McCartney hadnagy egyre inkább azon gondolkodott, hogy kirakja hívatlan vendégit, akik ekkora marhaságot beszélnek. A kezét a nagy bajuszához emelte, és megsimogatta.

- Szóval maguk azt állítják, hogy egy bűnöző, ráadásul kiskorú lány, aki megszökött az óceánon keresztül Angliából, ide Kanadába, és itt fogja folytatni gyilkos tevékenységét. – foglalta össze.

- Ő nem egyszerű  bűnöző. Ő egy hidegvérű gyilkos! Rengeteg embert megölt, és olyan kínt tud okozni egy embernek, hogy a kínzott azt kívánja, inkább halna meg – pattant fel Jonathan.

- De ezt még nem sikerült bizonyítaniuk. Sem fényképpel, sem ujjlenyomattal. Nincs igazam? – állt fel a terebélyes McCartney hadnagy.

- Hát nem. Egyelőre. De nyomon vagyunk. Ehhez viszont az Egyesült Államoknak ki kell adnia nekünk a szökevényt – magyarázta a férfi.

- Ez Kanada! – kiabált a hadnagy. – Menjenek akkor az USA-ba, engem meg hagyjanak a marhaságaikkal. Viszlát!

És ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést.

Jonathan még akkor is hihetetlen mérges volt, mikor másnap már a repülőn ültek.

- Hát, Lucy, van egy rossz hírem. – jelentette ki, mikor leszálltak.

- Egy vámpír lányt kergetünk. Lehet ennél rosszabb? – nevetett fel a nő.

- Az említett lányt élve el kell fognunk – hajtotta le a fejét.

Lucy úgy érezte, az ereiben megfagy a vér.

*********

- Hát ez lenne a mi otthonunk – szólalt meg egyszer csak a doktor. Candy épp kilépett a fák mögül, és megpillantotta a nagy fehér házat.

- Ez gyönyörű. –  Csak ennyit tudott mondani. A ház lakói elmosolyodtak.

- Még nem is láttad belülről. – mosolygott Rosalie.

- Hát, akkor most megmutatjuk – kacsintott Emmett, és arcon csókolta Rosalie-t. Mind felléptek a hatalmas, régimódi verandára, ami az alsó szintet ölelte körül. Amikor beléptek, Candy-nek szinte leesett az álla.

- Ez hatalmas. Hány emeletes? – érdeklődött izgatottan. Maga sem tudta miért, de otthon érezte magát a házban. – Chuck! Neked is tetszik? – Húzta ki táskájából az útközben összeszedett vázát.

- Csinos kis ház – mondta a hal lelkesen, ám ebből a többiek csak bugyborékolást láttak.

- Tetszik neki? – kérdezte Alice, és a vázába nyúlt, hogy megsimogassa az apró állatot, az pedig élvezettel dörgölőzött kecses ujjának.

- Azt mondta, csinos kis házikó – ringatta meg az edényt Candy.

- Mindjárt nézek neki valami tágasabb üvegedényt, aztán szerzünk neki friss vizet – mondta Esme, és már el is tűnt a felfelé vezető lépcsőn.

- Szóval, hány emeletes? – ismételte meg Candy.

- Három. Megmutassam a fürdőt? – érdeklődött Alice.

- Megköszönném – mosolygott a lány. Alice karon ragadta, és felszaladt vele.

Sec-perc alatt az első  emelet végén voltak. Alice megtorpant egy ajtó előtt.

- Parancsolj! – tárta ki. – Ez az én fürdőm, de használhatod.

- Köszönöm – ámult el Candy a hatalmas fürdő láttán. – Amikor én még lakásban laktam, ekkora maga a ház volt. Amíg porig nem égett. – Egy pillanatra elkomorodott, majd ismét mosoly jelent meg az arcán. – Na, de ez nem fontos.

- Ha végeztél úgyis kifaggatunk – kacsintott Alice. – Most magadra hagylak. Ruhád van?

- Van. Bár régiek. Vennék  újakat, de az emberek illata megőrjít – sütötte le nagy, vörös szemét.

