Farkasnak lenni jó! Nem is értem a többiek miért nem szeretik. Mindenki utálja magát azért, mert egy szörnyeteg, de hát mi nem vagyunk azok. Mi a rendes fickók vagyunk. Mi védjük meg az embereket a környéken.
De hogy is kezdődött az egész? Elég bonyodalmasan.
Farkasnak lenni jó! Nem is értem a többiek miért nem szeretik. Mindenki utálja magát azért, mert egy szörnyeteg, de hát mi nem vagyunk azok. Mi a rendes fickók vagyunk. Mi védjük meg az embereket a környéken.
De hogy is kezdődött az egész? Elég bonyodalmasan. Hát először is összevesztem a legjobb barátommal, Jareddel. Valami hülyeségen kaptunk össze. Nem, ez nem igaz. Nem hülyeségen. Sam Uley-n. Ő elkezdett barátkozni Jareddel, és Jared pedig elvakultan követte és figyelte minden mozdulatát. Nem tetszett nekem ez az egész, ezért én szóltam Samnek, hogy hagyja abba, mert nem ismeri Jaredet. Akármit tesz mindig is az én legjobb barátom marad.
Elég komolyan veszekedtünk egy nap. Jared is tanúja volt vitánknak – bár én nem tudtam, hogy ott van -, és eléggé megsértődött rám. Én is felhúztam magam.
Másnap rosszul lettem. Először azt hittem elkaptam valamit Jaredtől, mivel már ő is elég betegen nézett ki előző nap. Úgy döntöttem, otthon maradok, aznap nem megyek iskolába. Mint később megtudtam Jared sem ment, mivel ez volt az ő átváltozásának napja. Én még két napot tovább szenvedhettem. Hányingerem volt, szédültem, de aztán megjött az áldás. És Sam Uley hozta meg.
Csengettek és mentem ajtót nyitni. Sam állt ott és én dühömben…átváltoztam. Ami nagyon meglepett, hogy Sam is rögtön farkassá alakult.
Befelé! – hallottam Samet a fejemben.
Tűnj innen! – morogtam neki, de hátrébb léptem.
Épp ezért jöttem…
Miért?
Mert tudtam, hogy ez lesz. Paul, farkas lettél.
Igen, látom.
Nem nagyon döbbentél meg.
Mégis mit csináljak? Sírjak?
Hát Jared nem így fogadta.
De én nem Jared vagyok.
Igen tudom. Szóval, néhány fontos dolog.
És fél órán keresztül hallgathattam, hogy mit kell csinálni egy farkasnak, hogyan kell viselkedni egy farkasnak, miért vagyunk farkasok és még sok-sok értelmetlen és felesleges dolgot a törzsről, a legendákról, a farkasokról.
Azért nem kellene ennyire unnod magad.
Mi van?
Mindent hallok, amit gondolsz. Ahogy te is hallod az én gondolataimat. Mostantól nincs titkunk egymás előtt.
Hogy tudok visszaváltozni? Akkor is hallani fogod a gondolataimat?
Nem, akkor nem. És úgy tudsz visszaváltozni, hogy a szeretteidre gondolsz. Ez a legegyszerűbb módszer.
Meg kellet bíznom Sam Uleyban. A szüleimre gondoltam, a húgomra és aztán a szeretteim közé befurakodott Jared képe is. Igen, ő a legjobb barátom. Bár ő is farkas lett, mégis a családomhoz tartozik. Mintha a testvérem lenne.
Azt vettem észre, hogy újra ember vagyok. Sam is ott állt előttem, immár emberként. Nem szólt semmit, csak várakozva nézett rám.
Gyorsan végiggondoltam a dolgot. Ha nincs titkunk egymás előtt, akkor azt is tudni fogja, hogy nem bírom őt annyira. Sam is sejtette, hogy mi járhat a fejemben, mert megszólalt.
-Ha csatlakozol a falkánkhoz, akkor be kell tartanod a szabályokat.
