Egy hét telt el azóta, hogy tervemmel kudarcot vallottam. Elérkezett Billy temetésének a napja is. Jacob és én már javában készen álltunk a vendégek fogadására. Rossz volt látni, hogy Jake mennyire szomorú lett megint, pedig az elmúlt hetekben úgy éreztem, kezdi kiheverni apja halálát. Lehet, hogy tévedtem. Lehet, hogy csak el akarta rejteni a szomorúságát, s legbelül nagyon is boldogtalan volt Billy miatt.
- Hamar túl leszünk rajta - fogtam meg a kezét, hangom nagyon lágyan csengett.
- Tudom. A baj csak az, hogy már most szörnyen érzem magam, mi lesz akkor, amikor apámat a földbe helyezik? - kérdezte elgyötörten, s lehanyatlott a kanapéra.
Mellé ültem, fejemet a mellkasához szorítottam, kezemmel átöleltem a hátát, s lassan simogatni kezdtem. Meg szerettem volna nyugtatni annyira, amennyire lehet. Enyhíteni akartam a fájdalmán.
- Én ott leszek veled. Együtt elég erősek leszünk ahhoz, hogy ki bírjuk - válaszoltam nyugtatóilag.
Jake elmeredt a távolba, de a kezét nem vette ki az enyémből.
- Apa gyermekkoromban sokat mesélt a vámpírok és a vérfarkasok csatározásairól. Soha nem hittem el ezeket a históriákat, de egyszer csak magam is belecsöppentem... - kezdett bele, nagyot horkantott.
- Hogy jön ez most ide? - érdeklődtem.
Jake mélyen a szemembe nézett, ajkán halvány kis mosoly játszott.
- Mikor kiderült, hogy vérfarkas vagyok, azzal együtt megtudtam azt is, hogy Bella szerelme egy vámpír. Hogy Bella előbb tudott és hitt ezekben a dolgokban, mint én. Nagyon zavart, hogy titkolózott előttem... - hangosan felsóhajtott - apa mindig mellettem állt. Azt mondta, hogy felejtsem el Bellát, s éljem az életem. Persze nem hallgattam rá, s tovább próbáltam meghódítani anyád szívét. Sikertelenül. Bár szeretett engem, őt választotta. Soha nem bántam meg. S bár akkor még nagyon szomorú voltam a döntése miatt, most már hálát adok az istennek, hogy apád s anyád egymásra találtak. Mert csak így születhettél meg te...
- Billy nagyon jó ember volt - mondtam én is - nem igazán álltunk közel egymáshoz, de mindig is úgy hittem, hogy benne meg lehet bízni.
Jake megszorította a kezemet.
- Méltó arra, hogy egy gyönyörű temetésben legyen része. Billy Black volt az igazi bölcs, akiben mindenki megbízott. Soha nem fogok megfeledkezni róla, hogy ő volt az apám... - suttogta elmeredve.
Rámosolyogtam, s jó szorosan hozzábújtam, hogy élvezhessem teste melegét.
- Mennünk kellene - motyogtam kelletlenül, soha nem volt ínyemre temetőkben járkálni.
Jake-ért természetesen bármit meg teszek. Még ezt is. S Billy tényleg megérdemli, hogy mindenki ott legyen, s elkísérje utolsó útjára.
- Rendben van. Gyere! - húzott fel maga után a kanapéról Jake.
Ezentúl a saját lábunkon mentünk. Jake gyorsan farkassá változott, s megiramodott, én pedig követtem őt. A temetésen csak a farkasok, a tanácsbeliek, és azok az emberek fognak részt venni, akik ismerték Billy-t, s tudnak a farkasok létezéséről. Jake szűk családi körben akarta megrendezni a temetést, ahová anyát is meghívta, mint egyetlen vámpírt. A temető nem a rendes Forks-i temető volt, hanem egy, fent a hegyekben lévő hely, melyet csak nagyon kevesen ismertek. Ez már nem La Push-ban feküdt, pont ezért jöhetett el anya is.
- Nyugalom... - suttogtam Jake nagy farkas fülébe, mert észrevettem, hogy a légzése hirtelen felgyorsult.
A válasz Jake-től egy apró kis morgás volt, melyet valami ilyesminek véltem: Semmi bajom!
Gyorsan végigjárattam a tekintetemet a többi jelen lévőn. A farkasok pont mint Jake, szintén farkas alakban ültek leghátul. Jake is megindult feléjük, én pedig most is követtem. Észrevettem anyát. A tömegtől egy kicsit távolabb állt, s meredten bámulta a középen fekvő sírt. Végignéztem rajta. Mint mindenki, ő is fekete ruhát viselt, mely olyan jól illett fehér bőréhez. Anya gyönyörűen festett, s néha komolyan nem értettem, hogy lehetek én a lánya, mikor ő szép, én meg nem.
