(Jasper szemszöge) 

Boldogan figyeltem, ahogy kedvesem vadászik. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy én is fogok egy szarvast, de tudtam, hogy nem szabad. Nem hagyhatom, hogy kifogjon rajtam a szomjam. Már annyira jól haladok, hogy nem fogja elrontani ezt a fejlődést, egy csábító illat. Meglepően könnyű volt az ellenállás. Valószínűleg ezt annak lehetett betudni, hogy szerelmemre koncentráltam. Ő mindennél sokkal érdekesebb volt. Már alig vártam, hogy újra magamhoz szoríthassam. Régen éreztem magam ennyire felszabadultnak. Nem az új családunk tehetett róla, de azért nehéz volt folyamatosan hét vámpír érzéseit érezni. Mert természetesen nekem is voltak külön érzelmeim, amit eleinte nagyon nehéz volt elkülöníteni a többiekétől. Csak olyankor nehéz a képességemmel bánni, amikor új közegbe kerülök. Előbb ki kell ismernem a körülöttem élőket, és utána már minden könnyebben megy. Bár Emmett és Rosalie elég csapongó fajta. Esme viszont tökéletesen nyugodt természet, és Carlisle is, ami nagyban megkönnyíti a dolgomat. Edward pedig elég összetett személyiség. Mindegyikük különleges valamilyen tulajdonságától, ahogy az én gyönyörű szerelmem is. Miután két szarvast is levadászott felém fordult, és rám mosolygott. Végre megint aranyszínűek voltak a szemei, és éreztem, hogy a szomja is teljesen elmúlt. Boldogan visszamosolyogtam rá. Odajött hozzám, de valamiért egy pillanatra elszomorodott.

• Mi a baj? – kérdeztem meglepetten, hiszen eddig minden rendben volt.
• Kérdeznem kell valamit – motyogta halkan.
• Akkor kérdezz – bátorítottam.
• Te csak miattam vagy a Cullenekkel, vagy így neked is jó? – kérdezte halkan. Meglepett ez a kérdés, hiszen mindig is bízott a látomásaiban, most pedig megkérdőjelezi a jövőnket. Tény, hogy még nem engedtem teljesen fel az új családunkban, de nagyon is kedvelem őket.
• Hát persze, hogy nekem is jó ott. Nagyon kedvesek – mondtam határozottan.
• Nekem a nagyon kedvesek, még kevés. Azt akarom, hogy boldog legyél te is. Arra gondoltam, hogyha te Charlotte-val és Peterrel boldogabb lennél, akkor ott is maradhatunk – ajánlotta fel szerelmem.
• Nem – vágtam rá azonnal, mire döbbenten felnézett rám. – Tudod, nagyon szeretem őket, de félek, hogyha örökre velük maradunk, akkor van rá esély, hogy visszaszokom az emberekre, és azt nem szeretném. Úgy sosem lehetnél boldog velem. Mi már Cullenek vagyunk – mondtam teljes meggyőződéssel, mire kedvesem végre elmosolyodott.
• De biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdezte kicsit félve.
• Teljesen biztos. A Cullen házban vagyunk otthon, bárhol is legyen az. Csak nekem több idő kell a beilleszkedéshez, mint neked, de szerintem ez érthető. Ettől függetlenül viszont nagyon szeretném már látni a barátainkat – mondtam mosolyogva, és küldtem egy kis nyugalmat szerelmem felé. Tudtam, hogy csak nekem akar jót, de néha túl sokat aggodalmaskodik a vidám természete ellenére.
• Rendben, induljunk – mondta immár boldogan, de még nem volt teljesen meggyőzve. Megfogta a kezemet, és húzni kezdett a tisztás felé, ahol a házuk áll.

Gyorsan futottunk. Hagytuk a lábainknak, hogy olyan tempót diktáljanak, amilyet csak tudnak. Néhány perccel később pedig már ott is voltunk. Peter és Charlotte már a ház előtt álltak, amikor odaértünk. Biztosan megérezték az illatunkat. Mosolyogva fogadtak, és éreztem, hogy nagyon örülnek, hogy láthatnak bennünket. Már nekem is nagyon hiányoztak. Sűrűbben kéne eljönnünk látogatóba.

