Szerencsére mindenki a házban volt, így nem kellett várnom egy perccel sem tovább arra, hogy bejelenthessem:Jake és én összeköltözünk. Alice a szobájában éppen a ruháit próbálgatta, Jasper pedig őt vizslatta. Esme a konyhában tüsténkedett, s közben egy főző műsort nézett a tévében. Anya miatt egy kissé főzés mániás lett, pedig ő soha sem eszik. Carlisle az íróasztala mögött ült, s szorgosan írkált valamit, Rosalie és Emmett a tévét bámulták, anya és apa pedig a konyhában beszélgettek. Mindenkinek külön szóltam, hogy jöjjenek a nappaliba, amely a fontos bejelentések helyszínéül szolgált. Közben Jake-t magam után húztam.
- Örülök, hogy rögtön idejöttetek - kezdtem bele már a nappaliban állva.
Minden szem rám, és a mellettem álló Jake-re szegeződött. Feszült csönd keletkezett, valószínűleg mindenki azt próbálta megfejteni, hogy mit is akarok mondani. Szerintem nem is sejtik az igazságot.
- Édesem, csak nincs valami baj? - kérdezte aggodalmaskodva Esme.
Ő mindig ilyen, folyton miattunk aggódik. Sajnálom, hogy soha nem lehetett saját gyermeke, akit felnevelhetett volna, s mikor meg volt adva az esély rá, elvették tőle. Szegény kisfiú, aki életét vesztette egykor. De persze Esme-t kárpótolta az, hogy együtt lehet Carlisle-al, s hogy ilyen nagy családja van. Még akkor is, ha nem vér szerinti.
- Nem, Esme, nincsen semmi baj. Csak szeretnék nektek valamit elmondani - mosolyogtam rájuk, s megfogtam Jake kezét.
A feszültség egyre nagyobb lett, éreztem, apa szeme pedig idegesen méricskélt engem.
- A légkör egy kissé feszült a házban mióta Jake és én összejöttünk. Apa, ezt te tudod a legjobban - néztem rá jelentőség teljesen.
Anya kíváncsian felvonta a szemöldökét, ő nem tudott apa aggályairól velem kapcsolatban.
- Nem tudom hogy mire akarsz kilyukadni kislányom - tettette.
Megforgattam a szemeimet, hangosan sóhajtottam egyet.
- Épp ez az! Nem vagyok már kislány, apa. Felnőttem, akár tetszik neked, akár nem! - válaszoltam - s a veszekedéseket közöttünk csak egy módon tudjuk megszüntetni!
- Hogyan? - vonta fel mindkét szemöldökét.
- Ha elköltözök... - feleltem higgadtan.
Apa felpattant a kanapéról, szemei szikrákat szúrtak. Dühösen meredt a mellettem álló Jake-re.
- Hozzá?! - hangja teli volt utálattal és dühvel.
- Igen. Hozzá - hangomból eltüntettem mindenfajta feszültséget, szembeszálltam apa dühével.
De apa nem felelt. Kiviharzott a házból, az ajtót hangosan becsapta maga mögött.
- Jaj, kicsikém, miért nem mondtad eddig, hogy baj van? Ha elmondtad volna, hogy apád és te egy kicsit... ühm... össze vagytok veszve, akkor talán segíthettem volna! - lépett oda hozzám anya, s megszorította szabad kezemet.
- Nem akartalak még ezzel is terhelni - válaszoltam.
- Tudod, hogy nekem nem lett volna gond. És meg kell hogy mondjam, örülök neki, hogy ti ketten tényleg ennyire komolyan gondoljátok egymással ezt a dolgot - mosolyodott el, s jó szorosan megölelt.
- Ismersz Bells! Én mindig őszinte ember voltam! - vigyorodott el Jake.
Anyja nevetve megrázta a fejét, s átadta a helyet az izgatott Alice-nek.
- Jaj, ez olyan jó! Örülök neki, hogy boldog vagy Nessie, és még annak is, hogy egy kutyával vagy az! - vigyorgott rá Jake-re, aki egyáltalán nem sértődött meg Alice viccelődésén.
- Köszönjük a gratulációt vérszívó! - Alice hangosan felkacagott, s közelebb hajolt Jake-hez.
