(Rosalie szemszöge) 

Talán mégsem akarnak minket bántani. Mindenki fel van dobva, amióta itt vannak. Edward már nem kuksol állandóan a szobájában. Emmett alig várta már, hogy valamivel annyira felcukkolhassa Jaspert, hogy verekedhessenek. Esmét majd szétveti a boldogság, hogy még két gyereke lett. Carlisle pedig, hát ő már csak Carlisle, úgyhogy természetesen kíváncsi, és mindent meg akar tudni róluk. Talán mégis adnom kéne nekik egy esélyt. Hogyha visszaélnek vele, akkor utólag még mindig megmondhatom, hogy „én megmondtam”. Azt hiszem, hogy megpróbálok összebarátkozni Alice-szel. Furcsa, pörgő kis vámpír, de el kell ismernem, hogy van benne valami, amitől szimpatikus a számomra. Ha testvérként nem is tekintek rá egyelőre, talán lehetünk barátnők. Úgy látom, hogy a divat iránt mutat érdeklődést, és szereti a szép dolgokat, akárcsak én. Észrevétlenül osontam mellé a teraszon.

• Milyen gyakran csinálják ezt? Ugye, nem túl sűrűn? – kérdezte idegesen. Bár a kérdést nyilván nem nekem szánta, de azért válaszoltam.
• Ha a drága férjemen múlik, akkor úgy átlag tízpercenként fogják – mondtam halványan mosolyogva. Mire döbbenten felém fordult. – Tudod, az én mackóm, elég bohókás természet, és imádja, hogyha valaki végre „játszik” vele. Edwarddal nem túl nagy élvezet, mivel kiolvassa a fejéből, hogy mire készül, és így sosem tudja elkapni. Én utálom, hogyha összekócol, és egyébként sem szívesen vágna hozzá egy fához játékból. Esme, az anyánk. Őt mégsem kérheti fel ilyen küzdelmekre. Carlisle pedig rendszerint keveset van itthon, és akkor nem az a legfontosabb a számára, hogy Emmettel birkózzon – magyaráztam el a kialakult helyzetet. – Úgyhogy azt hiszem, hogy a párod az új, kedvenc játszópajtása.
• Ennek nem örülök túlzottan – fintorodott el, mire felkuncogtam. Eleinte nekem sem tetszett, hogy Emmett ilyen hiperaktív, de most már kifejezetten élvezem. Bár ezt neki sosem mondanám el, még a végén túlságosan elbízza magát, de vitathatatlanul imádom a férjemet. Jobban is, mint hinné.
• Ne aggódj. Az a titka, hogyha Jaspernek nincs kedve, akkor feltűnés nélkül hagyja Emmettet nyerni. Akkor néhány napig boldogan sétál fel-alá a házban, és elégedett a győzelmével. Hogyha viszont veszít, akkor addig nem hagyja békén az ellenfelet, amíg visszavágót nem kap, és mindig kér elégtételt, egészen addig, amíg nem kerül ki győztesen – magyaráztam. Kétségtelenül nehéz eset az én nagy macim, hogyha birkózásról van szó.
• Értem – mosolygott rám. – Majd megosztom Jasperrel is az információt – mondta határozottan. – Örülök, hogy végre szóba állsz velem – mondta kicsit félénken.
• Tudod, egy kicsit nehezen fogadom be az új jövevényeket a családba. Nem a bizalmamról vagyok híres. Nehéz volt kialakítani egy viszonylag normális életet, és egyáltalán nem áll szándékomban kockáztatni a dolgot, de úgy látom, hogy ti tényleg olyanok vagytok, mint mi. Mármint most voltatok a városban, és tényleg nem történt semmi rossz, ha érted mire célzok… - hagytam félbe a mondatot.
• Oh, persze, értem. Tudod, nem könnyű ez az életforma, de megéri, az biztos. Lehet, hogy Jaspernek még nagyon nehéz, de remekül csinálja, és támogatásra van szüksége, amit tőlem meg is kap, és a családodtól is – magyarázott lelkesen.
• A családunktól – javítottam ki, mire Esme boldogan felsikkantott a konyhában.
• Nem várom el, hogy azonnal befogadj bennünket, de remélem, hogy idővel képes leszel igazán a családodnak tekinteni minket is – mondta őszintén.
• Szerintem menni fog, addig is lehetünk barátnők – mosolyodtam el én is.
• Az nagyon jó lenne – mondta boldogan. – Van kedved megnézni, hogy milyennek képzeltem el a szobánkat? A festék már itt van, és szerintem nagyon szép. Már csak ki kell festeni, azután pedig jöhetnek a szőnyegek és a bútorok – lelkesedett.
• Szívesen megnézném – kacagtam fel. Tényleg úgy van, ahogy Emmett mondta, egy energikus kis kobold, de azért aranyos. Különc, de szeretnivaló.

