(Bella szemszöge) 

Ma valahogy nem találom a helyem. Már kitakarítottam a házat, kétszer. Sőt végiglátogattam minden farkas bevésődését, kivéve persze Jake-ét, mert őt még nem volt szerencsém megismerni, de holnap Jacob találkozik vele, és akkor majd, ha már a lány is mindent tud rólunk, végre mi is megismerhetjük. Hol vannak már a fiúk? Nem tudok mit kezdeni magammal. Túlságosan felpörögtem. Ez van, hogyha rövid ideig használom a képességem aktív részét, utána alig várom, hogy lefáraszthassam magam vele. Furcsa. A pajzsom használatától legyengülök, de a víz manipulálásától egy ideig teljesen feltöltődöm. Valahogy le kell vezetnem a feszültséget, de most nem mehetünk el Anthonyval a Kecske-sziklához, mert Emmett biztos arra ólálkodik, mint mindig. Bár lehet, hogy Emmettel is jót játszanék. Ő nem fárad ki. Vagy? Oh, igen. Ez lesz az. Fiúk, gyertek már. Ez nagyon jó kis buli lesz. Már évek óta nem csináltunk ilyet, éppen itt az ideje.

• Anya – hallottam meg a hangjukat, ahogy bejöttek az ajtón, én pedig azonnal lerohantam a földszintre.
• Sziasztok – vigyorogtam rájuk.
• Megőrült? – súgta oda Jake Billynek.
• Nem – vágta rá Anthony. – Szerintem csak megint bepörgött. Tudjátok, éjjel használta a képességét – vigyorodott el a fiam. Ő már tudta, hogy mi készül. – Hol vannak a deszkák? Azt hiszem, hogy ma igencsak jó lesz a hullámzás.
• A padláson – mosolyodott el Jake is.
• Szólok a többieknek – mondta Billy, majd ő is eltűnt. Én pedig felszaladtam a szobámba, és átöltöztem.

Nem telt bele néhány percbe, és mindenki, aki szerette a szörfözést a házunk előtt termett a deszkájával, és rám vártak. Mosolyogva léptem ki az otthonunkból, és azonnal a vízhez szaladtam. Derékig belesétáltam, majd megvártam, amíg mindenki elhelyezkedett elég messze a partról, és akkor elkezdődött. Ellöktem a pajzsomat, és több méteres hullámokat szítottam nekik. A fiaim már kiskoruktól kezdve imádták ezt, és La Push-ban akadtak még néhányan, akik szívesen hódoltak az effajta szórakozásnak.

• Szép hullámok – kiáltotta egy szeretett hang. Én pedig odaintegettem neki. Öreg barátom, Seth csoszogott be a tengerbe. Idős bácsi volt már, de még mindig ugyanolyan élettel teli, és vidám volt, mint egész életében. Mindig is ő volt a legkedvesebb ismerősöm itt, persze Jacobon kívül. Nem lehetett nem szeretni. Azonnal elfogadott engem vámpírként is.
• Köszönöm – mosolyogtam rá, amikor odaért mellém.
• Ha néhány évvel fiatalabb lennék, akkor még én is odakint lennék a vízen – mondta vágyakozva. – Bár szép életem volt, ezt nem tudom tagadni. Emlékszel még, amikor először robbant ki a képességed? – kuncogott fel.
• Hát persze – vigyorogtam rá, és megrohamoztak az emlékek.

„Egy éve voltam vámpír, amikor először csináltunk közös programot a tengernél a többiekkel. Kicsit sokáig tartott, amíg befogadtak engem, de megértettem őket, főleg Samet. Neki volt a legtöbb oka, hogy ne kedveljen, de végül beletörődött a helyzetbe. Hihetetlen volt a fiunk már akkor is. Alig múlt el egy éves, de már tökéletesen beszélt, és kinézett úgy négy-öt évesnek is. Kicsit aggódtam, amiatt, hogy nem-e korai még a mélyvízbe vinni a kicsikémet, hiszen hiába néz ki sokkal többnek, akkor is csak egy éves. Szerencsére a szokásos aggodalmamra megint nem volt senki okom. Anthony olyan volt a tengerben, mint egy kis cápa. Hihetetlenül gyorsan úszott. Jake-nek csak egyszer kellett megmutatnia, hogy hogyan kell, és neki már tökéletesen ment is.

