Jake nagyon hülye képet vágott, s ha nem gondoltam volna olyan komolyan azt, amit az imént mondtam, még el is nevettem volna magam.
- Hahóó!!! Föld hívja Jake-t! - lengettem meg a kezemet az orra előtt, mert eléggé elbambult.
- Bocs. Kicsit elkalandoztak a gondolataim - válaszolta - komolyan mondtad azt amit mondtál?
Úgy tűnt, mintha azt remélné, hogy a válaszom nem lesz, de én csak bólogattam.
- Nagyon is komolyan. Figyelj Jake, ők mégiscsak a családom. Joguk van arra, hogy akkor lássanak, amikor csak akarnak - magyaráztam.
Jake hangosan felhorkantott.
- Nem éppen miattuk költöztél hozzám? - vonta fel a szemöldökét.
Idegesen járkálni kezdett, közben a földet tanulmányozta.
- De igen... - feleltem, nem tudtam megmagyarázni, mit érzek.
- Hát akkor? Te is elmehetsz meglátogatni őket bármikor! Nincs megtiltva! - intett a kezével abba az irányba, amerre a családom másik fele lakott.
- Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lenne semmiféle határ! Szerinted igazságos, hogy míg te bármikor átjöhettél hozzánk, ők be sem tehetik a lábukat ide? - kérdeztem, de választ nem igazán vártam rá.
Jake mégis felelt a kérdésemre.
- Nem hinném, hogy az a vérszívók legnagyobb álma, hogy La Push-ban vendégeskedjenek! - gúnyolódott.
Sértődötten pattantam fel a helyemről, morcosan közelebb léptem Jake-hez.
- Tudtommal én is ugyanolyan vérszívó vagyok mint ők! - kiabáltam az arcába.
Jake döbbenten meredt rám, lassan megrázta a fejét.
- Te is nagyon jól tudod, hogy nem rád értettem! Az teljesen más... - magyarázkodott, és megpróbált magához húzni.
Ezúttal nem hagytam magam, kitértem az ölelése elől.
- Miért lenne más, Jake?! - förmedtem rá, nagyon felidegesített.
Nem értettem, hogy miért nem akar mellém állni. Ha igazán szeretne, akkor segítene nekem.
- Te félig ember vagy. És... szeretlek téged - motyogta szemlesütve.
Valószínűleg bűntudata volt amiatt, amit mondott. Dühösen megráztam a fejemet, s elindultam kifelé. Jake még időben észbe kapott, és a karomnál fogva visszarántott.
- Eressz el! - sziszegtem összeszorított fogaim között.
- Hová akarsz menni? - kérdezte kedvesen.
Idegesített a szája sarkában megbúvó apró mosoly.
- Semmi közöd hozzá! - morogtam, kezemet igyekeztem kiszabadítani a szorításából, de nem voltam olyan erős, hogy ez sikerüljön.
- De igenis van közöm hozzá. A barátod vagyok Nessie - annyira meglepett, hogy ezt mondta, hogy nem is akartam már elmenekülni.
Eddig még soha nem mondta ki ennyire nyíltan, hogy ő az én barátom, és hogy az ő barátnője vagyok. Vagy mondta volna? Nem hinném, ezt a dolgot biztos megjegyezném. Azért persze nem hagytam magam, és újra megkezdtem menekülésemet.
- Jaj Nessie, ne csináld már ezt! - kérlelt, de mivel nem hallgattam rá, más módszerhez folyamodott.
Olyan hirtelen rántott magához, hogy erőm sem volt megakadályozni, hogy a mellkasának nyomódjak. Szorosan átfogta a derekamat, és száját a számra tapasztotta. Szenvedélyesen, gyorsan csókolt, közben hátamat simogatta. Nem tehettem róla, a lábaim kezdték felmondani a szolgálatot. Jake megérezte elgyengülésem, éreztem, ahogy a csókunk közben elmosolyodik. Felrakott az egyik asztalra, hogy ne kelljen felemelnem a fejemet, s úgy csókolóztunk. Átkoztam magam amiatt, hogy ennyire gyenge vagyok.
- Ez nem igazságos! - morogtam kifulladva, mikor végre engedett levegőhöz jutni.
- Nem mondtam, hogy tiszta eszközökkel játszok... - suttogta a fülembe.
Meleg lehelete csiklandozta a bőrömet.
- Hagyd abba! - toltam el magamtól mérgesen.
Jake felvont szemöldökkel, értetlenül meredt rám.
- Tán nem jól csókolok? - kérdezte, mint egy bűnbánó kiskutya.
Hátrasimítottam a hajamat, s halkan elnevettem magam arc kifejezésén.
- Nagyon jól csókolsz Jake. Csak mikor ezt csinálod, képtelen vagyok ésszerűen gondolkodni - magyaráztam, mire szélesen elvigyorodott.
