Halál... Mindenki másképp reagál, mikor meghallja ezt a szót. Egyesek félve, rémülten mondogatják, hogy ők bizony sohasem fognak meghalni, mert nem akarnak. Az ilyenek félnek. Pedig a halál is csak egy lét, s ha már halott vagy, nem érezhetsz fájdalmat. Egy másik része az embereknek csak simán vállat von ennek a témának hallatán, s nem gondolkozik komolyabban el rajta, hogy mi is történik azután, hogy meghaltunk. Vajon örökre elvész a lelkünk azzal együtt, hogy a szívünk leáll? Vagy van bármi lehetőség az életre. Nagyon kevés, szinte csak egy maroknyi része az emberiségnek hisz csak abban, hogy van élet a halál után. Én azok közé tartoztam, akiket hidegen hagyott ez a dolog, és nem foglalkoztak vele különösebben. Akkor még nem is tudtam, hogy mennyire rosszul tettem, hogy nem hittem az halál utáni életben. Soha nem gondoltam volna, hogy mikor már a szívem nem dobog, az ereimben nem csorog többé vér, hogy nincs szükségem levegőre s vízre az életben maradáshoz, még élni fogok. Mert velem ez történt...
Néha még most sem tudom elhinni mindazt, ami az utóbbi 10 évben megtörtént velem. Annyira hihetetlen az egész, hogy ha egy embernek elmondanám, biztosan hülyének nézne. Pedig mi mindenhol ott vagyunk. Emberek között élünk, egy részünk rájuk vadászik, míg egy másik, egy nagyon apró kis rész állatokra. Mi vagyunk azok, akiknek bőre kemény, sérthetetlen, s ha napfénnyel találkozik, úgy csillog, mint a gyémánt. Mi vagyunk, kik ember feletti gyorsasággal és erővel rendelkezünk. Mi vagyunk, akik vérrel táplálkozunk. Mi vagyunk, kik halálos mérget termelnek. Mi vagyunk a világ leggyönyörűbb teremtményei. Mi vagyunk, kik sosem halunk meg. De hiába a szépség, az erő, s az emberek számára lehetetlen képességek... örökre szörnyek maradunk. A világ legveszélyesebb ragadozói, lelketlen, gonosz piócák vagyunk, kik gyilkolásra teremtettek. S hiába állatok vérén élünk néhányan, nem tudjuk elrejteni, hogy kik vagyunk. Örökre szenvedhetünk amiatt, akik vagyunk. Mert ez a mi sorsunk. S csak egy vámpír tudja igazán, hogy mit is jelent ez...
Nekem megadatott, hogy így is boldog legyek valamennyire, hisz itt van velem az, akit szeretek, annak ellenére, hogy többé már nincsen szívem. Ő az, aki visszahozta a fényt, s a reményt az életembe, aki segített elfogadtatni velem, hogy mi vagyok. Emmett mindennél boldogabbá tett engem, s megígérte, soha nem fog elhagyni. Nagyon remélem, hogy ez így is lesz. De egyik vágyamat, a legnagyobbat a világon még ő sem adhatja meg. Nekem, Rosalie Hale-nek, soha nem lehet gyerekem.
Emmett és az én találkozásom története igazán különleges, olyan dolog, amelyet soha nem felejtek el. Elmesélem nektek, hogy megértsétek, mit is érzek. Ez Emmett és az én történetem...