Edward szemszöge)
Megpillantottam egy kunyhót.Hallottam hogy Emmett hörög,és hogy Jasper beszél Bellához.Több sem kellett:olyan erõvel rontottam az ablaknak,hogy az menten kitört.
És megláttam Õt.Soha életemben nem éreztem olyan nagy dühöt mint akkor,amikor megláttam Bellát.Karcolások,törések,könnyek-RENGETEG!
-Megölöm-ordítottam magamban,és odaugrottam Belláék mellé.
-Bella,drágám jól vagy?-kérdeztem élesen
-Edward!Szerinted jólvan?-köpte Jasper.
-Bella...ugye nem?-kicsit félénken kérdeztem,nem mertem nyíltan kimondani
Csak megrázta a fejét.Megkönnyebbültem.Bár még mindig azon voltam,hogy minnél fájdalmasabb halála legyen annak a rohadéknak.
-Rendben.-mondtam,és megpusziltam a feje búbját.
Visszafordultam Emmetthez és a három férfihez.Az egyik a földön feküdt eszméletlenül,a másikat épp a bátyám folytogatta a falnak szorítva,és a harmadik...felment bennem a pumpa...félmeztelen volt.Következtetéseim szerint õ volt az a bizonyos személy,aki bántani akarta.
-Jasper.Súlyosk a a sérülései?-kérdeztem mikor megfogtam a póló nélküli férfit
-A bokája,és két bordája eltört...-mondta miután szemügyre vette.
-Rendben.Akkor lássunk neki-morogta Emmett mellettem
-NEM!ÕT ÉN FOGOM MEGÖLNI-hörögtem.-Nem ússza meg szárazon.
-Nem én hanem Victoria...-mondta vékony hangon
-Nem érdekel-üvöltöttem a képébe
90fokos szögbe döltöttem,és olyan erõvel rántottam fel a térdem hogy az már nekem fájt.Éreztem amint eltörik az orra.
Ordított egyet,majd menekülni próbált.Ellöktem a földre,és ráugrottam a bokájára.Egyenként törtem szilánkosra mind a kettõt.A düh még mindig tombolt bennem,szinte már most megöltem volna...de -NEM!-mondtam magamban.Ennél Bella többet ér.Hagytam a férfit hogy had érezze a fájdalmat,had vergõdjön.
Odaültem Bella mellé,és intettem Jaspernek hogy segítsen Emmettnek,aki éppen keresi Victoriát.
-Bella...én sajnálom.Nem lett volna szabad itthagynom téged.Bocsáss meg.-nem válaszolt.Folytattam-Gyere menjünk.-megcsókoltam,állítottam volna talpra,de felszisszent,és elkaptam mielõtt visszahuppant volna az eddigi helyére.
-Edward.Légyszives tegyél le.-nyögte-Nem tudok menni.Hagyj itt.
-MI?Na ne bolondozz.Gyere-kaptam karjaimba,de újra eltolt magától.Kérdõn néztem rá
-A bordáim-mondta halkan
Tehetetlen voltam.Annyira szerettem volna segíteni neki,de nem tudtam...
-BELLA!-kiáltotta Alice amint belépett az ajtón
-Alice-nyöszörögte a megszólított
-Alice hagyd!Rosszul van!-mondam élesen
*********
(Bella szemszöge)
Mindenem fájt.Idegesített mindenki.Annyira aggódtak.Most tényleg fájt.Biztos voltam benne hogy komoly bajom van.Mindenki a nevemet kiáltozta és szólongattak.Edward töretlenül ölelt magához,még ha azt mondtam hogy engedjen,akkor sem tette.Már csak foltokat láttam,és nagyon fáztam.Hirtelen mindenki elhallgatott,és én már senkit,és semmit sem láttam.Zuhantam a sötét tenger mélyére.És ott is akartam maradni.Folyamatosan kínzottak a mai nap undorító emlékei.Reszketve próbáltam meghalni.Nem akartam ilyen emlékekkel élni.Azok a mocskos szavak,az érintések...akaratlanul is kifolytak a könnyeim.És a legszörnyûbb az,hogy Edwardnak akaratlanul is szenvednie kell...
*********
(Edward szemszöge)
Gyötrõdtem.Ez mind miattam van.Láttam rajta hogy szenved.Ha nem hagyom itt...
-Bella?!-ráztam meg gyengéden,mivel körülbelül 2 perce mozdulatlan.