• Sziasztok – ölelt meg minket Charlotte.
• Sziasztok – válaszoltuk Alice, majd Peter megölelgette szerelmemet, nekem pedig kezet nyújtott.
• Hiányoztatok. Meséljetek, milyen az új életetek? Jasper, a szemed, ez fantasztikus – lelkesedett Charlotte, Peter pedig csak bólintott.
• Gyertek be, már előkészítettük a szobátokat. Ugyanazt, amiben régen is laktatok – mondta Peter, majd betessékelt bennünket a házba.

Ahogy átléptük a küszöböt, csak ámultunk. A bútorok le lettek cserélve, a falak pedig átfestve. Továbbra is kellemes, világos színű árnyalatok voltak mindenfelé, de egy kicsit modernebb volt, mint régen. Kíváncsian mentünk fel a szobánkba, ami most halványsárga árnyalatban pompázott. Kipakoltuk a ruhákat a szekrénybe, majd visszamentünk a nappaliba.

• Na, hogy tetszik a szobátok? – kérdezte Charlotte izgatottan.
• Nagyon szép lett. Igazán szép bútorok és árnyalatok – mosolygott rá Alice.
• Milyenek a Cullenek? – kérdezte tőlem Peter, amikor a lányok már nagyon belemerültek a beszélgetésbe.
• Nagyon kedvesek, és igazi családot alkotnak. Az érzéseik őszinték, és boldogan maguk közé fogadtak minket – kezdtem bele.
• Ez volt a hivatalos verzió, Alice kedvéért. Te mit érzel? – kérdezte újra. Elég jól ismert.
• Nem tudom még. Mármint egy éve élek velük, és őszintén szeretnek minket, de tudod, hogy nehezen bízom meg másokban. Eddig általában csalódás lett a vége. Tisztelet a kivételnek. Esme, és Carlisle a gyermekeinek tekint minket is ugyanúgy. Edward pedig tényleg úgy érzi, hogy a testvérünk. Emmett igazából az egész világot is képes lenne kedvelni. Rosalie elég nehéz eset. Nem bízik bennünk, de igyekszik a családtagjainak tekinteni a többiek miatt – válaszoltam őszintén.
• Akkor ez a Rose hasonlít rád. Mármint természetileg – állapította meg Peter.
• Hát ezt azért nem mondanám – kuncogtam fel. – Én nem csapom ki szinte mindenért a balhét, de a bizalmatlansága valóban hasonló, mint az enyém.
• Jól érzed ott magad? Csak mert, hogyha gondoljátok, akkor itt is mindig van hely számotokra – ajánlotta barátom.
• Köszönjük, ezért nagyon hálásak is vagyunk. Igazából már kötődöm hozzájuk, csak még egy kicsit nehéz új közegben lenni. Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire törődjenek velem. Nagyon kedvesen viselkednek velünk. Rajtatok kívül még soha nem találkoztam ilyen érzelmes vámpírokkal. Hogyha hibázok, akkor sokkal inkább megértőek, mint szemrehányóak. Már hozzászoktam, hogy mi történik, hogyha valamit elszúrok, és nekem nagyon új még ez a fajta lágy, és kedves viszonyulás. Inkább vigasztalnak és bíztatnak, és soha nem büntettek, akkor sem, amikor majdnem hibáztam. Sőt. Szokatlan olyan családhoz tartozni, ahol mindenki törődik a másikkal. Nekem mindig is csak ti ketten voltatok, de most hirtelen nagy családom lett, ami nem hétköznapi – magyarázkodtam. Nem tudtam, hogy érti-e a lényeget. Nem az a baj, hogy van családunk, és, hogy ennyire kedvesek, hanem az, hogy nehezen hiszem el, hogy ilyen is lehet egy vámpírcsalád.
• Ez jó dolog, Jasper. Én úgy gondolom, hogyha ilyen jó nektek ott, akkor legyetek boldogok – mondta barátom tömören, és megveregette a vállam.
• Igen, ezen vagyunk. Én is örülök, hogy a Cullen család tagja lehetek. Alice, pedig szinte egyfolytában ugrál a boldogságtól. Ez már önmagában megérné, hogy velük legyünk, de az az igazság, hogy nekem sem volt még ilyen jó sehol máshol. Mintha a normális élet egy részét visszakaptam volna.
• Engem nem kell meggyőznöd – vágott közbe Peter. – Látom rajtad, hogy sokat változtál. Sokkal jobban nézel ki, mint egy évvel ezelőtt. Ráadásul nem harcászati szempontból elemezted ki a ház átalakításait. Nekem már ez is elég – nevetett fel barátom, én pedig megcsóváltam a fejem. Oké, nehéz eset vagyok, de azért ennyire nem vagyok mániákus. Talán csak egy kicsit.
• Na, mit csinálunk ma? – fordultak felénk a lányok.
• Nem tudom – válaszoltam mosolyogva. – Szerintem ti tudjátok.
• Menjünk fel a hegyekbe. Peterrel építettünk ott egy kellemes faházat. Ott tölthetnénk a hétvégét – ajánlotta Charlotte.
• Szerintem ez remek ötlet – mosolygott rám Alice vágyakozva. – Imádom a hegyeket.
• Tőlem mehetünk – válaszoltam azonnal.
• Akkor indulás – pattant fel Peter mellőlem, hogy összepakoljanak pár ruhát. Alice, és én is felmentünk a szobánkba. Ahogy odaértünk azonnal hozzám bújt.
• Örülök, hogy így érzel – mondta vidáman.
• Mire gondolsz? – kérdeztem döbbenten.
• Arra, hogy tényleg jól érzed magad az új családunkkal, és velem – mondta Alice meghatottan.
• Kicsim, de hisz mondtam már – simogattam meg a hátát.
• Tudom, de az erdőben még nem mondtad ilyen meggyőződéssel. Viszont most teljesen meggyőztél engem is, ahogy Petert.
• Ennek örülök – válaszoltam egyszerűen, majd megcsókoltam szerelmemet.
• Hé, gerlék, indulás – mondta Peter, majd égnek emelte a szemét. – Még a végén túlfűtöd a házat Jasper, és nem jutunk sehová. Bírd ki a hegyekig – mondta majd eltűnt.
• Ismeri Emmettet? – fintorgott szerelmem.
• Nem hiszen. Csak hasonlít a stílusa – nevettem fel. Szerintem is jól kijönne Peter és Emmett. – Majd bemutatjuk őket egymásnak – ajánlottam, mire Alice hevesen bólogatni kezdett.

