A sötétség elragadott. Legalábbis, amikor felbuktam a felszínre otthon feküdtem az ágyba. Kinyitottam a szemem, és elhalmoztak a rossz érzések. Már is elsírtam magam, és a párnába fúrtam az arcom.
- Mi baj kislányom? - kérdezte anya, és apa is bejött a szobába. Nem válaszoltam. Megsimogatta a hátam.
- Ha nem mondod el, nem tudunk segíteni. - mondta anya. De nem akartam beszélni. Ezért megérintettem a kézfejét és lejátszottam a tegnap délutáni emlékeket. Tudtam, hogy apa is látja lévén, hogy anyán kívül az összes ember gondolatát hallja. Én meg meg tudom osztani. Na mindegy nem ez most a lényeg. Szóval olyan tisztán mutattam az emlékeket, hogy mindkettőjük arca megrándult. Apáé főleg. Teljesen elsápadt, ha lehet még jobban.
- Sajnálom - suttogta. Hát igen az ő hibája. De nem voltam annyira magamnál, hogy dühös legyek.
- Én elengedlek - mondta apa. Rögtön megtaláltam a hangom.
- De hogy-hogy? - kérdeztem döbbenten.
- Mert nem akarlak ilyen rossz állapotban látni. Jobb, ha kevesebbet látlak, de akkor virulsz a boldogságtól. - mondta és anya elismerően mosolygott rá. Az erőm is azonnal visszatért. Fölpattantam az ágyról és rohantam az erdőbe. Amikor odaértem ordibálni kezdtem.
- Jacob! Jacob! - kiabáltam, de nem jött elő. Gondoltam hazaugrott Billyhez. Másnap és harmadnap se került elő. Ilyen sokáig nem volt távol, úgy hogy nem jelentette be. Szóval elment. Nem kellek neki. Mikor erre rájöttem erőtlenül estem össze.
Újra az ágyamban ébredtem.
- Nem jön vissza, nem jön vissza - motyogtam egyfolytában, mikor szóhoz jutottam a zokogástól. Apa és anya végig ott volt, és a hátamat simogatták, de nem tudtak életet lehelni belém. A bánat átjárta testem minden porcikáját elnyelve engem.

November

December

December 21-ke van, mindjárt karácsony. Sajnos én egy ajándékot nem adhatok senkinek. Mivel az lenne az, hogyha élet lenne bennem. De nincs. Senki és semmi nem húzhat fel a felszínre. De még is. Egy valaki, akit soha többé nem kapok vissza. Jacob. Azóta nem jelentkezett, pedig amikor elkapott egy-egy reményszikra újra az erdőbe mentem ordibálni, és minduntalan ott maradtam és elnyelt a sötétség. Utána jobb volt pár nappal, nem is tudom miért. Talán, mert éreztem valamit. Mérhetetlen fájdalmat. Olyan, mintha állandóan ostorral ütlegelnének. Néha nem is kapok levegőt. Ha ember lennék, biztos megfulladnék, de így több ideig bírom levegő nélkül és jobb. Azt mondta anya ő is átélte ezt, de valahogy sikerült megkapaszkodnia. Tudom nagyon jól. De nekem nincs ott barát. Kopogtatást hallottam. Mivel senki nem volt otthon, lementem és kinyitottam az ajtót. Nahuel volt ott, az egyetlen másik félvér vámpír akit ismerek, és a legjobb barátom. A nyakába vetettem magam és zokogni kezdtem. Egészen az ágyamig cipelt, és beleültetett az ölébe, ott csitított. Aztán elragadott valami. Valami meggondolatlanság. Elkezdtem csókolni a nyakát, majd arcát míg végül a szájához értem. Vadul csókoltam nem lehetett leállítani. És talán nem is akart senki.

