Már másnap belekezdtem az én kis akciómba. Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, s felkészültem a legrosszabbra, hogy esetleg nem fog sikerülni a tervem. Jake és én megbeszéltünk, hogy hogy is kellene meggyőzni a farkasokat arról, hogy ez a legjobb megoldás. Többször elpróbáltam magamban, hogy mit fogok mondani, s kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Nyugalom! Ennyire nem kellene idegesnek lenned! - tette nyugtatóilag a kezemre Jake a kezét.
Odabent ültünk a lakásban, s Jake éppen egy nagy tányér pörköltet tömött magába.
- Természetes, hogy ideges vagyok. Rajtam múlik minden! - motyogtam feszülten.
- A családod nem is tudja mire készülsz. Ha esetleg elbuksz... - itt óvatosan rám pillantott - akkor nem fognak tudni róla.
Nagyot sóhajtva felálltam, s a mosogató felé indultam. Már vagy két teljes napja nem takarítottam ki, pedig a koszos edények csak gyűlnek és gyűlnek. Főleg, hogy egy vérfarkas a barátom. Jake naponta vagy 6-szor eszik, és az étvágya soha nem megy el. Evés előtt mindig elmegy futni az erdőbe, hogy kissé erősítse farkas izmait.
- Muszáj most mosogatnod? - kérdezte, mikor észrevette, hogy elkezdem engedni a forró vizet.
- Valamivel le kell foglalnom magamat. Megbeszéltük, hogy csak este megyünk át hozzájuk, és addig nem tudnék mit csinálni - nem akartam vitatkozni vele.
Jake felállt, üres tányérját a többi koszos edény közé dobta.
- Nagyon sajnálom, hogy ennyi gondot okozok neked! - suttogta a fülembe sajnálkozó hangon, miközben átölelte a derekamat.
- Ugyan! - legyintettem - miért haragudnék? Örülök, hogy ennyire jól érzed magad!
S valóban így éreztem. Az életünk, ha lehet így mondani, most tökéletes volt. Jake és én harmóniában éltünk, nem voltak vitáink már régóta.
- Mázlim van, hogy te vagy a barátnőm! - motyogta a nyakamat csókolgatva.
Megfordultam, s rátapasztottam a szájára a számat, s jó erősen megcsókoltam. Jake, mint mindig, most is felkapott a derekamnál fogva, s a pultra ültetett.
- Milyen kis gonosz nő személy vagy te! Tudod, hogy kell levenni a lábáról egy vérfarkast! - nevetett mély hangján.
Annyira jóképű volt amikor nevetett, de úgy egyébként is. Nekem van mázlim, hogy ő engem szeret, s hogy megadatott az esély, hogy én is szerethessem.
- Szerintem te ne szólj egy szót sem! Most is azon vagy, hogy eltereld a figyelmemet, igaz? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
Jake ártatlan képet vágott, de nem tudta elrejteni a szája szélében bujkáló apró mosolyát.
- Nem értem, miről beszélsz! - füllentett, de most már szélesen vigyorgott.
Újra megcsókolt, de ez alkalommal a telefonom csörgése szakított félbe minket. Azonnal kiugrottam Jake karjaiból, s felkaptam a telefont.
- Halló! - szóltam bele kíváncsian, elég rég kaptam már bármilyen fajta hívást.
- Nessie! De örülök, hogy hallom a hangodat! - csendült fel anya kellemes hangja a mobilban.
A szívemet melegség járta át, csak most jöttem rá igazán, hogy mennyire hiányzott már nekem.
- Szia! Annyira sajnálom, hogy nem hívtalak titeket, csak tudod rengeteg volt a dolgom, a berendezkedés, meg minden! Sajnálom, de tényleg! - kértem bocsánatot.
Anya halk kacaját még Jake is meghallotta, mert kedvesen mosolyogni kezdett.
- Dehogy haragszom! És én sem hívtalak téged, s ez nagyon bánt! Mostanában tudod, nem mennek olyan rendben a dolgok. Apád nagyon ki van akadva, szegény azt sem tudja hol áll a feje. Hiányzol neki. És nekem is - magyarázta.
- Te is hiányzol nekem, és a többiek is. Kivéve apát. Nem tudom elképzelni, hogy bármennyire is hiányoznék neki! - horkantam fel mérgesen.