- Ha velünk szeretnél maradni, kikupálunk. Ha nem, akkor veszek neked, és úgy mehetsz. De majd megbeszéljük. Ha végeztél, gyere a földszintre. – Azzal magára hagyta a lányt. Candy levette mocskos cuccait, és beállt a zuhany alá. A meleg víz kényeztetés volt piszkos bőrének. Mikor megmosakodott, kiválasztotta a legjobb farmerját, és egy fekete, V nyakú rövid ujjú pólót. Nagy levegőt vett, és lesiklott a földszintre.

*********

- Rosszul hallottam, Jonathan. Mintha azt mondta volna, hogy élve el kell kapnunk – nevetett föl Lucy, de inkább volt félő visongás, mint oldott nevetés.

- Jól hallotta, kedves – bólintott a nyomozó. – Ha nem kapjuk el élve, a világ minden rendőre rajtunk fog röhögni, hogy milyen marhaságot képzelünk be magunknak. Ki fognak nevetni, és azt mondják majd „hé, az az ember nem egy vámpír? Most nem képzelődik, nyomozó?”. Közben pedig ránk mutogatnak, és fennhangon röhögnek rajtunk – morogta a férfi.

- Jonathan. Őszinte leszek hozzád. Én nagyon kedvellek, sőt, de úgy vélem ki kéne szállnunk ebből az egészből. Már nem a mi köreinket zaklatja. Én nem akarok meghalni, és azt sem szeretném, hogy te meghalj – hajtotta le a fejét a titkárnő.

- Micsoda? Azt akarod, hogy abbahagyjam? Most, amikor már tudom, mit kell tennem? – kelt ki magából a férfi.

- Én csak nem akarom, hogy meghalj – mentegetőzött a nő.

- Az kizárt, hogy én itt feladjam. Én meg fogom találni, el fogom kapni, és el fogom adni. Eldöntöttem, és nem fogsz megállítani – harsogta a nyomozó.

- Eladni? Mégis kinek? Miért? Kinek kellene? – sápadt el a nő.

- Te tényleg ilyen bolond vagy? Hát a feketepiacon, ott szívesen vennék. Egy csomó pénzt fizetnek majd érte, és mi gazdagok leszünk. Ő pedig újra és újra meg fog szökni mindenhonnan, ám én egy ügyes csellel, egy hipnózissal mindig magamhoz fogom visszacsalni, és így újra és újra eladhatom. Senki nem fog rájönni. Érted már, te nagyokos? – halkított hangján a rendőr. Lucy nem felelt, csak megfordult, és a csomagjával a kezében a jegypénztárak felé indult, hogy vegyen egy visszafele szóló jegyet.

- Lucy, hova megy? Jöjjön vissza! Most azonnal, vagy lecsukatom! – kiabált Jonathan, de sikertelenül. Lucy meg sem állt, könnyei patakokban folytak az arcán.

*********

- Nos, Catie – kezdte a doktor.

- Inkább Candy – javította ki a lány.

- Rendben. Kezdjük a legkönnyebbel. Hogy kerültél ide? – érdeklődött Carlisle.

- Hát, eddig Angliában éltem, egy kis faluban. Ne kérdezzétek a nevét, mert fogalmam sincs. Odakerült egy új rendőr, aki olvasott valami régi legendát, s ezért le akart fotózni. El akart kapni, és még nem tudom mire készült, de már mindegy is. Kinyírtam a kamerákat, és megmérgeztem a drágát. Nem volt szép, de már felidegesített. A mérget kiszívtam, miután szenvedett egy kicsit, aztán otthagytam – pirult el a lány.

- Megálltál? Kétszer is? – kapott a szón Carlisle.

- Persze. Már jó párszor. Például egyszer egy kis szigeten voltam, és egy fiatal indiánt meglőtt egy ellenséges törzs a mérgével, én meg kiszívtam, még terjedés előtt. De volt már, hogy csak szívóztam az áldozatommal. Akkor még nagyon fiatal voltam – mesélte a lány.

- Akkor nagyon jó az önuralmad. Gratulálok! Még Carlisle-t is túlszárnyaltad. Ez ügyes! – lepődött meg Alice.

- Köszönöm. – Valószínűleg Candy annál jobban is meglepődött.

- Emlékszel arra, hogyan lettél vámpír? – kérdezte Rosalie.