Nem akartam megzavarni a víz nyugalmát, mert tőlük nem féltek a tengeri állatok, ellentétben velem. Hogyha csak a közelbe mentem minden egyes élőlény elmenekült, én pedig ezt nem akartam, mert úgy éreztem, hogy a fiamnak joga van megismerni a tenger élővilágát is. Jake pedig cukkolni kezdett a makacsságom miatt. Úgy gondolta, hogy túl sokat idegeskedem butaságokon.

• Nem mersz bejönni, Bells? Túl hideg a víz? – kérdezte nevetve, mire kiöltöttem rá a nyelvem. – Ettől most aztán megijedtem – folytatta tovább.
• Nem akarlak megzavarni titeket – válaszoltam.
• Nem is zavarnál, anyu – kiabált nekem a fiam.
• Dehogynem, például, ott azt az apró kis halat nagyon is zavarná, és az nagyon fontos. Ugye, te sem szeretnéd, hogy elússzon innen – magyarázta Jake tetetett komolysággal.
• Apu, ne már. Anyu biztos nem egy hal miatt nem jön be. Szerintem nem tud úszni – vigyorodott el a fiam is. Mire mindenki hangosan hahotázni kezdett. Na szép, zsák a foltját, ha megtalálja.
• Jó fej a kissrác. Befér közénk – nevetett fel Jacob. – Látszik, hogy az én fiam – fordult büszkén a többiek felé.
• Ha kijöttetek ellátom a bajotokat – mondtam fenyegetően, mire a kis családom megint felnevetett.

Éreztem, hogy történik valami furcsa a testemmel. Azt akartam, hogy jöjjenek ki most rögtön, hogy játékosan leszidhassam őket. Bár főleg azért, hogy újra magamhoz szoríthassam a fiamat. A következő pillanatban egy hatalmas hullám kisodorta őket, közvetlenül elém. Pedig még csak a szél se fújt. Egyetlen hullám volt, ami pontosan elém sodorta őket. Jake prüszkölve, a sós vizet köpködve állt előttem, és értetlenül nézett, ahogy én is, de Anthony csak kacagott a többiekkel együtt, és azt hajtogatta, hogy „Még egyszer, anyu. Légy szíves.” Én pedig elnevettem magam legjobb barátom még mindig döbbent arcán. Soha nem nézett ki ilyen viccesen azelőtt. Bőrig elázott, és morgolódva próbált megszabadulni a szájában levő sós tengervíz borzalmas ízétől.

• Ezt meg, hogy csináltad? – kérdezte, amikor végre magához tért.
• Fogalmam sincs – mondta őszintén.
• Próbáld újra, koncentrálj – biztatott Jake. Nekem pedig megint sikerült hullámot szítanom. „

• Tehetséges a fiam is – szakított ki Seth a gondolataimból. – Nem gondolod? Jó lenne, hogyha végre bevésődne, még szeretném megismerni az unokámat – mutatott barátom mosolyogva Henryre, aki éppen meglovagolt egy hatalmas hullámot.
• Nem rossz, de te jobb voltál – hízelegtem neki.
• Oh, köszönöm. Nagyon igyekeztem – vigyorgott rám. Még mindig egy nagy gyerek, hiába ilyen idős már.
• Efelől semmi kétségem – mosolyogtam rá.
• Szeretnék veled valami másról is beszélgetni, hogyha vége a bulinak, de addig is pihenek – mosolygott rám Seth. – Később meglátogatsz, Bella?
• Hát persze, amint a fiúk megunták, már megyek is – válaszoltam. Seth pedig elindult hazafelé.