-Úristen!Bella!-üvöltött nevelõapám miközben kivágta az ajtót,és mellé térdelt.-Edward!Azonnal be kell vinnünk a korházba!
"Ez nagyon súlyos...két hónap biztosan kell hogy felépüljön"-folytatta gondolatban miközben hugom felöltöztette illendõen a szerelmemet.
Felkaptam a karjaimba,és elkezdtünk futni.A kórház mögé értünk,lelassítottunk.Emberi tempóban léptünk be az ajtón.Carlisle kérésére Bellának egy külön
szobát készítettek.Aztán kiküldtek.Carlisle megvizsgálta,és akaratlanul is meggyötört arckifejezéssel pillantott vissza rám...
-Carlisle.Ugye fel fog épülni?-kérdezte folytott hangon Alice
-Idõvel...talán.De ez...az állapota...szóval úgyértem most sokkos állapotban van.Könnyen lehet...-hallgatott el ugyanolyan hangon az apánk.
-NEM!CARLISLE.EZ CSAK EGY ROSSZ VICC...UGYE?-kiabáltam.-Az ÉN Bellám nem lehet amnéziás-mondtam rekedt hangon,mire Alice és Jasper is felszisszent
-Amnéziás?-kérdezte lassan,megdöbbenve Emmett
-Úgyérted...?-szólt zaklatottan Rose is.
-Nem tudhatjuk mennyi ideig.Lehet hogy csak pár nap,de lehet hogy...hónapok,vagy évek.Edward.Nyugodj meg.-csitított.
A tenyerembe temettem az arcomat,és könnyek nélkül zokogtam.Felnéztem,és megláttam azt a sok szenvedõ arcot körülöttem.
Alice a semmibe meredt,majd zaklatottan hajtotta Jasper mellkasára a fejét.
-Bella...nem...nem fog emlékezni...ránk.-mondta a hugom
Lett volna idõm kiborulni,de meghallottam hogy a szobába valaki mocorog...
-Bemegyek.-jelentettem kis,és már bent is voltam.
-Bella.-mondtam kedvesen,és leültem az ágya mellé
********
(Bella szemszöge)
Fehérség...ez a jellegzetes szag...Korház...Már megint.Ám nyílt az ajtó,és egy lélegzetelálítóan gyönyörû fiú lépett be.Olyan ismerõs volt,de nem tudtam hogy miért,vagy hogy honnan.A bõre sápadt,a szeme aranyszín.Bronzvörös haja kócosan meredezett az égnek.Nyúlánkabb testalkatú,de méGIS izmos.Szürke felsõrésze tökéletesen simult a mellkasára.
-Bella.-mondta kedves hangon,és leült mellém.
Értetlen arcot vágtam.Nem tudtam hogy hogy köszönjek neki...
-Jól érzed magad?Nem fáj már semmid?-kérdezõsködött bársonyos hangján.
Kishíján elolvadtam.
-Hát...már egész jól vagyok...azthiszem...-tettem hozzá félénken
Belenéztem a szemeibe,és elvesztem.Ekkor felemelkedett a székrõl,és egy lágy puszit nyomott a homlokomra.
Megborzongtam.Az ajkai jéghidegek voltak,de mégis olyan...érdekes melegség öntött el ott ahol hozzámért.
-Ne...ne haragudj.De...te ki vagy?-érdeklõdtem
Az arca megrándult,látni lehetett hogy fájnak neki a szavaim.Csak azt nem értem miért...
-Nem...nem emlékszel rám?-kezdte,ám a következõ pillanatban nyílt az ajtó,és egy mézszõke hajú,ugyanolyan ápadt,aranyszemû férfi lépett be.
Az orvosom-feltételeztem,mivel fehér köpenyt viselt.
-Bella.Látom felébredtél.-köszönt kedvesen
-Elnézést...de hogy kerültem ide?...És...ki...ki vagyok én?-kérdeztem kétségbeesve.A hangom remegett
-Történt egy kis baleset...és most amnéziás vagy.Isabella Swan vagy.De joban szereted a Bellát.-mosolygott.-Én Carlisle vagyok.Õ itt a fiam Edward.Edward Cul...-kezdte,de beugrott valami...egy szobában ültem még két lélegzetelálítóan gyönyörû lánnyal,és egy idõsebb nõvel...a nõ mellett ült Carlisle...mellette egy nagydarab,izmos,mackószerû fiú,majd egy szintén szõke hajú,oroszlánszerû fiú.Aztán...Edward...igen,õ volt ott,és az ölébe...ültem...ÉN?Nemtudom...
ezt mindössze 2másodperc töredéke alatt láttam "gondolatban".