Már egyáltalán nem zavarta a családomat Jake illata, s Jake-t sem az övék.
- Beszélni akarok veled egy nagyon fontos dologról! - suttogta Jake fülébe, és eltáncolt.
Értetlenül bámultam utána, de úgy láttam, hogy Jake-t egyáltalán nem foglalkoztatja a dolog.
- Mit akarhat? - kérdeztem kíváncsian.
Jake megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs. De nem mindegy? Az a fontos most, hogy végre igazán boldogok lehetünk! - mosolygott, s szorosan magához húzott.
A többiek is gratuláltak nekünk, s valamennyien nagyon jól viselték a költözésem hírét. Egyedül apa és Rosalie volt az, akit egy kissé rosszul érintett ez a dolog. Miután már mindenki elmondta a maga véleményét, felrohantam a szobámba, s elkezdtem a pakolást. A mai estét már az új házamban akarom tölteni. Furcsa lesz bele gondolni, hogy La Push-ban fogok élni, de majd meg fogom szokni. Nem lesz nehéz úgy, ha Jake is mellettem van.
- Ne segítsek? - állt meg az ajtóban Jake s az ágyamon fekvő nagy halom ruhára mutatott.
- Örülnék neki - mosolyogtam rá.
Jake beljebb lépett a szobába, kezébe vette az egyik táskát, és gyorsan elkezdte bele dobálni a cuccaimat.
- Szerinted nem fognak összegyűrődni, ha így dobod bele őket? - kérdeztem gúnyosan, de ő csak nevetett.
- Szerintem feltalálták már a vasalót is, nem gondolod? - széles vigyor ült ki az arcára.
Felhorkantam.
- Ha azt hiszed, hogy magamra vállalom az összes ház körüli teendőt, akkor nagyon tévedsz! - motyogtam az orrom alatt.
Éreztem, ahogy Jake kezével végigsimított a karomon.
- Nem is kérnélek rá - suttogta lágy hangján.
Felnéztem rá, s észrevettem a szemeiben rejtőző gyengédséget. Néha még most sem tudom elhinni, hogy ő engem szeret. Meg sem érdemlem.
- Olyan szerencsésnek érzem magam... - suttogtam szemlesütve.
- Nem kellene. Szerintem te bárkit megkaphatnál ha akarnál! - felelte.
- Én téged akarlak - ellenkeztem - senki mást. Csak téged!
Jake még szélesebben elmosolyodott, mint az előbb, arcomat közelebb húzta az övéhez, s ajkait az enyémekre nyomta. Röpke, gyengéd kis csók volt, de nagyon jól esett. A szívem újra meglódult, mint a lovak egy versenyen.
- Na, siessünk, mert a végén még soha nem végzünk a pakolással! - nevetett, s újra nekiláttunk a munkának.
Egy teljes órán át dobáltuk a ruháimat a táskákba, míg végre sikeresen elvégeztük feladatunkat.
- El akarsz még búcsúzni a többiektől vagy mehetünk? - tette fel a következő kérdést.
- Menjünk - válaszoltam.
Jake felkapta az összes táskát, nem engedte, hogy én is vigyek párat. A többieket nem zavarta, hogy mi hatalmas csomagokkal megrakodva távozunk, csinálták tovább azt, amit eddig is. Bepakoltunk a csomagtartóba, és beszálltunk az autóba.
- Már előkészítettem az ágyat neked - mondta, miközben beindította a motort.
- Ez kedves tőled, de nem akarlak kitúrni a szobádból. És különben is, nekem nincs olyan sok alvásra szükségem mint neked. Havonta ha egyszer alszok. Neked viszont mindennap kell - magyaráztam.
- Akkor sem hagyhatom, hogy a kanapén aludj! Nem lenne szép tőlem! - mondta ellenmondást nem tűrő hangon.
Az út további részében nem sokat beszélgettünk egymással, élveztük a csendet. Örültem, hogy nem kell már többé hallgatnom apa szurkálódásait.
- Itt vagyunk! - mosolyodott el, mikor leparkolt a ház előtt.
Kiszálltam, s most először úgy néztem rá Black-ék La Push-i házára, mint az otthonomra. Mert az volt. Most már itt fogok élni. Ez az én lakóhelyem.
