Bella szemszöge

- Bella !! – Hallottam meg Rosalie hisztérikus hangját.
- Rosalie kész van. Indulhattok. – Mondta dörmögve szerelmem.
- Uhm. – nyögtem.
- Nem muszáj elmenned. – kérlelt Edward.
- De igen, Tanya… Renesmeee… - mondtam lehajtott fejjel.
Szerelmem ujját állam alá tette és felemelte fejem, hogy a szemébe nézhessek.
- Bella van más kiút is. – mondta, és édes lehelete megszédített.
- Edward… - nyögtem. – Nessie – ért mindent.
Szerelmem elengedett, majd váratlanul Alice rontott a szobába.
- Mi a baj Alice? – kérdeztem.
- Rosalie türelmetlen, rád vár, ugyan csak egy- két nap, kérlek… - mondta hugom.
- Persze hogy elmegyek. – mondtam határozottan.
- De én láttam… hogy itt maradsz.
- Igen Alice 2 másodpercig talán fontolóra vettem hogy itthon maradok, de a lányomért mindent megteszek, szóval …
Rosalie 1 perc és megyek- kiabáltam a földszintre.
- Köszönöm Bella. – ugrott a nyakamba Alice.
Ölelését viszonoztam, és egy hosszú percig így álltunk, majd elengedtem.
- Rose vár. – suttogtam.
Edward mellém lépett, és kezét szorosan derekam köré fonta, mintha valami törékeny porcelán baba lennék. Lesétáltunk a nappaliba ahol Rose, Esme és Emmett várt ránk. Edward másik kezébe az én táskám csüngött. Csak pár váltó ruhát és pénzt tettem bele. Ellentétben Rosalieval. Rose mellett 2 bőrönd foglalt helyet.
- Ne haragudjatok, Carlisle-nak be kellett mennie a kórházba, sürgös eset… - mondta bánatosan Esme
- Ugyan, semmi baj. – mondtam mosolyogva.
- Rose, hova megyünk ? kérdeztem, mert fogalmam sem volt hova fogunk utazni.
- Franciaország. – válaszolta növérem hatalmas mosoly kiséretében.
Nagyot nyeltem, Rose vásárolni akar? Velem ?
- Természetesen nem tudunk majd sokat kint lenni az utcán, Alice szerint napsütéses idö lesz… - húzta el a száját Rosi
Hé! Azt hittem ebben a családban Edward és én vagyunk a gondolatolvasók. Természetesen ezt a képességem én sokszor kikapcsolom, kicsit kellemetlen amikor 1000 hang motoszkál a fejedben..
- Indulnotok kéne, ha nem akarjátok lekésni a gépet… - durozsolta Alice.
- Jó utat! – mondta mosolyogva Esme. Válaszul én is vissza mosolyogtam. Közelebb léptem szerelmemhez, és szoros ölelésébe zártam magam. Fejem mellkasára hajtottam.
- Vigyázz magadra. – suttogta fülembe.
Fejem felemeltem hogy aranybarnaszemeibe nézhessek.
- Te is. – böktem ki.
Mire ő kedvenc csibészes mosolyom öltötte.
- Szeretlek – mondta ki hangosan a kedvenc szavam.
- Én is. – suttogtam.
Mire feleszméltem akkor láttam hogy Rose és Emmett is épp búcsúzkodnak, így vissza fordultam Edward felé, és szenvedélyes csókkal köszöntem el töle.
- Mire vissza jövünk Nessie itthon legyen. – mondtam.
- Ne aggódj Bella! – bíztatott Alice.

- Induljunk – mondtam.
Rosalie bólintott, majd a piros kocsija felé vette az irányt. És pár másodperc múlva már száguldtunk a reptér felé.
Az út nem volt hosszú.. pár óra alatt elértük a kívánt célt : Franciaországot.
A hotelt is gyorsan megtaláltuk, még mielött kisüthetett volna a nap. Hiszen Alice látomása beigazolódott, tényleg napsütéses napnak nézünk elébe.
Franciaországban voltunk, egy hotelben aminek még a nevét sem bírtam kiejteni. 3 napig semmit nem fogunk tudni a családunkról. Hirtelen elfogott a pánik, mi van ha valami baj történik…
- Bella. – Szólt Rose az ajtóból.
- Igen? – kérdeztem.
- Szeretnél hallani egy történetet?
- Persze. – válaszoltam.
Rose lassan besétált a szobámba, és leült velem szembe az ágyamra.
- Fájdalmas lesz! – közölte.
- Hallgatlak!
- Emlékszel amikor Edward elhagyott, persze, tudom hogy emlékszel!? Szóval.. amikor Alice látott leugrani arról az átkozott szikláról egyböl elmondta a családnak, és azt is hogy ö vissza megy Forksba nem érdekli hogy ki mit gondol.
Aprót bólintottam.
- Szóval amikor elmondta hogy visszatér Forksba nagyon begurultam. Sajnálom Bella de én akkor örültem a halálodnak, hiszen amikor elhagytuk Foksot a család összes tagja mély depresszióba esett! És amikor azt gondoltam hogy te már nem élsz tudatni akartam Edwarddal hogy már nincs miért marcangolnia önmagát! – mondta lehajtott fejjel Rosalie.
- De amikor megtudtam hogy Olaszországba megy hogy ő is meghaljon, mintha kitépték volna a nem létező szívem, csak zuhantam a semmibe…- hadarta növérem.
- Rose. – szóltam kicsit rekedt hangon. – Elöttem nem kell szabadkoznod, én teljesen megértelek téged. És én tartozok neked a legnagyobb hálával.. mert hogyha te nem álltál volna melettem és nem segítettél volna akkor most Renesmee nem lehetne. – mondtam, és próbáltam egy áll mosolyt eröltetni magamra.
- De akkor is Bella, én annyira szégyellem magam… - kezdte Rose.
Hirtelen egy mobiltelefon csörgésére lettünk figyelmesek, Rosalie felvette a telefont
- Halló !? – szólt bele a kagylóba