Cullen?-kérdeztem,révén mivel félbeszakítottam.
Megrökönyödve néztek rám
-Igen.Honnan tudtad?-nézett rám Edward
Aztán még egy emlék...vagyis két személy...egy kis koboldszerû,fekete hajú lány,és az az oroszlánszerû fiú.Egy reptéren voltunk,és én a fiúval mentem...elõtte pedig a lánnyal ültem
"Azthiszem most ennék valamit-álltam fel
A lány is felált:
Veled megyek
Ugye nem haragszol,de jobbszeretném ha most Jasper jönne velem.Jó hatással lenne rám..és nem szeretnék pont most kiborulni...mikor"
Zihálva próbáltam felülni.Jasper...szóval Jasper...és Alice?-hasított belém a felismerés.
-Bella?-kérdezte a doktor
Csak...semmi.-feleltem gyorsan
-Na persze!-sziszegte a fiú
-Három nap múlva hazamehetsz.Addig légy nyugodt.Edward?-mondta,és a fiára nézett-Menjünk.
Azzal elindultak kifelé...a következõ két és fél nap gyötrelmes volt.Óránként rohangáltak be a nõvérek,és Carlisle is bejött 5 óránként.
És akkor aznap,amikor hazamehettem,egy furcsa emlék...egy kunyhóban voltam,és egy mocskos,részeg férfi letépte a felsõrészemet...utánna sötétség.
Kis idõ eltelt.Gondolkoztam:Ki ez  a fiú?Mért ilyen ismerõs...?
Aztán a következõ emlékem az volt,hogy Jasper átölel,és megpróbál megnyugtatni...
Belépett Carlisle a kórterembe,és kedvesen mosolygott-mint mindig
-Bella...apádnak el kellett mennie egy hosszabb bevetésre.Nállunk fogsz lakni...
-Az apám rendõr?-kérdeztem
-Igen
-Rendben.Felöltözök és mehetünk-feleltem nyugodtan.MI?Egy idegenekkel teli házba?És mért vagyok ilyen nyugodt?Épp ki kellene borulnom...
És az emlék...egy újabb tiszta emlék...nemtudom hogy honnan,de egybõl az ugrott be,hogy ezek vámpírok...nevettem magamon.Vámpírok?Kezdek begolyózni...-nevettem
Felvettem egy fekete farmernadrágot,és egy mélykék hosszú-ujjú blúzt.Tökéletesen tapadt a karomra,és a derekamra.Összepakoltam a kevés kis cuccomat,és kiléptem a folyosóra.Elképesztõ!Mind ottvoltak.Az idõsebb nõ,a gyönyörû szõke lány,és a mackós fiú is.Mellette pedig az emlékeimbõl,névszerint ismert Alice és jasper,majd a személyesen ismert Edward és carlisle.
-Jasper,Alice-ugrottam a nyakukba.Õk gondolkodás nélkül visszaöleltek.
Hét döbbent szempár meredt rám.
-Bella!-köszönt Alice,míg Jasper csak biccentett.
-Valami baj van?-kérdeztem,utalva a döbbent arcokra
-Te...emlékszel ránk?-kaptam egy újabb kérdést Jaspertõl,miután arcvonásait nyugodt maszk alá vetette.
-Hát persze!-feleltem nevetve
-Ho...hogyan?-szólalt meg a szõke lány.
-Hát...talán ezt otthon kellene megbeszélnünk...induljunk-mondta Carlisle
-Én Alice-el és Jasperrel ültem egy autóba.Nagyon gyorsan hajtott a fiú,közben meg sem szólaltunk.Egy zöld ösvényre tévedtünk,de nem volt idõm körülnézni,mivel a következõ pillanatban már nyitották is nekem az ajtót.Gyönyörû fehér,három emeletes ház volt,hatalmas ablakokkal,és üvegfalakkal.
-Wow...ez gyönyörû-nyögtem,és majdhogynem tátott szájjal bámultam elõrre.
-Gyere-nevetett fel csilingelõ hangján Alice
Nem sokat tért el a valóság a képzeletemtõl:bent is fehér-törtfehér,és krémszínû árnyalatokban pompáztak a falak és a bútorok.Kellemesen volt berendezve,s a vastag karamella színû szõnyeg teljesen összetartotta a szobát.
-Na,tetszik?-vigyorgott Jasper is
-Nagyon-hebegtem a tengelyem körül forogva.
