Rock’n’roll

Benyitottam a házba. Jasper azonnal a karjaiba szorított. Viszonoztam az ölelését.

– Szeretlek! – suttogta. – Hogy tehetted ezt velem, Alice?! A hiányodba szinte beleőrültem. Se levél, se SMS. Egy rövidke üzenetet hagyhattál volna. A legrosszabbra is gondoltam! Elraboltak, megöltek!! Bármi! Egyszerűen beleőrültem ebbe a két napba!

– Na, de Jasper, ki rabolt volna el? Jönnek az ufók a csészealjon, és a kis zöld emberkék a vállukra vesznek és elvisznek? És nem szóltam, mert nem engedtél volna el. És ha üzenetet hagyok, akkor utánam jössz. De neked itt volt dolgod, és ha kellettél volna téged is magammal ráncigáltalak volna, rendben? – kérdeztem. Máskor jobb, ha tisztán lát.

– Rendben, de ha már itt tartunk, hol voltál? – na, pontosan ez az a kérdés, amire nem szívesen válaszolnék. Ha hazudok, azt megérzi, ha az igazat mondom, kiakad. Hát, úgy a tisztességes, ha viselem tetteim következményeit.

– Én…Forksban voltam. – vallottam meg csöndesen. Egy pillanatra megfagyott, aztán maga felé fordított.

– Mi a jó fészkes fenét csináltál te Forksban? Ugye nem beszéltél Bellával? Ugye nem? – kérdezte kétségbeesetten.

– Persze, hogy nem. Nem őrültem meg! Csak látni akartam a saját szememmel. Edward nem hitte el, amikor a látomásokat mutattam neki, hát elmentem megnézni, hogy nem a képzeletem játszott-e velem. De sajnos a látomásaim, tökéletesen pontosak voltak. Még mindig itt van a fülemben, ahogy sikoltozik. – beleborzongtam az emlék hatására, és még erősebben kapaszkodtam Jasperbe.

- De ugye nem lesz több ilyen kiruccanás? Nem szeretnék beleavatkozni a bátyám piszkos ügyeibe. – aggodalmaskodott.

– Jasper, mi az, hogy a bátyánk piszkos ügyei? Hmm? Ez rám is vonatkozik nem csak Edwardra! És akármennyire ellenzi, nekem is van közöm Bellához. De úgy látom, ez téged csöppet sem érdekel. Inkább felmegyek a szobába, szükségem van egy kis egyedüllétre! – kitéptem magam az öleléséből és felszáguldottam a szobánkba. Ha tudnék sírni, most bizonyára ömlenének a könnyeim. Szóval ennyit jelent Jaspernek Bella. Edward piszkos ügye. Egy lezárt akta. Most jött el az a pillanat, hogy nagyon utálom, Jasper katonai végzettségeit. Annyira tárgyilagosan és komoran tudja kezelni ezt. Hihetetlen. Kihez mentem én hozzá? Hol van az érző, szerető, kedves, nevető Jasper? A mostani olyan, mint a brit palotaőrök. Nem lehet kizökkenteni. Én is szeretem Bellát. Miért nem lehet ezt elfogadni? Élni fogom az életem, de nem tilthatja meg nekem senki, hogy visszamenjek Forksba. Nem bántam meg, hogy láttam. Annyi út van. Kitudja, mit hoz a jövő? Na, jó, ez költői kérdés volt. De ha alapjába vesszük, akkor rengeteg minden történhet, amit én sem látok előre. Például XY Dél-Afrikában fogalmam sincs mit fog enni ebédre. Nem leshetem minden ember életét. Nem vagyok szent. Nem is állítom. Nem tudok mindenkit megmenteni. Ez az élet rendje. Mi természetellenes lények vagyunk. Nem kellene léteznünk. Minden másodpercben születnek, és halnak meg emberek. A halálozások 12%-át a vámpírok okozzák. Ez rengeteg ember, de ha ránézel, kicsinek tűnik. 100-ból 12% hát milyen apró semmiség. Na, de, nézd meg, hogy a 100% az mennyi is? Több milliárd lakos. Apró fénypontok a csillagrendszerben. De ha összeraksz belőlük néhányat, egy gyönyörű képet kapsz. De ha a natúr szépséget nézed, akkor is gyönyörű. Gyönyörködsz bennük, hogy mennyire sokan vannak. Felnézel az éjszakai égboltra és tele van milliárdnyi fényponttal. Csak nézed, milyen sokan vannak. Az összesben van valami különleges. Egyedülálló. Nincs két egyforma. Apró eltérések, vagy szöges ellentétek. Az egypetéjű ikrekre általában azt mondják, egyformák. Mekkora badarság. Két egyéniség, két élet, két különböző lény. De az embereknek gyenge a szemük és nem látják a külső különbségeket. Az öltözködésről, és a belső tulajdonságokról tudják megállapítani, melyik az egyik és melyik a másik. Hm… Gyenge emberek. Kit nevezek én gyenge embernek? Vegyük például Bella esetét. Edward embertelen mennyiségű szeretetet próbált átadni neki. Ő erős volt. Vevő az újdonságokra. Nem ijedt meg a másiktól. Hisz az is érző lény. Aztán az elválás fájdalma. Nagyon kötődött, kötődik Edwardhoz, mert ő természetfeletti, minden szempontból. És mégis minden nap játssza, Charlie kedvéért a rendes vagyok szerepet. Bár szerintem nem sok sikerrel, ezt még Charlie sem veszi be, pedig ő elég rugalmas.