- Segítenél nekem? - kérdeztem, hozzábújtam a mellkasához.
Jake nagyot sóhajtott, elgondolkodva ráncolt össze a homlokát.
- Miért nem tudok neked nemet mondani? - kérdezte elgondolkodva.
Felkuncogtam. Én is így voltam ezzel. Ha Jake kért meg valamire, arra a válaszom mindig határozott igen volt.
- Talán mert annyira szeretsz, hogy nem tudsz nekem ellenállni? - suttogtam csábítóan.
- Eltaláltad... - motyogta, s lágy csókot lehelt az ajkaimra.
Egy végtelennek tűnő pillanatig még ott ültünk egymáshoz bújva, mikor észhez kaptam, hogy tulajdonképpen nekem fontos dolgot kellene elintéznem.
- A tanács szerinted nagyon ki lesz akadva, ha elmondom nekik a kérésemet? - kérdeztem szomorúan.
Jake nem akart engem becsapni, nagyon lassan bólintott.
- Sajnálom, de nem sok esélyt látok rá, hogy beleegyezzenek. Ez hatalmas kérés lenne, és főleg hogy... - itt megköszörülte a torkát, és inkább elhallgatott.
- Főleg hogy én is vámpír vagyok. Igen tudom - végigsimítottam az arcán, és kikászálódtam az öléből.
Jake is felkelt, s lassan elindult mellettem.
- Nem akarom, hogy velem gyere. Nem szeretnélek bajba keverni - ellenkeztem, s eltoltam magam mellől.
- Nessie, én mindig melletted állok, legyen szó bármiről. Nem félek a tanácstól. Veled megyek! - erősködött.
- Nem! - mondtam határozottan, s nem engedtem, hogy velem együtt kilépjen az ajtón.
Megpróbáltam úgy kimenni a kis résén, hogy ő ne tudjon utánam jönni, de sajna nem sikerült.
- Nessie kérlek! - könyörgően nézett rám, de én a fejemet ráztam.
- Nem bírnám elviselni, ha miattam bajba keverednél. Nekem édes mindegy, hogy mit gondol rólam a tanács, de te alfa vagy. Fontos, hogy legyen tekintélyed! - röpke csókot nyomtam az ajkaira, s meg sem várva, hogy mit válaszol, kirohantam az ajtón.
Jake régen elmesélte, hogy melyik házban is szoktak a tanács tagok gyűlésezni, így hát arra felé vettem az irányt. Oda bentről hangok szűrődtek ki. Fülelni kezdtem, de nem értettem nagyon, hogy miről beszélnek. Buta félvér... motyogtam magamnak. Nem vagyok még arra sem képes, hogy normálisan hallgatózzak. Odamentem az ajtóhoz, és hangosan bekopogtam. Odabent nagy mozgolódás támadt, valószínűleg nem számítottak látogatóra.
- Ó! - csak ennyit bírt kinyögni az az ember, aki kinyitotta az ajtót.
Nem tudtam, hogy ki az, s a bent lévől többségét sem ismertem. Viszont egyvalami feltűnt. Sam is az asztalnál ült.
- Sam? - értetlenül néztem ki a fejemből.
Sam nagyon halványan elmosolyodott.
- Üdv Renesmee! Segíthetek valamiben? - kérdezte udvariasan.
Sam és én sohasem voltunk olyan jóban, bár ellenségek sem voltunk. Olyan semmilyen volt a viszonyunk.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem tőle kissé illetlenül.
- Jacob nem vállalta a posztot, ezért én lettem helyette tanácstag - magyarázta.
- Te lemondtál a farkas létről?! - nem is próbáltam elrejteni döbbenetem.
Sam lassan bólintott. Kellett néhány másodperc mire felbírtam fogni mit mondott, s csak azután jutott eszembe ide jövetelem valós célja.
- Igazából azért jöttem ide, mert lenne egy nagyon fontos dolog, amiről szeretnék beszélni... - kezdtem bele, s idegesen lépegettem egyik lábamról a másikra.
A tanács összes tagja engem bámult ugyanis, néhányan undorodva méregettek. Nos igen... nem sok vámpírral beszélgethettek ennyire közvetlenül.
- Mondd csak! Tán van valami baj? - Sam kimondottan udvariasan viselkedett, vagy csak talán ez a látszat volt.
- Nem, egyáltalán nincsen semmi baj... - válaszoltam, és igyekeztem összeszedni a gondolataimat.
Nem igazán tudtam, mit akarok mondani. Össze voltam zavarodva, és megrémisztett ez a hely.
- Renesmee, nagyon idegesnek látszol - jelentette ki Sam határozottan.
- Az az igazság, hogy az is vagyok. Nem tudom, hogy fogjak hozzá a mondanivalómhoz... - motyogtam.
