- Boldog szülinapot Renesmee - rögtön ezt hallottam, amint kinyitottam a szemem. Boldogan elvigyorodtam, és felültem. Tehát, már 7 vagyok... persze kinézetileg már 17... hát igen, egy fél vámpír... és az agyi szintem is ott van, ha nem feljebb...Átöleltem nagynéném, Alice-t, aki egy ruha felé mutatott. Egy zöld koktélruha volt.
- Alice, ez gyönyörű! - sikítottam, mire az egész család odacsődült a szobához.
- Menjetek innen! Majd látjátok, ha átöltöztem  - vigyorogtam, mire mindenki elment Alicen és anyán kívül. Várakozóan néztem rájuk.
- Nem-nem tőlem kaptad, én öltöztetlek. - mondta Alice. Bólintottam.
- Én pedig az anyukád vagyok - mondta anya. Hát igen. Nyomós érv. Nem tehettem mást, behúztam az ajtón, azt pedig becsuktam. Felvettem a ruhát. Hozzá egy piros övet, cipőt kaptam. A hajam vörös volt, tehát pont passzolt. Kontyba kötötték, csak néhány tincs lógott le. Amikor készen lettem levonultam a lépcsőn, mint egy istennő. Az összes hímnemű lénynek elállt a lélegzete, majd reagált valahogy. Jasper elvigyorodott. Emmett halkan füttyentett egyet, mire apa fejbe vágta, majd mindketten elnevették magukat. Carlisle is mosolygott. Én Jacobot kerestem. Ő is ott volt, a hátát a falnak vetette. Mikor rám nézett elkerekedett a szeme.
- Gyönyörű vagy - mondta, majd a cipőjét kezdte fixírozni.  Jacob mindig a barátom volt, de most valahogy ettől a két szótol olyan kimondhatatlan boldogság tört rám, amitől magam is összezavarodtam. El néztem róla, és négy nagy ajándékot láttam meg.
- Hííí köszönöm! - kiáltottam, és az egyik ajándék csomagra vetettem magam.
- Mennyire nem olyan, mint te vagy Bella - mondta Emmett anyának, mire elnevették magukat. Én mohón nyitottam ki az első ajándékot, amit a címke szerint Alicetől volt. Kinyitottam a dobozt, ami ruhákkal volt tele.
- Köszönöm - mondtam, és a következő dobozt néztem, ami Emmettől, és Rosalietől volt. Egy hifitorony volt benne...pontosabban a részei...
- Uhm... nem hiszem, hogy ezt én össze tudnám rakni... - motyogtam zavartan.
- Nyugi, azt mi megcsináljuk. - mondta Emmett, majd felhangzott öblös nevetése. Én egy kis dobozt láttam meg, ami nagyapától, nagyitól, apától és anyától volt. Egy kulcs volt benne. Egy autó kulcsa.
- Egy autó! Ezt nem hiszem el! De hát nincs is jogsim! - kiáltottam fel boldogan.
- Majd lesz - mondta apa, és én boldogan öleltem át. Visszapillantottam az asztalra, és sajogni kezdett a szívem, hogy nincs ott más... Akkor Jake-től nem kapok semmit? Ekkor valaki megköszörülte a torkát. Jake...mit akar még, ha nem is ad ajándékot?
- Ki jönnél velem egy kicsit a kertbe? - kérdezte halkan. Meglepődtem.
- Persze... - mondtam és kimentünk. Jacob lefékezett.
- Nem tudtam, mit adjak neked... de végül is ez mellett döntöttem. - adta át ajándékát. Kinyitottam. Egy  nyaklánc volt benne, egy őzikés medállal.
- Jacob ez gyönyörű...köszönöm - suttogtam meghatódottan.
- Lenne még valami... - mondta rekedtesen. Felpillantottam rá, és kissé megdöbbentem, hogy milyen közel van hozzám. Meglódult a szívem. És megcsókolt. Én pedig vissza. A nyakára fontam a kezem, ő pedig átkarolt. De nem tartott sokáig, mert apa dühös morgása választott szét minket.
Szóval, amint meghallottam apa dühös morgását, "elröppentem" szerelmemtől. Igen, rájöttem, hogy ő a szerelmem.
