2. Jared
Ide most nem másolok be idézetet, csak ide is azt írom: Még ezt is az Eclipse előtt írtam, így ez sem könyvhű. :) De azért remélem tetszeni fog!
Jared
Két napon múlott minden. Ha én két nappal később változok át, vagy ha ő két nappal előbb, akkor talán meg lehetett volna menteni a barátságunkat. De most már nagyon nehéz mindkettőnknek.
Sok vitánk volt ebből a farkasos dologból és nem igazán jutottunk közös nevezőre. Akárki akármit mond, nekem van a nagyobb igazam ebben a vitában. Sam is egyetért velem és Sam szava többet ér, mint bárkié a falkában.
Paul volt a legjobb barátom, amióta csak az eszemet tudom. Már kis korunkban is együtt játszottunk, köszönhetően családunk jó kapcsolatának. Aztán az iskolában is sülve-főve együtt voltunk. Igazából mindenki együtt emlegetett minket: Paul és Jared, a két elválaszthatatlan barát.
A dolgok akkor kezdtek megromlani, amikor Sam elkezdett barátkozni velünk. Először nem értettem, miért vagyunk olyan fontosak neki. Két évvel fiatalabbak voltunk, és eddig átnézett rajtunk. De egyik napról a másikra barátságossá vált. Meg akart ismerni minket minél jobban.
Persze ezt Paul nem hitte el. Ő váltig állította, hogy csak szét akar minket választani. Paul féltékeny volt Samre.
Részben igaza volt, Sam ebben az ismerkedésben tényleg következetlen volt. Tudta, hogy nekem előbb eljön az idő, amikor falkája tagja leszek, de ettől függetlenül Paulban is bíznia kellett volna.
Paul az utolsó napokban egyre többet veszekedett velem. Néha azt vágta a fejemhez, hogy látja miként pusmogunk Sammel a háta mögött. Máskor azt, hogy ezekben az időkben egyre kevesebb időt töltöttünk együtt.
Ez persze igaz volt, de semmiképp sem azért, mert Sammel voltam. Egyáltalán nem. Néha furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Többször is le kellett feküdnöm, mert szörnyű szédülés fogott el. A délutánjaimat inkább otthon töltöttem, mint bárkivel. Féltem, hogy egyszer annyira rosszul leszek, hogy nem tudok hazamenni.
Paul féltékenysége persze tovább fokozódott és mindez egy elég kellemetlen incidensig fajult. Az utolsó napom volt az átváltozásom előtt, ezért én elég rossz állapotban voltam. Igazából el sem akartam menni az iskolába, de végül is rábeszéltem magam. Hát elég rosszul tettem.
Késésben voltam, így nem a szokásos időben érkeztem a suliba. Az udvaron nagy tömeg fogadott és kiabálás szűrődött ki az emberek között. Ahogy közeledtem megismertem Paul hangját, majd őt Sam basszusa váltotta.
Rólam vitáztak, ez nem volt kétséges. Úgy tűnt, már a vége felé jártak. Már a legtöbben szedték össze a cuccaikat, amiket a nagy rohanásban – mert itt mindenki olyan kíváncsi – eldobáltak, amikor az egész jelenet elfajult.
Sam hirtelen elkezdett remegni. Senki sem tudta mit csináljon. Igazából senki sem akart közbeavatkozni. Samnek nem voltak barátai. Régen nagyon népszerű volt, de egy idő óta magányos farkasként kóborolt a folyosókon és elzavart mindenkit maga körül.
Barátok híján én léptem oda hozzá. Ő erre olyan hangot adott ki, mintha a teste mélyéből morgás tört volna fel. Én hátraléptem ijedtemben egy lépést, mire ő sajátjánál mélyebb hangon megszólalt:
-Tűnj innen! – Ennyit mondott csak, majd az embereket félrelökve elrohant.
Én elhűlve néztem utána. Mocorgást hallottam a hátam mögött, ezért megfordultam. Paul állt mögöttem és mérgesen nézett rám.
-Látod! Ennyit ér a barátsága! – morogta oda nekem és ott hagyott kétségek közt. Most akkor kinek a pártját kellene fognom? Kinek kellene igazat adnom? Egyáltalán mi történt?