Bólintottam és ezzel elfogadtam a feltételeket Tudtam, hogy be kell tartanom őket, vagy különben nagyon megbánom. Sam már biztos régóta csinálja ezt az egészet, biztos erősebb és ügyesebb nálam. De ha kitartó leszek, és sokat gyakorolok és fejlődök, akkor talán még a nyomába is érhetek.
Ez volt a célom és innentől kezdve próbáltam nem gondolni rá. Hiszen, ha bárki is megtudná volna, mit szeretnék, akkor nagy bajba is kerülhetnék.
~o~o~
Kezdtem belejönni az egész farkasságba. Már elég jól ment az átváltozás, a visszaváltozás meg még jobban. Csak egyet nem tudtam kontrollálni: az érzéseimet. Olyankor mindig rám jött a remegés és mindig átváltoztam. Sam figyelmeztetett, hogy vigyázzak ezzel, de nem igazán hallgattam rá. Ahogy a legtöbb dologban nem érdekelt a véleménye. Csak azért hallgattam meg, hogy megismerjem az ő véleményét a folyamatokról, én pedig próbáltam még jobban tökéletesíteni. Ez nem úgy ment, ahogy számítottam rá, de ebbe is egyre jobban belejöttem.
Szerencsére kis tervemet sikerült eltitkolnom Sam és Jared elől. Bár néha gyötört a bűntudat, a napok nagy részében nem nagyon aggódtam lelki üdvömért.
Az egyetlen gond az volt, hogy amióta Jared összejött a húgommal, eléggé magányos voltam. Napokat unatkoztam végig. Egyik nap elhatároztam, hogy nem ülök egyedül otthon, hanem elmegyek sétálgatni. Gyönyörű idő volt, melegen sütött a nap, egy felhő sem volt az égen, ami elég szokatlan volt errefelé.
-Igen. Minden összejött Sandrának és Jarednek… - morogtam magamnak, majd elindultam az erdő felé.
Szerettem arrafelé sétálni. Csend volt, senki sem zavart és senkitől sem hallottam azt, hogy „Sam így, meg Sam úgy”. Mostanában kezdték isteníteni Samet, bár nem tudom miért. Ő ios ugyanolyan, mint mi. Jared nevét és az enyémet mégsem hallani sosem. Sam a legjobb, a tökéletes. Jajj, inkább nem is gondolok rá.
Szóval, visszatérve arra a szép napra. Sétáltam és azon tanakodtam, mivel dobjam fel a napot. Mivel semmi nem jutott eszembe, elindultam a tengerpart felé, hátha lesznek a víz mellett néhányan. Végülis a partot övező sziklafalnál kötöttem ki. Leültem és lógattam a lábamat. Aztán eszembe jutott egy őrült ötlet.
A fiúkkal többször is kijártunk ide, főleg nyáron. Van lejjebb egy kiálló szikla, ahonnan remekül lehet ugrálni. De most, hogy farkas lettem…erősebb vagyok, ügyesebb vagyok. Mi lenne, ha megpróbálnám innen fentről. Lenéztem. Megrémisztett a magasság, de hívogatott a mély. Annyira jó lett volna csak zuhanni és zuhanni.
Éreztem, hogy semmi bajom nem lehet, ha leugrom, mégsem mertem megpróbálni. Sosem vallottam volna be, de féltem. Féltem, hogy mi lesz, ha mégsem sikerül. Ha összetöröm magam, akkor senki sem tudja meg, mi történt velem.
Mégis, jó lett volna tudni, hogy meg merem tenni. Hogy le merek ugrani olyan magasról, ahonnan még senki. Felálltam és ledobtam a pólómat. Ha nem éreznem biztonságban magam, még mindig átváltozhatok közben farkassá. Menni fog, ebben nem kételkedtem. Levettem a nadrágomat is.
Még szerencse, hogy nincs itt senki. – gondoltam magamban.
Nem gondolkodtam, csak ugrottam.
Nagyszerű volt esni. Csak süvített körülöttem a levegő és nem kellett semmire gondolnom. Elég időm volt élvezni a pillanatot. Az érkezés sem fájt annyira, mint ahogy azt vártam.
A farkaslét tényleg jó dolgokra képes. Milliószor ugrottunk már alacsonyabbról, így nem volt gond a becsapódással. Gyönyörű fejest ugrottam.