Néhány perccel később már a hegyek felé rohantunk. Alig vártam, hogy megláthassam a faházat, amit a barátaink építettek egyes-egyedül. Éreztem, hogy szerelmem is nagyon izgatott. Nem telt bele egy fél órába, és már meg is láttuk. Gyönyörű épület volt. Lehet, hogy egyszerű faháznak indult, de azért ez is kétemeletes lett, és mindenhol ablakok szegélyezték. Fantasztikus volt. Bementünk, és azonnal körbenéztünk. Mindenhol hasonló volt a berendezés, mint Peter és Charlotte erdei házánál. A szobánk szinte pontos mása volt a másiknak, csak annyi volt a különbség, hogy a szobát meghagyták a természetes fa színárnyalatában, és ezért a bútorok is halvány barnák voltak.

• Ez csodálatos – lelkendezett Alice, és már ki is pakolta a holmiját. – Menjünk el sétálni. Kérlek – szökdécselt hozzám. – Sütni fog a nap. Kereshetnénk egy tisztást, és sütkérezhetnénk a napon.
• Jól hangzik – mosolyogtam szerelmemre, majd elővettem egy plédet a szekrényből, hogy legyen majd mire leheverednünk.

Megkérdeztük még Petert és Charlotte-t is, hogy velünk tartanak-e, és boldogan igent mondtak, úgyhogy négyesben vágtunk neki a hegyeknek, és az erdőnek. Hihetetlenül szép volt az egész környék. Nem tellett sok időbe, és meg is találtuk, amit kerestünk. Egy kellemes tisztást, ami tele volt színes virágokkal. Leterítettük a plédjeinket, és kényelmesen elhelyezkedtünk, ki-ki a párjával.