- Jake, mindjárt jövök, csak beszélek anyával - szóltam szerelmemnek, aki nagy farkas fejével bólintott.
Emberi léptekkel sétáltam oda, anya pedig ahogy észrevette, hogy közeledem, mosolyogni kezdett.
- Szia Nessie! - köszöntött szomorúan mosolyogva, s óvatosan megölelt.
Annyira gyengéd volt az ölelése, hogy az már egyszerűen furcsa volt.
- Szia! Nem éppen a legjobb hely a találkozásra, nem igaz? - kérdeztem nevetve.
Anya egyetértően bólintott.
- Eszembe jutottak bizonyos dolgok Billy-vel kapcsolatban. Emlékszem, mennyire meg akart óvni engem Cullenéktől. Most már teljesen tisztában vagyok vele, hogy csak a jó szándék vezérelte... - suttogta elgyötörten.
- Nehogy elszomorodj! - figyelmeztettem.
- Nem tehetek róla. Te nem ismerted olyan jól, mint én, bár még én sem nagyon tudtam róla mindent - motyogta.
- Jake hogy van? - kérdezte őszinte érdeklődéssel.
- Hát... elég rosszul. Szegény nagyon szomorú - válaszoltam, s elnéztem szerelmem felé.
Ott ült a többi farkas között, hatalmas fejét a mancsaira hajtotta, s a sírt bámulta. Szeme sarkában egy hatalmas farkas könnycsepp csillogott.
- Menj vissza hozzá. Én el leszek egyedül. Neki viszont szüksége van rád, Nessie - tolt el abba a irányba.
- Igazad van - feleltem, s visszamentem Jake-hez.
Jöttömre felemelkedett, én pedig átöleltem a testét annyira, amennyire csak tudtam. Erősen szorítottam, hogy lelket öntsek belé.
- Szeretlek! - mondtam halkan.
Jake halk, dorombolás szerű hangot hallatott. Tudnak a farkasok dorombolni? Vagy Jake hirtelen kutya-macska lett? Elmosolyodtam ezen a nevetséges ötleten. A pap egyszer csak megjelent, szintén feketében, s mély hangján belekezdett a beszédébe. A pap egyébként a tanács egyik tagja volt.
- Azért gyűltünk ma össze, hogy örök nyugalomra helyezzük Billy Black-et. Billy nem csak nagyszerű ember, s barát volt, de ezenkívül még remek vezető, s apa is. Mindenki ismerte, szerette őt, ő volt az, akitől bármikor segítséget kérhettünk. Ha ő nem lett volna, mi rengeteg dologban nem tudtunk volna döntést hozni. Ezen a szent napon emlékezzünk rá. Emlékezzünk arra, hogy milyen jó ember is volt ő. Emlékezzünk jó tetteire, mert csak azok voltak neki. S ha mégis vétkezett valamikor, mindig megbocsátást nyert. Mert igaz ember volt. A legigazabb a földön - mondta.
A környéken nagy csend támadt, mindenki várta, hogy megint elkezdje a beszédét, de ő ahelyett, hogy mondott volna valamit, odabent a sírhoz, s leöntötte egy tál vízzel.
- Ez a víz megtisztítja az ő lelkét. Tiszta szívvel és lélekkel fog átlépni a túlvilágra - kántálta - most pedig imádkozzunk érte!
Mindenki összetette a két kezét, a farkasok pedig a mancsukat, s elkezdtük mondani az imát. Jake és a többi farkas csak tátogtak, de tudtam, hogy magukban mindenkinél jobban imádkoznak. Az ima végén mindenki odabent a sírhoz, elhelyezte a hozott virágokat. Jake a szájában vitt egy hatalmas csokrot, s a sír közepére helyezte egy kicsit balra, mintha a szívére tette volna.
- Gyere, menjünk... - húztam magam után Jake-t, mert sehogy sem akarta átadni a helyet a többieknek.
Aztán hirtelen, egy kicsit talán gyorsabban is a kelleténél megiramodott. Gyorsan utána rohantam, kiabáltam, de ő nem akart megállni. Aztán mintha összeesett volna, a földre feküdt.
- Jake, jól vagy?! - kérdezte rémülten, s fölé hajoltam.
Farkas feje tiszta víz volt a könnyeitől. Fejét a lábaimra helyezte, s halkan szipogni kezdett. Elkezdtem simogatni, s egy dalt dúdolgatni. Sokáig ültünk ott így, s úgy tűnt, mintha az idő nem is telne, csak egy helyben állna.