A szörfözés még sokáig tartott. A fiaim hihetetlenül imádták ezt a sportot, és a többi la push-i fiatal is. Nem is tudom, hogy miért nem játszottunk gyakrabban, hiszen én is élvezem. Jacob is imádta ezt. Bár Dawn mindig nagyon aggódott, amikor már nagyon belemelegedtem a dologba, és túl nagyra sikeredtek a hullámaim.

• Anya, nem fáradtál el? – kérdezte Anthony. Még mindig aggódik értem, pedig tudja, hogy nincs rá oka.
• Bírom, amíg bírjátok – mosolyogtam rá.
• Oké, akkor bevalljuk, hogy teljesen kidöglöttünk mind – mondta a fiam nevetve.
• Rendben, akkor majd máskor folytatjuk – mondtam, és visszahúztam a pajzsomat, a hullámok pedig eltűntek.

Mindenki megköszönte a fantasztikus napot, majd hazamentek. Én is beszaladtam a házunkba, hogy legyen valami vacsora a fiúknak. Mivel a nap nagy részét a tengernél töltöttük, így nem volt túl sok időm a főzésre, úgyhogy jobb híján, gyorsan összeütöttem nekik néhány meleg-szendvicset. Miután megvacsoráztak, én elindultam Seth-hez, mert megígértem, hogy meglátogatom. Bekopogtattam az ajtón, ami már nyílt is.

• Hű, de gyors vagy – mosolyogtam rá.
• Tudod, a szaglásom attól még megmaradt, hogy már nem vagyok alakváltó. Úgy négy-öt perccel előbb megérzek bárkit, aki errefelé tart, mint ahogy ideér. Hasznos képesség, az én elképzelhetetlen sebességemmel. Pont annyi idő kell, hogy az ajtóhoz érjek – mondta kuncogva, majd betessékelt.

Bevezetett a nappaliba, majd leültünk egy-egy egymással szemben álló  fotelba. Kíváncsian néztem rá, de Seth csak mosolygott rám. Egy ideig türelmesen vártam, hogy belekezdjen a mondanivalójába, de aztán feladtam.

• Miről szeretnél velem beszélgetni? – kérdeztem.
• Csak szeretném tudni, hogy jól vagy-e – mosolygott rám melegen.
• Egyre jobban, köszönöm. Tudod, nehéz elveszíteni valakit, sajnos azt hiszem, hogy ehhez soha nem fogok hozzászokni – mondtam lesütött szemekkel.
• Igen, nekem is hiányzik, Jacob, de túl kell lépned rajta. Mindig emlékezni fogunk rá, de ez nem mentség arra, hogy nem mész el vadászni – mondta barátom vádlón.
• Nem régen ittam – vágtam rá azonnal.
• Igen, de nem önszántadból. Csak azért, mert Billy hozott neked szarvasokat. Bízunk benned Bella, de mindenki nyugodtabb lenne, hogyha visszatérnél a kéthetente esedékes vadászatokhoz.
• De az erdő közepén húzódik a határ, így bármikor összefuthatok velük – sütöttem le a szemeimet.
• Az annyira rossz lenne? – kérdezte Seth döbbenten. – Hiszen ők voltak a második családod.
• A múlt időn a hangsúly – vágtam rá.
• Jacob pont ezt a makacsságodat imádta a legjobban – kuncogott Seth. – Szerinte jól áll neked. Viszont komolyra fordítva a szót. Egyáltalán nem biztos, hogy találkoztok, és ha így is lesz, akkor sem kell átlépned a határt, és ők sem fognak átjönni hozzád. Vagy attól félsz, hogyha meglátod őt, elgyengül az akaraterőd?
• Seth – kiabáltam rá.
• Jól van, sajnálom. Én csak azt kérem, hogy térj vissza a normális kerékvágásba. Az élet megy tovább, és neked is vissza kell térned a megszokott életmódodhoz – mondta komolyan, én pedig elszégyelltem magam. Hiszen tudom, hogy csak jót akar, és igaza is van.
• Ne haragudj, hogy rád förmedtem. Többet nem fordul elő. Holnap elmegyek vadászni. Rendben? – néztem bűnbánóan barátom szemeibe.
• Nem haragszom, és örülök, hogy ezt megbeszéltük – mosolyodott el.
• A fiúk uszítottak rám, igaz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
• Miből gondolod, hogy bárkinek is köze van hozzá, hogy beszélni akartam veled? – kérdezte mosolyogva. Tehát a fiúk voltak. Gondolhattam volna.

