(Seth szemszöge) 

Melanie vagy 10 perce kirohant már, utána kéne mennem. De nem tudok. Dühösen tekintgetek körbe, mert úgy érzem, valaki a fejemben kutakodik. Egy pillanatra farkasszemet nézek Edward–al, és biztos vagyok benne, hogy tudja, mi történt az imént köztem, és a húgom között.

Inkább elfordulok.

Oké, nem volt szép dolog, amit az imént mondtam Melanie-nak, de szükség volt rá. Mi lesz, ha pár hónap múlva elfelejti anyát? Annyira lefoglalja a baba, hogy átalakul, és nem lesz többé a testvérem. Egyszerűen magamnak kell tudnom… tudom, hogy önző dolog, de Melanie az, aki az élethez köt. Ha ő nem lenne, nem is tudom, mit csinálnék. Átlát rajtam, és meg is ért. Tudja, mit érzek egyes helyzetekben, és tud hozzám alkalmazkodni. Hogy akarhatna egy ilyen embert, mint ő, elveszíteni valaki?

Széttépkedem a pizzát, majd egy húzásra megiszom a fél literes cola-t. Felkapom a pulcsimat a székről, és miközben elmegyek Edward asztala mellett, felveszem. Ugyanúgy nézek rá, mint ő rám. Kicsit elmosolyodok amikor kiérek. Hiszen konkrétan még egy szót sem beszéltünk, és már ennyire utáljuk egymást… vicces.

Átvágok a sulin, közbe minden kis sarokba bekukkantok, hátha meglelem Melanie-t. Végül kilépek az esőbe, és megpróbálom kivenni az elmosódott alakokat. Magamra húzom a kapucnit, és átfésülöm a helyet. Megtorpanok, amikor meglátom, hogy kivel is van Melanie. Az egyik lánnyal a Cullenék közül. Összefonom a karomat a mellkasomon, és csak bámulom őket egy darabig. Persze jórészt nem Melanie-n időzik a tekintetemet, de egy olyan szépségről, mint az a lány, nem igazán lehet levenni a szemedet.

Valamilyen szintem amúgy Melanie-t is meg lehet érteni… emlékszem, hogy hogy vártam már, hogy végre megszülessen. Minden nap megkérdeztem, hogy hányat kell még aludni hozzá, mire anya elérzékenyülten az ölébe vett, és mindig csak ezt válaszolta: légy türelemmel.

A féltékeny-korszak nem igazán volt ránk jellemző, hiszen anya soha nem tett különbséget kettőnk között, kortól függetlenül.

Imádtam a gyerekkoromat. Azok voltak életem legjobb évei, de szép lassan minden elmúlik. Jön egy rossz időszak, amit elvileg jónak kéne követnie, de nem az én életemben. Nálam minden ellenkezőképpen működik, mint ahogy kellene neki. De kezdem szokogatni a dolgot.

(Melanie szemszöge)

Annyira hihetetlen ez a dolog. Vagy negyed órája nézek farkasszemet ezzel a szépséggel, aki úgy tűnik teljes mértékben figyel rám, és megérti amit mondok.

- Ugye nincs igaza? –kérdezem tűnődve.

Elmosolyodik, de olyan aranyosan, mintha maga egy angyal lenne, aki az előbb szállt le a földre.

- Szerintem csak elragadta a hév. Nem hiszem, hogy rendes körülmények között ilyeneket mondana… vagy? – hezitál összevont szemöldökökkel

- Nem, mi nagyon… szeretjük egymást Seth-el. A sok dolog, ami a múltban történt összekovácsolt bennünket. Nála jobb testvért elképzelni sem tudok, csak néha olyan makacs! – panaszkodok neki, ő meg úgy bólogat, mintha ő lenne a pszichológusom.

- Hihetetlen, hogy mi-mindent kellett nektek megélnetek. Neki is lehetnek kiborulásai, el kell nézni neki. Nem kell hozzá sok idő, és úgy is le fog csillapodni.

- Melanie! – szólal meg egy csöndes hang mögöttem.

Nessie elmosolyodik, és én is. Nagyjából eddig tart egy veszekedés Seth-el.

Megfordulok, és komolyan nézek rá.

- Figyelj, sajnálom, amit az előbb mondtam. Kicsit túllőttem a célon, nem volt valami diplomatikus lépés. Ugye nincs harag? – néz le rám bűntudatosan mosolyogva, én meg elvigyorodok, és átölelem.

- Seth, nem leszek apáék engedelmes bábja, azért ennél jobban ismerhetnél!

- Jól van, tudom. Bocsi!

Sokáig állunk ott, kéz a kézben. Mikor megfordulok, csodálkozok, hogy Nessie még ott áll. Azt hittem, hogy már elment.

- Nessie, ő itt a bátyám, Seth. Seth, ő Nessie! – Mutatom be egymásnak őket.

