Ahogy felkeltem, az első dolgom az volt, hogy rohantam a szekrényen heverő mobilomhoz, s megnéztem, hívott e valaki. De sajnos a válasz nem volt. Jake se nem hívott, se nem írt üzenetet. Nem tudtam ezt mire vélni, s kezdtem félni. Bár elhatároztam magamban tegnap este, hogy fel fogom hívni, most mégis féltem. Nem tudtam mi vár rám, hogy mit fog válaszolni, hogy hogy döntött. Féltem szembenézni vele. Úgy döntöttem, majd délután beszélek vele, addig összeszedem minden erőmet.
- Jó reggelt! - köszöntöttem tettetett vidámsággal a konyhában ülő apát és anyát.
Anya rám mosolygott, majd felkelt, és nyomott egy puszit az arcomra. Apa csak egy halk sziá-t suttogott el.
- Beszéltél már Jake-el édesem? - kérdezte anya ártatlan arccal.
Felvontam a szemöldököm, értetlenül meredtem rá.
- Mi van? - csak ennyire futotta tőlem válasz képpen.
- Apád elmondta, hogy veszekedtetek Jake-el. És azt is elmondta, hogy miért - magyarázta nagyon halkan anya, biztosan attól félt, hogy le fogom szidni.
- Honnan tudtok ti erről? Én nem meséltem semmit! - hitetlenkedtem, de kissé mérges is voltam.
- Jake volt itt kora reggel. Téged keresett, de te még aludtál. Apád kiolvasta a fejéből - mosolyodott el halványan anya.
Dühösen meredtem apára. Nem igaz, hogy neki mindig mindenről tudnia kell.
- Miért nem keltettetek fel?! - kérdeztem dühösen toporzékolva.
Most úgy nézhettek rám, mintha egy hisztis kislány lennék.
- Olyan ritkán szoktál aludni, nem akartunk zavarni! - anya sajnálkozó pillantást vetett rám.
Rá nem is haragudtam, csak apára voltam igazán mérges.
- Most örülsz ugye?! Boldog vagy, mi?! Biztos imádkozol, hogy Jake és én úgy komolyan összevesszünk, nem igaz?! - förmedtem rá apára, aki erre nagyon döbbent arcot vágott.
- Nekem a te boldogságod a legfontosabb Nessie! Eszem ágában sem lenne ilyet kívánni még akkor sem, ha ki nem álhatom a farkas barátod! - mentegetőzött.
- És nem lehetne, hogy legalább egyszer ne olvasgass a gondolataiban?! - gúnyolódtam - Vagy az nagyon nehezedre esne?!
Apa dühösen megforgatta a szemeit, igyekezett nyugodt maradni.
- Sajnálom, de ez velem jár. Ez a képességem, fogadd el! - olyan csipkelődő hangon mondta ezt, hogy azt hittem mindjárt felkelek és lekeverek neki egyet.
Bár az nem sülne ki valami jól, s én kétszeres apai pofonként kapnám vissza, na de akkor is.
- Menj a pokolba! - kiabáltam rá dühösen, s kirohantam.
Azonnal a kocsihoz vettem az irányt, minél előbb beszélnem kellett Jake-el. Egyszer már járt itt, vagyis meghozta a döntését, s nekem tudnom kell hogy mit választott.
- Hová ez e nagy rohanás? - hallottam meg a hátam mögött Jake hangját.
Megpördültem, s nagy meglepetésemre neki ütköztem Jake mellkasának. Bőre melege azonnal átjárta az én testemet is.
- Szia... - leheltem elgyengülve.
A közelsége valósággal megrészegített.
- Hozzám akartál jönni? - kérdezte fejével a kocsim felé bökve.
Bólintottam, s igyekeztem össze szedni magamat.
- Azért jöttél amiért gondolom hogy jöttél? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
Jake féloldalasan elvigyorodott, majd komoly arccal bólintott.
- Igen azért. Meghoztam életem legnehezebb döntését - kezdett bele csendesen.
Nyeltem egy nagyot, idegességemben elkezdtem a pulcsim szélével játszadozni.
- És... hogy döntöttél? - kérdeztem remegő hangon.