- Körülnézek először a környéken egy kicsit, ha nem bánod - fordultam Jake felé, aki elindult a ház felé a cuccaimmal.
- Nem akarod, hogy veled menjek? - kérdezte.
- Inkább egyedül mennék, ha nem baj... - motyogtam.
- Dehogy baj! Menj csak, de ne kerülj bajba! - intett óva, egy puszit nyomott a számra, s eltűnt a házban.
Én rögtön a víz felé vettem az irányt. A partot a folyamatosan mosta a víz, a hullámok pedig eléggé hatalmasak voltak. Leültem a homokba, és élveztem a kilátást. Most már csak egy ugrásra lesz tőlem ez a csodálatos tenger. Akár minden nap lejöhetek majd, és megfürödhetek benne. Annyira jó lesz. Már most nagyon boldog vagyok, s ez csak a kezdett...
***
Már egy teljes hete vagyok La Push lakója, s úgy érzem, hogy az életem nagy változáson ment keresztül nagyon rövid idő alatt. Jake-t sikerült meggyőznöm, hogy aludjon ő továbbra is a saját szobájában, s csak akkor adja át nekem, hogy ha komolyan álmos leszek. Szerencsére ebbe belement. Nagyon rossz lett volna, ha ott kellett volna összekuporodnia éjszaka a kanapén. Imádtam nézni, ahogyan alszik. Annyira békés, és nyugodt volt az álma minden éjjel, hogy az már szinte lehetetlen. Egész éjszaka meg sem rezzent. Ilyenkor mindig az arcát simogattam, vagy sűrű, fekete hajával játszadoztam.
A parton ültem most is, mint minden egyes nap. Szerettem itt lenni, mert az egész hely annyira meghitt és nyugodt volt, hogy az egész lényem átvette ezt az érzést. Autó hangokat hallottam, s felkeltem, hogy megnézzem ki látogatott meg minket. Emby és Quil, Jake két legjobb barátja szállt ki a kocsiból hatalmas táskákkal a kezükben.
- Sziasztok! Mit hoztatok? - mutattam a csomagokra.
Ők ketten egymásra néztek, válaszolni sem tudtak, végül Embry volt az, aki belekezdett a magyarázatba.
- Tudod Nessie, Jake elkért tőlünk néhány... öhm... alkatrészt!
- Igen, alkatrészt! Egy motort akar megszerelni! - helyeselt Quil is, zavartan lépegetett egyik lábáról a másikra.
- Milyen motort? Nekem nem említette... - feleltem, s jó alaposan végignéztem rajtuk.
Úgy tűnt, mintha titkolnának valamit előlem. Vagy csak paranoiás lettem?
- Ez nem nőknek való dolog. Szerintem nem tartotta olyan fontosnak, hogy beszéljen neked róla - magyarázta Embry.
- Mindig elmond nekem mindent - erősködtem, minden áron ki akartam szedni belőlük az igazat.
Mert az biztos, hogy most hazudnak nekem. És ez nem paranoia. Egyszerű megérzés.
- Á! Sziasztok fiúk, hát ilyen gyorsan ideértetek? - rohant ki a házból Jake, s a derekamnál fogva magához húzott.
- Milyen lesz a motor? - kérdeztem tőle ártatlan arccal.
Jake értetlenül meredt rám, Embry és Quil pedig idegesen toporogtak egy helyben.
- Milyen motor? - vonta fel szemöldökét.
- Hát az amit... Paul adott, hogy javítsd meg! Hoztuk az alkatrészeket! - segítette ki Embry.
Jake mint akinek hirtelen minden eszébe jutott, felderült arccal válaszolt.
- Ja, az a motor! Teljesen ki ment a fejemből! - magyarázta - gyertek, hozzátok a műhelybe az alkatrészeket!
Azzal el is indult a garázs felé. Valami nagyon nem stimmelt, úgy éreztem. De vajon mi? Tényleg titkolózna előttem? De miért? Lehet, hogy megcsal engem? De az nem lehet! Úgy döntöttem, hogy annyiban hagyom a dolgot, s inkább megvárom, hogy ő maga mondja el nekem. Bementem a házba, s elkezdtem olvasni a Rómeó és Júliát. Akármennyire is próbáltam nem gondolni Jake-re és a titkára, a gondolataim folyton visszakalandoztak hozzá. Dühösen ledobtam a földre a könyvet, amely még egy óra elteltével is a hatodik oldalon volt nyitva.