Még hosszasan elbeszélgettem barátommal, sokkal vidámabb témákról, mielőtt hazamentem volna. Seth mindig is nagyon jó hallgatóság volt. Mindenkit szeretett, és mindenkin boldogan segített, hogyha módjában állt. Nem is lehetett volna nála jobb lelkű embert találni a földön. Csak akkor indultam el a saját házunk felé, amikor Seth teljesen kifáradt és lefeküdt aludni. Nem telt bele, két percbe és már otthon is voltam. A fiúk gyanúsan nem voltak sehol. Tudták, hogy most nem kéne a szemem elé kerülniük. Nem szerettem, amikor tisztességtelen módszerekkel győztek meg az igazukról, mert sajnos, el kellett ismernem, hogy igazam volt.

• Anthony, Billy, Jake – szólítottam őket. Tudtam, hogy úgyis előbújnak, hogyha kérem. Néhány pillanattal később már fel is sorakoztak előttem.
• Bocsi, anyu – mondták egyszerre, és bűnbánóan próbáltak nézni rám, de nem nagyon sikerült.
• Semmi baj – sóhajtottam fel. – Igazatok van. Tudom, hogy el kell mennem vadászni. Holnap elmegyek. Rendben?
• Az nagyszerű lenne – mosolygott rám Jake.
• Anthony, eljössz velem? Rég vadásztunk együtt – néztem fiamra. – Mikor ittál utoljára vért?
• Néhány hete. Lassan itt lenne az ideje, úgyhogy szívesen veled tartok – biccentett a fiam.

Majd hirtelen elfordította a fejét és értetlenül meredt a határ irányába. Nem értettem mi történt, de aztán én is meghallottam a dallamot, amit hoz a szél. Anthony érzékei páratlanul kifinomultak voltak, ezért mindig néhány másodperccel előttünk járt.

• Ez az altató, amit mindig dúdoltál nekünk? – kérdezte Billy, kis koncentrálás után.
• Igen – bólintottam rá. – Méghozzá zongorán előadva.

(Alice szemszöge) 

Miután Edward felrohant a szobájába leállítottam a felvételt. Szerencsére nem vette észre, hogy még mindig ment a cd, amikor kiszakadt belőle az a vallomás, hogy mennyire szereti Bellát. Ezt neki is tudnia kell. Akkor talán megbocsát, és újra együtt lehetnek, én pedig visszakapom a legjobb barátnőmet, és persze az unokaöcsémet, de legalábbis Bella elgondolkozik a hallottakon, és már az is több, mint a semmi. Most azonnal el kell mennem a határhoz, amíg Edward nem figyel, és le kell játszanom a felvételt. Jó hangosan. Jasper, mintha csak hallotta volna a gondolataimat már egy lejátszóval állt előttem.

• Gyere, induljunk – suttogta szerelmem nagyon halkan, és rám mosolygott, a többiek pedig bólintottak, hogy egyetértenek.
• Hogyha ugrálni próbál, majd én lefogom – biztosított Emmett. Úgy tűnik, hogy az egész család egyetért velem végre. Így sokkal könnyebb lesz Edwardot meggyőzni róla, hogy ne csináljon megint hülyeséget.