- Igen. Egy kis faluban laktam, ahol egy csomó őrült pasi lakott. Egyszer anyám elküldött, hogy menjek le a szomszédunk pincéjébe az úrnak krumpliért. Én persze szívesen lementem. Örültem, hogy nem kell apámék veszekedését hallgatnom. Amikor a pince végéhez értem, furcsa neszt hallottam, kissé kiabálás szerű hangot. Mintha szenvedett volna. Közelebb mentem, és akkor egy nő kitört egy halom szemét közül. A nyakamnak ugrott, és megharapta. De túl gyenge volt, én meg erős kislány, és lerúgtam. Éreztem, hogy nagyon fáj, ezért elfutottam, be az erdőbe. Aztán észleltem mi lettem, és elbujdostam. Elmentem kis szigetekre. És Bhutánba. Az volt a legjobb! Először azt mondták hasonlítok Siva szeretőjére, és tiszteltek. Még enni is adtak! – lelkesedett be a lány.

- És miért jöttél el onnan, ha ott ilyen jó volt? – kérdezte Jasper.

- Hát, igazából nem is tudom. Én szeretnék találni valakit, akivel együtt lehetek. Egy olyan személyt, aki olyan… olyan… mint te és Esme – mutatott a doktorra.

- Értem. És Angliában megtaláltad? – érdeklődött Esme, kissé elérzékenyülten a hasonlattól.

- Sajnos nem. A világ szinte minden táján jártam. És nem egy párom volt, de egyiknél sem éreztem, hogy a nagy Ő-vel lenne dolgom – vont vállat Candy.

- Ezt sajnálattal hallom – jegyezte meg szárazan Edward. Candy figyelmét nem kerülte el a merő gúny, ami kicsendült a lágy, dallamos hangból.

- Edward! – szólt fenyegetően Esme.

- Most mi van? Csak őszinte voltam – védekezett Edward.

- Folytassuk – emelte meg egy cseppnyit a hangját Carlisle. – Szeretnél velünk maradni?

Candy elfelejtett levegőt venni.

- Úristen. Igen! –  kiáltott fel.

- Hogy mi? – pattant fel Edward. De a hangját senki sem hallotta, mindenki el volt foglalva az éljenzéssel.

*********

Lucy már a gépen ült és fogalma sem volt, hogy most mit tegyen. Ha odaállna a főnökei elé, és közölné, hogy Jonathan egy vámpírlányt óhajt eladni kísérletekre, mind a hasukat fognák a röhögéstől. Úgy döntött, inkább elfelejti ezt az egészet. Felmond, és végre átveszi apja helyét a hotelvezetésben. Úgyis mindenki ezt akarta. Sóhajtott, majd elnyomta az álom.

Jonathan közben azon agyalt, miként tehetné el láb alól a nőt. Egyelőre semmi nem jutott eszébe, de biztos volt benne, hogy előbb vagy utóbb – s úgy nézett ki, hogy inkább utóbb – eszébe jut egy remek kis terv.

*********

- Szia, Edward! – integetett Bella másnap a fiúnak.

- Szia – mosolyodott el. Egész hétvégén nem mosolygott, és úgy érezte, már nem is képes rá.

- Milyen volt a vadászat? – kérdezte a lány, miközben Edward magához ölelte.

- Laktató – vigyorodott el a fiú.

- Mi baj van? – kérdezte Bells.

- Utálom, hogy mindent észreveszel – sóhajtotta Edward.

- Én meg utálom, hogy nemsokára 18 vagyok, mert valaki… - de nem tudta befejezni, mert a fiú  erősen befogta a száját.

- Ki ne mond! – hörögte.

- Jól van, na – legyintett Bella lemondóan. – Akkor ma is megyünk hozzátok?

- Nem biztos, hogy ez jó ötlet. Tudod, új taggal bővültünk. És ő még gyakorlaton van – sóhajtotta.

- Mondj el mindent – kérte a lány, és letelepedett egy padra.

Edward elmondott mindent, az ellenvetéseitől kezdve, a lány iránti ellenszenven keresztül, egészen Carlisle ötletéig, miszerint Candy közelébe kéne vinni Bellát, mert neki van a legvonzóbb illata. „Ha ezt kiállja, mindent kiáll” alapon, gyakorlásként.

- Oké. Akkor mikor indulunk? – mosolygott Bella az ötlet hallatán.

- Kizárt dolog! Az a lány egy ragadozó. Nem mehetsz a közelébe! – jelentette ki Edward.