- Ideges vagy? - kérdezte Jake.
Összerezzentem, észre sem vettem, hogy itt van.
- Nem - hazudtam, a könyvet felvettem a földről és visszatettem a helyére, a polcra.
- Nekem nem úgy tűnik... - erősködött - mi a baj?
Hangja olyan gyengéden csengett, hogy nem értettem, miért is titkolna bármit is. Elkezdte az ujjára csavargatni a hajamat.
- Semmi. Csak fáradt vagyok - elfordultam, nem akartam, hogy észrevegye, nem mondok igazat.
De Jake nem adta fel. Elég jól ismert már ahhoz, hogy tudja, valami miatt feszült vagyok.
- Édesem, nekem bármit elmondhatsz, te is nagyon jól tudod... - ölelt át, elkezdte a hátamat simogatni.
- Te is nekem. Ha te elmondod, mi az igazság a motorral kapcsolatban, akkor nem leszek ideges - motyogtam bele a vállába.
- A motorral? - meglepett képet vágott.
Biztos nem számított rá, hogy rá fogok jönni.
- Bizony. Tudom, hogy nincs semmi felé Paul motra. Hazudsz nekem, Jake! - böktem meg idegesen a mellkasát.
Elmosolyodott, és olyan nyugodt maradt, hogy engem az már nagyon idegesített.
- Nem mondasz semmit?! Idegesnek kellene lenned, hogy lelepleztelek, nem pedig... miért nem vagy ideges? - értetlenkedtem.
- Valóban nincs semmilyen motor, de nem hazudtam neked, úgy igazából. Csak van egy meglepetésem a számodra - nevetett fel.
- Meglepetés? Akkor nem csaltál meg? - kérdeztem megnyugodva.
- Jaj dehogy! - háborodott fel - soha nem tennék ilyet!
Megpuszilta a homlokomat, s a kezemet megfogva kivezetett a házból.
- Hová megyünk? - kérdeztem izgatottan.
- Megmutatom a meglepetésed! - vigyorgott rám sejtelmesen.
Hirtelen meghallottam, hogy valahol a közelben nagyon hangosan zene szól. Automatikusan a garázs felé indultam el, és Jake nem is akart megállítani. Biztosan jó felé jövök. Kinyitottam az ajtót, s egy pillanatra tátva maradt a szám. Az egész garázs színes lufikkal, szalagokkal volt feldíszítve. Itt volt az összes La Push-i, s páran az iskolából is.
- Uram isten! - kiáltottam fel döbbenetemben.
Jake bűnbánóan megfogta a kezemet.
- Féltem, hogy nem fog neked tetszeni, hogy bulit szervezek, de úgy gondoltam ránk férne egy kis mulatozás. Akarod, hogy elmenjenek? - kérdezte.
- Jaj, dehogy! Szuper! - örvendeztem, és a karjaiba ugrottam.
Megforgatott a levegőben, öblös nevetése még a zenén át is hallatszott.
- Nem vagy mérges? Pedig eddig úgy tudtam, nem szereted a bulikat - lepődött meg, de a mosolyt nem lehetett le vakarni az arcáról.
- Ez most egy kivételes alkalom. A mi ház avató bulink! - karoltam át a nyakát, s megcsókoltam.
Szorosan magához húzott, miközben átölelte a derekamat.
- Na gyere, táncoljunk! - vigyorgott, és odahúzott a többi táncos pár közé.
Soha nem szerettem táncolni, de most nem ellenkeztem. Végigtáncoltuk az éjszakát.
- Hogy tetszett a parti? - kérdezte Jake, miután elmentek a vendégek.
- Nagyon jó volt. De az még jobb lett volna, ha a másik családom is itt lehetett volna. Tudom, hogy apával nem vagyok most olyan jóban, de azért a többiek nagyon is hiányoznak - magyaráztam.
- Sajnos ők nem lehetnek itt Nessie - nyugtatgatott Jake.
- Valójában itt lehetnének - néztem rá.
- Hogyan? - értetlenkedett.
- Változtassuk meg a szerződést, hogy a Cullen vámpírok át léphessenek a határon...