Kínos csönd uralkodott amég felértünk Edward szobájába.Õszintén szólva már repesnék,sõt,a nyakába ugranék,ha nem lenne Melanie.De sajnos õ létezik,és éppen az esküvõi díszleteket tervezi gondolatban.Én meg?!Azon filózok,hogy milyen lesz egy halhatatlan,örökké gyönyörû vámpírral élni,majd 80 évesen.Fonnyadt leszek,és fáradékony.Úgy fogunk kinézni,mint anyja-fia.Örülni fog nekem,az biztos.Hiába,nekem innen el kell mennem.csak milyen ürüggyel menjek??Semmi ötletem sincs...
Bella...én-szólalt fel rekedt hangon mikor becsukta mögöttem az ajtót
Te?-kérdeztem vissza halkan
Szeretlek-nézett a szemembe fájdalmasan gyönyörû aragyszín szemeivel.Szinte már perzseltek.
Tudtam,hogy nem szabad elgyengülnöm,mert abból semmi jó nem fog kisülni...mégis,legszívesebben a karjai közé vetném magam.Egyébként én is elgondolkozom rajta néha,hogy miért nem lehet?!
Az lehet...de...-nyöszörögtem-nekünk nincs jövõnk
Tudom...-suttogta megsemmisülten
Edward!Szerettelek.De,ha te annyira szeretsz,akkor mégis mi a fenének jegyezted el Melaniet???-tettem fel a legkézenfekvõbb kérdést
Csak hallgatott.Szerintem õ maga sem tudta erre az egyszerû kérdésre a választ
Közelebb léptem...már nem tudtam magam türtõztetni.Leereszkedtem mellé a földre.
Edward...én-kezdtem,de õ birtoklóan tapasztotta ajkait az enyémre.
Kis idõ mulva ölébe húzott,de ajkaink nem váltak el egy percre sem.Kezeimet a nyaka köré fontam,mire még szenvedélyesebben csókolt.Ebben a csókban benne volt minden:szerelem,vágy,fájdalom,az a bizonyos "hiányoztál",és még egyéb érzelmek is.Kezeimmel megpróbáltam kigombolni az ingjét,de amint az elsõ gombot sikerült kiszabadítanom,elkapta a kezem,és megszakította a csókot is.Felnéztem az arcába fájdalmas szemekkel,és megdöbbenve láttam,hogy szeme csillog a vágytól
Bella,ezt ne-mondta határozottan
Rendben.Hát ennyit arról hogy szeretsz.Szia!-pattantam fel,és még idõt sem hagytam neki hogy megmagyarázza,ám amikor ki akartam viharozni a szobából,akkor elkapott,és megfordított,így szembe találtam magam vele
Nem szólt semmit,nagyjából némán komunikáltunk.
Melanieval lefeküdtél,igaz?-suttogtam arcába,és könnyeim külön utakat jártak.
Tudtam a választ,s ez mindennél jobban fájt...
Szóval...akkor...ha én vagyok életed szerelme,velem mért nem akarod?És egy másik nõvel mért tetted?-szóltam újra hozzá
Nem válaszolt,csak nézett,hosszú percekig a szemembe.Éreztem hogy szét fogok esni...
Szia,Edward-mondtam,de még mindig erõsen tartott,így szabadulni nem bírtam
Mert szeretlek.Pontosan ezért!Én...féltelek.Egy gonosz szörnyeteg vagyok,és meg akarlak védeni magamtól.Ha valami rosszul sülne el,és veled valami történne,soha nem bocsátanám meg magamnak...Bella,mért nem bírod megérteni hogy ez mind csak miattad van?
Igen?és mi van akkor,ha én nem akarom hogy vigyázz rám?Mi van akkor,ha én nem akarom hogy megóvj magadtól?-kiabáltam vele,mire nem engem,hanem a padlót fixírozta
Sajnálom...akkor inkább én szenvedek,minthogy neked bármi bajod essen.Nekem az is elég,vagyis valamilyen szinten elég,hogyha tudom,hogy emberi életed lehet.Nélkülem.És nem teszem tönkre mindazt,amit eddig felépítettél-jelentette ki suttogva
Normális,emberi élet?-hápogtam idegesen,ám egy hang sem jött ki a torkomon-Edward!Két teljes éve vámpírok közt "élek"!Beleszerettem két vámpírba!-csúszott ki a számon az igazság,de nem hagytam hogy kérdõre vonjon-Napi szinten vámpír,és embertámadások áldozatává válok.Egy õrült,vérszomjas vámpír meg akar ölni!Szerinted ez HOL EMBERI?De tudod mit?Nem bánom!Szeretek veletek lenni!De az az igazság,hogy ez már régen nem emberi élet!Ha annyira szeretnél,akkor azt is figyelembe vennéd,hogy én mit szeretnék!-tettem hozzá kicsit nyugodtabban,és nemkétlem,hogy Jasper keze van a dologban
Elgyötört szemeivel engem keresett,de már késõ volt:kiviharoztam a szobából.
Levágtattam a nappaliba,ahol mindenki egy-egy kanapén foglalt helyet.Elszégyeltem magam,hogy ezt mind hallották,és hogy ezt Jasper is tudja...
Hazamegyek-mondtam halkan,és az ajtó irányába vetettem magam.