(Jacob szemszöge, eközben)

Nagyon nehéz volt végig mondani, hogy elmegyek, de így lesz a legjobb. Nem bírnám elviselni, hogy ha csak hozzáérek Nessie-hez rögtön feltépi az ajtót az a mocskos vérszívó. Ráadásul még a gondolataimat is hallja. Nem tudja megtanulni, hogy nem másszon a fejembe. Úgy gondoltam nem megyek messzire, de nem akartam, hogy megtaláljon, ezért egy jó helyet próbáltam keresni. Visszaváltoztam emberré, mert nem akartam tovább hallgatni Seth nyivákolását. A szívem összeszorult, mikor Renesmee kiabálását hallgattam, de nem tudtam visszamenni. Tudtam, hogy csak hiányol, és hogy még mindig nem tudna dönteni. Nem akartam ezt. Vele akartam lenni, csak vele és nem plusz nyolc vérszívóval. Bellát tudnám a legjobban elviselni...Ő nem ártja bele magát mások dolgába.

November

December

December 21-ke van, mindjárt karácsony. Renesmee még visszajárt kiabálni. A szívem már biztosan összezsugorodott. Nem jellemző rám, de még sírtam is. Nagyon nehéz elviselni a hiányát. Nem tudok mit csinálni, csak itt ülök és nézek előre. Nincs bennem sok élet. Hogy is gondolhattam volna, hogy egyszerű lesz nélküle élni? Hiszen bevésődött... Néha visszaváltozok farkassá, hogy egyek valamit. Szerencsére Seth már letett róla, hogy megpróbáljon visszacsalogatni. Azt hiszem durva voltam vele. De ha belegondolok igaza van. Nem csinálok mást, csak számolom a napokat. Egy hónapon belül biztos visszamegyek. Nem bírom tovább. Mostanában elkezdtem fantáziálgatni, mi lenne, ha visszamennék. De Nessie biztos meg van nélkülem. Nem lehet rosszul. Nem tudnám elviselni. Ha rosszul is van ez van... Nem tudok mit tenni. Illetve tudnék de... Annyira hiányzik, hogy biztos letámadnám. És akkor lenne... Edward pedig dühöngve félbeszakítana, miközben Renesmeeről próbálom lehámozni a fölsőt...A belegondolok ez is hiányzik. Nem jó a magány...Miket beszélek hiszen pont ez miatt jöttem el!

(Renesmee szemszöge megint :) )

Megtörtént. Elvesztettem azt, amit már oly sokszor ígértem Jacobnak gondolatban. Nem mertem kinyitni a szemem. Féltem, hogyha kinyitom Nahuel mellettem fekszik meztelenül, és talán újból akarja...vagy azt hiszi most járunk és szerelmes vagyok belé. Nincs semmilyen kilátásom. Összetörtem. El kell magyaráznom neki, hogy nem akarok semmit tőle. Kinyitottam a szemem. Nem volt mellettem senki, mire fellélegeztem. Legalább össze tudom szedni a gondolataim. Akkor vettem észre a levelet. Kinyitottam és ez állt benne:

Kedves Renesmee!

Sajnálom, ami történt. Elvesztettem a fejem. Nem akarom, hogy miattam törjön össze az életed. Én is tudom, hogy Jacobnak te vagy a lenyomata. Nem akarom elrontani ezt. De azért köszönöm a tegnapi éjszakát, csodás volt. Még egyszer sajnálom. Úgy látom jobbnak, hogy ha most elmegyek. Sajnálom.

Üdvözletem, Nahuel.

Felsóhajtottam. Talán jobb is így. Felkeltem és felöltöztem, majd összeszedtem szét szórt ruháimat. Majd lementem. Szerencsém volt, anyáék nem voltak otthon, biztos elmentek Charlie nagyapához. És szerencsém is lesz, mert apa már nem fárasztja azzal magát, hogy a gondolataimat nézi.

Pár nappal később...

Ma reggel azzal ébredtem, hogy nagyon éhes vagyok. Elkezdtem lemenni a konyhába, és megéreztem a palacsinta illatát. Biztos anya csinálta, hogy felvidítson. Az egyetlen emberi étel, amit szerettem a palacsinta volt. De most hányinger kapott el az illatától, és ész veszejtve rohantam a wc-hez. És hánytam. Anyáék rohantak be a fürdőbe.
- Jól vagy? - kérdezte apa.
- Nem... elkaphattam valami vírust - nyöszörögtem, és újabb hányinger tört rám. Újra hánytam.
- De hisz ki se tetted a lábad a házból - mondta anya, és tartotta a hajam. Fogalmam sem volt, mi bajom lehetett. Akkor még.