• Edward, jól vagy? Szólalja meg! Tudtam, hogy nem kellett volna elmondanom – Még mindig az ágyamon ültünk, és én csak akkor vettem észre, hogy zihálok, amikor Bella kezdett pánikba esni. A mozdulatlan arckifejezés eltűnt az arcomról. Nem tudtam, mit láthatott ott.
• Nem, nem. Semmi bajom, és el kellett mondanod. Tudnom kell – magyaráztam
• De… - kezdett volna újra ellenezni, de megakadályoztam egy csókkal

Reméltem, hogy elfelejtette, hogy azt ígértem, én is elmesélem, mi történt velem mindazok után, hogy elhagytam. Nem akartam, hogy szenvedjen, főleg ne az én kínjaim miatt.

• Éhes vagy – nem kérdés volt, inkább kijelentés. Ezt alátámasztotta, hogy Bella gyomra tíz másodpercen belül kétszer jelzett
• Igen – kicsit mintha elpirult volna
• Gyere, kerítünk neked valami ennivalót
• Te elég ennivaló vagy nekem – mondta édesen mosolyogva
• Nem mondom, hogy te is nekem, mert az morbid lenne. Különben meg a te emberi állkapcsod nem képes átharapni a bőrömet, szóval más módszerekhez kell folyamodnunk – már én is mosolyogtam. A szemébe nézve elfelejtettem mindent. Hogy mi vagyok, a nevemet, hogy mit mesélt az előbb, hogy mi történt, mikor a vére az ajkaimhoz ért.

Önkívületi állapotban voltam. Letepertem az ágyra, majd hevesen megcsókoltam. Közben az agyamban egy figyelmeztető fény kezdett villogni, hogy álljak le, mert bántani fogom. De akkor nem érdekelt a veszély, csak még erősebben akartam érezni Őt. Bellának láthatóan tetszett a helyzet, ő is hevesen csókolt, és mikor az ajkaim a nyakára tévedtek hangosan zihált. Még nem tudtam értelmezni a villogó fényt az agyamban, és tovább csókoltam a nyakát. Ösztönösen letéptem a felsőjét, és a vállát kezdtem csókolni. Ránéztem, hogy nem- e ijed meg a hevességemtől, de ő csak zihált, és mosolygott. Az ajkam újra a nyakára vándorolt, és megérintettem a nyelvemmel az ütőerét. Ekkor se ijedt meg, pedig már rég rohannia kellett volna. Persze az agya nem úgy működött, mint a többi emberé, és azzal reagált, hogy elkezdte leszedni rólam az inget. Ahogyan a kezei a mellkasomhoz értek újult erővel tört rám a vágy. A következő másodperben Bella nadrágja, és az ingem is darabokban hullott a földre

• Képzeljétek – nyitott be Alice köszönés nélkül, de mikor meglátott minket elhallgatott
• Oh. Bocs, nem zavarok – mondta majd kiment az ajtón, és becsukta. A hangján hallottam, hogy fülig érő mosoly ül az arcán, de a gondolatai csak minket vetített, egy külső szemlélő szemszögéből. Meglepően emberien néztem ki Alice szemében
• A fenébe – suttogta Bella. Sóhajtva felkeltem, hátra léptem párat, és rá néztem
• Bocsánat – mondtam
• Mi?  Edward, ez valami felülmúlhatatlan volt, miért kérsz bocsánatot? – kérdezte meglepetten
• Nekünk ezt nem szabadna. De meglep, hogy mennyire tudom magam tartani – gondolkodtam el. Bella gyomra újra megkordult, és egyszerre nevettünk fel. Visszaültem mellé az ágyra, és megcsókoltam. Éppen a nyakamba kapaszkodott volna, mikor eltoltam magamtól. Kérdően nézett rám
• Az öltözéked nem éppen megfelelő egy jó kis uzsannához – mosolyogtam – kerítenem kell neked valami ruhát
• De más dolgokhoz nagyon is fel vagyok öltözve – kontrázott
• Először az evés – mondtam, majd a gardróbba mentem egy ingért
• Alice, gyere be, tudom, hogy itt vagy kint – kiabáltam ki. A húgom minden megbánás nélkül, fülig érő mosollyal lépett be. Ekkor kezdtem el begombolni az ingem, Bella mellett ültem már az ágyon.
• Alice, adj Bellának ruhát – kértem
• Örömmel – a mosolya még nagyobb lett, majd megragadta Bella karját
• Alice, úgy értettem, hogy hozd át – lefejtettem az ujjait Bella kezéről
• Oké – mondta durcásan, majd a szobájába ment