- Talán úgy, hogy megértsük - ajánlotta Sam mosolyogva.
Biztosan hülyének nézhet ő is, és a többi tanács tag is.
- Jake rendezett nekem egy bulit, és ott szembesültem azzal a ténnyel, hogy nagyon hiányoznak a szüleim... - kezdtem el, majd habozás után folytattam.
- Szerintem nagyon igazságtalan, hogy míg a farkasok bármikor a területükre léphetnek, ők nem jöhetnek ide - mondtam ki a véleményem.
Sam értetlenül megtámasztotta kezével az állát.
- Nem értem mire gondolsz. Ha hiányoznak látogasd meg őket - mondta.
- De ők is bármikor idejöhetnének! Ezt magyaráztam az előbb is! Hogy nem igazságos, hogy ők nem tehetik be a lábukat ide, de a farkasok pedig betehetik a lábukat az ő területükre!
Sam, mint aki hirtelen megvilágosodott, nagyon dühös képet kezdett el vágni.
- Ugye nem arra gondolsz, hogy engedjük ide őket?! - kérdezte megemelve a hangján.
A tanács többi tagja idegesen morgolódni kezdett.
- Annyiszor megszegték már a szerződést, miért ne lehetne most is?! Egyszerűbb lenne minden! Béke lehetne a farkasok és a vámpírok között! Nagyon kérlek engedd meg! - könyörögtem, mint egy kisgyerek egy nyalókáért.
Bár itt sokkal fontosabb dologról volt szó.
- Szó sem lehet róla! - pattant fel dühösen a székről, majd hangosan koppant a földön - nem tudom mit gondoltál, mikor ezzel a kéréssel idejöttél, de tájékoztatlak, hogy lehetetlen dolgot kérsz! Semmi esetre sem fogjuk felbontani a szerződést egy vérszívó kedvéért! - fröcsögte dühösen.
Idegesen megrándult a szám széle, zavart, sőt, egyenesen sértett, hogy így beszél velem. Mégis mit képzel magáról?!
- Ne merj így beszélni rólam! Te rühes korcs! - sértegettem.
- Ha elfelejtetted volna, akkor újból elmondom: már nem vagyok farkas! - mosolyodott el önelégülten - és ha jól tudom de te szerelmed is rühes korcs...
Ökölbe szorítottam dühtől remegő kezemet, megpróbáltam fékezni az indulataimat.
- Jobb lenne ha most elmennél. Jacob már nagyon ideges! - mutatott ki az ablakon.
Arra pillantottam, s láttam, ahogy szerelmem odakint áll, s idegesen toporogva engem vár.
- Ha béke lenne köztetek, akkor nagyon eséllyel lehetne végezni az igazán veszélyes vámpírokkal... - tettem még egy utolsó kísérletet, nem sok sikerrel.
- Bocsáss meg Renesmee, de nem. Veled semmi bajom sincsen, de a családod... nem akarok velük kapcsolatot létesíteni. Párszor dolgoztunk együtt, de mindaz nem számít. Nem akarom őket ideengedni - azzal visszaült az asztalhoz, jelezve, hogy nem kíván többet mondani.
Dühösen rohantam ki a házból, könnyes szemekkel vetettem magam Jake karjaiba.
- Igazad volt. Sam egy idióta! - sziszegtem.
- Én ilyet nem mondtam! - kuncogott, de mikor észrevette, hogy én nem nevetek vele, abbahagyta.
- Nem adom fel, érted?! - motyogtam a mellkasába.
Jake lassan elkezdett ringatni, s próbálkozása, hogy megnyugtasson, sikeresnek bizonyult.
- Pedig talán jobb lenne - válaszolta.
- Figyelj, én nem hátrálok meg! Elhatároztam, hogy megváltoztatom a szerződést, és te vagy segítesz nekem, vagy nem! - feleltem határozottan.
Jake alsó ajkát kezdte el rágcsálni, majd elmosolyodott.
- Persze, hogy segítek. De mit akarsz tenni? - kérdezte elgondolkodva.
- Ha minden farkas magam mellé állítok, akkor talán a tanács meggondolja a kérésem! - vidultam fel hirtelen támadt ötletemtől.
- Jó ötlet. Talán beválhat. De lehet, hogy nem... - igyekezett felkészíteni a legrosszabbra is.
Nagyot sóhajtva közelebb húzódtam hozzá.
- Amíg mellettem vagy, addig nem számít, hogy mi történik - motyogtam.
- Szeretlek! És ígérem, holnap megkezdjük a mi kis akciónkat... - nevetett.
- Rendben van! És én is szeretlek! Köszönöm, hogy mellettem állsz.
- Nem kell megköszönnöd. Már mondtam: érted bármit megtennék. Mert te vagy az én életem Nessie... - suttogta.
- Te is az enyém...