Jasperrel kézen fogva kiléptünk az ajtón, és azonnal a határ felé kezdtünk szaladni. Amint odaértünk beraktam a cd-t, és a lehető leghangosabbra állítottam a lejátszót. Csak remélni mertem, hogy ez a dallam még mindig akkora hatást gyakorol Bellára, mint régen. Szerelmemmel leültünk a határ mellett, és türelmesen várakoztunk, miközben újra, és újra lejátszottuk a cd tartalmát.

• Biztos, hogy hallja? – kérdezte Jasper, miután harmadszor indította újra a dalt.
• Nem tudom, de szerintem hallania kell – válaszoltam bizonytalanul.

Lehet, hogy tévedtem? Talán tényleg nincs semmi értelme, és igaza van Edwardnak? Békén kellene őt hagynunk? Én akkor sem vagyok képes rá, hogy feladjam. Vissza fogjuk kapni őket, bármi áron. Ki tudja, talán még a másik két fiával is jóban is lehetünk. Ha Bella az édesanyjuk, akkor még az sem érdekel, hogy farkasok. Meg kell szoknunk egymást.

• Szerintem ennek semmi értelme, Kicsim – mondta Jasper határozottan.
• Akkor adjuk fel? – fordultam felé döbbenten. Ő nem fordulhat ellenem!
• Nem azt mondtam. Mi lenne, hogyha ezt itt hagynánk a határnál? Talán valaki elviszi La Push-ba. Lehet, hogy Bella csak nem hallotta meg – biztatott, de mindketten tudtuk, hogy csak vigasztalni próbál.
• Persze, biztos – mondtam csalódottan.
• Adj neki egy kis időt. Nem várhatjuk el, hogy azonnal tárt karokkal fogadjon bennünket – ölelt magához Jasper, majd elindult velem hazafelé.
• Tudom, de ettől még nem leszek türelmesebb – panaszkodtam. Nem vagyok hozzászokva, hogy várnom kell.
• Hát a türelem sosem volt erényed, de pont amiatt imádlak ennyire, mert nem bírsz magaddal. Minden rendben lesz – mondta mikor beléptünk az ajtón.
• Hát itt meg mi történt? – kérdeztem döbbenten. A nappalin, mintha egy hurrikán söpört volna végig.
• Emmett, ahogy ígérte nektek, visszatartotta Edwardot – mondta Rosalie egyszerűen, miközben felnyalábolt egy adagot a kanapéból. – Jasper, fent vannak a szobájában, Carlisle is vele van. Jobb lenne, ha lenyugtatnád egy időre. Már régen volt ilyesfajta dühkitörése.
• Megyek – mondta Jasper, és már el is tűnt.

Néhány perccel később mind a négy fiú visszajött a nappaliba. Edward még mindig dühösen nézett, de Jasper képessége megtette a hatását, és nyugton maradt. A dühét, amint Esme elé állt felváltotta a bűntudat.

• Sajnálom, hogy tönkretettem a nappalit – mondta lesütött szemekkel. Esme pedig magához szorította.
• Semmi baj, majd rendbe hozzuk – mondta anyánk szeretetteljesen. – De ha lehet, többé ne forduljon elő – mondta komolyan.
• Megígérem. Bocsássatok meg – mondta őszintén, mi pedig bólintottunk.
• Én is sajnálom, hogy az akaratod ellenére cselekedtem – mondtam komolyan. „Bár őszintén szólva nem bántam meg, mert végre felráztam Edwardot, egy kicsit.” Tettem hozzá gondolatban.
• Még mindig olvasok a gondolataidban – mosolygott rám halványan.
• Hupsz. Kicsúszott?
• Ki, de semmi baj. Igazad volt, nem adhatom fel – mondta bátyám határozottan, mire mindenki boldogan elmosolyodott.