-Akkor kezdjük el a beszélgetést-lépett mellém a családfõ
Edward végig a nyomomban volt,mintha egy különösen törékeny porcelánbaba lennék.Letelepedtem az egyik kanapéra,Edward ugyanígy tett.Nem néztem rá,ugyanis nem akartam elveszni gyönyörû szemeibe.Velünk szemben Carlisle,és az idõsebb nõ,míg mellettünk Alice és Jasper párosát lehetett látni.
Már épp kezdte volna a doktor,amikor a szõke-szépség belépett a helyiségbe a mackós fiúval az oldalán.
-Uhh remélem nem késtünk le semmit-vigyorgott a fiú,mire a lány oldalba verte.Majd a fiú válaszul lelohasztotta a fejét.
Mintha agyam sem lenne,gondolkodás nélkül,már-már megszokásból ugrottam fel.
-Azthiszem mi még nem találkoztunk-nyújtottam a kezem,mire a levegõ megfagyott,s újabb hét szempár szegezõdött rám-Bella Swan
-ööö Emmett Cullen-rázta meg kezemet az izmos fiú,üveges tekintettel
-Rosalie Hale-mondta bizonytalanul,és õ is kezet nyújtott
-Esme vagyok-mosolygott az idõsebb nõ is,de nem nyújtott kezet,hanem megölelt
-Nos Bella,talán ideje elmondanom hogy...-kezdte Jasper
-Hogy?-kíváncsian vártam a választ
-Hogy...rájuk hogy-hogy emlékeztél,és ránk mért nem!-mondta durcásan Edward
-ohh...hát még a korházban ugrott be...néhány...emlék-válaszoltam remegve
Edward bocsánatkérõen nézett rám:
-Sajnálom...nem akartam-hajtotta le a fejét.
-Hagyd-dadogtam,mivel elkábított az illata,révén hogy csak centikre voltunk egymástól.A karunk már-már összeért.
-Milyen emlék?-kiváncsiskodott carlisle
Elvörösödve a távolba meredtem könnyes szemmel.Arra lettem figyelmes hogy egy hideg kéz a vállamra nehezkedik.Felpillantottam.
-Carlisle talán nem kellene ezt még...fáj neki.Érzem-nézett fájdalmasan a szemembe,az,aki (az emlékeimbõl)megmentett akkor ott a kunyhóba.
-De tudnunk kell!-morogta Edward,mire bezsebelt Rosalietól,és Jaspertõl is egy-egy gyilkos pillantást.
-Mivan?Ti talán nem vagytok rá kíváncsiak?-vetette oda gúnyosan
-Talán...jobb lenne ha...hazamennék.-suttogtam,mert kiszáradt a torkom-Megmondaná valaki hogy...
-Szó sem lehet róla.Felejtsd el.Edward csak egy kicsit...ideges.-ült le immár Jasper is.
-Hát akkor azthiszem muszáj lesz elmondanom...-néztem Alicere aki bátorítóan mosolygott.
-Hallgatunk kislány-vigyorgott erõteljesen Emmett is.
-Hát az elsõ emlékemben egy reptéren voltunk-kezdtem a kevésbé fájdalmassal.-Jasperrel és Alice-el.Onnan ismertelek meg titeket...-böktem feléjük
-Igen.Ez így volt.-erõsített meg Alice-És a második?
-Hát...egy mocskos kunyhóban voltam...-úgy tettem mint aki erõsen gondolkodik,de elbuktam:a könnyeim megálíthatatlanul folyni kezdtek-és...a felsõrészem...
-Egy újabb hideg kész tapadt gyengéden a számra,kényszerítve hogy elhallgassak.
-Nem kell elmondanod.Ezt tudjuk-vette el a számról a kezét Edward,aki most féltõn nézett a szemembe
-Ennyi?-kérdezte Rosalie
-...I...igen-dadogtam
-Ne titkolj el semmit!-parancsolt rám Jasper
-Van mégvalami?-érdeklõdött Carlisle
-Van!-jött a válasz Jaspertõl
-Jelentéktelen részlet...-motyogtam
Nem,nem az-dörrent fel Edward is,mire én reflex szerûen elhúzódtam tõle.Hiába húzott magamellé,felpattantam,és a kanapé mögé álltam,annak háttámlájába kapaszkodva.