- Sajnálom, Alice! Nem úgy értettem, te is tudod! – motyogta Jasper a vállamba. Felpattantam.

- Persze, mit? Mit tudok? Semmit! Azt tudom, hogy utálod Bellát! Utálod, mert én szeretem. „Edward piszkos ügye”… Na, szépen vagyunk! Én mi vagyok? Most a feleséged, holnap „Jasper piszkos ügye”! – itt idézőjelet rajzoltam a levegőbe - Hát, nagyon jó! Közlöm veled, hogy nem egy báb vagyok, amit kénye kedve szerint mozgathat mindenki! Nekem is vannak érzéseim és szabad akaratom! Nem állíthatsz meg, ha újra el akarok menni Forksba! Senki, sem állíthat meg! – ordítottam. Engem miért nem vesz észre senki??? Kiosztanak, átlépnek rajtam. Jó magaviseletért még meg is taposnak! Szuper…

Te jó isten! Edward pontosan ezt tette velem. Semmibe vett, amikor barátkozni akartam Bellával. Kiosztott, amikor elleneztem a költözést. Átlépett, amikor el akartam köszönni Bellától. Megtaposott, amikor visszajött hozzánk, hosszú hónapok után. Ez az én legkedvesebb testvérem…

- Alice! Nem úgy értettem! – szemében félelem tükröződött. – Hát, persze, hogy nem vagy báb. És ma is, holnap is, sőt azután is a feleségem maradsz. Bármi változhat, de az irántad érzett szerelmem, nem! – magyarázkodott. De az én fagyos arckifejezésemre lesütötte szemeit. – Nem hiszel nekem, igaz? Miért is hinnél? Elszakítottalak Bellától, ezzel Edwardtól. És emiatt Rosalietól és Emmettől. Az én hibám! Sajnálom. Elhiheted nekem, hogy rám jobban senki sem haragudhat, saját magamnál. És én gyűlölöm magam, akármit mondhat, akárki. – lehajtotta a fejét, és néma önmarcalangolásba kezdett. Ez így nem ér! Nem is miatta történtek a dolgok!

Ujjammal gyengéden megemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Megvető gyűlölet volt benne.

- És ki ragaszkodott egy Születésnapi partyhoz? Egy emberrel a vámpírházban. Ki volt felelőtlen? Csak magamra gondoltam. Hogyha én meg tudok birkózni a szomjammal, akkor már mindenki? Ne érts félre, nem vagy kevesebb nálam. Éppen hogy több. Neked nagyobb feladattal kellett megküzdened. Neked a kihívás erősebb volt. És tulajdonképpen legyőzted. – ennél a mondatnál, megvetően felhorkant – Igen, legyőzted, mert meg tudtál maradni egy helységben vele, majdnem fél óráig. És nem húsz méter távolságban, hanem 4-5 méteres körzetben. Ez egy nagyon jó dolog. Te nem vallottál kudarcot. Ellenben ezzel, az önző némberrel az orrod előtt. Én, felsültem elég rendesen. Én, tönkretettem 9 életet. – 7 vámpír plusz Bella és Charlie – Elüldöztem a bátyáim és a nővérem. Anyám és apám nem voltak eszméletüknél több hónapig. A férjem roncsokban az önmarcangolástól. Bella körülbelül úgy néz ki, mint egy felmosórongy. És lefogadom, pokolian érzi magát. Charlie haragos és tehetetlen. Magamról ne is beszéljünk. Na, akkor kinek a hibája?

Jasper szúrósan nézett a szemembe.

- Nem kell, minden terhet a saját válladra raknod. Nem fogod elbírni! Összeroppansz tőle. –  morogta.