Bella-kapott el Jasper,amikor a lépcsõn legurultam volna-Mi a baj?
Semmi-szipogtam,és egy gyengéd csókot leheltem ajkaira,ami egy csöppet meglepte-Beszélni akarok veled!Majd este gyere fel
Rendben-nyomott egy puszit homlokomra,majd elengedett
******
(Jasper szemszöge)
Olyan furcsa érzésem van...és Alice is...miért,mit tettem?Talán emiatt a Bellás ügy miatt?Mi?Hát ez az amit végképp nem tehetek.Nem hibáztathatom Bellát,hiszen én vagyok a fõ "gonosz".Most meg olyan zaklatott volt...
Elhatároztam,hogy hajdani feleségem így nem hagyhat el.Legalább valami indokot kell hogy adjon,hogy miért!Így nem hagyom magam.És egyébként is!Holnap letelik a két hét...akkor már itthon kéne lennie...
Tárcsáztam,de nagy meglepetésemre nem a vékony,kecses,és gyönyörû hang vette fel,hanem egy mély,durva,férfihang...
Hallo-dörmögte
Hol van Alice?-köptem foghegyrõl
Alice?-vált hangja súfondárossá-...áá szóval te vagy a híres Jasper...ez érdekes...
Nem feleltem,mire elkezdett undorítóan kacagni
A vicces az,hogy Alice meghalt!-jelentette ki könnyûszerrel,majd letette...
A telefont görcsösen szorítottam,és egy távoli,láthatatlan pontot bámultam.A szavak nállam nem értek el túl nagy hatást:fel sem tudtam õket fogni.Aztán,kis idõ múlva mégis sikerült:mint egy ezer darabos puzzle,úgy kattantak be helyükre.Néhol-néhol,mint egy rafkós kirakós játéknál is,variálgattam a részeket,ám a végsõ összkép mindig a legfájdalmasabb mondatot rakta ki:Alice meghalt.
Jasper-rángatta finoman vállamat anyám
Nem mondhatom el nekik...azt mondtam,hogy Alice engem már nem érdekel...ha most elmondom nekik,akkor soha nem fogják elhinni,hogy Bellát szeretem.nem Jasper,nem teheted!
Lassan,nagyon lassan,és megfontoltan fordítottam fejemet nevelõanyánk felé,és egy halvány mosolyt is megereztettem
Jasper,mi a baj?-kétségbeesett tekintete engem is arra akart késztetni,hogy hangtalanul zokogjak,ám ez nem sikerült.Tudtam magam tartani...még
Semmi...csak a szertartáson jár az eszem-hazudtam könnyûszerrel,ám ekkor megjelent Edward is,így kénytelen votam Bellára gondolni.
Nem tudom-válaszolt az említett anyám gondolatban feltett kérdésére,ami valószínüleg azt tudakolta,hogy mi a bajom...
Megyek Bellához-pattantam fel,és futni kezdtem
Útközben kitaláltam,hogy ha vége lesz ennek a Bellás ügynek,akkor megbosszulom egyetlen szerelmemet...de mért nem érzek gyilkoMási vágyat?Mert ez most amolyan bántottad-a-szerettem dolog volt,nem az,amit éreznek kellene.És mi lenne akkor,ha hivatásos gyilkos lennék?Megölném Melanie-t,és azt,aki miatt Alice-nek is meg kellett halnia,és még talán Stephanie-t is...tök jó lenne...mint egy depressziós vámpír...
Ám idõközben elértem Belláék házát...
Ugrottam egy kisebbet,és máris bent voltam.Õ az ágya közepén ült egy hatalmas megrakott bõröndön,törökülésbe helyezkedve el...
Azthittem már soha nem jössz-sóhajtott,majd mosolygott édesen rám
Letelepedtem mellé,és a szemébe néztem,bár egy kicsit foglalkoztatott,hogy mi az a bõrönd
Mirõl akartál beszélni?-kérdeztem az õ fülének hallhatóan,ám egy kicsit halkan
Sokmindenrõl-válaszolt ugyanígy
Akkor...?-kérdeztem lazábban,ám a mérhetetlen fájdalmat meg sem próbáltam leplepzni
Elmegyek-mondta ki szomorúan,és a padlót fixírozta
Miért?Miért akarsz mindig itt hagyni?-a hangom már már egy kétségbeesett kisfiúéhoz hasonlított.Nem,nem mondhatja komolyan,hogy õ,az egyetlen biztos támaszom is itt akar hagyni...
Miattad-válaszolt tömören,ám én a kezemet az álla alá csúztattam,és fejét magam felé fordítottam
Miattam?-lepõdtem meg,de még mindig a szemébe néztem
Áh,ez így nem lesz jó,pattant fel,és az ajtó elé állt,velem szemben.Kezét a halántékához nyomta,és szemeit behunyta
Igen,miattad.Én nem tudom,hogy tényleg szeretlek-e,vagy Stephenie keze van a dologban!Ez így nem lesz jó!Ott van például Alice is!Mit fog szólni?Az Istenért!Igen!Igen,szeretlek!De...-hadarta,ám egy szempillantás alatt ott termettem,így nem tudta folytatni
Szorosan magamhoz öleltem.Alice a kifogása?Ha tudná...
Bella...-mondtam,mert nem tudtam,hogy hogy folytassam