- Ideje lenne hazamenni! - feleltem, s éppen felálltam, mikor észrevettem az erdő szélen álló apámat.
Annyira megijedtem hirtelen, hogy majdnem sikítottam egyet, de még időben befogtam a számat.
- Maradj itt, majd én beszélek vele! - szóltam Jake-nek, de ő farkas fejével arrébb lökött engem.
Értetlenül néztem rá, de ő nem törődött most velem, megiramodott apa felé. Azt hittem, hogy meg akarja támadni, ezért utána rohantam, s a farkánál fogva vissza húztam. Halkan morgott egyet.
- Nessie, engedd el! Beszélni szeretnénk egymással. Nem lesz harc, ígérem - szólt apa, mert hirtelen iderohant hozzánk.
- Arról akarsz beszélni vele, amire én kértelek? - kérdeztem reménykedve.
- Igen - válaszolta lehajtott fejjel.
Látszólag nagyon zavarban volt.
- Jacob, először is tudnod kell, hogy leginkább a lányom miatt teszem mindezt, mert szeretném, ha ő boldog lenne - kezdett bele.
Jake hangosan felhorkantott.
- Nem, egyáltalán nem veszekedni akarok - felelte apa, s csak ekkor jöttem rá, hogy Jake gondolatára válaszolt.
- Nem lehetne hangosan? - kérdeztem sértetten, de ők nem figyeltek rám.
- Bocsánatot akarok kérni mindazért, amit elkövettem ellened, s ellenetek. Ezentúl nem akarok veszekedni semmi miatt. Szeretném, ha békében élnénk, elvégre te vagy a lányom barátja, akár tetszik ez nekem, akár nem. Nem szólhatok bele az életébe, s a tiédbe sem. Megbocsátanál nekem, s megtennéd, hogy te is megpróbálsz velem normálisan viselkedni? - tette fel apa a legfontosabb kérdést.
Jake habozott. Felém fordította hatalmas fejét, kérdőn nézett rám.
- Kérlek! - kérleltem - a kedvemért!
Jake zavartan nézett hol apára, hol rám, de aztán végül erőteljesen bólintott.
- Köszönöm! - nézett rá hálásan apa, majd odalépett hozzám.
- Megtettem amit kértél, és tartani is fogom a szavat. Légy boldog Nessie, azzal akivel akarsz! - mondta, majd magához ölelt.
Én is visszaöleltem, de egyszer csak azt vettem észre, hogy eltűnt. Mintha nevetését hallottam volna az erdőből. Jake lassan elindult felém, s egyszer csak már ember formájában sétált oda hozzám. Döbbenetemben szóhoz sem tudtam jutni, Jake ugyanis teljesen meztelen volt. Annyira zavarba hozott mindaz, amit láttam, hogy zavartan elfordítottam a tekintetemet, s inkább a földet kezdtem el tanulmányozni.
- Minden rendben? - kérdezte Jake vigyorogva, bár a szemein látszott, hogy még mindig szomorú Billy miatt.
- Aha - válaszoltam tömören, nem tudtam lenézni.
- Most már van rajtam nadrág Nessie. Nem kell félned... - hallottam a hangján, hogy mennyire szórakoztatja a dolog.
- Nem félek, és nem is féltem! Csak... nem igazán vagyok hozzá szokva, hogy férfiak meztelenül járkálnak előttem! - morogtam.
- Imádom, amikor durcás vagy. És azt is, amikor zavarban vagy - nevetett lágyan, s ujjaival végigsimított ajkaimon.
- Nem vagyok zavarban! - ellenkeztem, ő pedig a derekamnál fogva közelebb húzott magához úgy, hogy teljesen hozzá préselődtem.
- Nem? - vonta fel mindkét szemöldökét - akkor sem vallanád be, nem igaz?
- Figyelj, ha ennyire nem zavar, hogy látom a... a... tudod midet, akkor miért nem aludhatunk egy ágyban? Én úgy sem alszok, s így is minden éjszakát azzal töltök, hogy téged simogatlak, miközben alszol! - válaszoltam.
Jake meglepetten nézett rám, biztosan nem tudott erről.
- Te a szobámban szoktál lenni, amikor alszok? - kérdezte kíváncsian.
- Igen! Miért nem lehetnék ott úgy, hogy te is tudsz róla? - kérdeztem nevetve.
Jake is elnevette magát.
- Rendben van. Ha annyira akarod, akkor rendben van. Együtt aludhatunk! - ígérte meg nekem.
- Köszi! És azt is, hogy kibékültél apával! - öleltem át.
- Nagyon szívesen! - aztán egy csókkal elhalgattatott.