J-ó.Rendben!-feleltem egy kicsit határozottabban.Vettem két mély levegõt és beszélni kezdtem-A következõ emlék-sandítottam Jasper felé-az az,hogy Jasper próbál megnyugtatni...a kunyhóban...
-Megöleltelek-suttogta az említett,és minden egyes szempár rá szegezõdött,végül Emmett hangos nevetésben tört ki,míg valaki morgolódott:
-HOGY MI?!-hûlt fel Edward.
-Jól hallottad.Mehetek...a fürdõszobába?-nyeltem egy nagyot
-Hát persze-ugrott fel Rose,és már bent sem volt.
Eltünt a külvilág,mire egy újabb emlék motoszkált bennem...hátrálni kezdtem,mígnem megtaláltam a falat.Az egész testemmel nekisimultam,s a következõ pillanatban ernyedten hulltam térdre,és zokogtam.Éreztem hogy remegek...
-Vámpír...nemtudom honnan,de ez ugrott be.Aztán egy harapás.Akaratlanul is a karomon lévõ sebhelyhez kaptam a kezem
-Bella!-Rázott meg Edward finoman-Minden rendben?
-Nem.Semmi sincs rendben.Megbolondultam!-sírtam,és ellöktem magam Edwardtól,ami hiba volt,mert a következõ pillanatban betörtem volna a fejem,ha két-szintén- Hideg és erõs kar nem kap el.Felnéztem,és Jasper arany szemeivel találtam szembe magam.
-Carlisle én aggódom miatta.-nézett a nevelõapjára-Mi történt?-tért vissza tekintete rám
-Én...én azthiszem megbolondultam-zokogtam a mellkasába.Barátságosan megölelt.
-Elmondod?-kérdezte Carlisle
-Carlisle-emeletem rá tekintetemet-vámpírok léteznek?
Egy hirtelen ajtócsapódás.Mire odanéztem az ajtó félig leszakadt,és az én képzeletbeli hercegemnek nyoma veszett...
-Tudtam!Tudtam hogy megbolondultam!-folytak ki a könnyeim,amikor a kezem újra a sebemhez ért.Elhúzódtam Jaspertõl,aki készségesen elengedett.
-Nem...nem vagy bolond...-mondta teljes komolyságban Emmett
-Mi ez a kezemen?-böktem a félhold alakú sebemre
-Magadtól kell rájönnöd-szólt egy bársonyos hang.A tulajdonosa az ajtófélfának dõlve nézett engem,ahol persze nyoma sem volt az ajtónak.
-Beszélhetnénk négyszemközt?-ugrott be az emlékeim közül mégegy.
-Semmi akadája-válaszolt,és felvezetett a szobájába.
Leültünk a szoba közepén álló fekete kanapéra,és én beszélni kezdtem:
-Edward...én csak...szóval azért viselkedtem veled olyan gorombán...mert...nem akarom ezt nehezebbé tenni...vagyis...nem akarok fájdalmat okozni.Remélem érted-csuklott el a hangom
-MI?Nem...mármint mit nem akarsz nehezebbé tenni?-értetlenkedett
-Van egy újabb emlék...te...szakítottál velem,mert nem...nem voltam jó neked.És gondoltam...biztos van valakid.Nem akartam mégjobban...-meredtem magamelé.
-Mit nem akartál?-kérdezett vissza
-Mégjobban belédszeretni-sütöttem le a szemem,mert közben akaratlanul is rákalandozott a tekintetem.
-Ezért keresed Jasperben...?-vetette oda dühösen.
-Mit?-kiabáltam
-Bella...én...egy valamit érts meg:Jasper és Alice HÁZASOK!-felelte ugyanolyan hangnemben
-És?Ezt most mért mondod?Hol érdekel ez engem?-kérdeztem halkabban
-Ne próbáld leteperni.Jasper erõsebb.Még a végén...-el akartam menni,de megfogta a csuklómat és visszarántott.
-Engedj el-mondtam nyugodtan,de mivel nem tette felemeltem a hangom-ERESSZ!-odítottam a képébe,mire engedelmeskedett,és kitörte az üvegfalat,majd eltünt.
Emberi gyorsasággal rohantam le a nappaliba ahol mindenki mindent hallott,és meredten néztek rám.
-Figyeljetek.Én...sajnálom-folytak a könnyeim-Nem akartam félreérthetõ lenni...hallottátok az elõbbi veszekedést?-aprót bólintottak,majd komolyra próbáltam fogni a figurát.Felsóhajtottam és belekezdtem-Jasper!Én nem vagyok szerelmes beléd.Én csak...-gondolkoztam a legegyszerûbb válaszon-én...téged "ismertelek"legjobban az emlékeimbõl...-néztem rájuk könnyáztatta arccal-és benned bíztam..vagyis bízok is.