Jake habozott, majd egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Rájöttem arra, hogy nélküled nem bírnák élni Nessie! És egy hely a tanácsban nagyobb felelősséggel jár, mint alfának lenni. Nem lehetnék veled annyit, amennyit akarok. És... hiányozni a futkározás, na meg a közös vadászatok. De az egyik legfontosabb ok... - kezdte szélesen vigyorogva - hogy nem akarom hogy nálam erősebb legyél.
Először csak némán, tátott szájjal álltam előtte, majd hangosan elnevettem magam. Jake is velem együtt nevetett, majd felkapott, s a derekamnál fogva megforgatott engem.
- Ez azt jelenti, hogy nem vállalod el? - kérdeztem nevetve.
- Igen! - megcsókolta a nyakamat, majd letett a földre.
Kissé szédültem a forgástól, de ez nem számított. Most csak Jake volt nekem a fontos.
- Annyira örülök neki! - lelkesedtem, ő is csak mosolygott.
Elnéztem a ház irányába, s láttam, hogy apa éppen most megy el otthonról. Még vetett ránk egy dühös pillantást, majd elrohant.
- Az agyamra megy! - panaszkodtam Jake-nek - nem értem, miért nem képes elfogadni, hogy együtt vagyunk!
Jake magához húzott, elkezdte simogatni a hátamat.
- Ne is törődj vele! Majd megbékél! - nyugtatgatott.
- De te nem tudod milyen érzés együtt lakni vele így! - mondtam nagyokat sóhajtozva.
Aztán olyan hirtelen, hogy arra nem is számítottam volna, eszembe jutott valami.
- Van egy ötletem! - mondtam és teljesen belelkesültem.
- Tájékoztatnál? - kérdezte Jake őszinte kíváncsisággal.
- Odaköltözök hozzád, s így békében lehetünk együtt! Apa nem piszkálhatna se engem se téged! - vigyorogtam rá, mintha egy nagyon nehéz dologra jöttem volna rá.
És valóban, hisz megtaláltam a megoldást a teljes boldogságunkra. Jake viszont nem tűnt olyan lelkesnek, mint amilyen én voltam. Elgondolkodva ráncolta össze a homlokát, nagyon úgy tűnt, mint aki erősen rágódik valamin.
- Nessie... ez nem hinném, hogy olyan jó ötlet lenne. Elvégre még szinte csak most jöttünk össze! - mondta bocsánat kérően nézve rám.
- Na és? Ezt ne úgy vedd, mintha valamire rá akarnálak kényszeríteni, vagy mintha ez egy előre lépés lenne a kapcsolatunkban. Csak szeretnék békében élni... veled - közelebb léptem hozzá, fejemet a mellkasához nyomtam.
- Én is mindennél jobban szeretnék veled élni, de szerintem ez még egy kicsit... korai... - suttogta.
Elhúzódtam tőle, s vizsgálgatni kezdtem az arcát, de semmit nem tudtam leolvasni róla.
- Korai? De mi szeretjük egymást! És a szerelemben nincs olyan hogy korai! - bosszankodtam, nagyon idegesített a makacssága.
- Igen szeretjük egymást mindennél jobban! - bizonygatta - de ez hatalmas előre lépés lenne! Gondolj csak bele, ha együtt élünk az már majdnem olyan mint a... házasság.
Idegesen megforgattam a szemeimet. Miért nem akar engedni?
- Szóval a válaszod nem? Nem engeded, hogy hozzád költözzek?! - kérdeztem megbántódva.
Sértett a visszautasítása, s főleg azért, mert olyan hülyén indokolta meg, hogy miért válaszolt nemmel.
- Sajnálom... - bűnbánó kiskutya módjára nézett rám, s próbált megölelni, de ellöktem magamtól a kezét.
- Márpedig nekem kell egy ház! Bárhol! Csak el innen! Nem akarok apával egy fedél alatt élni! S ha te nem vagy hajlandó engem befogadni, akkor majd találok valaki mást! - erősködtem, s erősen gondolkodni kezdtem azon, hogy ki is lenne a legmegfelelőbb személy.
- Mégis kit? - horkant fel Jake úgy, mint aki nem hiszi, hogy ez sikerülhet.
Elgondolkodva rágcsáltam az alsó ajkam, majd gonoszul elmosolyodtam.