Csak egymásra mosolyodnak, nem fognak kezet.

- Kössz, hogy kijöttél utána – mormolja Seth.

Nessie megvonja a vállát.

- Nessie! – kiált Edward, és Nessie-hez siet, az oldalán Bellával.

- Becsöngettek. Vissza kéne mennetek. Minden oké? – kérdezi, és azonnal elvörösödök, ahogy rám néz.

Némán bólintok.

Seth szó nélkül átkarol, és a suli felé húz.

- Tényleg sajnálom. Soha többé nem fogom felhozni anyát, se azt, ami a múltban történt. Megígérem! – mormolja, és egy hosszú puszit nyom a homlokomra.

Rámosolygok, és bólintok párszor.

- Én meg nem hozom nyilvánosságra, hogy miként vélekedek a Lily-ügyről.

- Rendben, akkor ezt megbeszéltük… nincs sok kedvem visszamenni oda – mormolja Seth.

Felnevetek.

- Hiszen ez az első nap! Mi lesz veled, ha már most utálod a sulit?

Megvonja a vállát.

- Tudod, hogy soha nem tudtam rendesen beilleszkedni… nem vagyok olyan nyitott, mint te.

- Igen, tisztában vagyok vele. De ha egyszer valakivel jó barátságot kötsz, onnantól nagyon jó arc vagy… na meg amúgy is! – helyesbítek gyorsan, de csak rám vigyorog.

- Ígérd meg, hogy mindig ilyen maradsz! – suttogja a fülembe – hogy mindig a testvérem maradsz!

- Seth, a bátyám vagy. A te véred csordogál az én ereimben is. Ezen soha nem lehet változtatni! – nevetek boldogan rá.

(Nessie szemszöge)

- Még hogy ezen semmi nem változtathat – nevetek apáék között – csak egy szavába kerülne a dolog!

- Renesmee! Ne viccelődj ilyenekkel! – szól rám apa, de ő is mosolyog.

- Tetszik nekem ez a Seth. Aranyos fiú! – mélázik el anya, mire apa felvont szemöldökökkel rábámul.

- Jajj, Edward, mindent olyan komolyan veszel!

- Hogyne, ha a feleségemről van szó!

Pár perc néma csönd támad. Feltételezem apa a gondolataim között turkál, anya meg némán sétálgat mellettünk.

- Izé, Edward.

- Mi az?

- Mikor fogsz leállni ezzel a dologgal?

- Mire célzol?

- Erre a gondolatolvasós-dologra. Tudod, eléggé idegesít, hogy semmiféle magánéletem sincs. Mármint minden neszezést hallotok amit a szobámba csinálok, már ez is magába idegesítő. De az, hogy még a gondolataimat sem tarthatom meg magamnak!

- És mit akarsz, mit tegyek?

- Szeretném… szeretném, ha többet nem használnád rajtam ezt a kivételes képességet...

- Teljesen jogos a kérés! Nem tudod valahogy megtenni? – kérdezi anya, és elönt a nyugalom, hogy az én pártomra áll.

- Azért ez egy csöppet bonyolultabb, mint ahogy ti hiszitek… de megpróbálhatom…

Gyorsan átölelem.

- Köszönööm!!

- Mindent a gyerekekért! – nevet – na, fussál, már várnak!

Bólintok, és gyorsan anyát is átölelem.

- Szeretlek titeket, sziasztok!

- Mi is! – kiált még anya, én meg már el is tűnök a folyosó végében, de ott Seth-be botlok. Karba font kezekkel állja el az utat előlem, de nem fenyegetően, inkább mosolyogva. Annyira édes.

- Szóval, Nessie – néz rám kedvesen, és én se bírom megállni, hogy el ne vigyorodjak.

- Még egyszer köszönöm. Néha kicsit lassú a felfogásom, ha a húgomról van szó.

- Igen, látom! De épp jókor jöttél ki… csak ne kelts benne bűntudatot. Ettől fél a legjobban!

- Tudom – bólint – mindnyájan ettől félünk a legjobban…

Pár percig némán állunk, és nézünk egymással farkasszemet. Akkor késztetést érzek, hogy átöleljem, annyira aranyos!

- Nem túl erkölcsös lépés tőlem, de azt hiszem a nap további részét ki hagyom…

Rámosolygok.

- Én nem hiszem, mert aztán kikapok Edwardtól…

- Csak egy gyors kérdés… neked mi közöd van az Edward-hoz? Mármint…

Hoppá, most elszóltam magamat.

- Ó, tudod ő amolyan… apaféleség az életemben. Az igazi apám már rég elment, és ő úgy szeret engem, mintha a lánya lennék…

Seth bólint párszor.

- Rendben, akkor menj, nem akarom, hogy aztán vita legyen emiatt otthon!

- Az nem lesz! Akkor majd találkozunk még, igaz? – a hangom akarva-akaratlanul könyörgő.