Nyugalom 
 
Alice szemszöge 
 
Másnap reggel Edward vitt minket suliba. Egy átlagos napnak néztünk elébe. Vagyis azt gondoltam.. Mindaddig, míg az ebédlőben nem támadt látomásom kísértette elmém. Éreztem a lány illatát. Kinek barna haja, és gesztenyebarna szemei voltak. A látomásom egyre jobban hasogatta fejem. Kecsesen felemelkedtem az asztaltól, kidobtam a tálcámon szereplő érintetlen almát, és üdítőt. Majd kisétáltam a parkolóba. Edward kocsijának dőltem.  
 
- Hé Alice! Minden oké? Úgy nézel ki, mint a fába szorult féreg… 
- Köszi Emmett! – fintorogtam. 
- Ugyan húgi, tudod, rám bármikor számíthatsz. – vigyorgott bátyám. 
 
Rosalie-val kézen fogva vissza mentek a suliba ha jól „láttam” matek órájuk lesz. 
De, nem, nem,nem , nem … nem engedhetem… 
 
- Alice? – szólított meg Jasper. 
- Hm ?  
- Mi a baj kedvesem?  
- Jasper! – borultam szerelmem karjaiba. 
- Alice, mi a baj? 
- Láttam… - zokogtam könnyek nélkül. 
- Mit láttál kedvesem? 
- Edward, és az új lány… 
- De hát nem azt mondtad, hogy..? 
- Edward meg fogja ölni. – mondtam ki végül. – Nem fog tudni ellenállni, a vére mindennél jobban csábítja őt… 
- Bízzunk Edwardban! 
- Reménykedjünk! – sóhajtottam. 
- Menjünk haza! – ajánlotta szerelmem. 
Kézen fogva haza indultunk. Pár perc alatt már házban voltunk.  
 
- Mi a baj Alice? – kérdezte Esme. 
Hát persze, anyánk előtt soha nem tudtuk letagadni mi bántja a lelkünk. De ha megtudja, hogy mit láttam, összeroppan.  
 
- Semmi. – hazudtam. 
Majd felfutottam szobámba és lehuppantam az ágyamra. Csak a jövőre koncentráltam, keresgéltem, kutattam…  
De megint csupa haszontalan információ..  
 
- Alice, kicsim, nyugalom! – szólt rám Jazz. – Már alig bírok az érzéseiddel!  
- Bocsáss meg! – simultam szerelmemhez.  
 
Mikor egy újabb vízió tárult elém. Ennél rosszabb már úgyse lehet.. gondoltam magamban. 
- Mit láttál? – kérdezte szerelmem. 
- Edward elmegy Alaszkába. – hápogtam, mint valami kacsa. 
- Mégis minek megy ő oda? 
- Tudod szerelmem, ott él a Denali klán! Ellátogat hozzájuk.. 
- Visszajön? 
- Még nem tudja, bizonytalan magában. – sóhajtottam. 
- De nem teheti ezt a családdal, nem gondolkozik.. az örökös önfejűsége.. – ingatta rosszallóan a fejét Jasper. 
- Te mit tennél?  
- Nem tudom – hajtotta le fejét szerelmem. 
- Minden rendbe gyerekek? – lépettbe az ajtón nevetve Em. – Csak kiabálást hallottunk..  
- Én voltam. – mosolygott Jazz. – Hogy- hogy itthon?  
- Edward úgy vezetett, mint egy őrült. – forgatta a szemeit bátyám. – Hogy hova siet… 
- Az az ő dolga. – vágta rá Rosalie.  
Majd kisétáltak a szobánkból.  
 
- Alice! Kérlek, csak egy kicsit nyugodj meg, ha már nem ölte meg Bellát..  
- Talán igazad van!  
Szökkentem szerelmem mellé, és szenvedélyes csókkal jutalmaztam.  
 
- Menjünk vadászni! – ajánlottam. – Szeretem, ha aranyszínűek a szemeid. – simítottam végig hófehér arcán. 
- Menjünk ! – szorította meg másik kezem.  
Az ablakon át kiugrottunk az udvarra, és eszeveszett rohanásba kezdtünk. A közelbe megéreztem egy szarvascsorda édes illatát. A számban felgyülemlett a méreg. Ölni akartam. A vörös köd körbe vette elmém, és csak egy szót suttogott: „ölj!!!” Tovább futottam, majd mikor megláttam áldozatom, rávetettem magam, éles fogaim puha, bársonyos bőrébe mélyeztettem, és vártam, hogy a vörös színű nedű szétterjedjen számban. Mikor már kiszívtam minden csepp vérét, eldobtam magamtól az állat testét. Beleszippantottam a levegőbe, szerelmem illata után kutatva. Egy másik szarvascsorda bűzével együtt megéreztem. Pár pillanat múlva már mellette álltam.  
 
- Végeztél? – kérdezte édesen mosolyogva. 
- Talán. – bújtam hozzá közelebb.  
Szám bejárta arca mindenegyes négyzetmilliméterét, ahol értem ott csókoltam, de szemeit a végére hagytam. Mikor ajkaink elváltak hátrébb húzódtam, de csak épp annyira hogy szemeibe nézhessek.  
 
- Szeretlek – suttogtam.

- Tudom – válaszolta könnyedén.  
Mire én csak kiöltöttem nyelvem. 
- Én is szeretlek. – ölelt át szorosan Jasper.