- Pedig így van, akár hiszed, akár nem. Szeretne veled beszélni, édesem - mondta anya.
Meglepett, hogy apa keresi a társaságom, de azért óvatos maradtam.
- Nem akarok vele megint veszekedni. Jelenleg rengeteg más gondom is van - ellenkeztem a fejemet rázva.
Hallottam anya hangos sóhaját.
- Adj neki egy esélyt! Azt hiszem, csak bocsánatot akar kérni tőled! - kérlelt anya szomorúan.
Elgondolkodva rágcsáltam az alsó ajkamat. Jake közelebb lépett hozzám, hátulról átölelt engem.
- Mikor? - tettem fel a következő kérdést.
- Ma este tízkor itt. Kérlek gyere el! - anya hangja bánatosan, könyörgően csengett.
- Ott leszek! - ígértem - de most mennem kell! Puszilom a többieket! Szia!
Azzal már ki is nyomtam a telefont. Jake kérdőn nézett rám.
- Apa találkozni akar velem ma - feleltem - el fogok menni, mert érdekel, mit akar mondani nekem.
Jake mérgesen horkantott egyet.
- Nem érdemli meg, hogy beszélj vele! Nem emlékszel, hogy mennyire ellenzi a kapcsolatunkat?! Most is csak le szeretne beszélni téged arról, hogy velem legyél! - mondta dühösen.
A hangjából enyhe félelmet hallottam kicsendülni, vagy csak képzelődtem volna.
- Arról ne is álmodjon, hogy én el foglak téged hagyni! Hogy képzeled?! Hogy majd ha apa arra kér, én elhagylak?! Tiszta hülye vagy! - vádoltam meg nevetve.
Jake sértett képet vágott.
- Nem kellene kinevetned. Igenis van okom a félelemre Nessie. Most még velem vagy, de mi van, ha találkozol egy másik, nálam sokkal jobb fiúval?! Mi van, hogy valaki másba leszel szerelmes?! - kérdezte szomorúan.
Nem bírtam ki, így hát halkan elnevettem magam.
- Most mi olyan vicces?! - förmedt rám Jake.
- Nem hiszem el, hogy hogy lehet valaki ennyire értetlen! Hát még mindig nem hiszed el, hogy én csak téged szeretlek! Nem mást! Téged! - bújtam hozzá a mellkasához.
- Az a legnagyobb bajom, hogy nem tudom miért... - motyogta, s megcsókolta a fejem búbját.
- Ezt én is kérdezhetném. Miért szeretsz te engem? - mosolyogtam rá.
- Mert csak... - vonta meg mindkét vállát, s ajkaival lezárta az enyémeket.
Estefelé elindultam arra a bizonyos meggyőzésre. Jake is velem tartott, pedig mondtam neki, hogy nem kötelező, de ő nem hallgatott rám. Már tegnap felhívtuk az összes farkast, hogy jöjjenek a partra, mert valami fontosat kell mondanom nekik. Egyikük sem értette, hogy miért vagyok ennyire zaklatott, mikor remegő lábakkal feléjük közelítettem. Jake szorosan fogta a kezemet, nem engedte volna el egy pillanatra sem.
- Sziasztok! - köszöntem nekik félénken.
Az én köszönésemhez képest Jake-é valóságos csata kiáltásnak hatott. Olyan hangosan kiáltotta el magát, hogy majdnem megsüketültem.
- Sziasztok! - köszöntöttek minket a farkasok is.
Félve néztem rájuk, hisz mind olyan áthatóan méregettek, hogy úgy éreztem, az én gondolataimba is belelátnak. Embry, Quil, Seth, Leah, Jared és Paul voltak itt, a két legkisebb inkább nem jöttek el. Ők még úgy sem értenék annyira ennek a dolognak a fontosságát.
- Na, miről lenne szó, Renesmee? - kérdezte Jared szélesen vigyorogva.
- Hát... a szerződésről. Vagyis pontosabban a határvonalról - motyogtam lesütött szemekkel.
Leah villámló tekintete találkozott az én félénk tekintetemmel. Soha nem beszéltem vele olyan sokat, mégis olyan ellenségesen méreget mindig, amikor meglát.
- Mi van vele? - kérdezte Leah kissé keményen.