Hirtelen remegés futott át rajtam is, majd hányinger fogott el. Legszívesebben tükörbe néztem volna, hogy milyen sápadt lehetek, de végül nem pazaroltam az időben egy mosdó keresésére. Tudtam, hogy haza kell mennem, ha nem akarok még rosszabbul lenni.
Otthon azonnal lefeküdtem az ágyamba és fülig betakaróztam. Rettentő melegem volt, ezért aztán kinyitottam az ablakot, de ez sem volt elég. Végül visszafeküdtem és elaludtam. Másnap reggel ébredtem fel.
Visszagondoltam az előző napra. Idegesség és méreg futott el. Csak ennyi kellett az átalakuláshoz. Rázkódtam, mint aki fázik, de nem ez volt a gond. Sőt, nagyon jól éreztem magam, habár az ablakom egész éjszaka nyitva volt. Egyszerűen csak rázkódtam. Aztán megtörtént: átváltoztam farkassá. Elég kellemetlen volt, mivel a szűk fürdőben történt meg. Hirtelen nem tudtam mi történt velem, de egy hang megszólalt a fejemben.
Ne aggódj, Jared. Ne veszítsd el a fejed.
Sam te vagy az?
Igen, Jared, én vagyok. Farkas lettél.
Farkas? – kérdeztem vissza, habár láttam a tükörben, hogy tényleg ez történt.
Ismered törzsünk legendáit, nem?
Persze, hogy ismerem. Kiskoromban eleget hallottam. – gondoltam volna magamban, de ekkor megszólalt Sam hangja:
Hallok mindent! Tiszeld ezeket a legendákat, mert nélkülük nem lennénk itt. Ismerned kell őket, mert azok mutatják meg, mit kell tennünk. Mi azért vagyunk, hogy megvédelmezzük a családunkat.
Elég hihetetlen ez az egész, nem gondolod? Paul el sem fogja hinni.
Nem mondhatod el neki! Még nem.
Te minden hallasz, amit gondolok? – rezzentem össze.
Igen. És te is mindent hallasz, amit én gondolok. Épp ezért mostantól kezdve őszintének kell lennünk egymáshoz, máshogy nem fog menni.
Hát persze…ez természetes. De mégis…ez nem veszélyes.
De nagyon. Megláttam egy képet. Emily Young volt, összemarcangolt arccal.
Nem akartam rá gondolni, de úgy tűnt mégsem sikerült.
Igen. Én voltam, és hidd el, nem akarom, hogy ti…te is ilyet csinálj. Épp ezért be kell tartanunk néhány előírást. Először is, amikor csak tudsz légy nyugodt. Ha ideges leszel, vagy feldühítenek könnyen átalakulhatsz úgy, hogy nem akarod. Láthattad tegnap az iskolában is…Ne haragudj – fűzte hozzá. – Nem akartalak megbántani, de valahogy el kellett kergetnelek onnan, nehogy kárt tegyek benned. Aztán tartsd magad ahhoz, amit mondok. Szükséged lesz a segítségemre, habár még nekem sem megy tökéletesen…
Megbízom benned.
Köszönöm.
Hogy tudok visszaváltozni? – Jajj, nem akartam ezt olyan gyorsan, de azért nem olyan kényelmes ez a test.
Ne aggódj, mindjárt sort kerítek erre is, de még egy valami. Most egy hétig maradj otthon. Nem lenne jó, ha a suliban átváltoznál farkassá. Minden nap elmegyek érted és megtanítalak arra, amit én már megtanultam.
Köszönöm.
Akkor most gondolj azokra erősen, akiket szeretsz és azonnal vissza fogsz változni.
Sikerült. Hihetetlen, de sikerült. Nem elsőre, az igaz, de harmadszorra ment. Legszívesebben azonnal szaladtam volna Paulhoz, de Sam azt mondta, ne mondjam el neki. Nem akartam tovább szítani a feszültséget közöttünk, de hallgatnom kellett Samre, ha jót akartam magamnak és mindenkinek. Tényleg nem volna jó, ha mindenki rólunk beszélne.
Két nappal később Paul is átváltozott, de neki teljesen más élmény volt. Ő a hatalmat látta a farkasságban és nehezen akarta megérteni, hogy mi védelmezni vagyunk hivatottak és nem feltétlenül ölni.
Paul nehéz eset volt mindig is, de talán megjön majd egyszer az esze és megérti miért is kaptunk ezt az adottságot.
