(Alice szemszöge) 

Már alig vártam, hogy újra találkozhassak Jasperrel. Tudom, hogy nem régen váltunk el egymástól, csupán néhány napja, de ez a pár nap még vámpírként is hihetetlenül félelmetes volt nélküle. Hiszen először azt hittem, hogy Bellát már holtan találom, aztán Edward lett kis híján öngyilkos, a Volturihoz látogatni, pedig valljuk be, hogy nem egy életbiztosítás. Jó lesz már újra a szerelmem védelmező karjaiban lenni. Most már teljesen meg is nyugodtan, hiszen összességében semmi baj nem történt. Ha valaki megkérdezte volna tegnap, hogy mit gondolok a jövőről, akkor nem tudtam volna túl sok pozitív gondolattal előállni. Most viszont, ha hátranézek, itt van Bella és Edward. A bátyám szorosan magához öleli a szerelmét, Bella pedig fáradtan a vállára dönti a fejét. Végre megint teljes lesz a családunk. Ez már nagyon hiányzott.

A gép végre lassan ereszkedni kezd, és már csak percek választanak el attól, hogy ott legyek vele. Amint megálltunk már fel is pattantam, hogy minél előbb odaérjek hozzá. Edward magához ölelte Bellát, és mosolyogva csóválta meg a fejét a türelmetlenségemen. Már hónapok óta nem láttam őt őszintén mosolyogni, ezért nekem is muszáj volt boldog mosolyt villantani a bátyámra. A gép ajtaja végre kinyílt, én pedig legszívesebben vámpír tempóban közelítettem volna a kijárat felé, de ez nem lett volna bölcs megoldás, úgyhogy inkább megpróbáltam nyugton maradni. Már percek óta mentünk kifelé, amikor végre megpillantottam a családunkat, és köztük is a számomra legfontosabb személyt. Jasper a maga kimért stílusában érkezett meg elém, és mélyen a szemembe nézett. Külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy ez nem egy meghitt pillanat, mintha a nyakába vetném magam, és szenvedélyesen megcsókolnám a rég nem látott szerelmemet, de számunkra ez több volt annál. Szerelmem szemeiből mindent ki tudtam olvasni, amit érzett. Aggódást, boldogságot, szerelmet, hiányt… minden ott volt abban a gyönyörű arany szempárban, amit az elmúlt napokban át kellett élnie, és az is, amit most érez. Soha nem mutattuk ki a világ felé a testi vágyainkat is. Pedig abban sem szűkölködtünk, de mindketten úgy gondoltuk, hogy a szerelmünk testi valója sokkal inkább illik a hálószobánkba, vagy a rétünkre, és semmiképpen nem kell hozzá publikum. Minden érintés, és minden csók sokkal meghittebb volt, hogyha kettőnk között maradt. Hallottam közben, hogy a családom üdvözli Bellát és Edwardot. Esme végre boldogan sóhajtott fel, ahogy Carlisle is. Illett volna köszöntenem őket nekem is, de egyszerűen nem tudtam elszakadni szerelmem szemeitől. Végül aprót biccentettem a többiek felé, hogy nekünk is mennünk kéne, mert már várnak. Jasper bólintott, majd magához ölelt, és elindult velem a többiek után. Éreztem, ahogy eláraszt a nyugalom, amit kedvesem valószínűleg a család minden tagja felé sugárzott. Talán már Bellának ez túl sok volt a fáradsága mellé, mert ha Edward és Esme nem kapják el, akkor összeesett volna. Kérdőn pillantottam fel szerelmemre.