Kézen ragadott, és felrohant velem Edward szobájába, ami most már az övé  és a párjáé. Már minden elő volt készítve a festéshez. Odamentem a vödrökhöz és megnéztem az árnyalatokat. Nagyon szépek voltak. Kifejezetten jó ízlésre vallott ez a választás.

• Na, hogy tetszik? – kérdezte Alice izgatottan.
• Nagyon szépek. A világosabbat a plafonra szánod? – kérdeztem kíváncsian. Én oda tenném, és a sötétebbet a többi falra.
• Igen, úgy terveztem. Holnap pedig veszünk szőnyegeket Esmével, és azokat is hazahozzuk. Szerintem néhány nap alatt készen lesz a szobánk – ugrándozott Alice örömében. El kellett ismernem, hogy nagyon is aranyos volt így. Mint egy kisgyerek, aki valami fantasztikus ajándékot kapott.
• Ha szeretnéd, akkor segíthetnék én is – mondtam lesütött szemekkel. Bár még soha nem festettem, de biztos menni fog. Vásárolni pedig senki sem tud nálam jobban.
• Az nagyon jó lenne. Akkor öltözz át – mosolyogtam rá.
• Te is átöltözöl? – néztem rá kérdőn.
• Nem, nem nagyon van ruhám ezeket kívül – mondta lehajtott fejjel.
• Akkor ezt sürgősen orvosolni kell – csattantam fel. Egy lány, akinek nincs legalább egy kiadós ruhatára? Ez tarthatatlan állapot. – Holnap vásárolunk neked is ruhákat.
• Az jó lenne – mosolyodott el őszintén.
• Akkor holnap egész nap vásárolunk – lelkesedtem, és láttam, hogy Alice is nagyon izgatott lett. – Addig is adok kölcsön egy inget Emmett ruhái közül. Van néhány régi szakadt inge, amiket megtartottam a költözések miatt. Azokban jobb pakolni, és jelen esetben festeni is – mondtam, majd kézen fogtam, és magammal húztam a szobánkba.

Néhány perc alatt átöltöztünk, és mikor visszaértünk mosolyogva vettük tudomásul, hogy Esme már vár ránk Carlisle egyik régi ingében. Azonnal munkához láttunk. Az első réteg felvétele komoly öt percünkbe került. Aztán vártunk, hogy száradjon, majd még egy rétegben kifestettünk. Egyszerűen gyönyörű volt. Miután végeztünk a szobával, átmentünk az egykori vendégszobába, hogy Edwardnak is kifessük a szobáját. Nagyon jól szórakoztunk, és miután végeztünk leültünk a még csupasz padlóra, és beszélgetni kezdtünk. 

(Jasper szemszöge) 

Furcsa volt, tényleg játékból verekedni valakivel, de azt kell, hogy mondjam, hogy határozottan tetszett a dolog. Kiadtuk magunkból a felgyülemlett feszültséget, de úgy, hogy közben vigyáztunk, hogy ne tegyünk kárt a másikban. Reméltem, hogy Alice nem idegeskedik nagyon, mert éreztem a kis játékunk elején egy kis feszültséget a részéről, de azóta, ez az aggodalom határozottan eltűnt. Nem volt időm odapillantani, de úgy gondoltam, hogy Esme keze lehet a dologban.