- A jövendő családom tagja. Meg akarom ismerni! Edward Cullen! Nehogy azt mond, hogy nem leszek soha vámpír, mert esküszöm, nagyon mérges leszek, és követelem, hogy most azonnal vigyél a házatokhoz – darálta Bella ellentmondást nem tűrő hangon.

- Csak tudnám, miért vagy ennyire őrült. És ha már az vagy, miért szeretlek mégis ennyire – sóhajtotta Edward, és jeges ajkait nagyon lassan Belláéhoz érintette, akinek a pulzusszáma jelentősen megnőtt. Majd besegítette a lányt a kocsiba, és a házukhoz hajtott vele.

- Esme, Carlisle! Megjöttünk – lépett be a házba. Esme rögtön ott termett, és átölelte Bellát.

- Üdvözöllek, kedvesem. Olyan régen láttunk. Gyere beljebb. – Ekkor furcsa zajok hallatszottak.

- Uramisten! Ti meg akartok mérgezni! – csengett egy mezzoszoprán hangocska fentről.

- Nem lesz semmi baj – hallatszott Carlisle megnyugtató hangja.

- Persze. Feltéve, ha nem veszek levegőt – fújta hang.

- Catie Anne Gettysburry! Csillapodj! – dörrent Rosalie hangja. Egy egész csapat vonult le a lépcsőn. Carlisle lépkedett elől. Mögötte Alice és Jasper, utánuk az ismeretlen, akiből alig látszott valami, a végén pedig Rosalie és Emmett.

- Szia, Bella! – mondták szinte egyszerre, leszámítva persze az idegent.

- Sziasztok – mosolygott Bella is.

- Hadd mutassam be neked családunk legújabb tagját, Catie Anne Gettysburry-t, röviden Candyt – mondta Carlisle, mire Alice és Jasper félreállt.

Amikor meglátta a lányt, Bella elfelejtett lélegezni. Rosalie is gyönyörű volt ugyan, úgy, mint egy rajzolt hercegnő, ám ez a lány, Candy, lenyűgözte Bellát. Derékig érő, sötét haja lágy hullámokban fogta körül. A szeme vörös volt még, de kezdett színt cserélni, így egy kavalkád lett. Nem volt magasabb Bellánál, de a lábai hosszabbak voltak. Tökéletes alakját egy lenge nyári ruha fedte. A ruha éppen csak sejtette formás melleit, amitől még vonzóbb lett.

- Szia! Nagyon örülök – villantotta ki enyhén hegyes szemfogait. – Nem túloztatok. Tényleg isteni illata van.

Erre a mondatra Emmett rögtön a lány köré fogta karjait. Bella először azt hitte, csal a szeme, de aztán rájött, hogy mégsem. Emmett és Candy arcvonásai szinte megegyeztek.

- No, ne parázz! Nem fogom megenni – kacagott fel a lány, amitől Bella ismét elalélt. Nem hitte, hogy hall valaha Alice kacagásánál szebbet, de tévedett. Mintha szélcsengőt lengetett volna meg a szél, úgy csilingelt, és töltötte be a szobát a lány nevetése.

- Addig léteznél – morogta Edward. Emmett elengedte.

- Nagyon hasonlítotok – nyögte Bella.

- Parancsolsz? – kérdezte Esme.

- Emmett, és Candy. Nagyon hasonlítanak – tért magához. Mindenki a két említettre meredt.

- Tényleg. Ugyanolyan az orruk – mondta Esme.

- Meg a fülük – ragozta Carlisle.

- És a szemük vágása is – lepődött meg Jasper.

- Különös – vont vállat Rosalie.

- Az – hagyták rá mind.

- Most pedig. Bella, megengeded, hogy rajtad edzek? – kérdezte Candy vidáman.

- Persze – lehelte Bella.

- Akkor irány a kert – vezényelt Alice.

Mind a kertbe indultak. Mikor kiértek, észrevették, hogy közben kisütött a nap.

- Bukta – jegyezte meg Edward fennhangon.

- Miért? Így is jó! Úgyse lát minket senki – vont vállat Candy, és Emmett-tel a nyomában megindult Bella felé.

*********

- Áh, Miss Largett. Hogy-hogy ilyen hamar hazatért? És merre van a hadnagy? Csak nincs valami gond?– üdvözölte a parancsnok a szobájában Lucy-t.

