Rosalie idegesen lépett be az ajtón, mögötte, pedig Emmett jött, egy apró babát tartva az óriási kezében. Esme, ha el tudott volna ájulni, biztos megtette volna, de így csak a fejét fogta és egy –Jajj Istenem! -nyögött ki.

-Na végre, hogy ideértetek! –mondta Alice, aki már oda is röppent és átvette a gyereket Emettől.

-Köszi. Így is féltem, hogy elejtem. Vagy valami baja lesz.

-Szokj hozzá, ha már az apja leszel. –mondta Edward szúrósan. –Nem gondoljátok, hogy ezt meg kellett volna beszélnetek velünk?

-Minek? Vérszerint nem vagyunk egy család, és mi amúgy is Seattle-ben fogunk lakni. Ha valami gond lenne belőle, azt, pedig nem élném túl. Ő már az én gyerekem! –mondta Rosalie és védelmezően a gyerek mellé állt.

-Azért a családfáját levezettétek ugye? Nem akarunk még egy rokont. –szólt Alice.

-Ne kötekedjek már! Minden rendben van. De most be is mutatom, ha nem baj! Ő itt Isadora Cullen. Emett után kellett kapnia a nevét. Pedig én Hale-t akartam.

-Rosalie! Ezt mégis... Nem szólok bele. De egy óvatlan pillanat, ha elveszted a fejed, vagy Emett. Elég, ha erősebben megfogod, ha idegesít, hogy sír. Belegondoltál ezekbe? –kérdezte Esme, már hisztérikus hangnembe. Nem sokszor hallani így, de most sikerült belőle kihozni ezt az oldalát.

-Muszáj ezt most? Holnap keresztelő.. Ti meg, menjetek vagy maradtok? –kérdezte Edward.

-Ha nem gond maradnánk. A kicsinek nem tesz jót a sok utazgatás. És sajnálom, hogy nem beszéltünk veletek. De amikor Emett előhozta a témát, nagyon behisztiztem, de ahogy jobban belegondoltam, azt hiszem, megértem már az anyaságra. Ha pedig eléri a 19 éves kort, ha szeretné, átváltoztatjuk. –mondta Rose.

-Hát ez nevetséges.. Ti még  át is akarjátok változtatni? Nem vehetitek el az életét, mert egy vámpír anyaszerepre vágyik! Tönkreteszitek az életét.. –üvöltötte Edward.

-Hagyjad már! Ha lesz valami, úgyis látom. Megijeszted a kicsit. –csitította Alice.

-Na adjátok ide nekem. Hagy nézzem meg az unokatesómat.. –nyújtottam ki a kezem a kicsi felé. Teljesen olyan volt, mintha Rosaliet látnám kicsiben.  Szőke, hullámos haja volt, nem hosszú, de egy csecsemőhöz képest igen. Tengerkék szemei voltak, mint Rosenak emberi életében. Amikor mosolygott az alsó két foga kivillant. Ezen nevetnem kellett, amitől elcsodálkozott, és megérintette az arcomat.

-Nekem miért nem csinált még ilyet? –biggyesztette le a száját Rosalie.

-Majd neked is fog. Úgyis többet leszel vele, mint mi. Hány hónapos? –kérdeztem.

-Ma fél éves. Ezért akartam most elhozni.

-És meg is ünnepeljük. Örüljetek, hogy volt még Forksba egy torta. Nem valami nagy, de majd megeszi Jacob meg Nessie, és Spinny.

Nem is vettem észre, hogy elment Alice. De mindenről gondoskodik, főleg, ha valakinek, valami ünnepelni valója van.

-Csodálom, hogy nem mentél egyből Seattlebe egy tortáért kicsim. –csókolta homlokon Jasper.

-Jól van már. Nem volt kedvem olyan messzire menni. Felhívom Nessiet. 10 perc és itt vannak. –vette fel a telefont Alice, és kiment a konyhába.

-Jó, hogy jönnek. Meg szeretnénk őket kérni, hogy kettős keresztelő legyen, még Isa sincs megkeresztelve. Remélem, beleegyeznek.

-Hmm. Ezt meg kell szoknom. Eddig csak az én nevemben volt benne az Isa.

-Upsz. Sajnálom. Ha nem szeretnéd, hogy így becézzük, akkor marad a Dora.

-Nem, nincs semmi gond. Gyönyörű  neve van! Majd hozzászokom. De azt hiszem nekem most el, kell mennem, vadászni. Ha nem haragszotok. –álltam fel, és ránéztem Edwardra.

-Persze gyerünk. Nekem is szükségem lesz rá, ha itt maradtok éjjel. –fogta meg a kezem.

-Ti meg hová akartok menni? –kérdezte Alice és csípőre vágta a kezét, mint egy dühös anyuka.

-Vadásznunk kell, ha Isa itt marad éjszakára, és Spinnyék is mindjárt jönnek. –néztem Alicere bocsánatkérően.

-Nessiék majd csak egy óra múlva jönnek! Siessetek! –dobott egy puszit és leült Rose mellé.