- Ez most nem én voltam, Kicsim – suttogta a fülembe, én pedig bólintottam. Ezek szerint szegény Bella szimplán csak nagyon kimerült. Bár ez nem is csoda. Már nagyon régóta nem aludt. Csendben becsusszantunk Jasperrel a hátsó ülésre, ahol olyasmi történt, amire nem sűrűn volt példa. Legnagyobb meglepetésemre kedvesem ahelyett, hogy a szokásos ölelésében részesített volna az ölébe húzott, és szorosan magához vont. Ilyesmit még soha nem tettünk, amikor valaki más is volt a közvetlen környezetünkben. Meglepetten pislogtam rá, de azért szorosan hozzábújtam. Jó érzés volt összebújni ilyen napok után.

• Nagyon aggódtunk értetek – fordult hátra Esme és megpaskolta a térdemet. – Annyira örülök, hogy nem esett bajotok. Nagyon bátor voltál. Te is, és Bella is – mondta meghatottan.
• Nem tesz semmit – mosolyogtam anyánkra. – Örülök, hogy minden jól végződött – sóhajtottam fel, mire Jasper még jobban magához szorított.

Mi azonnal a házunkhoz mentünk, és nem tettünk kitérőt, mint Edward, Emmett és Rosalie, akik hazavitték Bellát. Az út hátralevő része csendben telt. Amint a Cullen házhoz értünk Jasper azonnal felkapott, és meg sem állt velünk a szobánkig. Miután becsukta magunk mögött az ajtót gyengéden a lábaimra tett és szorosan magához ölelt.

• Ne csinálj többé ilyet – suttogta a fülembe idegesen.
• Sajnálom, de muszáj volt megtennem – válaszoltam, és felnéztem a szemébe.
• Tudom, nem is szemrehányásnak szántam. Csak aggódtam miattad, meg persze Edwardért és Belláért is. Amíg nem telefonáltatok szerintem a fél város teljesen ki volt készülve idegileg – mondta bűntudatosan. – Azt hiszem, hogy ahelyett, hogy lenyugtattam volna a többieket most még én is rá tettem egy lapáttal az idegességükre.
• Szeretlek – mosolyogtam rá. Olyan édes, amikor aggódik. Bár tény, hogy olyankor mindenki ideges lesz, hogyha nem tudja magát kontrolálni, de mégis jól esett, hogy ennyire féltett engem.
• Én is nagyon szeretlek – mondta halványan elmosolyodva, majd szenvedélyesen megcsókolt.

Lassan kezdünk araszolni a ágy felé, és talán életünkben először még az sem érdekelt bennünket, hogy esetleg meghallanak. Ahogy megéreztem a lábammal az ágy szélét, eldőltem rajta, és Jasper magamra rántottam. Lehet, hogy csak néhány napig voltunk távol egymástól, de nekem éveknek tűnt, és az, hogy még veszélyben is voltunk csak tetézte az érzést. Egy nappal ezelőtt még rettegtem, hogy soha többé nem fogom látni. Szerelmem egyre szenvedélyesebben ostromolt csókjaival, majd elszakadt a számtól, és először az arcomat, majd a nyakamat hintette be finom kis puszikkal. Én sem tétlenkedtem, hanem becsúsztattam kezemet a pulóvere alá, és egy határozott rántással leszedtem róla a fölösleges ruhadarabot. Rá néhány másodpercre ugyanez történt a pólójával is, A nadrágját és az alsóját pedig, egyáltalán nem kíméltem, mert szegény anyag hangos reccsenéssel adta meg magát a szorításomnak. Jasper hirtelen abbahagyta a nyakam kényeztetését és döbbenten nézett rám. Valószínűleg azért, mert még soha nem végeztem ki egy ruhát sem ilyen kíméletlen módon, de most egyszerűen nem akartam elválni kedvesem testétől egy pillanatra sem, úgyhogy ez tűnt a legjobb megoldásnak. Kedvesem még mindig értetlen arcot vágott, úgyhogy gondoltam egy kis bátorításra szorul.

• Nem szeretném felvenni többet ezt a ruhát – mosolyogtam rá, és kezeit a felsőmhöz vezettem.