- Miért jobb az, ha a te válladon van? Ha te roppansz össze? – kérdeztem szenvtelenül. Nem szerettem Jasperrel, veszekedni. Olyan sok szörnyűség történt az utóbbi időben, nem kell, még egy ok a szomorúságra. Óriási bűntudatom volt, és mérhetetlen fájdalmaim, de ettől most el kell tekintenem. Mert nekem egyetlen feladatom volt, Jaspert vidámnak látni. Ránéztem az én szőke hercegemre, arcán a komorság, és a tűnődés ráncai voltak jelen. Ki akartam simítani ezeket a ráncokat; így olyan, mint egy aszalt szilva.

Hirtelen eszembe jutott, mivel tudnám felvidítani. Nem teljesen és csak ideiglenesen, de a többiről majd később gondoskodom. Ráérek még szembenézni a jövővel, persze képletesen, mert a látomásokat nem mindig tudom szabályozni. Felálltam, odasétáltam a polcon lévő hifihez. Kerestem rajta egy Rock’n’roll adót. Épp egy új számot indítottak. A zene átjárta a szobát, nekem pedig felpezsdült a vérem. Nem Jasper, miatt. Imádok táncolni. A Rock’n’roll stílus pedig Jazz kedvence. Intettem neki, hogy jöjjön, de ő megrázta a fejét. Makacs. Közben lábfejével akaratlanul is ütötte a ritmust. Nem süket a szentem. Én fogok nyerni gondoltam, és megeresztettem egy kaján vigyort.

Megforgattam a csípőmet, mire egy pillanatra odatapadt a tekintete, majd gyorsan a padlót kezdte vizsgálni. A karom is csatlakozott a csípőmhöz. Párat fordítottam a bokámon. A karommal csináltam egy hullámot oda-vissza. Csettintettem és közelebb léptem hozzá, csettintettem és még egy lépést tettem felé. Megfogtam mindkét kezét, mire ő mélyen a szemembe nézett. Viszonoztam a pillantását, és egy apró, de szenvedélyes csókot leheltem ajkaira. Itt pattant el nála a cérna, nem bírta tovább. Vágyai és persze jómagam felülkerekedtünk Jasperen. Megpörgetett, és egy sokkal gyorsabb ütemre váltottunk. Tökéletesen helyezte lábait, egy profi versenyző megirigyelte volna a mozgását. Én sem voltam rest, tartottam a ritmust, és pár akrobatikai lépést is beleiktattunk a táncba. Figyeltünk a plafonra, de az a fránya lámpa, ami csak két méter magasan volt a föld felett. Hát, már az sem világít többet. Szerencsére, a ház régi építésű és magasak a falak. Dupla szaltó, pár darab spárga és bógni. Ah, mennyire is imádok én táncolni. Már nem is emlékszem mikor táncoltunk utoljára Jasperrel. Az biztos, hogy nagyon rég. Ezen merengtem és a mozdulataimat nem irányítottam, Jazz vezetett én, pedig ösztönösen követtem. Aztán az adó elkezdett valami macskanyávogáshoz hasonló zenét játszani. Erre képtelenség mozogni, így eldőltünk az ágyon.

- Maga, kiváló táncos Mrs….? – kérdezte.

- Cullen. – feleltem.

- Áh, Mrs. Cullen. – közben szorosan hozzám simult – Jól gondolom, hogy teljesen fölösleges egy férjezett nőnél próbálkoznom…

- Akkor miért tapad még mindig hozzám, ilyen félreérthető helyzetben? – vágtam közbe.

- Ha ezt maga félreérthetőnek titulálja Mrs. Cullen…Bár szerintem ez a pozíció kifejezetten kényelmes. Járt már ön a déli féltekén? Gondolom, nem ismeri a déli férfiak vonzerejét. – merengett.

- Oh, már volt szerencsém futólag találkozni egy délvidékivel. Én viszont azt hallottam, hogy a déliek csókolnak a legjobban. Nem ismer véletlenül egy ilyen férfit? –  kérdeztem, és próbáltam visszafojtani a nevetésem.

- Én, délről származom, és ajánlkozom tesztalanynak. – emelte fel a kezét, mint aki jelentkezik.

- Hm, micsoda véletlenek…Hisz olyan kicsi a világ…- kezdtem, de ajkai lesújtottak az enyémekre. Nincs menekvés. A gerincem el akart olvadni, ajkaim még többet akartak. Kezeim kalandoztam mellkasán, egyre lentebb. Mikor ágyékához értem, végigsimítottam rajta. Ettől igazán felpörgött, és a pólóm kegyetlenül szakadt kezei alatt. Én is leszedtem róla ingét, hogy szorosabb kontaktust találjak. Rátaláltak kezeim arra a pontra a gerincén, ami kicsit energikusabbá teszi. Azt a pontot kezdtem kényeztetni. A farmerom körülbelül 8 darabra szakadt, a fehérneműim nem jártak ekkora szerencsével. Néhány foszlány, csipkeanyag maradt meg a melltartóból és a bugyiból.