Amikor visszaértünk, már mindenki ott volt. Jacob épp egy óriási tortaszeletet tömött be a szájába, amin Spinny jót nevetett. Jake ezen annyira meglepődött, hogy félrenyelt és el kezdett fuldokolni. Nessienek már a könnye folyt a röhögéstől, mint mindenkinek a családban, ha lenne könnycsatornánk. Isadora már nagyban aludt fenn, ahogy kivettem az egyenletes légzés és szívdobogásból, ami fentről jött. Crispint beíratták a rezervátumi óvodába, ehhez Jacob ragaszkodott, bár eléggé meglepődtünk, amikor ezt közölték velünk. Én pedig annyira meghatódtam, amikor Spinny elkezdett tapsolni, Nessie kis mondócskájára, hogy inkább elrejtettem az arcom Edward mellkasába. Megint egy fura napon voltunk túl, és megint vége lett a napnak. Alice tízszer elismételte Renesmeenek, amikor menni készültek, hogy pontosan fél4-re legyenek itt, és ha egy percet is késni mernek nagyon mérges lesz és lefújja az egészet.

-Várjatok! Kérni szeretnénk valamit! –jött le gyorsan a lépcsőn Rose. –Nem lehetne megtartani Dora keresztelőjét is a Spinnyével? –kérdezte Rose.

-Nekem rendben van. –mondta Nessie és Jacobhoz fordult.

-Akkor szólok Saméknek, hogy dupla ajándékot hozzanak.

-Nem kell Isának ajándék a kutyáktól! –sziszegte Rosalie.

-Héé. Kicsim! Köszönjük Jacob, de tényleg semmi szükség rá. Elég, ha ott lesznek, már ez is nagyon fontos. –mondta Emmett.

-Bátyuss. Tőled ilyen értelmes mondatot még nem hallottam. Jót tesz neked a gyereknevelés. –csodálkozott el Edward.

Emett olyan zavarba lett emiatt, hogy inkább sarkon fordult, és visszament az emeletre. Rose adott egy puszit Nessienek, Jacobnak pedig odadobott egy sziát, és ment utána.

-Na mi mentünk is! Sziasztok! –öleltek meg mindenkit, mind a ketten és elmentek.

-Ez hosszú nap volt. –csukta be az ajtót Edward.

-És még milyen lesz a holnapi. Valami rossz előérzetem van. –néztem rá. –Azt hiszem, most kiülök egy kicsit az erkélyre, ha nem haragszol.

-Menj csak. A szobában várlak. –nyomott egy csókot a homlokomra.

Újhold volt. Utoljára akkor láttam ilyen holdat, amikor Edward nem volt velem, amikor elhagyott és én zombiként éltem, az élő világában. Nem olyan időszak volt az-az életemben, amire szívesen visszagondolok, de sajnos hozzátartozott emberi létemhez, így el kellett fogadnom ezt is. Vannak emberek, akit egész életükben együttvéve annyit szenvednek, mint én abban az időben. Csak néztem a holdat és gondolkoztam. Sok minden cikázott a fejembe, ez a fránya vámpírmemória most maximumra kapcsolt és olyan volt mintha sok vezetékbe egyszerre vezetnék az áramot.

-Szia. Edward mondta hogy itt vagy. Őt már megkérdeztem, és igent mondott. –ült le mellém Rosalie.

-Szia. Akkor hadd halljam. –néztem rá várakozóan.

-Lennél Isa keresztanyja? Edward már megvan, gondoltam nem Alicet kérem mellé. –nevette el magát.

-Jobb is hogy nem. Az ajándékoknál nagy csetepaté lenne. Hát persze, hogy elvállalom. –mondtam neki.

-Köszönöm. Min gondolkozol ennyire? Nagyon el voltál merülve, amikor idejöttem.

-Mindenen. Eszembe jutott, amikor elmentetek, utoljára akkor láttam az újholdat, pedig az óta volt már egy párszor. –nevettem.

-Csoda, hogy közel 70 év múlva megint az égre nézel. Te is meglepődtél, amikor megérkeztünk a babával?

-Nagyon nem. Vagyis csak egy icipicit. Azon lepődtem meg, hogy nem előbb fogadtatok már örökbe egy picit. Amikor Nessievel voltál, már akkor sejtettem. Sokat vártatok.

-Emmett nem akarta, pedig látta, hogy szeretném. Azt hiszem Spinny megjöttével szánta el magát. Nessie óta, erre nem is gondoltam, de Emett feldobta a témát, és én először azt hittem viccel, így nem szóltam hozzá. Erre beállított két fotóval. Isáéval és egy kisfiú képével. Első látásra Isa mellett döntöttem. Ha ő is olyan lesz, mint én, csak egy kicsit is... Egy valóra vált álom. Pedig azt hittem a vámpírlétbe semmi jó nincsen. De kezdem értelmét látni.

Régóta nem láttam Rose-t ilyen boldognak. Sőt még nem is láttam ilyennek. Hajnali 3kor, a baba sírására bement, én, pedig úgy döntöttem, ideje Edwarddal lenni egy kicsit. Utoljára ránéztem a holdra, és a múltra emlékezve, mostani életemre gondolva, elégedettem csókoltam meg Edwardot.