Legnagyobb örömömre értette célzást, és a felsőm a következő pillanatban már két darabban hullott a földre, majd rá egy percre követte a nadrágom, és a fehérneműim is. Általában imádom a hosszú, gyengéd előjátékainkat, de most sokkal inkább szerettem volna érezni Jasper megnyugtató közelségét, és végtelen szerelmét, úgyhogy nem finomkodtam, hanem egy határozott mozdulattal a hátára gördítettem életem értelmét, és gondolkodás nélkül ráereszkedtem, amit egy hangos nyögéssel jutalmazott. Lágy mozgásba kezdtem, majd egyre gyorsítottam a tempómon, hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek, amiket elég ritkán engedek szabadjára, de abban a pillanatban kifejezetten tetszett a dolog, és ahogy Jasper arcát figyeltem, és határozottan úgy láttam, hogy neki sincs ellenére nem mindennapi együttlétünk. Egy hirtelen mozdulattal fölém került és átvette az irányítást, de legnagyobb örömömre esze ágában sem volt lassítani a tempón. Egyre hangosabban nyögdécseltem a kéjtől, és éreztem, hogy hamarosan átlépem a gyönyör kapuját. Csupán néhány mozdulat kellett már, hogy elérjen a beteljesülés, és hangosan felsikoltsak, Jasper pedig felkiáltott és rám hanyatlott. Zihálva öleltük egymást, és simogattuk a másikat. Egyikünk sem volt képes megszólalni. Csak pihegtünk, és próbáltunk visszaállítani a légzésünket normális tempóra. Végül kedvesem felnézett rám.

• Ez elképesztő volt, Szerelmem – mosolyodott el, és gyengéden megcsókolt. Nem volt szokványos a szeretkezésünk, de éreztem, hogy most erre van szükségünk, hogy mindketten megnyugodjunk végre. Az elmúlt napok minden félelmétől, és feszültségétől megszabadultunk miközben végre újra együtt voltunk.
• Igen, szerintem is – mosolyogtam vissza rá. Milyen régen láttam már őt őszintén elmosolyodni. Azóta nem, hogy az a szörnyű baleset történt Bella szülinapján, de végre megint minden rendben van, ahogy megmondtam előre. Egy szempillantás alatt áradt szét bennem a felhőtlen boldogságé és vidáman felkacagtam.
• Minek örülsz ennyire? – kérdezte Jasper, majd olyat mondott, amin nagyon meglepődtem. – Már most tervezed a szoba felújítását, igaz? Gyakrabban is csinálhatnánk ilyet – kuncogott fel ő is.
• Már miért újítanánk fel a szobát? – kérdeztem döbbenten.
• Talán azért, Édesem, mert a fél szoba romokban hever – mondta komolyan, én pedig meglepetten néztem rá. – Nézz körbe, Drágám.

Azonnal végigfutattam a pillantásom a szobánkon, és a szám is tátva maradt. Az ágyunk romokban hevert, ahogy néhány más bútor is megrongálódott, talán az egyetlen épségben maradt hely az egész szobában a gardrób volt.

• Ezt mi csináltuk? Az előbb? – néztem Jasper szemébe döbbenten. Ha még lehetőségem lett volna elpirulni, akkor most határozottan olyan lettem volna, mint egy paradicsom. Szerelmem csak mosolyogva bólintott.
• Azt hiszem, hogy Emmett végre büszke lesz ránk – nevetett fel.
• Az már biztos, éppen ideje volt, hogy elengedjétek magatokat egy kicsit, úgy igazán. – Hallottuk meg bátyám hangját, és szinte láttam magam előtt, ahogy kajánul vigyorog is hozzá. Bár a következő pillanatban hallottuk a hangos csattanást is, ami valószínűleg a fejét ért ütés lehetett. – Au… Rose, ezt most miért kellett? Én csak elismerően beszéltem róluk – mondta mackósan felnevetve.
• Mikor értek haza? – néztem Jasperre. Nem is vettem észre, hogy megérkeztek, pedig általában már akkor szoktam hallani őket, amikor a földútra kanyarodnak.
• Úgy látszik kedvesem, hogy eléggé elterelődött a figyelmed, amit kifejezetten bóknak veszek jelen helyzetben – mondta szerelmem, majd megint megcsókolt, nem törődve a földszinten már megint öblösen felnevető Emmettel. Bár ez a csók olyan volt, hogy néhány másodperccel később már engem sem zavart, hogy ki fültanúja még a szerelmünknek.