-Tudom.-suttogta maga elé
-És mégvalami...most hazamennék.És...-tettem hozzá-nyugodjatok meg.Nállam biztonságban lesz a titkotok.-mondtam zokogva-Nem mondom el senkinek.
-Bella...?-hallottam Jasper hangját,de leintettem.
-Sziasztok!-köszöntem el sírva,és kifelé vettem az irányt.
******
(Jasper szemszöge)
Ez nagyon megható volt.Most döbbentem rá hogy megváltozott a Bellával való "viszonyunk".Jobban kedveltem mint Rose-t.Pedig az ikertestvérem...Bella lett úgymond a "legjobb (lány) barátnõm".Nem voltam én sem szerelmes,de akkor,ott az erdõben meg tudtam volna ölni aki hozzáért.Megrázott amit mondott.Edward nem ússza meg szárazon."Emlegetett szamár"gondoltam magamban,mert õ lépett be az ajtón.A többiek letámadták,kisebb-nagyobb szidalmakat vágtak a fejéhez,de egyik sem volt akkora,mint amit én készültem neki adni.Már vagy 5perce körülötte nyüzsögtek mintha itt sem lennék.Majd eltávolodtak tõle,mit sem törõdve velem.Mindenki indult volna útjára,mikor megszólaltam
-Idióta!-mondtam hangosan,és nyugodtan-Jól hallottad!Egy szánalmas idióta!-tettem hozzá az arckifejezését látva.Megfagyott mindenki,és abbahagyták az éppen elkezdett mozdulatokat,sõt még levegõt sem vettek.
-Hogy?-kérdezett vissza
-Baj van a füleddel?TE NORMÁLIS VAGY?TUDOD TE MIKET VÁGTÁL SZEGÉNY BELLA FEJÉHEZ?-mondtam valamivel idegesebben.Furcsamód megrettent:számítottam rá hogy ez még fenyegetõbb lesz így,hogy nyugodt hangon beszélek vele
-Edward!Esetleg az eszedbe se jutott hogy hogy mondjuk...ÉN SZÓLTAM VOLNA NEKED HA SZERELMES LENNE?-üvöltöttem a képébe-De tudod mit?HA ÉN SZENVEDEK AKKOR TE IS*!-vágtam hozzá az elsõ kezem ügyébe akadó dolgot:egy üveg díszbort,ami mentem szilánkosra tört a kezeink között
-Elmentem.Amég itthon van nem jövök-böktem undorral felé.
-Hová mész?-jött Esme hangja felém
-Bellához-jelentettem ki,mire Edward felmordult,és támadó állásba helyezkedett
-Megyek!Tudod vannak még BARÁTAI!-nyomtam meg az utolsó szót,és már ott sem voltam.
******
(Bella szemszöge)
Már egy ideje barangoltam a városba.Ömlöttek a könnyeim mint a záporesõ.Mi történt az életemmel?Mi történt a régi Bellával?Mikor kerültem én egy "vámpíros" életbe?Mikor,miért?És ami a legrosszabb:mikor szerettem ennyire bele Edwardba?-suttogtam magam elé,de válasz nem jött.Jobb is.Talán ennek így kellett lennie.Én szenvedésre születtem.Hidegvérrel aláztam meg magam a Cullen-klán elõtt.Aláztam meg magam a legjobb barátom elõtt.Összevesztem a szerelmemmel.És ezután tudnám még sorolni a többit:amnéziám van:Ki az apám?Hol lakok?Hogy néznek ki a szüleim?Melyik a szobám?Újabb emlékek kerítettek hatalmába...hirtelen majdnem minden-a családommal kapcsolatos dolgok-beugrottak:Charlie,Reené,Phil...és...a házunk.A szobám...Találomra mentem el az emlékeim szerinti házba,ami remélhetõleg a MI házunk volt...bebarangoltam az emeletet,mire bebuktam a szobám ajtaján."Ez az én szobám."hasított belém a felismerés.Lerogytam az ágyra,és csak sírtam,sírtam,és sírtam.Megálíthatatlanul sírtam.Egy ismerõs hang szólított meg.Odanéztem,és félelemmel tekintettem a szemébe...
(*tudom hogy Jasper csak pozitív irányba tud hatni,de ez most így jött ki)