• 3… 2… 1 – számolt vissza szerelmem, és a nap hirtelen kisütött, mire mindannyian felnevettünk.

Nem azon, hogy végre érezhettük a meleg sugarakat. Sokkal inkább Alice végtelen lelkesedésén. Kedvesem egyfolytában csak arról csacsogott, hogy mi mindent szeretne csinálni a hétvégén itt a hegyekben. Elmesélte, hogy látta, hogy egy hegyi patakban fürdünk, aminek még vízesése is van. Ráadásul még a sziklákról is tudunk majd ugrálni, és versenyezni, hogy ki tud szem kombinációkat ugrani. Mikor újra beborult az ég felkeltünk, és visszamentünk a házba. Sokáig beszélgettünk, majd felmentünk a szobáinkba, és megbeszéltük, hogy másnap korán reggel indulunk is, és megkeressük azt a helyet, ahol Alice látott bennünket.

• Csodás nap volt – mosolygott rám szerelmem. – Te is jól érezted magad? – kérdezte izgatottan.
• Igen, nagyon is. Köszönöm ezt a kiruccanást. Szeretek otthon lenni, de jó itt lenni egy kicsit – mondtam mélyen a szemébe nézve.
• Most mondtad ki először ilyen nyíltan, hogy „otthon” – nézett rám Alice meghatottan.

Szerettem volna még beszélgetni, de ez nem volt olyan egyszerű, amikor, ahogy Peter fogalmazott a szomszéd szobában, éppen túlfűtötték a házat. Úgyhogy hevesen megcsókoltam szerelmemet, aki legnagyobb örömömre egyáltalán nem ellenkezett, hanem inkább belecsimpaszkodott az ingembe, és az ágy felé kezdett húzni.

• Ezt az ágyat még nem avattuk fel – búgta a fülembe.

Azonnal felkaptam, és gyengéden az ágyra fektettem, majd mellé dőltem én is, és tovább csókoltam. Lassan simogattam le kedvesemről a ruhákat, és bőrének minden egyes tökéletes négyzetcentiméterét feltérképeztem. Annyira gyönyörű volt. Soha nem láttam még hozzá fogható szépséget ezelőtt.

• Szeretlek – húzott vissza magához, majd csókra kínálta ajkait.

Azonnal készségesen teljesítettem a kérését. Már alig bírtam uralkodni magamon, de szerettem volna kedvesem határait is a végsőkig feszíteni. Még sohasem próbálkoztam ilyesmivel azelőtt, de nagyon tetszett, amit láttam. Szerelmem teljesen felhevülve, levegőért kapkodva feküdt mellettem, miközben és minden porcikáját simogattam, és apró csókokkal hintettem be.

• Jasper – nyögte elfúló hangon, majd megragadott, és magára húzott.

Ahogy eggyé  váltunk kéjesen felsikoltott, és a lábaival magához szorított. Azonnal az ajkaira tapadtam, és egy szenvedélyes csók után türelmesen megvártam, amíg újra visszatér a valóságba. Közben csak néztem a kisimult, teljesen felszabadult arcát. Olyan nyugodt volt, és békés. Örökké el tudtam volna merülni a látványban. Néhány perc múlva lassan kinyitotta a szemét, és rám mosolygott.

• Ez hihetetlen volt – suttogta halkan, majd finoman megmozdította a csípőjét, engem is mozgásra ösztönözve ezzel.

Alice hirtelen fölém gördült, és átvette az irányítást. Még soha nem volt részem olyan élményben, mint most. Egyszerűen leírhatatlan volt az egész. Kedvesem lassan, és gyengéden mozgott, miközben én minden egyes mozdulatát követtem, és simogattam ahol csak értem. Hosszú percek múltán pihegve omolt a mellkasomra, az én torkomat pedig elhagyta egy mélyről jövő morgás, amivel megpróbáltam elfojtani az elégedett kiáltásomat. Egy határozott mozdulattal magunkra rántottam a takarót, és egész éjszaka így feküdtem szerelmemet ölelve. Tudva, hogy másnap is egy boldog nap vár ránk.