Emmett nagyon jól harcolt, bár a technikáján még tudtam volna javítani. Majd alkalomadtán, hogyha nincs ellenére, mutatok neki néhány technikai fogást, amivel javulhat még. Bár tény, hogy ilyen erős vámpírral még nem találkoztam, de tetszett az ereje is, és stílusa is. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen energiákkal megáldott személy, ennyire bohókás és közvetlen tud lenni. Emmett előtt, még soha nem találkoztam vámpírral, aki mindenből viccet tudott csinálni. A fajtánkra nem volt éppen jellemző a humor, de lehet, hogy több ilyen lény kéne a világra, mert határozottan felszabadultam a temperamentumától.

Elkaptam Emmett karját, és egy határozott lendítéssel kivittem vele egy méretes fenyőt. Edward felszisszent, amit nem tudtunk mire vélni, és mindketten felé fordultunk egy pillanatra.

• Az volt Esme egyik kedvence – suttogta Edward, hogy csak mi hallhassuk.
• Ajaj – álltam meg egy pillanatra. Esme, nyilván nagyon dühös lesz ránk. Talán még megmenthető?
• Nem hiszem, hogy menthető, mivel a közepénél kettétört – mondta Edward mosolyogva, és Emmett is hahotázni kezdett.
• Ti most át akartatok verni? – kérdeztem tettetett sértődöttséggel.
• Nem csak akartunk – nevettek fel még hangosabban mindketten.
• Ti… - kezdtem bele, de inkább a tettek mezejére léptem, és elkaptam Emmettet, majd Edward irányába hajítottam. Sajnos, kedves gondolatolvasónk meghallhatta a céljaimat, mert elugrott, mielőtt bátyánk nekiment és elsodorta volna őt is.
• Nem talált – nevetett Edward az egyik magas fa tetejéről, én pedig azonnal utána eredtem, Emmett pedig engem vett üldözőbe.

Így ugrottunk egyik fáról a másikra, egészen addig, amíg Emmett el nem kapott, és le nem rántott magával a földre. Ahogy a lában elérte a talajt szembefordultam vele, de már késő volt. Megragadta a karomat, és én néhány pillanattal később hatalmas csattanással törtem ketté egy méretes sziklát. Egy pillanatra meg is szédültem, de egy-két mély levegő után, azonnal felpattantam és visszaadtam a kölcsönt testvéremnek. Még órákon át harcoltunk egymással. A végén már Edward is beszállt, és ketten két vállra fektettük Emmettet, ami nem volt könnyű feladat, hiszen megegyeztünk, hogy a játék csak akkor ér véget, hogyha bátyánkat tíz másodpercig le tudjuk fogni. A földre terítést nem tűnt nagy dolognak, de az, hogy ilyen sokáig lent tartsuk az már igényelt elég sok energiát, és küzdelmet. Emmett nem az a típus volt, aki csak úgy feladja a küzdelmet.