- Azonnali hatállyal felmondok – jelentette ki Lucy.

- Micsoda? Kérem, gondolja ezt át újra. Maga egy kiváló rendőr… - kezdte a parancsnok, ám a nő egy kézmozdulattal leintette.

- Már gondolkodtam eleget, parancsnok. Végeztem – mondta, azzal kivonult a titkárnőhöz a szükséges papírokért.

Jonathan eközben kétségbeesetten próbált a lány nyomára bukkanni, mondani sem kell, eddig sikertelenül. Épp egy kis kocsmában ült, amikor egy nő szólította meg.

- Jó estét, uram – mosolygott rá az igen csábító hölgy.

- Szép jó estét magának is – lepődött meg a hadnagy.

- Mi lenne, ha együtt töltenénk? – érdeklődött a nő.

- Nézze hölgyem, maga tényleg nagyon vonzó, de most épp egy hatalmas problémám van – kezdte a férfi.

- Édesem, a hatalmas nem kifejezés. A vámpírfogás öngyilkosság! – sóhajtott a nő.

- Honnan tudja? – esett le Jonathan álla.

- Tegeződjünk. A nevem Melissa Raven. A tied Jonathan, és ennyi nekem elég! Segítek neked – jelentette ki, és a férfi melletti bárszékre telepedett.

- Rendben, de mi hasznom Nekem ebből? – tudakolta a férfi.

- A pénz – vont vállat a nő.

- És neked?

- 45% az enyém.

- Legyen 30%, és megegyeztünk.

- Rendben – azzal kezet ráztak, és nekiálltak kitervelni, hogyan fogják elkapni Candyt.

*********

Emmett szorosan a lány mögött lépkedett, készen arra, hogy bármikor elkapja. Már csak néhány lépésnyire voltak tőle, mikor Candy megállt.

- Ma eddig, és… - kezdte, de félbeszakadt. – Emmett!

A fiú medvekarjai a lány karcsú dereka köré fonódtak, aki épp felvette volna a támadó helyzetet.

- Fú, köszi. Egy hajszálon múlt – nyögte a lány, és kisöpörte a szemébe hullott hajszálakat.

- Nagyon szívesen. Már elengedhetlek? – kérdezte a mackó.

- Igen. Már nyugodt vagyok – mosolygott a lány. Bella fel sem fogta, mi történt. Mióta a lány kibújt az árnyékból, csak a bőrére tudott figyelni. Azon gondolkodott, vajon neki hogy állna ez a csillogás.

- Folytassuk? – kérdezte Carlisle Bellát.

- Felőlem – nyögte a kérdezett.

- Rendben – mondta Candy, és ismét megindult. 

Két hét múlva Candy minden kockázat nélkül közelítette meg Bellát, ezért Carlisle megengedte neki, hogy Alice és Rose társaságában vásárolni menjen. Persze, akkor már ment Jasper és Emmett is. Egy felhős délután útra keltek, és Port Angeles felé hajtottak Rosalie piros BMW-jével. Beértek egy, a városhoz képest nagy áruházba. Alice körülbelül minden boltba berángatta Candyt. Rosalie volt a kritikus, Emmett, és Jasper pedig a férfi vélemény. Minden boltból minimum 1 táskával jöttek ki. Nap végére Emmett úgy nézett ki, mint egy karácsonyfa.

- Na, csajok, nincs több bolt. Nem fogunk elférni a kocsiban! – nevetett fel Jasper, mikor Rose és Alice már éppen azon agyaltak, mi legyen a következő megálló.

- De még nem is vettünk sok mindent – lepődött meg Rosalie. Emmett jelentőségteljesen végignézett magán.

- Kicsim, ha ember volnék, már megszakadtam volna – kacagott.

- Elég már, csajok. Jövünk máskor is! – mondta Candy. Beültek a kocsiba, és csak akkor kapcsoltak, hogy már este kilenc van.

- Mikor is indultunk? Egykor? – kérdezte Jasper Alice-t szemrehányóan.

- Fél egy, drágám – vigyorodott el.

- Hát, emberek! – kezdte Candy. – A pénzköltés fárasztó elfoglaltság.

Erre mindannyiukból kirobbant a kacagás.