Bellával egymásra néztünk, majd elnevettük magunkat. Pár másodperc múlva Bella elpirult.

• Mi az? – simítottam végig a kipirult arcán
• Ez elég gáz lesz – mondta
• Micsoda?
• Például szerinted Emmett ezt szó nélkül hagyja?
• Uhm. Az. Nem tudom, valószínűleg nem. Alice biztos elmondta nekik – ez eszembe sem jutott
• Várj itt – mondtam
• Mi? Hová mész?
• Ne aggódj szerelmem, senki nem fogja megemlíteni – mondtam, majd megcsókoltam a homlokát, és lerohantam a nappaliba. Emmett szokás szerint a meccs előtt terpeszkedett, de amikor meglátott felpattant, és kitört belőle a nevetés.

Oda mentem hozzá, és beszélni kezdtem.

• Ha egyetlen szót is szólni mersz erről, amikor Bella is jelen van, megöllek. Megértetted? – fenyegettem
• Oké – mondta még mindig mosolyogva. Elindultam a lépcső irányába, és hallottam, ahogy Emmett és Jasper motyognak valamit, majd mindketten nevetnek.
• Ez rád is vonatkozik – mutattam Jasperre
• Oké – mondta, majd lehajtotta a fejét.

Visszamentem Bellához, és ahogy beléptem a szobába alig bírtam elfojtani a nevetést. Egy félgardróbnyi ruha hevert az ágyamon, Bella két oldalról fogta a fejét, és Alicet szemlélte, aki mindenféle kivágott blúzokat, és miniszoknyákat mutogatott neki, és próbálta rátukmálni.

• Alice, egy farmer és egy póló tökéletes lesz – mondtam, majd Bella mellé ültem – nem készülünk sehová
• De nálam olyan összeállítás sajnos nem létezik – mondta, mintha tényleg sajnálná
• Alice- förmedte rá
• Csak egy kicsit csinosabbat. Egy nagyon kicsit – könyörgött
• Egy nagyon kicsit –sóhajtott fel Bella

Alice végül talált egy farmert, és egy „nagyon kicsit” csinosabb blúzt. Kék volt, hatalmas dekoltázzsal, de Bella hihetetlenül kívánatos volt benne.

• Ugye az én cuccimat nem akarod széttépni? – kérdezte Alice tőlem
• De – nevettem
• Meg ne próbáld – fenyegetőzött. Vicces volt, ahogy a kis ujjával fenyegetően hadonászik előttem. Elnevettem magam
• Oké Alice, nem bántom a ruháidat, ha kipakoldod őket a szobámból – durcásan összeszedte a ruháit, és visszament a szobájába
• Most már lassan éhen halsz itt – mondtam egy újabb gyomorkorgás után Bellának
• Annyira azért nem vészes a helyzet – mosolygott
• Na gyere – mondtam, de azért a karjaimba vettem.

A lépcső tetején letettem, és lesétálunk az ebédlőbe. Senki nem szólalt meg, de gondolatban mindenki találgatott. Még Esme is, és nem tudtam a véleményüket. Persze Emmettnek és Jaspernek ínyére van a dolog, de nem tudom, mit szól hozzá Esme és Carlisle. Biztosan meg fogják ezt velem beszélni…