• Győztünk – mondta ki Edward nevetve az ítéletet, mire én is elmosolyodtam.
• Csak azért, mert ketten voltatok ellenem. Egyébként is te mindig csalsz, Edward. Egyedül simán elintéztem volna Jaspert, de így, hogy segítettél neki, már szinte esélyem sem volt. Bár tény, hogy nagyon is jól tartottam magam. Mindenesetre visszavágót követelek – mondta Emmett durcásan, miután feltápászkodott.
• Meg fogod kapni, de most menjünk haza, mert jól ott hagytuk a lányokat – mondta Edward határozottan. – Verseny a nappaliig? – kérdezte csillogó szemekkel.
• Én benne vagyok – mondtam határozottan.
• Tőlem is mehet – mondta Emmett vidáman.
• Akkor indulás – kiáltott fel Edward, és már száguldott is velünk a nyomában. Hihetetlenül gyors volt, akármennyire is igyekeztem beérni, nem értem utol. Még nem találkoztam olyannal, aki több száz méterre lehagyott volna. Ez azért jelentős sebességkülönbség. – Én nyertem – vigyorgott ránk, amikor beértünk a nappaliba.
• Nem lesz ez mindig így – mondtam határozottan. Fejlődőképes vagyok, és nem fogom hagyni magam.
• Majd meglátjuk – kuncogott Edward.
• Nála senki sem gyorsabb – bökött Emmett csalódottan testvére felé.
• Hol van mindenki? – néztem körbe a nappaliban.
• Az új szobámban beszélgetnek a lányok – válaszolt Edward azonnal. – Mindjárt lejönnek hozzánk – tette még hozzá.

Erre nem tudtam mit mondani. A lányok alatt ezek szerint Rosalie-t is értette Alice, és Esme mellett. Talán szerelmemnek megint igaza volt, és már meg is békélt velünk ő is? Bár kétségkívül a kedvesemnek mindig igaza van, a legnagyobb örömömre. A fiúkkal leültünk a nappaliban, és mi is beszélgetni kezdtünk. Nemsokára megérkezett Carlisle is, és csatlakozott hozzánk. Majd a lányok is lejöttek. Legnagyobb meglepetésemre Alice, és a másik két lány is, egy-egy méretes férfiinget viselt, amit nem igazán tudtam mire vélni. Emmett viszont csak hangosan füttyentett egyet.

• Ez igen. Két ilyen dögös nőszemély, az én ingemben. Ilyen látványban is ritkán van részem – mondta elégedetten, és közben még a szemöldökét is húzogatta. – Te is csini vagy, anya – fűzte még hozzá.
• Nem sűrűn lesz részed ilyenben, úgyhogy ne szokj hozzá – mosolyodott el Rose, és Emmett ölébe huppant, hogy csókot leheljen a szájára, de fivérünk inkább elmélyítette a csókot, így inkább elfordítottam a pillantásom róluk, de sajnos az érzéseik így is tomboltak.
• Mit csináltatok? – próbáltam elterelni a figyelmemet, de nagyon is érdekelt, hogy hogyan töltötték a napot. Bár egyre nehezebb volt türtőztetni magam. Edward mentett meg. Megköszörülte a torkát, mire végre szétrebbent a túlfűtött pár. „Köszi” – gondoltam, ő pedig csak mosolyogva biccentett.
• Kifestettük a szobákat – huppant az ölembe szerelmem szélesen mosolyogva. – Akarod megnézni? – csillant fel a szeme.
• Természetesen, nagyon szívesen megnézném – mondtam lelkesen. Bár ha Alice keze benne van a dologban, akkor biztosan tökéletes lett.

Egy perccel később már az új szobánkban álltunk, és én csodálattal forogtam körbe. Nagyon jól nézett ki az egész. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan fog pontosan festeni a két árnyalat a falon, de nagyon tetszett.

• Gyere, nézd meg, Edward szobáját is – ragadott kézen, és húzni kezdett a másik szoba felé. – Edward te is gyere fel – szólt le szerelmem bátyánknak is. – Meg a többiek is, hogyha kíváncsiak.

Ahogy beértünk a másik szobába már jöttek is utánunk a többiek, és együtt ámultunk az új színen, amit a szoba kapott. Még Edward is elismerte, hogy nagyon jól fest az egész. Majd kifejtette, hogy egy fekete kanapé, és egy fehér szekrénysor nagyon is jól illene ehhez a szobához. Alice is rábólintott az ötletre, de szerinte kell még egy kis szín, úgyhogy kiegyeztek még egy kis arany árnyalatban, ami az ágytakaró lesz, és a szőnyeg. Miután ketten kivesézték a szobát, visszamentünk a nappaliba, és átbeszélgettük az éjszakát.