- Mondjuk... Nahuel erdei háza jól jönne. Szerintem el kellene neki egy... öhm... lakó társ... - suttogtam sejtelmesen.
Jake teste megfeszült az idegességtől, szemei villámokat szórtak.
- Ezt te sem mondod komolyan! - rázta meg a fejét mérgesen.
- Dehogyisnem! - erősködtem - most már megyek is, hogy megbeszéljem vele!
Megfordultam, s elindultam a kocsi felé, de Jake elkapta a karomat.
- Kérlek Nessie várj! - bőre melege égette a kezemet, de ez jólesett nekem.
- Akarsz még valamit mondani? - kérdeztem gúnyosan.
Tudom, egy kicsit gonosz dolog volt tőlem pont Nahuelt felhozni, de tudtam, hogy csak így győzhetem meg őt.
- Nem akarom hogy ahhoz a... mocsokhoz menj... - nagyon nehezen ejtette ki a szavakat.
Látszott a szemében az őszinte aggodalom és a félsz.
- Hát akkor egyszerű! Hagy költözzek hozzád! - most már szinte könyörögtem neki.
Jake nagyot sóhajtva elfordult, szaporán kezdett el lélegezni. Mögé álltam, s átkaroltam a derekát.
- Mi a baj? Van valami különösebb okod, amiért nem akarod megengedni, hogy veled lakjak? - kérdeztem félénken.
Jake megfordult, arcomat két keze közé vette, s mélyen a szemembe nézett.
- Nessie, én férfi vagyok, te meg nő... - kezdte.
Halkan felkuncogtam.
- Köszi, hogy észrevetted! - viccelődtem, de az ő arca nagyon komoly maradt.
- Figyelj Nessie, én... tudod milyen nehéz nekem így is? Milyen nehéz a közeledben lennem?! Szerinted mit éreznék akkor, amikor veled egy ágyban kellene aludnom?! - kérdezte.
Értetlenül meredtem rá.
- Nem értem miről beszélsz - ráztam meg a fejemet.
- Látod! Nessie én... nagyon vágyok rá. Vágyok arra, hogy megérintselek úgy igazából, mint férfi a nőt, érted? - igyekezett elkerülni azt, hogy ki kelljen mondania úgy igazából.
- A testiségre gondolsz igaz? - nagyon halkan kérdeztem meg, de tudtam, hogy ő hallja.
Lassan bólintott, majd elengedett, s zavartan bámulni kezdte a földet. Én is ugyanolyan zavarban voltam mint ő, ha csak nem nagyobban.
- De... nem muszáj egy ágyban aludnunk, ha te nem akarod... - kezdtem bele.
Nekem eddig még eszembe sem jutott, hogy én és Jake lefeküdjünk egymással, még csak nem is gondoltam rá. Úgy látszik ő igen.
- Nem akarom, hogy zavarban legyél emiatt. És nem akarlak sürgetni sem. Megértem, ha nem állnál készen... - sütötte le zavartan a szemeit.
Próbáltam megkeresni a megfelelő választ erre.
- Az az igazság, hogy még nem is gondoltam rá és most, hogy szóba hoztad eléggé... váratlanul ért... - nagyon lassan beszéltem.
Jake lassan közelebb lépett hozzám, végigsimított az arcomon.
- Nem sürgetlek! Van időm várni... Csak akkor tegyük meg, amikor mindketten felkészültünk rá. Ha te is akarod. S a költözés... hát rendben van. Beleegyezek. De csak úgy, hogy én a kanapén alszok - válaszolta.
Elmosolyodtam, s egy apró csókot leheltem az ajkaira.
- Köszönöm. És... csak ha készen állunk. Nem kell sietnünk, van időnk... - motyogtam, s belefészkeltem magam a karjaiba.
- Nagyon szívesen! Most pedig jelentsük be, hogy összeköltözünk! - mosolyodott el Jake.
- Rendben van! És az a másik dolog. Majd csak akkor leszek hajlandó rá ha... - itt zavartan nyeltem egyet.
- Ha? - vonta fel mindkét szemöldökét.
- Ha az ujjamon már egy gyönyörű arany gyűrű fog fényleni, s ha a nevem az lesz, hogy Mrs.Black! - meglepett arcát látva felkuncogtam.
- Na gyere! - húztam magam után befelé a házba.