~o~o~
Paulnak van egy húga. Sandrának hívják és születése óta ismerem. Három évvel fiatalabb nálunk és sosem gondoltam volna, hogy egyszer úgy fogok nézni rá, mint nőre és nem úgy, mint testvérre.
Farkassá változásomig őt is ugyanúgy a testvéremnek tekintettem, mint Pault. Ő volt a mi kis húgunk, akit mindentől óvtunk.
Aztán megváltozott a szemléletem. Amikor először mentem Paulékhoz azután, hogy farkas lettem, minden megváltozott. Csak egyszer kellett ránéznem és beleszerettem. Olyan volt, mintha még nem is ismertem volna. Egy teljesen új lányt láttam magam előtt. Nem is lányt, hanem már egy fiatal nőt.
Paul is észrevette a pillantásomat. Hát persze, hogy észrevette, hiszen ismert. Tudta mit érzek. Amint tudott félre is hívott.
-Azt hittem, Sandra tabu. – sziszegett felém.
-Ne haragudj. – morogtam vissza. – Csak most, ahogy beléptem…olyan más volt, mint úgy általában.
-Ugyanolyan. Most szólok, nem akarom, hogy a húgommal járj.
Nagyot sóhajtottam és tudomásul vettem Paul óhaját. Visszaültünk az asztalhoz, ahol Sandra elbűvölő mosollyal nézett rám. Én az asztal alatt kaptam egy erős rúgást kedves barátomtól. Mérgesen néztem vissza rá, majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve a lány felé fordultam.
-Van kedved eljönni velem vacsorázni?
Amint kimondtam, már meg is bántam, de nem éreztem lelkifurdalást. Paul felpattant székéről és odajött hozzám. Szeme szikrákat szórt.
-Paul! Ülj már le! – hallatszott Sandra lágyan zengő édes hangja. – Hát persze, Jared, szívesen.
Fél órával később Samnél ültünk. Paul remegett az indulattól, épp ezért Sam javaslatára átváltozunk farkassá.
Mi van veletek?
Jaredet kérdezd. – morogta Paul. Sam várakozva fordult felém.
Elhívtam Paul húgát randizni és ez nem tetszik Paulnak.
Paul csak morgott. Sam pedig csak annyit kérdezett.
Mit éreztél, amikor megláttad?
Hát…ez jó kérdés. Valami nagyon jót. Valami olyasmit, hogy mindig vele akarok lenni és hogy nagyon szeretem.
Ennyi elég volt Paulnak. Rám ugrott és elkezdett harapdálni. A támadás váratlanul ért, de azért az első harapások után én is visszamartam. Sam választott szét minket.
Paul! Paul! Nyugi! Ez teljesen normális…vagyis. Na elmagyarázom.
És megtudtuk, hogy a farkasoknál van egy olyan dolog, amit úgy hívnak, hogy bevésődés. Minden farkasnak van egy lelki társa, akivel élete végéig együtt él.
Hát én megtaláltam ezt a társat és nagyon szeretem. Azóta Paul már kezd megbarátkozni a gondolattal, hogy a húga lesz az én szerelmem, feleségem, lelki társam és minden egyéb gyönyörűség, mégsem tudott még teljesen megbocsátani.
Kettős érzelmeim vannak a farkasosdival kapcsolatban. Egyrészt szeretnék az embereknek segíteni. Farkas voltom nélkül sosem találtam volna meg az igaz szerelmet, hiszen sosem mertem volna odamenni Sandrához. De elvesztettem a legjobb barátomat, ami nagyon fáj nekem. Paullal azt hittük sosem fogunk összeveszni, vagy elválni. Mégis sikerült és ez részben ennek az egésznek köszönhető. Ha Paul változik át előbb, akkor Sam vele barátkozik inkább, megérti mi történik velem és talán könnyebben elfogadta volna a Sandrás dolgot is. De így még mindig kicsit féltékeny rám és ezt nehezen tudom felfogni. Paullal barátok vagyunk, de már koránt sem olyan szorosan, mint eddig. Persze, most is tud minden gondolatomról, sőt ha komolyan vesszük, akkor most tudja csak igazán az összes gondolatomat, mégsem vagyunk egy hullámhosszon. És ezt sosem fogom megbocsátani ennek az átváltozásnak.
|