A mostani együttlétünk már türelmes volt és gyengéd. Az a fajta szeretkezés, amit mindig is imádtunk. Amikor bármeddig képes vagy kényeztetni a szerelmedet, mielőtt beteljesedne az együttlét. Hamísítatlan szerelmeskedés, amit csak az igazi szerelmeddel élhetsz át. Többször is meglovagoltuk a gyönyör hullámait, és nem terveztük, hogy még ma bárhova is kimozdulunk a szobánkból, de váratlanul látomás tört rám.

„Bellát és Edwardot láttam, ahogy a ház felé tartanak, és Bella szavazást kért a családtól az átváltoztatása ügyében.”

• Fel kéne öltöznünk – sóhajtottam fel, mikor a látomásom véget ért.
• Muszáj? – szorított magához még erősebben.
• Attól tartok, hogy kénytelenek leszünk, mert Bella és Edward nemsokára ideér, és Bella szavazást fog kérni, hogy átváltoztassuk. Tudod a Volturi csak azzal a feltétellel engedett el minket, hogyha záros határidőn belül átváltoztatjuk Bellát. Különben nagyon nagy bajba kerülünk. Edward ezt a tényt nem igazán díjazza, de egyértelmű, hogy meg fog történni előbb vagy utóbb az átváltozás, mert egyre határozottabban látom.
• Mindkettejüknek jobb lenne, hogyha Bella végre végérvényesen a családunkhoz tartozna – mondta Jasper határozottan.
• Mitől lettél hirtelen ilyen határozott? – kérdeztem döbbenten. Kedvesem eddig nem támogatta ilyen szinten az új családtagot. Mindig azt mondta, hogy úgy a legjobb, ahogy Edward akarja, hiszen neki kell döntenie.
• Attól, hogy megtapasztaltam, hogy milyen Edward a szerelme nélkül, és egyértelműen nem az a jó megoldás, hogyha meghagyjuk Bellát embernek. Előbb utóbb elveszítenénk, és biztos vagyok benne, hogy abba a bátyánk belerokkanna. Tehát neked volt igazad, Kicsim. Bevallom, hogy már megint nem tévedtél – mondta határozottan és megsimogatta a hátamat.
• Tudtam, hogy így lesz – csilingeltem vidáman. - Viszont sajnos most fel kell öltöznünk, mert pár perc múlva itt lesznek – sóhajtottam fel.
• Rendben van, de nem szívesen – mondta egy kicsit csalódottan, és belecsókolt a nyakamba, mire kellemes borzongás futott végig rajtam.
• Majdnem meggyőztél, hogy maradjunk – mosolyogtam rá, de azért felkeltem és a gardróbhoz siettem.
• Sejtettem, hogy így lesz – bólintott rá, majd megadóan felkelt ő is az ágyunk romjairól, és gyorsan felöltözött.

Miután felöltöztünk gyorsan átmentünk Carlisle és Esme szobájába, ahova magunkkal hívtuk Emmettet és Rose-t is, fivérünk kaján vigyorát figyelmen kívül hagyva, elmeséltem a családnak, hogy pontosan mi történt Volterrában, és mik a Volturi feltételei. A mesém végére még a mindig vidám és bohókás Emmett is elkomorodott egy kissé. Még alig értem a végére a mondandómnak, amikor meghallottuk Edward hangját, aki minket hívott. Egy pillanattal később pedig már a nappaliban voltunk Edward és Bella mellett.