Jake szúrós szemekkel nézett rá, s csendre intette. Leah ugyanis az ő falkájához tartozott, most pedig, hogy Sam lemondott a farkas létről, Leah-n és Seth-en kívül mindenki Jared, az új alfa falkájához tartozott.
- Csend legyen Leah! Csak akkor szólj, ha nagyon muszáj - kérte Jake alfa hangján, így hát Leah nem ellenkezhetett.
Jared kíváncsi tekintettel figyelt minket, leolvastam az arcáról, hogy amennyire érdeklődve figyel, annyira ideges is.
- Jacob, te tudod mirtől van szó? - fordult szerelmemhez.
- Igen, de jobb szeretném, ha, Nessie mondaná el! - megszorította a kezem, hogy erőt adjon, s kissé távolobb lépett tőlem, hogy teret adjon.
Remegő hangon belekezdtem a mondandómba. Nem szóltak közbe, de látszott rajtuk, hogy nagyon idegesek lettek attól, amit mondtam nekik. A végén szavazásra bocsátottam az egészet.
- Szeretném ha szavaznánk. Ki szeretné, hogy megváltozzon a szerződés? - kérdeztem, mire csak néhány kéz emelkedett fel.
Jake és Seth volt csak az, akik igennel szavaztak, a többiek bocsánat kérően néztek rám.
- Sajnálom, Nessie, de nem lenne ínyemre, ha vámpírokkal kellene itt társalognom, ugye megérted? És ezzel nem rád célzok, mert te olyan vagy, mintha a húgom lennél! - nézett rám bocsánat kérően Jared.
- Semmi baj, megértem - hajtottam le szomorúan a fejemet.
A tervem nem úgy sült el, mint ahogy gondoltam. Elvesztettem a csatát. Oda a határvonal megváltoztatásának a terve. Hogy is gondoltam, hogy sikerülni fog?
- Én is sajnálom, Nessie! - állt fel Embry, nyomában Quil-lel, s mindketten magukhoz öleltek engem.
Nem tehettem róla, de kicsordultak az első könnycseppek a szememből. Egyszer az életben tényleg valami jót akartam tenni a családomnak, erre ez sem jön össze. Hogy lehetek ennyire balfék?
- Semmi baj, édesem! - törölte le Jake a szememből kifolyó könnyeket, s magához ölelt.
- Nincs semmi bajom! Csak egy kicsit elszomorodtam, de hogy is hihettem azt, hogy sikerülni fog? - szidtam magamat.
- Majd meglátogatod őket annyira, ahányszor csak akarod, rendben? - kérdezte kedvesen.
- Igen. És ha már a látogatásról van szó, akkor nekem mennem kell. Apa már biztosan vár rám! - a tűz körül ülő farkasokra mosolyogtam.
Mindegyikőjüket megöleltem, majd egy csókot nyomva Jake szájára elindultam apához. Mikor odaértem, apa már várt rám. Nekidőlt az egyik fa törzsének, s az égre bámult.
- Örülök, hogy eljöttél - mondta, mikor közelebb léptem hozzá.
- Kíváncsi vagyok, miről akarsz beszélni. Ha Jake-ről van szó, akkor már el is mehetek! - figyelmeztettem, de ő megrázta a fejét.
- Most nem azért hívtalak ide, hogy róla beszélgessünk. Rólunk van szó... - motyogta szomorúan - szeretném, ha végre kibékülnénk.
- Ez csak most jutott eszedbe? Szerinted nem ezt akarom már régóta?! Hogy béke legyen a családban?! De te mindig csak engem piszkáltál, na meg Jake-t! - vádoltam meg.
- Tudom - válaszolta - és nagyon megbántam mindent. De te a lányom vagy Nessie. Nem akarok haragban lenni veled!
- Azzal már elkéstél! Mert mérges vagyok rád! Szerinted bármikor megbocsátok neked?! - kérdezte gúnyosan.
- Reméltem, hogy ez lesz... - suttogta.
- Szeretném, ha minden rendben menne köztünk, de csak akkor, hogy ha te megteszel nekem valamit... - kezdtem bele habozva.
- Akármit.
- Békülj ki Jake-l, s akkor én is kibékülök veled - kértem.
Apa elgondolkodva ráncolta a homlokát, de végül lassan bólintott.
- Megteszem, amit kérsz. Érted bármit.