- Edward, hagyd őket, tudtad, hogy be fog következni - Mondta anya, aki apa mögött jött. Apa behúzott egyet Jacobnak, aki csak megtántorodott és vonaglani kezdett. Odarohantam hozzá és átöleltem.
- Nyugi, Jacob. Semmi szükség rá, hogy átváltozz. Apa nem fog már bántani, és diplomatikusan megbeszéljük. - mondtam megnyugtató, duruzsoló hangon. Közben szúrós pillantást küldtem apa felé, és láttam rajta, hogy jónak tartja az ötletem. Jacobnak is csak a keze remegett már, de amint végigsimított a hajamon, az is elmúlt.
- Edward, tudtad hogy ez lesz miért csinálod ezt? - kérdezte anya.
- De nem ilyen korán... - motyogta. Felmordultam.
- Mit akarsz ezzel mondani! Hogy nem vagyok elég felnőtt?! - csattantam föl. Apa rám nézett véghetetlen szomorúsággal.
- Nem...de nem akarlak még elveszíteni... - mondta.
- Nem fogsz... Ne beszélj butaságokat. - mondtam és odamentem, hogy átöleljem, de elutasított.
- Renesmee. Te ne beszélj butaságokat. Jacobnak te vagy a lenyomata. Mindannyian tudjuk, hogy el fogtok majd költözni. - Összerezzentem a szavain. Jacobra néztem. Megerősítést vártam. És láttam rajta, hogy apának igaza van. Tehát én vagyok Jacob lenyomata... vele fogom leélni az életem... majd...
- Tévedtem... - kezdtem.
- Tényleg nem vagyok még elég felnőtt ehhez. Mármint... Jacobbal szeretnék lenni. Szerelmes vagyok belé. De ahhoz még fiatal vagyok, hogy elköltözzek. Úgyhogy még nem veszítesz el... - mondtam zavarban, és kedvesemre mosolyogtam.
- Rendben...de kérlek ígérd meg Nessie, hogy nem mész még el - mondta apa, láttam, hogy szenved.
- Ígérem - mondtam, és megláttam Jacob megbántott arcát. Itt volt sok nekem. Elájultam.

 Lassan kinyitottam a szemem. Jacob arca volt fölöttem. Gondolkodás nélkül megcsókoltam, és apa torokköszörülése tántorított el, hogy szó szerint ráfonódjak kedvesemre. Visszahanyatlottam a párnára.
- Renesmee megegyeztünk. Persze nyugodtan...együtt lehetsz Jacobbal, de azért ne ilyen nyilvánosan mássz rá. - mondta apa, én pedig elpirultam. Anya jött oda hozzám.
- Jól vagy kicsim? - kérdezte. Bólintottam.
- Csak már kéne vadásznom. Elmegyek Jacobbal jó? - láttam apán, hogy ez volt az amit nem akart, de Jacob már indult is, úgyhogy nem volt választása. Meg gondolom nem akarta, hogy megint rosszul legyek.
Szó nélkül sétáltunk egymás mellett Jacobbal jóllakottan.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Te Renesmee. Komolyan azt várod, hogy évekig várjak még rád? Akkor inkább elmegyek! Így is rémes volt ez a sok év... nem bírnék még ki vagy 3 évet nélküled úgy, hogy itt vagy előttem. - mondta hidegen.
- Mi? De hát itt vagyok! És lehetünk együtt csak még nem akarok elköltözni! - mondtam. Szavai mintha pofon vágtak volna.
- Pont ez az! Renesmee megvárom inkább amíg készen nem leszel, és ha készen vagy visszajövök. Nem fogom bírni.
- De hát miért?
- Az apád miatt! Edward miatt! Az állandó akadékoskodása miatt! Nem fogom bírni, hogy állandóan kiakad valami miatt. Már elszakított egyszer tőlem valakit - Még egy pofon. Volt valakije... Anyára gondol? Meséltek valamit. Megtorpantam.
- Szólj ha készen vagy - mondta, és végig vonaglott a teste, majd farkassá alakult. Elfutott, és én nem láttam már semmit. Lefeküdtem a földre, összehúztam magam, és vártam hogy eltemessen a sötétség.