A nevem Isabella Swan, de nem szeretem, ha így hívnak. Sokkal jobb csak simán: Bella. Ma költöztem ide, az apámhoz… ez Forks. Se napfény, se meleg, se szárazság. Sőt! Ez USA legesősebb helye. Charlie felhozta a holmim és elment dolgozni. Mostanában új hobbymnak élek, a rajzolásnak. Anyu mindig megdicsér és tehetségesnek tart, de én elég kritikusan nézem a „műveimet”. Imádom lerajzolni a kaktuszokat, de itt nincsenek. Mást kell találnom. Majd később bemegyek az erdőbe, új kedvencet keresni. Most viszont főznöm kellene valamit. Mikor felmértem a hűtő tartalmát meglepődtem, nem az, amire számítottam. Charlie rendesen kitett magáért. Eldöntöttem, hogy előbb a rajz és utána a munka. Mivel a hőségből jöttem ide, a térdnadrágom le kellett cserélnem, a farmeromra, fájó szívvel tettem be a nyári öltözéket a szekrényem aljára, itt már nem lesz rá szükségem. Megfogtam a farmer tolltartómat, pár rajzlapot, a mappámmal együtt és nekivágtam az erdőnek. Mivel az erdő nagy részén szinte semmi virág, eldöntöttem, hogy egy fát rajzolok le. Egy kiszáradt, kidőlt fát, aminek a meggyötört törzsén felfutottak az üde zöld növények. Leültem egy kisebb tönkre és nekiálltam a rajznak. Úgy két óra művészet után elfáradtam… eldöntöttem, hogy nekiállok Charlie vacsorájának. Ügyetlenkedve visszabotorkáltam a házig, majd a bejáratnál eszembe jutott, hogy csak a tolltartómat hoztam vissza. De mindegy, majd máskor elmegyek érte. Még úgysem végeztem. Bementem a konyhába és csináltam Charlienak milanói makarónit és kitettem az asztalra, majd felmentem a szobámba kicsomagolni. Hát igen, inkább rajzoltam, mint pakoltam, ez nagyon is rám vall. Mikor elraktam mindent, halottam apu kocsiját és fél perccel később, a bejárati ajtó csapódott. Lementem a földszintre és apa épp a pisztolyövét akasztotta fel.

- Szia, Bells!

- Hello Charlie. –sóhajtottam. –Csináltam neked vacsorát, az asztalon van, nekem most el kell mennem az erdőbe, mert kint hagytam a rajzaimat.

- Sötét van Bella, várj holnapig, úgysem mond esőt.

- De…

- Kérlek, Bells.

- Oké apu…

- Ja, és holnapután, vagyis szerdán már mehetsz suliba. Beírattalak.

- Persze… pompás lesz- forgattam a tekintetem.

- Bella… befogadnak majd, hidd el nekem.

- Tudom apu. –nyugtattam hazugsággal. – Jó éjt.

- Jó éjt Bells.

Majd felmentem az emeletre és lezuhanyoztam, megszárítottam a hajam és lefeküdtem, de nem tudtam elaludni, órákig voltam csukott szemmel, de nem ment, végül Charlie horkolása törte meg a csendet. A mobilom megcsörrent úgy fél egy körül és gyorsan felvettem, mielőtt Apu meghallotta volna.

- Szia, kicsim! Remélem nem aludtál még, csak azért hívlak, mert nagyon hiányzol, bocs, de nem voltam itthon és csak most tudtalak elérni. –hadarta az ismerős hang.

- Nyugi anyu… nem aludtam –suttogtam, nehogy felkeljen apu. –Te is hiányzol.

- Charlie alszik?

- Igen, Phil?

- Tudod milyen kincsem, még most is gyakorol…

- Bocsi anyu, de most leteszem jó? 

- Persze, holnap majd próbállak jókor hívni. Szia, szívem.

- Szia… Renée.

Anyunak mindíg is megvolt az érzéke a rossz időpontokra. De ezt már kellőképpen megszoktam. Holnap reggel kimegyek befejezni a rajzot és olvasok valamit. Lelkileg még fel is kell készülnöm a gimire… a félév közepe. Amúgy is csendes típus vagyok, és imádok egyedül lenni… nagy nehezen elnyomott az álom, arra keltem, hogy sikítok… Charlie már elment dolgozni. Felöltöztem, úgy döntöttem, hogy máris elmegyek a házból. Felvettem egy sötét farmert és egy halványszürke pólót, rá egy halványlila pulóvert. Elég átlagos a stílusom… én is átlagos vagyok… csak sokkal ügyetlenebb. Na meg persze rondább. Mikor bezártam az ajtót, kezemben a tolltartóval elindultam a rajzok felé, mikor beértem az erdőbe legelső mozdulatommal sikerült is elvágódnom, ha nem teszem magam elé a kezem, akkor egy nagy vágás lenne a fejemen, de így csak a pulóverem ujja szakadt el. Mérgesen felpattantam és elbotorkáltam a rönkig, leültem és az ölembe vettem a félkész rajzom. Egy óra múlva elkészültem vele.

- Borzalmas! –csattantam fel.

- Szerintem egész jó!  –halottam egy hangot és nagyon megijedtem, felpattantam, de ez túl hirtelen volt, úgyhogy hátraestem, de valaki elkapott. Mikor felpillantottam, egy sötét szempárral találkoztam. Kérdően néztem a fiúra. –Bocs, Jacob vagyok. Bill fia. –mondta lágyan.