De kár, hogy ezt nem látták a többiek.
Csak egy dolog járt a fejemben: még egyszer. Visszamásztam a tetőre és felkészültem a következő ugrásra. Ugyanolyan jó volt. Még próbálkoztam párszor, majd összeszedtem magam.
Ezt meg kell mutatnom a többieknek.
Már vártam, hogy hazaérjek. Nem csalódtam: Jared ott enyelgett a húgommal. De ezzel most nem törődtem. Izgatottan léptem oda hozzá.
-Gyere, mutatnom kell valamit.
Mivel Jared nem mozdult, ezért elkezdtem rángatni.
-Gyere máááár! Jó lesz.
Jared kétkedve pillantott rám, majd bólintott.
-Jól van. – Mikor már Sandra hallótávolságon kívülre került, Jared óvatosan megkérdezte. – Samnek ne szóljunk?
Na ez jót tett az egómnak. Sam! Ha ő is látni, talán kicsit jobban megbecsülne. Talán komolyan venne. Most én nem szóltam egy ideig, majd bólintottam.
Naná! Ezt nem lehet kihagyni.
Samhez siettünk, majd visszamentünk – immár farkas alakban – a sziklákhoz. Én csak rájuk vigyorogtam, majd elkezdtem vetkőzni. Igaz, faggattak az út alatt, de nem gondoltam rá és elég jól elrejtettem a meglepetést.
Sam és Jared furcsán néztek rám, de amikor megfordultam és elkezdtem futni a szikla széle felé meghallottam Jared rémült hangját.
-Paul! Ne!
De én nem hallgattam rá. Ugrottam és megint a hatalmába kerített az a mámorító öröm, ami az előző alkalmakkor. A vízbe érkezés is tökéletesre sikerült, így büszkén néztem felfelé a tengerből.
A fiúk ott álltak a szikla peremén és nézték, élek-e még. Éltem, nagyon is éltem. Felintegettem nekik.
A fogadtatás nem az volt, amire számítottam. Sam mérgesen, Jared rémülten lépett elém.
-Normális vagy? – kiáltott rám Sam. – Meg is halhattál volna.
-Dehogy. – mondtam. Nem ezt a reakciót vártam. – Már többször is leugrottam. És nagyon jó. Higgyetek nekem. Próbáljátok ki. – mutattam a szikla felé.
Sam nem szólt semmit. Jared még mindig rémülten nézett.
-Nyugi, jól vagyok. – mondtam neki halkan. – Próbáld ki! – morogtam.
Mivel egyikük sem mozdult, kezdtem bepörögni. Nem, annyira azért nem, hogy farkassá változzak, de eléggé mérges voltam.
-Ne legyetek már ilyenek! Semmi bajom lett, sőt. Nagyon jó érzés volt leugrani. Tudom, hogy az a baj, hogy nem nektek jutott eszetekbe.
-Az a gond, hogy meghalhattál volna. – mondta immár halkan Sam.
-Az a gond, hogy gyávák vagytok. – vágtam vissza. Erre Sam pörgött be. Ledobálta a ruháit és elindult a szikla felé. Jared elállta az útját, de gyorsan félre is állt. Olyan érzésem volt, mintha egy néma párbeszéd tanúja lettem volna.
Sam egy pillanatra megállt, már azt hittem nem fog leugrani. De ugrott. Pár másodperc múlva hallottuk a csobbanást.
Jared rám nézett és csalódottságot láttam a szemében. Ő is ledobta a ruháit és alig hallhatóan ezt mondta:
-Nem vagyok gyáva. – majd ő is leugrott.
Összeszorult a szívem, amikor eltűnt. Tudtam, hogy most elvesztettem a legjobb barátomat és mindezt magamnak köszönhetem.
Jogok
Természetesen az összes jog Stephenie Meyert és a kiadókat (legyen az bármilyen nyelvű) illeti. A szereplők, a helyszínek mind Stephenie fantáziájának érdeme.
Az oldalon megjelenő fanfictionöket kérés és a szerző engedélye nélkül elvinni tilos!